Megszülettek Amanda Somerville ikrei

2018. január 22. 15:31 - Jurancsik Eszter

Az Exit Eden alapítója határtalanul boldog

Az amerikai születésű, de évek óta Németországban ténykedő Amanda tavaly tudatta a rajongókkal, miszerint két évvel kislánya, Lana Elise születése után ismét áldott állapotban van, ráadásul férjével, Sander Gommans-szal dupla örömben részesültek, hiszen két kisbaba fogant meg méhében.

amanda_somerville.jpg

A 38 éves énekesnő terhessége első trimeszterében azonban nem várt gondok adódtak: Amanda elkapott egy légúti fertőzést, amellyel kórházba is került, ráadásul babái egészsége érdekében nem vehetett be semmit panaszai csillapítására. Amandának egy időre a hangja is elment a betegség miatt.

Szerencsére az Exit Eden szeptember22-én, Hamburgban tartott koncertjére már meggyógyult és színpadra tudott állni Anna Brunnerrel, Marina La Torracával és Clémentine Delauney-vel. 

Facebookján jelentette be a szőke szépség, miszerint néhány nappal ezelőtt életet adott ikreinek, két kislánynak - a csöppségek az Anya Jayne és a Juliet Marlies neveket kapták, és mind ők, mind édesanyjuk jól vannak. Mivel a bébik koraszülöttként jöttek a világra, egy ideig még kórházban maradnak Amandával, de az énekesnő boldogsága határtalan.

Gratulálunk!

 

komment

Cristina Scabbia és Dianne van Giersbergen segítenek a rákkal küzdőkön

2016. december 05. 23:45 - Jurancsik Eszter

Hatalmas szíve van a két énekesnőnek

"Helló Mindenki!

Kérlek, figyeljetek ezen üzenetre, nagyon sokat jelent nekem.

Barátaim, Lorena Neri és Ingeborg Steenhorst segítségével a Cats'n'Dolls cég >>MiniCri<< babát készített, amelyek megvásárlásából származó bevételek a a kibaszott rák elleni küzdelemre mennek! Tudjátok, hogy ez a betegség egy vadállat, biztosan Ti is ismertek olyat, aki küzd ezzel a kórral vagy meghalt miatta."

- kezdte sorait az olasz Lacuna Coil pacsirtája, majd kifejtette azt is, hogy egy általa dedikált baba az eBay-en kerül árverezésre december 18-án, természetesen az összeget egy rákellenes alapítvány kapja majd meg.

Cristina egyébként nem első alkalommal vesz részt jótákonysági projektben, néhány éve egy gipszből készült fűzőben pózolva hívta fel a figyelmet az évente rengeteg nő életét követelő mellrák megelőzésére és a szűrővizsgálatok fontosságára. A mostani projektben Dianne is vele tart, róla is mintáztak játékbabákat és a holland énekesnő is megjelentette a posztot saját oldalán.

Szívet melengető kezdeményezés, le a kalappal Cri és Dianne előtt! Bebizonyosodott, hogy nemcsak a hangjuk, de a szívük is hatalmas.

 

 

komment
süti beállítások módosítása