Tristania: jövő évben turné!

2019. december 28. 19:19 - Jurancsik Eszter

Visszatér a banda

Nem sokat lehetett hallani az elmúlt hónapokban a norvég Tristania felől. A csapat utolsó fellépése az év elején megrendezett 70000 Tons of Metal nevű óceánjárós fesztiválon volt, amit elég nagy csinnadrattával harangoztak be, hiszen három éve nem adtak koncertet, aminek persze okai is voltak: készítik új lemezüket - utolsó kiadványuk a 2013-as Darkest White volt.

tristania-7406.jpg

2017 novemberében Mariangela Demurtas énekesnő életet adott a Moonspell-gitáros Ricardo Amorimmal közös fiának, Lorenzónak, de két zenei projekt részese is lett: 2017-ben a Luminosát hívta életre, ahonnan tavaly távozott, majd idén megalapított az Ardours nevű együttest Kris Laurenttel. 

Nemrégiben azonban a Tristania Facebookos oldalán bombahírt robbantott: 2020-ban turnéra indulnak Latin-Amerikában. Konkrét helyszíneket még nem közölt a zenekar, a készülő albumról sem lehet még tudni semmit, de ígéretük szerint hamarosan bővebb infókkal jelentkeznek.

 

komment
süti beállítások módosítása