2023 kedvencei - 5+1 album, amely aratott az idén

2023. december 27. 18:00 - Jurancsik Eszter

202312.jpg

Újdonságokból idén sem volt hiány, rengeteg zenekar jelentkezett új kiadvánnyal 2023-ban a csajmetal fronton is. Akadtak közöttük erősebb és gyengébb lemezek is, ahogyan az általában lenni szokott. Íme, az én személyes kedvenceim!

5. THERION - LEVIATHAN III.

cover_1.jpg

A szimfometalos csapat Leviathan-trilógiájának befejező része immár a Napalm Records égisze alatt látott napvilágot, és annyira friss, hogy még ropogós, ugyanis december 15-ével jelent meg. Míg az első fejezet (2021) tipikus Therion-slágerekkel lett telepakolva, a második (2022) pedig egy összetettebb világot tárt a hallgatóság elé, kíváncsian vártam a harmadik korongot. És ismét nem csalódtam. Egy ízig-vérig Therion-albumot kaptunk, kifogástalan hangszereléssel, ötletes megoldásokkal, és hiába nyomja sokadik éve szinte ugyanazt a sémát a zenekar, valahogy nem válik unalmassá, a női énekhang pedig ismét nagyon rendben van. Lori Lewis nélkül nem lenne Therion, a Maleficium című szerzeményben Thomas Vikströmmel kirobbanó vokális teljesítményt hoznak. Valahogy a Therion képtelen szar lemezt csinálni, ez ismét bebizonyosodott. 

4. SIRENIA - 1977

sirenia_1977_1.png

A legutóbbi, "Riddles, Ruins&Revelations" című, érdektelenségbe fulladó lemez után kissé fenntartásokkal kezeltem a tényt, hogy a norvég/francia együttes új albummal rukkol elő. A május 26-án megjelent korong nyomokban sem hasonlít elődjére, amelyen sajnos a popos, retro-hatású szintetizátorokkal való kísérletezgetés eléggé balul sült el, és már csak ez megér egy plusz piros pontot. Még a lágyabbnak szánt dalok is tele vannak ötletességgel, a gitárok sokkal több szerephez jutnak, ami igencsak üdvös. Morten Veland hörgését hiányolom, ugyanis abból meglehetősen kevés jutott a szerzeményekbe, de alapvetően egy szerethető, kedves lemez a "1977", amely azért kapta ezt a címet, mert mind Morten, mind az énekesnő Emmanuelle Zoldan ez évben születtek, és a kilométer hosszúságú címek helyett egy egyszerűbbet akartak. Remélhetőleg a következő anyag is megugorja majd ezt a lécet.

3. FLOOR JANSEN - PARAGON

318876556_707673477386174_8596324691958527433_n_1.jpg

Bár a Nightwish frontasszonyának első szólóalbuma nem metal korong, de mivel vannak amolyan lightosan bedurvuló részek a rajta szereplő tíz tételek némelyikében, mindenképpen meg kell említenem a lemezt. Na de nem csak ezért, hanem azért is, mert bitang erős anyag lett, amelynek elkészítéséhez nem más nyitotta meg az utat, mint Floor szereplése a holland Beste Zangers elnevezésű zenés szórakoztató műsorban, ahol ismert énekesek más-más műfajokból adnak elő dalokat. Floor éppúgy remekül szerepelt a reggaetonban, mint a latin popzenében, és az album is egy kissé könnyedebb hangzást képvisel, mint a Nightwish munkássága. Hallgatásakor eszembe jutottak olyan énekesnők, akiket kamaszkoromtól fogva szeretek, pl. Faith Hill vagy Shania Twain. Kiváló hangszerelés jellemzi a számcsokrot, Floor pedig, ha a Nightwish végleg beadja a kulcsot, simán megállja a helyét majd egyedül is.

