Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Énekesnők, akiknek nem a legjobban alakult az elmúlt év

Kirúgások, halálesetek, válás...

2017. január 05. - Jurancsik Eszter

A 2016-os év rengeteg rossz dolgot hozott egyéni és kollektív szinten. A metál énekesnői között is akadnak, akiknek szintén tartogatott kellemetlenségeket a tavalyi év. A Trees Of Eternity énekesnője, Aleah Stanbridge áprilisban távozott az élők sorából 39 évesen, 2013 óta szenvedett rákban, ez pedig az együttes feloszlásához vezetett, de jó páran vannak még, akiknek nehézségekkel kellett szembenéznie 2016 folyamán.

LIV KRISTINE

14523236_1773076219616176_3866044381749253003_n.jpg

A 40 éves norvég szőkeség férjével, Alexander Krullal alapított csapatából, a Leaves' Eyesból került kipenderítésre. Mint később kiderült, Alex-szel már tavaly óta problémáik voltak, házasságuk zátonyra futott, Liv pedig terapeutához is járni kezdett - aki végül új kedvese lett és kora tavasszal az eljegyzésüket is megtartották. Ez kiverte azt a bizonyos 60 amperest a zenekar többi tagjánál, akik ezt követően kirúgták Livet. A szoprán énekesnő kibukott egykori zenésztársai viselkedésén, hiszen az egész világnak kiteregették a magánéletét. Mivel Alex-szel közös, 13 éves fiukat, Leont is belekeverték a magyarázkodásaikba, Livnél elszakadt a cérna és sokáig Spanyolországban próbálta kiheverni a csalódást. A több szólóalbumot is megjelentetett Liv helyére az EnkElination alapítója, a finn, de Londonban élő Elina Siirala került.

AILYN

ox_loxtedhg.jpg

Ailynt, aki Pilar Giménez Garcia néven született 34 évvel ezelőtt, szeretett édesanyja váratlan halála sokkolta májusban. Mivel a spanyol szépség cukorbetegségben szenved, a tragikus esemény negatívan hatott egészségi állapotára, kénytelen volt orvosai tanácsára pár hét pihenőre vonulni. Együttese, a Sirenia közleményben jelentette be, hogy Emmanuelle Zoldan francia énekesnő helyettesíti Ailynt, amíg egészségileg rendbe jön. Miután Ailyn visszatért Norvégiába, újabb rossz hírrel kellett szembesülnie: Morten Veland, a banda alapítója közölte vele, hogy nem kíván vele együtt dolgozni a jövőben. Ailyn kifejtette, hogy igazságtalannak érzi, ahogy a metálzenekarok a női énekeseikkel bánnak és sajnálja, hogy nem állhat többé egy színpadra zenésztársaival - akiket egyébként rekordhosszúságú ideig, 8 évig erősített. Szeptemberben derült ki, hogy Emmanuelle végleg marad a mikrofon mögött, a novemberben megjelent új albumon, a Dim Days Of Doloron már ő énekel. Ailyn azonban nem hagyja veszni tehetségét, azt azonban nem tudni, hogy új csapatot alapít majd a szépséges pacsirta, vagy szólómunkával örvendezteti meg a rajongókat.

CRISTINA SCABBIA

15401111_10153832495891706_98145867978481289_n.jpg

Az olasz Lacuna Coil májusban piacra dobta Delirium című új korongját, amely azóta is sorra aratja a sikereket, a zenekar pedig rengeteget turnézott tavaly. Cristina (44) december közepén szomorú hírt jelentett be Facebook-oldalán: édesapja, Dario elhunyt, ám egyúttal kiemelte, hogy az apuka volt első számú rajongója, szülei a kezdetektől fogva támogatták a zenei karrierjét. 

