Élő dalokkal jelentkezik a Seven Spires +klippremier: Gods Of Yesterday

2023. január 08. 22:30 - Jurancsik Eszter

324559230_5763916070368606_6661252207738908749_n.jpg

A 2013-ban alakult bostoni szimfometalos Seven Spires 2021-ben adta ki "Gods Of Debauchery" című albumát, amellyel szép sikereket zsebelhetett be az Adrienne Cowan énekesnő vezette csapat.

Az idei nyár folyamán vett részt a zenekar a ProgPower USA XXI elnevezésű fesztiválon Atlantában, fellépésüket pedig kamerák rögzítették, a bulin felcsendült dalok pedig felkerültek egy albumra is, amely a "Live At ProgPower USA XXI" címet kapta.

A ProgPower USA egy nagyon különleges fesztivál számunkra. 2017-ben a zenekar néhány tagja rajongóként vett részt a fesztiválon, és az első napon kaptuk a hírt a szervezőktől, hogy az utolsó pillanatban az egyik csapat lemondta a fellépést, és mivel néhányan már ott voltunk, a Seven Spires remek helyettesítés lenne. A bökkenő az volt, hogy mindössze néhány óránk volt dönteni és minden szükséges intézkedést megtenni, hogy 48 óra múlva színpadra állhassunk!

- elevenítette fel a történetet a csapat az első ottani koncertjükről.

Sok eszeveszett telefonhívás, logisztikai szervezés és rengeteg csomagolás után a zenekar többi tagja, a hangszereink, a színpadi molinónk és az összes cucc, ami kellett, úton volt Atlantába, a már ott lévő tagoknak pedig némi felszerelést kellett keresniük, mivel egyikünk sem gondolta, hogy azon a hétvégén show lesz!

A korong március 17-én kerül boltokba, tracklistje a következő:

1. Wanderer’s Prayer

2. Gods Of Debauchery

3. Ghost Of Yesterday

4. The Cabaret Of Dreams

5. Succumb

6. In Sickness, In Health

7. Bury You

8. Drum Solo

9. Oceans Of Time

10. Shadow On An Endless Sea

11. Dare To Live

12. This God Is Dead (Feat. Roy Khan)

13. Through Lifetimes 

323634600_1492220841255366_1758021195071062909_n.jpg

Kedvcsinálóként pedig megjelent az első dal a speciális lemezről, a Gods Of Yesterday:

komment

Élő dalokat tartalmazó albummal jelentkezik a Lovebites+klippremier

2021. október 06. 21:29 - Jurancsik Eszter

lovebites-2021.jpg

Az öt fiatal japán lányból álló power/heavy metalt játszó banda, a Lovebites 2020 januárjában jelentette meg Electric Pentagram című albumát, majd idén tavasszal a "Glory, Glory To The World" címre keresztelt EP-jét.

Bár idén augusztusban a basszusgitáros Miho elhagyta a csapatot, és a megmaradt négy lány - Haruna, Miyako, Asami és Midori - bejelentette, hogy egy időre felfüggeszti a zenélést, egy kis meglepetéssel mégis kedveskednek a csüggedő rajongóknak: november 5-én dupla CD-s és egy 16 oldalas booklettel ellátott koncertlemezt adnak ki "Heavy Metal Never Dies" címmel.

A buli anyagát idén tavasszal rögzítették a Tokyo Dome City Hallban, kedvcsinálóként pedig megjelent egy élő dal is, a Don't Bite The Dust, amely a zenekar 2017-es, Awakening From Abyss című stúdiólemezén kapott helyett, íme:

lovebites-heavy-metal-never-dies-cover.jpg

Tracklist:

Disc 1


1. Ride For Vengeance (Intro)
2. When Destinies Align
3. The Crusade
4. Golden Destination
5. Set The World On Fire
6. Shadowmaker
7. Today Is The Day
8. Winds Of Transylvania
9. Spellbound
10. The Unbroken