2. XANDRIA - THE WONDERS STILL AWAITING

xan.jpg

2022 májusában az akkor már öt éve tetszhalott állapotban lévő német metalzenekar bejelentette visszatérését, amelyet a Reborn című dallal ünnepeltek meg, majd egymás után szállították a jobbnál jobb dalokat. A bandában az alapító Marco Heubaum kivételével minden zenész lecserélődött, az új énekesnő pedig a 30 éves Ambre Vourvahis lett, akiről eddig senki nem tudta, kicsoda ő, azonban a Xandria által mindenki megismerhette. A nemcsak gyönyörű, de piszok tehetséges lány több dalban hörög is a tiszta ének mellett, utóbbi tekintetében pedig végre nem az áriázós-operás vonal dominál, hanem a természetesebb hang, a hangszerelés pedig nagyon, de nagyon ott van. Ezek együttesen az eddigieknél magasabb szintre emelték a zenekart, akiknek megszavaztam a bizalmat a Reborn után. És milyen jól tettem, mert a "The Wonders Still Awaiting" a banda eddigi legváltozatosabb, legerősebb albuma lett.

1. WITHIN TEMPTATION - BLEED OUT

367434824_851970029622154_4358696898246979606_n.jpg

A hollandok október végén kiadott albumán szereplő tizenegy tétel közül hetet már kislemezként is megismerhettünk az elmúlt három és fél évben. 2020 májusában jelentkeztek az Entertain You-vel, amit hat további követett, így csak négy szám maradt a korongon, amit még nem ismertek a rajongók. Sharon den Adel énekesnő több interjúban elmondta: már a covid-19 pandémia előtt megfordult a fejükben, hogy főleg kislemezeket fognak megjelentetni, hiszen így minden dal megkapja a kellő figyelmet. Mindemellett megváltak eddigi kiadójuktól, a cserébe kapott művészi szabadság pedig felbecsülhetetlen, ugyanis így teljesen szabad kezet kaptak. A "Bleed Out" teljes egészében a modern metal alapjaira épült, hasonlóan a 2019-es "Resist"-hez. A szövegeket a világban zajló események inspirálták, úgy mint a háborúk, a nők elnyomása a közel-keleti országokban, a patriarchális uralom és minden olyan téma, amely napjainkban aktuális, mindezt remek zene és hihetetlen energia fűszerezi meg. A Within Temptation úgy csinálta meg (számomra) az év lemezét, hogy a dalok nagy része már jó ideje publikálva lett, és mégis, amikor meghallgattam az összes számot együtt, hatalmasat ütött, imádom.

+1. OUTLANDERS - OUTLANDERS

outlanders-outlanders-600x600_1.jpg

Kakukktojás a Tarja Turunen és Tortsten Stenzel által megálmodott projekt debütlemeze, ugyanis nem metalt, hanem elektronikus zenét játszik a formáció. Olyan vendégzenészek tették tiszteletüket a csapatról elnevezett albumon, mint Marty Friedman, Mike Oldfield vagy Ron "Bumblefoot" Thal. 2021 óta jelentkeztek dalokkal, majd a nyár folyamán kijött az nagylemez is. A zene a nyugodt, de lüktető elektronikus ütemeket Tarja érzelmes, klasszikusan képzett hangjával és egyedi gitárjátékkal ötvözi. A hangzás sejtelmes, gyengéd, mégis erőteljes, fülbemászó és álomszerű, egyszerre modern és klasszikus. A zene olyan ellentéteket tartalmaz, amelyek varázslatos módon mégis vonzzák egymást. Ha egy olyan lemezre vágysz, amely ötvözi a lágyságot és a dinamikát, miközben a tartalmára meditálhatsz, álmodozhatsz, vizualizálhatsz és elmerülhetsz benne, akkor ez a lemez neked készült.

komment

Fallcie - Befejezi működését a zenekar

2023. december 26. 16:08 - Jurancsik Eszter

242646159_1549329788740740_2780972072646741562_n.jpg

2017-ben, Szentpétervárott alakult a nu metalt játszó Fallcie, élén Irina Sidenko énekesnővel, ám csakhamar gazdát cserélt a mikrofon és Valentina Lavrinenko lett az új frontasszony. Zenei munkásságukra olyan együttesek vannak hatással, mint a Jinjer, az Infected Rain, a The Agonist vagy a Butcher Babies.

Három sikeres nagylemez után azonban ma a formáció bejelentette: befejezik a zenélést.