 

Megszólalt a Leaves' Eyes gitárosa

Reagált Liv Kristine kijelentéseire Tosso Bauer - folytatódik a dráma a csapat háza táján

Korábban megírtuk, hogy Liv Kristine (40) a spanyol Empire Zone-nak nyilatkozott a Leaves' Eyes-ből való eltávolítását illetően, amelyben nehezményezte, hogy magánéletét -különös tekintettel 13 éves fiára, aki exférjétől, a csapat másik alapítójától született- a nyilvánosság előtt teregette ki volt zenekara. Kiderült az is, hogy Liv távozása ugyan felmerült januárban, de végül közösen úgy döntöttek, hogy az énekesnő marad az együttesben. Azonban ahogy kiderült Alexék számára, hogy Liv és új barátja eljegyezték egymást, áprilisban kitették a norvég szőkeség szűrét.

lllivvv.jpg

Most a banda egyik gitárosa, Thorsten "Tosso" Bauer szólalt meg a dologgal kapcsolatban:

"Amikor Liv és Alex január elején elváltak, Liv akart azonnal kiszállni a bandából, Alex kérlelte, hogy maradjon.Mind üzleti, mint magánéleti szempontból sikerült egy kedvező megoldást találniuk, így Liv nem távozott. Azonban vőlegénye egyre több dologba próbált beleavatkozni a zenekar ügyeit illetően! Liv márciusban összeköltözött a vőlegényével, ezzel pedig mindenki számára világossá vált, hogy Liv és az együttes külön utakon járnak. Liv mindenképpen részt szeretett volna venni utódja kiválasztásában, de mi ezt magunk akartuk intézni."

- magyarázta a zenész, majd folytatta:

original.jpg

Tosso Bauer, a banda gitárosa

"Áprilisban egy közös meetinget tartottunk, ahol Liv azt mondta, hogy nem tudja vállalni többé a turnézást. Ezt ügyvédjén keresztül, tehát hivatalos úton is közölte felénk, ezért döntöttük úgy, hogy megválunk tőle. A megbeszélésen Livvel közösen írtunk egy bejelentést a rajongók és a média felé. Mindenki meglepetésére a közösen megírt közleményt Liv támadta leginkább! Aztán néhány troll is beszállt, ez okozta a kavarodást és a pletykákat a banda körül áprilisban.”

 

leaves-eyes.jpg

Liv még a csapat énekesnőjeként

 

Hogy mi a valódi igazság, nem tudhatjuk, mindenesetre a sztori kísértetiesen hasonlít a 2005-ös Tarja Turunen - Nightwish drámára. A csapat ugyanis azért menesztette dalospacsirtáját, mert szerintük férje, Marcelo Cabuli megváltoztatta az énekesnőt...

Liv Kristine: újabb részletek az énekesnő Leaves' Eyesból való kirúgásáról

Liv kiborult egykori csapattársai viselkedésén

Minden bizonnyal az idei év metálbotránya Liv Kristine és az általa alapított Leaves' Eyes nevéhez fűződik. Április 16-án jelent meg a világhálón a hír, miszerint a norvég szőkeség már nem tagja a csapatnak. Kisvártatva megjelentek a nyilatkozatok mindkét fél részéről, amelyek erősen ellentmondásosak voltak. A zenekar szerint közös döntés eredményeképpen távozott az énekesnő, aki viszont azt állította, hogy azon a reggelen arra ébredt, hogy kirúgták a csapatból, amelyet ő és férje, aki szintén a Leaves' Eyes tagja, Alexander Krull alapítottak 2003-ban. 

Most egy spanyol zenei magazinnak, az Empire Zone-nak adott interjút a szoprán énekesnő. Kiderült, hogy nem sokkal kirúgása előtt jegyezte el őt terapeutája, ami azt jelenti, hogy Alex Krullal már el is váltak. Így értelmet nyerhet az a rajongói körökben elterjedt feltételezés, miszerint valamilyen bosszú állhat Liv eltávolítása mögött. 

3168af5f64cfbbc163652eb5ebdfd4aa.jpg

"Semmit nem írtam alá, egyszerűen kirúgtak, minden protokollt figyelmen kívül hagyva. Ez nagyon fáj."

- mesélte Liv.

"Azt sem értem, miért kellett a privát szférámról és a fiamról is beszélnie a volt csapattársaimnak. Ez nem teszi jobbá se őket, se az új énekesnőjüket. A fiam (Liv és Alex közös fia, Leon Alexander 13 éves) a legfontosabb az életemben, ezért kijöttem a sodromból."

- mondta csalódottan Liv, majd hozzátette:

"A Leaves' Eyesnek inkább a karrierre, a sikerekre kellene koncentrálnia ahelyett, hogy rombolnak."

Kiderült az interjúból az is, hogy a 13 éves Leon Alexander Livvel és az ő vőlegényével -aki a terapeuta- él együtt, valamint Livnek rendkívül nehéz volt feldolgoznia az együttesből való kényszertávozását.

 

 

 

süti beállítások módosítása