Tarja: "A maximumot akarom kihozni az életemből!"

2023. november 24. 19:44 - Jurancsik Eszter

tarja_turunen_nurnberg_2023.jpg

November 10-én került boltokba Tarja Turunen új karácsonyi albuma, a "Dark Christmas", amelyről testvérblogunkon olvashattok kritikát.

A korongon szereplő tizenkét dalt sötét érzelmek fűtik, hasonlóan a 2017-es "From Spirits and Ghosts - Score For a Dark Christmas" című lemezhez. Mint azt a művésznő elmondta: szeretett volna készíteni egy albumot mindazoknak, akik valamiért nem lelik örömüket a villogó fényekben és a csengettyűszóban. Tarja édesanyja 2003-ban hunyt el mellrákban, az énekesnő pedig ezek után évekig nem tartotta az ünnepet, nem készült rá.

Édesanyám halála után már nem örültem a karácsonynak. Az édesapámmal töltöttem, de már nem volt ugyanolyan. Karácsonykor még jobban hiányoznak azok, akik már nincsenek velünk.

- mesélte a napokban egy finn magazinnak Tarja, aki azután kezdte érezni ismét az ünnep varázsát, amikor 2012-ben ő maga is anyuka lett, és látta kislánya, Naomi szemében a csillogást.

Tarja 2015-ben költözött lányával és férjével, Marcelo Cabulival Argentínából, a férfi szülőhazájából Spanyolországba, és egy év alatt felépítették jelenlegi otthonukat. Azonban szeretnének egy másik házat is.

ezgif_com-webp-to-jpg_2_2.jpg

Marcelo végig jelen volt a házunk építésénél, felügyelte a dolgokat. De egy másik ház felépítéséről is álmodozunk! Szeretnénk feljutni a hegyekbe, közelebb a természethez. 

Az énekesnő és családja egyébként imádnak Andalúziában lakni, ahol nemcsak spanyolok, hanem sok más nemzetiségű ember is él.

Imádunk itt lenni! Az időjárás egész évben kellemes, és csodálatos barátokat találtunk. Ez soha nem könnyű, főleg felnőttként.

Tarja minden évben megtartja karácsonyi turnéját, és természetesen szülőhazájában is ad koncerteket, de csak az ünnepi dalokkal lép fel, metal koncerteket viszonylag ritkán ad.

Szerte a világon fellépek metalénekesként, de Finnországban főleg karácsonyi koncertjeim vannak. Rengeteg kérdést kapok a finn rajongóktól, miért lépek fel többet Finnországban. Szívesen mennék, ha meghívnának a finn fesztiválokra. Remélhetőleg a szülőhazámban is megmutathatom a rockosabb oldalamat!

Évente egyszer meglátogatják Tarja 84 éves édesapját Joensuu-ban, Tarja pedig örömmel mutatta meg Naominak Észak-Karéliát, ahol gyermekkorát töltötte.

Megható volt látni, hogy Naomi mennyire érzi a természet közelségét és Észak-Karélia csendjét. Nemzetközi iskolába jár, elsődleges nyelve az angol, a második a spanyol, a finn pedig a harmadik. Remekül ért finnül is, bár a szókincse még nem teljes. 

Visszakanyordva a karácsonyi lemezhez, Tarja eképpen folytatta annak történetét:

Azon tűnődtem, hogyan tudnám rávenni azokat az embereket, akiket egyáltalán nem érdekel a karácsonyi zene, hogy ilyen zenét hallgassanak. Megtaláltam ezt a filmes hangzást az előző albumomhoz, és most a Dark Christmas ugyanezt a vonalat viszi tovább. 

Tarja kislánya, Naomi is szerepelt az új kiadvány néhány videójában, amelyeket Lengyelországban forgattak. A kislány egyébként bemutatkozott dobosként, de a klipekben énekel is a gyermekekből álló kórusban. Az énekesnő elmondása szerint gyermeke komolyan fontolgatja a dobolást, de a színészet is érdekli. A most 11 éves Naomi négyévesen már zongorázott, és három éve kezdett dobolni, Tarja pedig korábban is elmondta: mindenképpen támogatni fogja lányát, ha a zenei pályát választja.

Ő nem az a típusú gyerek, aki azt akarja, amit a barátai csinálnak. Nem érdekli, hogy mások mit gondolnak! Sokkal vagányabb és sokkal jobb az élethez való hozzáállása már most, mint nekem fiatalkoromban. Én nem voltam ennyire erős, mint ő!

- mesélte szeme fényéről Tarja.