Kedves barátaink, ma nehéz szívvel úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a Fallcie nevű történetet.
Amikor belevágtunk, nem is gondoltuk, hogy milyen csodálatos utazás lesz ez, és miként fog alakulni. Visszagondolva kimondhatjuk, hogy csodálatos időszak volt, és büszkék vagyunk arra, amit elértünk!
Köszönetet mondunk a végtelen támogatásért a darkTunes kiadónak és a Massive Music booking ügynökségnek, hogy hittek a zenekarunkban! És persze köszönjük mindenkinek, aki hallgatta a zenénket, eljött a koncertjeinkre, és minden üzenetet, amit küldtetek nekünk. Csak ti motiváltatok minket arra, hogy előre menjünk és cselekedjünk! Szeretünk titeket! De most itt az ideje, hogy elköszönjünk! Ölelés! Fallcie.

- áll a csapat hivatalos közleményében, ám az okok nem kerültek felfedésre.

komment

Így nyert teret a girl power a kemény zenében - dokumentumfilm készült a metal hölgyeiről

2023. december 26. 12:29 - Jurancsik Eszter

doro_pesch_2023_1.jpg

A német Deutsche Welle "How Women Are Conquering Metal" címmel közel félórás dokumentumfilmet készített a metalzene hölgyeiről.

A metálzenekarok kemények, szőrösek, hangosak és főleg... férfiasak. Így szól a mondás, de vajon ez tényleg így igaz? Kik voltak az első női metal zenekarok? Milyen előítéletekkel találkoztak? A metal valóban egy biztonságos terep? És milyen lesz a metal jövője? Ezekre a kérdésre kapunk választ ebben a dokumentumfilmben.

- vezette fel a televíziós műsor a produkciót, amelyben olyan énekesek és bandák tűnnek fel, mint Doro Pesch, a Burning Witches, a Nervosa vagy éppen a metal színterére betörni készülő keleti reménység, a Slave To Sirens, amely zenekarnak énekesnője 2023 januárja óta a magyar Tóth Anita.

 

komment

Elize Ryddel közös dalt adott ki az Apocalyptica - What We're Up Against

2023. december 22. 06:18 - Jurancsik Eszter

nevtelen_15.jpg

Vadonatúj kislemezzel jelentkezett a finn csellómetalos Apocalyptica. A What We're Up Against különlegessége, hogy az Amaranthe svéd énekesnője, Elize Ryd vendégeskedik benne.

Szerettünk volna egy dalt készíteni Elize-zel, mivel 2020 elején mi és az Amaranthe együtt turnéztunk. Ezt a dalt tökéletesnek éreztük az együttműködéshez, Elize pedig fantasztikus teljesítményt nyújt benne! A dal arról szól, hogy legyünk hűek az értékeinkhez, és hogy a mai világban mennyire fontos, a tudatosság a véleménynyilvánításban és a cselekvésben.

- mesélte a szerzeményről Eicca Toppinen.

komment

Varázslatos karácsonyi dalt adott ki Kobra Paige - Thank You

2023. december 18. 20:12 - Jurancsik Eszter

411193258_898109818339825_2816614896419359576_n.jpg

Immár harmadik kislemezével jelentkezett ma a Kobra And The Lotus frontlánya. Míg a zenekar bizonytalan időre felfüggesztette ténykedését, addig az énekesnő igyekszik a lehető legalaposabban kiaknázni kreativitását, azt pedig már évekkel ezelőtt elmondta, hogy szólóalbumot tervez kiadni.

A Love What I Hate és az Under One Sun után ma megérkezett a Thank You címet viselő szerzemény, amelynek klipjét a FACTOR (The Foundation Assisting Canadian Talent On Recordings),egy magán nonprofit szervezet finanszírozta, amely a kanadai zeneipart segíti. 

