Augusztusban érkezik a Nemesea új lemeze!

2019. június 26. 10:40 - Jurancsik Eszter

Az első album Sanne Mieloo énekesnővel

A Nemesea igen nehéz helyzetben találta magát, amikor 2016 őszén Manda Ophuis, aki a kezdetektől, 2002-től volt a csapat tagja, bejelentette: személyes tervei miatt elhagyja a bandát. Egy ideig vendégénekesekkel pótolta őt az egüttes, ám sokáig kétséges volt, hogyan tovább.

Szerencsére hamar megtalálták Manda utódját Sanne Mieloo személyében, akivel Dance In The Fire címmel 2017 májusában felvették első közös dalukat. Azóta viszont nemigen lehetett hallani a hollandok háza tája felől. Azonban nemrégiben a zenekar bejelentette: augusztus 23-án, a Napalm Records gondozásában jelenik meg Sanne-vel első közös nagylemezük, amely a White Flag címet kapta.

letoltes_2.jpg

Sanne így mesélt a kiadványról: 

"Változásra van szükség a világban, legyen úgy minden, ahogy mi szeretnénk. A világ tele van olyan emberekkel, akik nem tudnak változtatni. Ez a szám pedig éppen erről a szükségszerű változásról szól. Az ég felé mutatjuk a középső ujjunkat, és leszarjuk, mi lesz a következő generációval. Majd reggel, felébredve elővesszük a jógamatracot, és a gyermekekért imádkozunk, miközben olcsó, kétdolláros, motivációs idézetet ábrázoló póló van rajtunk; és ezt kiposztoljuk az Instagramra..."

Természetesen a formáció megmutatta az album borítóját és a dalok címeit:

01. The Storm
02. Kids With Guns
03. White Flag
04. Sarah
05. Don't Tell Me Your Name
06. Fools Gold
07. Ratata
08. Nothing Like Me
09. Lions
10. Heavyweight Champion
11. Rise
12. Let This Be All
13. Sayonara
14. Dance In The Fire

A lemez bortója:

nemeseacdjune19.jpg

Az első kislemezes dalhoz pedig már a klip is elkészült - a Kids With Guns tekinthető meg, íme:

 

 

 

komment

Új klippel jelentkezett a Nemesea

2017. december 09. 16:23 - Jurancsik Eszter

Megtekinthető a videó

Májusban derült ki, hogy a 2002 óta létező holland együttes új énekesnője Sanne Mieloo lett, aki Manda Ophuist váltotta a mikrofon mögött. Manda személyes tervei miatt -a jövőben tehetséges gyermekekkel szeretne foglalkozni- hagyta el a csapatot még tavaly szeptemberben, egy ideig vendégénekesekkel pótolta őt HJ és Sonny, a banda másik két oszlopos tagja.

nemeseabanddec2017_638.jpg

Az új felállású zenekar első közös nótája Dance In The Fire címmel készült el május végén, most pedig újabb dalhoz forgattak kisfilmet. A szerzemény a 2016-ban kiadott Uprise albumon helyet kapott Hear Me, amelyet most az új énekesnővel is felvett a formáció. Íme!

 

komment

Megvan a Nemesea új énekesnője!

2017. május 21. 16:06 - Jurancsik Eszter

Sonnyék végre bejelentették a várva várt hírt

HJ és Sonny, a Nemesea két alapítója igen nehéz helyzetbe került 2016 szeptemberében: énekesnőjük, Manda Ophuis, aki 14 évig erősítette a bandát, személyes tervei miatt elhagyta őket. Egy ideig vendégénekesekkel pótolták őt, ám jó ideje nem lehetett hallani a holland együttes felől.

18486207_10155375468844850_6137305706283858898_n.jpg

Íme, a Nemesea új felállása, Sanne Mieloo-val, az új énekesnővel

Néhány napja írtuk meg, hogy a zenekar megtalálta új énekesét, akinek személyére hamarosan fény derül. Tegnap fel is fedték a fiúk az új vokalista kilétét: a hölgy Sanne Mieloo névre hallgat, énektanárként is ténykedik. Fel is vették első közös dalukat, a Dance In The Fire-t, amely meghallgatható a Spotify-on. 

komment
süti beállítások módosítása