Disc 2


1. A Frozen Serenade
2. Swan Song
3. Glory To The World
4. The Apocalypse
5. M.D.O.
6. Don’t Bite The Dust
7. Holy War
8. Thunder Vengeance
9. Under The Red Sky

 

komment

Lacuna Coil: koncertalbum júniusban - Live From The Apocalypse+klippremier

2021. április 16. 17:39 - Jurancsik Eszter

lacuna-coil-bad-things-1000x515.jpg

A milánói Lacuna Coil tavaly indult volna dél-ázsiai turnéra 2019 októberében megjelent lemezével, a Black Animával, olyan városok érintésével, mint Dubai vagy Tokió, ám a világon végigsöprő koronavírus-járvány a csapat számításait is keresztülhúzta.

Tavaly szeptember 11-én adott különleges stream-koncertet a banda Live From The Apocalypse címmel, amelynek buli keretein belül a szóban forgó album dalait mutatták be a rajongóknak. Ma jelentette be a Cristina Scabbia vezette formáció a Facebookon, miszerint a koncert CD és DVD formájában is megjelenik, egészen pontosan június 25-én, dallistája pedig a következő:

01. Anima Nera
02. Sword Of Anger
03. Save Me
04. Now Or Never
05. Reckless
06. Through The Flames
07. Apocalypse
08. Black Feathers
09. Under The Surface
10. The End Is All I Can See
11. Veneficium
12. Black Dried Up Heart
13. Bad Things
14. Layers Of Time
15. Black Anima
16. Save Me (Apocalypse Version)

A borító:

174480898_296890278461035_3101675405537158999_n.jpg

Olyan sokan kértetek minket, hogy adjuk ki a tavalyi stream-bulit, mi pedig  meghallottuk ezt! Bár a koncertet egy üres teremben vettük fel, nagyon örültünk, hogy visszatérhettünk a színpadra, és odatettük magunkat. Mivel a világ nagy része még mindig lezárás alatt van, a járványnak pedig még messze nincs vége, reméljük, hogy ez a lemez elhozza annak a kapcsolódásnak egy töredékét, amelyet mindannyian érzünk, amikor együtt vagyunk egy izzadt, hangos, csodás klubban.

- olvasható a banda bejegyzésében.

Kedvcsinálóként pedig máris itt egy élőfelvételes videó, a Bad Things:

 

 

komment

Koncertlemezzel jelentkezik a Jinjer

2020. szeptember 10. 00:47 - Jurancsik Eszter

 unnamed_11.jpg

Tatiana Shmaylyuk és társai a legtöbb zenészhez hasonlóan a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőjét tölti, éppen a pandémia kitörésekor lett volna esedékes dél-amerikai turnéjuk. E fellépéssorozatot decemberre ütemezték, ám rengeteg együttes, énekes halasztja 2021-re bulijait, így esélyes, hogy az ukrán banda is kénytelen lesz e példát követni, egyelőre azonban nincs erről hivatalos infó.

A rajongók azonban nem maradnak zene nélkül: Tatianáék meglepetéssel készülnek, egy élő dalokat tartalmazó album formájában. A felvételek a lezárások előtti, Melbourne-ben tartott bulin készültek, és november 20-ától, a Napalm Records gondozásában kerül boltokba - a kiadvány az Alive In Melbourne címet kapta.

A tracklist a következő:

01. Intro
02. Teacher, Teacher!
03. Sit Stay Roll Over
04. Ape
05. Judgement & Punishment
06. I Speak Astronomy
07. Who Is Gonna Be The One
08. Noah
09. Retrospection
10. Perennial
11. On The Top
12. Pit Of Consciousness
13. Home Back
14. Words Of Wisdom
15. Pisces
16. Captain Clock
17. Outro
A borító:
jj_1.jpg
A Teacher! Teacher! videója pedig elérhető a Youtube-on:

 

komment

Klippremier: Edenbridge - The Die Is Not Cast

2017. november 27. 17:49 - Jurancsik Eszter

Megrendelhető a koncertlemez is

Az osztrák együttes koncertlemeze The Live Momentum címmel megrendelhető a csapat webshopjából - a korong 14 élő dalt tartalmaz és kizárólag az interneten elérhető. A korong főleg a február 17-én megjelentetett The Great Momentum című stúdióalbum dalaira épül, de hallhatók rajta régebbi slágerek, mint pl. a Higher. 