A keményen dolgozó énekesnő 2018 őszén stroke-ot kapott, amelynek okaként a stresszt tette felelőssé. Marcelónak köszönhetően időben kórházba került és megkapta a kezeléseket, amelyekre a szervezete jól reagált, így mindössze három nap után elhagyta az intézményt, néhány héttel később pedig visszatért a színpadra.

Persze megtanultam elegendő időt szánni a minőségi pihenésre. Soha többé nem akarom ezt átélni! Nagyon kimerült voltam akkor. Egy évig minden egyes nap rettegtem attól, hogy ez a szörnyűség megismétlődik. Sokat tanultam arról, hogyan őrizzem meg a jó közérzetemet, beiratkoztam egy reiki-tanfolyamra is. Vigyázok magamra és a családomra. Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. A maximumot akarom kihozni az életemből.

komment

Cuki: kislánya dobolt Tarja fellépésén!

2023. március 25. 12:49 - Jurancsik Eszter

tn.jpg

Tarja Turunen kislánya, Naomi 11 éves lesz a nyáron, az énekesnő pedig már évekkel ezelőtt mesélt arról, hogy gyermeke igen élénk érdeklődést mutat a zene iránt és remek ritmusérzékkel lett megáldva. Azt is elmondta: ha csemetéje az ő nyomdokaiba szeretne lépni, biztosan támogatni fogja őt.

A kislány a jelek szerint már készen áll arra, hogy híres édesanyját kövesse a pályán, ugyanis az egykori Nightwish-frontasszony Instagramján tett közzé egy videót, amelyen ex-zenekarának talán legnagyobb slágerét, a Nemo-t énekli - a dobok mögött pedig nem más ül, mint a kis Naomi, aki hihetetlenül profin játszik. 

Íme, a videó!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tarja Turunen (@tarjaofficial) által megosztott bejegyzés

komment

Ismét Instagramon dalolt Tarja

2020. május 02. 11:27 - Jurancsik Eszter

Plusz cukiságok túltöltve!

Tarja múlt hónapban adta első Instagramos koncertjét, hogy ily formában kárpótolja a rajongókat a koronavírus-járvány miatti koncerttörlésekért, és amely felvétel a Youtube-ra is felkerült.

A félórás minikoncert sikerén felbuzdulva, a finn metálkirálynő tegnap ismét a közösségi oldal által nyújtott lehetőségeket vette igénybe, hogy újra hallassa csodás hangját. Este újfent az Instagramon, egy élő videóban jelentkezett be a Nightwish egykori frontasszonya, két számot (Together, I Walk Alone) adott elő, de a felvételen elmondta: nagyon szereti rajongóit, és hálás mindazoknak, akik vele tartanak a virtuális koncerten.

881c24fa0e38101ea985aef983257325.png

Tarja megmutatta rajongói klubjaitól kapott ajándékait, amelyek közt főleg róla mintázott babák és az őt ábrázoló festmények, rajzok voltak, ezeket a világ minden tájáról küldték neki a fanok. Azonban nemcsak ő, hanem hétéves kislánya, Naomi is felbukkant a videóban, akiről édesanyja elmondta: imád a rajongóktól kapott ajándékokkal játszani, Tarja pedig ezt csak így összegezte: "Cuteness overloaded!", azaz cukiság túltöltve.

Namu -ahogy Tarja becézi gyermekét- kedvence egy hatalmas, fehér teddy mackó, amit az énekesnő Peruban kapott, és amiről nevetve mesélte: a repülőn a maci vele utazott, a mellette lévő ülésen. Naomi ezzel a macival játszott a felvételen, amely nagyobb, mint a kislány. 

A videóban így nemcsak az énekesnő gyönyörű hangját hallhatjátok, hanem láthatjátok a kis Naomit is, ahogyan önfeledten játszik a mackóval - szuper édes, garantáltan elolvadtok. :) 

 

komment

Hihetetlenül édes Tarja kislánya - Naomi hatéves lett

2018. július 27. 19:44 - Jurancsik Eszter

Aranyos fotó az énekesnő Instagramján

Tarja Turunen ma jelentette meg az Act II címre keresztelt második DVD-jét, ám a munka mellett családjával is rengeteg időt tölt. A finn tehetség 2012. július 27-én adott életet kislányának, Naomi Eerika Alexia Turunen-Cabulinak, ám az, hogy a Nightwish egykori pacsirtája már édesanya, csak az év novemberében derült ki. 

A kislány, Naomi ma ünnepli hatodik születésnapját, ennek alkalmából Tarja cuki fotót posztolt Instagramjára. Boldog szülinapot, Naomi!

 

Happy birthday to my beautiful girl. #proudmother #birthday #6years #daughter #theloveofmylife

Tarja Turunen (@tarjaofficial) által megosztott bejegyzés,

komment
süti beállítások módosítása