A 'Thank You' egy nálam magasabb rendű dologtól származik, és a világhoz tartozik. Ez az, amit a dalban hallhatsz, és ennek leszel tanúja a videóban is. Emberi szükséglet, hogy olyannak lássanak minket, amilyenek valójában vagyunk, és a legapróbb kedvességgel is rengeteget segíthetünk - erről szól a dal. Bizonyíthatom, hogy valakinek a kedvessége, a szeretetteljes gesztusai megváltoztathatnak és megmenthetnek egy életet. Többször is mélypontra kerültem mentálisan, és a nyugodt, szeretettel teli támogatás pillanatai voltak azok a momentumok, amikor erőt tudtam venni magamon, és nem veszítettem el a harcot. Azért döntöttem úgy, hogy most adom ki ezt a számot, mert az évnek ez az időszaka sokak számára nehéz lehet, és remélem, hogy ez a dal lámpásként szolgál majd a legsötétebb órákban. A világunk kétségbeesetten keresi a kapcsolatokat, és a több milliárd ember mellett még mindig nagyon egyedül érezhetjük magunkat. Ez nem egy kimondottan ünnepi kislemez, hanem egy reményt adó, és mélyen emberi, őszinte dal.

- írja közösségi oldalain Kobra.

 

 

 

komment

Sharon den Adel: "Nem az a célunk, hogy ellentéteket szítsunk!"

2023. december 14. 23:31 - Jurancsik Eszter

369192464_802901488506379_8800622690085280357_n.jpg

"Bleed Out" címmel, október 27-én jelent meg a Within Temptation vadonatúj soralbuma, amely korong igen szép eredményeket ért el már a megjelenése hetében. A rajta szereplő dalok többségét a világban zajló dolgok ihlették, a témával kapcsolatban pedig most egy mexikói metalmagazinnak mesélt Sharon den Adel énekesnő. A frontasszony elmondta: a zenészek nemcsak zenét írnak, hanem történeteket is mesélnek.

Zenészek vagyunk. És mit csinálnak a zenészek? Történeteket mesélnek, legalábbis én így látom magam. Régen, amikor például Délen háború dúlt, Északon csak fél évvel később értesültek róla az ott élők, manapság a hírek gyorsabban terjednek, hiszen van internet, és mindenki tudja, mi történik a világban. De ezek a hírek gyorsan elavulttá válnak.

- kezdte fejtegetni gondolatait Sharon, majd eképpen folytatta:

De bizonyos dolgokról továbbra is beszélni kell, például az orosz-ukrán háborúról vagy arról, ami Gázában és Izraelben történik. Mi ezekről is írtunk dalokat. 

A lemez címadó szerzeményét pedig egy fiatal iráni lány, Mahsa Amini († 22) halála ihlette, aki 2022 őszén gyanús körülmények között vesztette életét. Mahsát az erkölcsrendészet tartóztatta le Teheránban, mert nem viselte megfelelően a hidzsábot. A hivatalos jelentések szerint szívelégtelenségben halt meg, ám a kiszivárgott orvosi dokumentumokban bántalmazás áll a halál okaként. Halála után világszerte forrtak az indulatok, Irán több nagyvárosában pedig tüntetések kezdődtek. 

Nagyon fontos, hogy ezekről továbbra is beszéljünk, hiszen ezek a harcok azóta is tartanak. Írhattunk volna még Dél-Amerikáról is, ahol szintén történnek dolgok, amelyek inspirálnak bennünket, de abban a pillanatban robbant ki a háború Ukrajna és Oroszország között. Aztán meghalt Mahsa. Néztük a híreket, és ezek a dolgok a zenénkbe épültek. 

f8fc3ced5859a6124dd1290efd7238de.jpg

De vajon fél-e a zenekar a kritikától, amiért ilyen nyíltan hangot adnak a véleményüknek?

Sharon:

Én hiszek a demokráciában. Semmiképpen nem ellentéteket akarunk kelteni, sokkal inkább életben tartani ezeket a témákat. Elmélkedhetünk azon, hogy milyen világban szeretnénk élni. Azt hiszem, ez jó kérdés! Nem félek attól, hogy támadásokat kapunk, csak mert képviselünk egy álláspontot. Mindannyian hallathatjuk a hangunkat, és mindannyian hozzájárulhatunk ahhoz a vitához, hogy milyen világban akarunk élni, és mit fogadunk el egymástól. Az országoknak segítenie kellene a rászorulókat, szerintem nagyon fontos, hogy kiálljunk azok mellett, akik elnyomásban élnek. 