edenbridge-1024.jpg

Mintegy kedvcsinálóként nemrégiben egy teasert mutatott be a Sabine Edelsbacher által vezetett brigád, most pedig a The Die I Not Cast videójával lepték meg a rajongókat - a felvétel a Youtube-on tekinthető meg. Korábban azt is megtudtuk, hogy a sikeres turné után a sógorok nem csücsülnek a babérjaikon, hanem nekiláttak az újabb album dalainak írásához is, de Sabine és férje, a gitáros-billentyűs Lanvall közös projektje, a Voiciano sem pihen.

 

 

komment

Edenbridge: teaser a koncertlemezhez

2017. november 24. 08:04 - Jurancsik Eszter

Korlátozott példányszámban jelenik meg a kiadvány

Korábban megírtuk, hogy az osztrák szimfometálosok Live Momentum címmel koncertalbumot jelentetnek meg, amelynek repertoárja főleg a februárban kiadott nagylemez, a The Great Momentum dalaira épül majd.

edenlivenov.jpg

A kiadvány mindössze ezer példányban jelenik meg és kizárólag a banda webshopjából rendelhető meg. 

Most megérkezett a teaser, mintegy kedvcsinálóként az élő felvételeket tartalmazó koronghoz, íme:

 

Jövő év februárjában a finn Amberian Dawn-nal indulnak közös turnéra Sabine Edelsbacherék, hogy tovább népszerűsítsék a lemezt, ám nemrégiben az is kiderült, hogy a sógorok tizedik stúdiólemezükön dolgoznak, és egy dalt már el is készítettek.

A koncertalbum tracklistje pedig így néz ki:

01. The Force Within (intro)
02. Mystic River
03. Alight A New Tomorrow
04. Skyline's End
05. Shiantara
06. The Moment Is Now
07. Return To Grace
08. Star-crossed Dreamer
09. The Die Is Not Cast
10. Remember Me
11. The Invisible Force
12. Solitaire
13. The Greatest Gift Of All / The Bonding
14. Higher

 

komment

Edenbridge: koncertalbummal jelentkeznek

2017. szeptember 17. 08:25 - Jurancsik Eszter

Sikeres turnét nyomott le a csapat

A Sabine Edelsbacher énekesnő és Lanvall billentyűs vezette osztrák zenekar február 17-én dobta piacra The Great Momentum című albumát, amellyel turnét tartottak Európában, sőt, a 70000 Tons Of Metal nevű, óceánjárós fesztiválon is részt vettek. Nem tételenkednek a sógorok, hiszen nemrégiben megírták, hogy a tizedik stúdiókorong dalait is elkezdték írni, emellett a Voiciano nevű projekt -amely a zenész-házaspár Sabine és Lanvall közös "gyermeke"- is fut.

edenbridge-great-momentum-10020.jpg

Nemrégiben jelentette be a csapat, hogy a a sikeres fellépéssorozat örömére The Live Momentum címmel koncertlemezt jelentetnek meg, amely boltokban nem, csak az együttes webshopjából lesz megvásárolható.

Lanvall a következőket mesélte az újdonságról:

"Nálunk már szinte hagyomány, hogy három stúdióalbum után egy élő felvételes lemezt is kiadunk. A The Great Momentum óriási siker lett, mi pedig ezzel hálából a CD-vel szeretnénk kedveskedni a rajongóinknak! Már előrendelhető ezüst-arany-és gyémánt  csomagként, amelyekben a lemez mellett más meglepetések is megtalálhatók lesznek, például kézzel írott dalszövegek és gitár tabok!"

Igen egyedülálló ajánlatról van tehát szó, amelyet tehát többféle változatban lehet megvásárolni. A Facebookos bejegyzésből elérhető a választott csomag linkje, ahol megrendelheted!

 

 

komment
süti beállítások módosítása