Főzőműsorban vendégeskedett Doro

2020. december 29. 18:19 - Jurancsik Eszter

Doro Pesch, a német metálkirálynő dolgozik új albumán, amelyre elmondása szerint hat dalt már meg is írt. Az egykori Warlock-frontasszony korábban elmondta: új lemeze a 2018-as Forever Warriors, Forever United vonalán mozog majd.

due-doro-pesch.jpg

Most azonban egy teljesen más területen próbálta ki magát az énekesnő, Doro ugyanis meghívást kapott a német Herdbanger nevű főzőműsorba.

Twitterén írta meg élményeit a forgatásról:

"Az első főzőműsorban való szereplésem szórakoztató volt. Megúsztam főzés nélkül, csak egy salátát készítettem. Köszönet a  Herdbanger házigazdáinak! Itt Pillantsatok be a kulisszák mögé, és bebizonyítom, hogy több dologgal tudok egyszerre foglalkozni, miközben Lemmyről beszélek és salátát készítek."

- utalt itt Lemmy Kilmisterre, a Motörhead 2015-ben elhunyt legendás vezérére, akivel jó barátságot ápolt.

 

komment
süti beállítások módosítása