- zárta sorait.

komment

Tavasszal kerül boltokba a Leaves' Eyes új albuma

2023. december 12. 14:34 - Jurancsik Eszter

354055355_202214649447975_2261547674804987800_n.jpg

Dupla örömben lehet részük a Leaves' Eyes magyar rajongóinak. A banda bejelentette, hogy 2024 tavaszán turnéra indulnak, amely koncertsorozatnak egy magyarországi állomása is lesz - április 4-én, az Analog Music Hallban teszi tiszteletét a zenekar a Metalite, a Northtale és a Catalyst Crime társaságában.

Ezzel egy időben Elina Siirala és a fiúk felfedték, mikor jelenik meg vadonatúj stúdiólemezük. A kiadvány a "Myths of Fate" címet kapta, és 2024. március 22-én lát napvilágot az AFM Records gondozásában. Az albumról a napokban ízelítő is érkezett, a Forged by Fire című szerzemény képében. 

Végre elérkezett az idő és bemutathatjuk nektek az új videoklipünket, a Forged by Fire-t, amelyet a Wacken színpadán játszottunk először élőben, a rajongók pedig imádták! Íme a videó egy fantasztikus történettel és szó szerint tüzes előadásmóddal! 

- vezette fel a kisfilmet a csapat.

komment

Klippremier: Exit Eden - Separate Ways

2023. december 11. 17:17 - Jurancsik Eszter

406181144_893490348801887_79453675688923575_n.jpg

2024. január 12-én landol a boltok polcain a Clémentine Delauney, Marina La Torraca és Anna Brunner alkotta Exit Eden második albuma, a "Femmes Fatale".

Bár Amanda Somerville családi kötelezettségei miatt kilépett a formációból, a trióra fogyatkozott csapat nem állt le a munkával. Az elmúlt hónapokban az új lemezen dolgoztak, amelyről a Nightwish volt énekes-basszerosával, Marko Hietalával felvett Run! című tétel képében már ízelítőt kaphattunk.

A csajok ma újabb kisfilmes dallal rukkoltak elő: a Separate Ways című szerzeményükhöz készült videó, amely szám az amerikai rockbanda, a Journey 1983-as eredetijét veszi alapul, íme:

komment

Exit Eden: "A nők hatalmas erővel rendelkeznek..."

2023. december 04. 20:38 - Jurancsik Eszter

instasave_2.jpg

Január 12-én kerül boltokba az Exit Eden második albuma. Míg a formáció debütlemeze, a "Rhapsodies In Black" kizárólag ismert popslágerek metal-feldolgozásokat tartalmazta, addig a "Femmes Fatale" címre keresztelt újdonságon saját szerzemények is szerepelnek majd - a Run képében már ízelítőt kaphattunk abból, hogyan alkot zenét együtt Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca, a kislemezen pedig nem más vendégénekel, mint a Nightwish egykori énekes-basszerosa, Marko Hietala.

A 2017-ben alakult együttes tagja volt Amanda Somerville, aki tulajdonképpen megálmodta a csapatot, ám az amerikai születésű énekesnő úgy döntött, három gyermekének szenteli minden idejét, így kilépett a bandából.

A napokban Clémentine, Marina és Anna megosztották véleményüket csapatukról és arról, milyen érzések vezérlik őket.

Ebben a férfiak által uralt világban nem könnyű feladat, hogy a zene és a képek vásznára érzelmeket varázsoló, olthatatlan vágy vezessen. A nők hatalmas erővel rendelkeznek, ha mernek hallgatni a lelkük suttogására, szívük igazi ritmusára. Ez jelenti számomra a legnagyobb büszkeséget az Exit Edenben - teret nyerni minél több nőnek, hogy boldogulhassanak a metál birodalmában, kitörve a fáradt klisékből, amelyek túl sokáig korlátozták a női énekeseket. 

- engedte szabadjára gondolatait Clémentine, Mariana pedig hozzátette:

Az érzelmi utazást, amit csak a zene képes kibontakoztatni, úgy élem meg: egyetlen hang sem szólalhat meg hiába, minden egyes kiénekelt szó egy ígéret arra, hogy feloldódj az egész varázsában. Mivel nemcsak a "Femmes Fatales" előadásába öntöttem bele magam, hanem az egyik saját számunk, a "Dying in my Dreams" megalkotásába is, a sötét oldal katarzisába vezetlek benneteket, ahol a szívek megadják magukat a zene erejének, és harmóniában egyesülnek, hogy biztonságos teret teremtsenek az árnyékban.

- fedte fel az énekesnő, Anna pedig a következőképpen nyilatkozott:

Büszke vagyok arra, hogy ezen az új albumon saját dalokat oszthatunk meg veletek, szimfóniákat, amelyek rezonálnak azok dobogó szívére, akik merik hallgatni, titokzatos világokat tárva fel, ahol minden hang és dallam csábító táncot jár a lélekkel. Olyan dalok és dalszövegek írása a szenvedélyem, amelyek fénylő szikrát gyújtanak a legsötétebb órákban is. A legtöbb új dalszöveg az én fejemből született, reményt ébresztve, energiát és megerősítést adva. Ígérem, hamarosan felemelkedik a függöny, felfedve a titkokat, amiket a zenénk anyagával szőttünk.

fotojet_38.jpg

komment

GARDA - nemzetközi siker

2023. december 04. 11:25 - Jurancsik Eszter

garda_klip_borito_foto.JPG

Immár hét díjat söpört be a GARDA zenekar klipje különböző nemzetközi
filmfesztiválokon!
A Nemzetközi New York-i Filmfesztiválon a Diamond Globe-díjat, az indiai Rohip
International Filmfesztiválon a legjobb zenei videó díját kapták meg.
Külön elismerést kapott a videó az Athvikvaruni és a Thilsri Nemzetközi
Filmfesztiválon, az ausztrál 4th Dimension Independent Film Fesztiválon,
valamint a Europe Music Video Awards-on és a Rome Music Video Awards-on
is.


Döntőben vannak a Prágai Filmfesztiválon, Balin pedig fődíjvárományos a klip.
Tekintve, hogy több, mint 40 fesztiválra adták be a nevezésüket, további
nevezéseket, sőt, talán újabb díjakat is várhatunk tőlük.

Angol nyelvű klip:

A rendező az a Klacsán Gábor, akinek neve a „Radics Béla a megátkozott
gitáros” c. filmet is jegyzi.
Vendégművészüket, Alapi Istvánt pedig egyetlen magyar rockrajongónak sem
kell bemutatnunk!
Mi lehet e siker titka? A klip valóban rendkívül erősre sikerült. Láthattunk már
háborúellenes kisfilmeket, ők azonban úgy döntöttek, szakítanak a szokványos
mondanivalóval. Azt akarták, hogy sokkolja a nézőt, mit élhetnek át a családok,
az otthon maradt anyák, gyerekek.
A videóban egy anyuka küzdelmét, lelki összeomlását látjuk, aki a háború
borzalmai elől menekült kislányával egy pincébe. Az édesanya mindaddig küzd,
amíg egy hatalmas robbanás félbe nem szakítja a történetüket…
Az anyát Garda Zsuzsa énekes alakítja, míg a kislányt Wirth Zoltán lánya, így a
dobosnak különösen fájdalmas volt átélni a megrázó jelenetet.

A képi világ szürreális és sötét – zaklatott vágásokkal erősíti a dal drámai
hatását.
A srácok a következő videoklipben is érzékeny és sokat vitatott témát fognak
érinteni, mert szerintük a művészet, a zene egyik legfontosabb feladata, hogy
rezonáljon a világon folyó eseményekre, változásokra, ezáltal is erősítve a
pozitív folyamatokat. Az erőteljes megfogalmazás pedig segít, hogy átmenjen
az üzenet, amit fontosnak éreznek.
A közeljövőben egy meglepetés videóval is szeretnének kedveskedni egyre
növekvő rajongótáboruknak.

Facebbok oldal: https://www.facebook.com/garda.hungary
YouTube oldal: https://www.youtube.com/@GARDA.hungary

komment
süti beállítások módosítása