Újabb dallal jelentkezett a Drastic Times!

2021. január 30. 08:20 - Jurancsik Eszter

144215422_3729869357051931_4125585968027412402_o.jpg

Tavaly nyáron írtuk meg, miszerint a tatabányai Ideas Király Anna távozása után átmenetileg szögre akasztja tevékenységét, és új projektnév alatt zenél tovább. Feloszlásról szó nincs, ám a tagok az újonnan alapított csapatra, a Drastic Times-ra koncentrálnak most, amely formáció mikrofonja mögé Suták Vanda énekesnő került.

Első daluk és a hozzá forgatott videoklip szeptember 5-én jelent meg Egy test, egy lélek címmel, most pedig megérkezett a banda újabb szerzeménye, amely az Egy új hajnalon címet viseli.

"Egy újabb dalt szeretnénk bemutatni nektek, ezúttal egy lendületesebb tételt, mely az "Egy új hajnalon" címet kapta. Zeneileg egy újabb dimenzió a mi kis univerzumunkban, szeretjük a változatosságot. Vanda énekét Krisztián vokáljai egészítik ki, Misi és Beke hozzák az extrémebb hangokat, Tibcsy pedig kigurít egy szép dallamos gitárszólót. A hangfelvételt ezúttal is magunk készítettük, majd Schmiedl Tamás (MD Stúdió, Sopron) keverte és masterelte, ezúton is köszönjük neki. A videót egy brazil sráccal együtt alkottuk meg, ő régebben például az Evergrey-nek is készített videókat, lemezborítókat." 

- mesélt az új dalról az együttes, azt pedig Békési László dobos-szövegíró árulta el, hogy egy igen szomorú esemény ihlette a szöveget:

"A dal szövege a földi elmúlást és az azt követő örök életbe való belépést jeleníti meg. Továbbá, azt az üzenetet, hogy az újbóli találkozásokhoz szívünk jó állapotát kell megőriznünk. A szöveg egyúttal tisztelgés édesanyám emléke előtt."

Ezúton is részvétünk a zenésznek! Íme, a klip:

 

 

komment

Nézd meg a Drastic Times első klipjét!

2020. szeptember 05. 10:07 - Jurancsik Eszter

118652527_3585821701451444_2993250331379162317_o.jpg

Mint azt néhány napja megírtuk, az Ideas legénysége úgy döntött, Király Anna énekesnő távozása után szögre akasztják a banda tevékenységét és egy új projekten kezdtek dolgozni - a formáció a Drastic Times nevet kapta, amely elnevezést az idei év történései ihlették.

A zenekar Suták Vanda énekesnővel az élen látott munkához, ennek eredményeképpen tegnap debütálhatott első videoklipjük, amely az Egy test, egy lélek címet viseli, íme!

 

komment

Drastic Times: új projektnév alatt, új énekesnővel dolgoznak az Ideas tagjai

2020. augusztus 28. 17:33 - Jurancsik Eszter

A tatabányai Ideas zenekar háza táján igencsak nagy csend honolt az elmúlt hónapokban, noha a csapat sejtelmesen annyit posztolt még áprilisban: dolgoznak, annak ellenére, hogy énekesnő nélkül maradtak.

Király Anna  januárban hagyta el a zenekart, hogy tavaly alapított modern metálos projektjére, a Mezmerized-ra koncentrálhasson - a fiatal tehetség 2018-ban került a mikrofon mögé. Elődje pedig Kun Anita volt, aki 13 évig erősítette a legénységet. 

Ma a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat, Suták Vanda személyében, illetve új név alatt ténykednek: Drastic Times elnevezés dolgoznak újdonsült énekesnőjükkel. Az is kiderül ez együttes Facebookjáról: szeptember 4-én új dallal jelentkeznek, amelyhez természetesen videó is készül, és nemcsak magyarul, hanem angolul is elérhetőek lesznek dalaik. 

118652527_3585821701451444_2993250331379162317_o.jpg

“Az Ideas továbbra is létezik, nem oszlott fel, nem váltott nevet, de jelenleg most egy inaktív állapotban van. A jövőben, ha úgy alakul, és a körülmények is adottak, az Ideas is fel tud majd lépni, koncertezni. A Drastic Times viszont egy új zenekar, új dalokkal, ez van a fókuszban. Nincs kizárva persze, hogy koncerten előveszünk majd bónuszként egy-egy Ideas dalt, de akkor sem a szimfonikus slágereket, hanem inkább az első három lemezről, tehát a súlyosabb, eklektikusabb, esetenként hörgős tételeket. A tagokban van átfedés, és természetesen az Ideassal szerzett rutint is felhasználjuk a Drastic Times-ban, de két külön zenekarról van szó.”

- olvasható a banda közleményében, Vanda pedig a következő szavakkal mutatkozott be:

“Nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni. Mindannyian másban vagyunk jók, sokszínűség jellemzi a saját ízlésünket is, így mindig adódnak változatos ötletek - mindezt természetesen a metal berkein belül! A Drastic Times-t - a név kötelez - 2020 eseményei és a bennünk kavargó érzések, gondolatok teremtették. Mindig igyekszünk komolyabb, mélyebb témákat dalszövegekbe önteni, a zenénken keresztül pedig érzelmeinket átadni egy-egy történet kapcsán.”

 

 

komment

Külön utakon az Ideas és Király Anna

2020. január 15. 11:21 - Jurancsik Eszter

Facebookján jelentette be a hírt a zenekar

Az Ideas 2018 folyamán tett szert új énekesnőre, miután Kun Anita 13 év után elhagyta a csapatot. A Sorroniából ismert Király Annához került a mikrofon, akivel a Till The End Of Time című számot és a hozzá készült videót is felvették.

a525c9fb_1.jpg

A fiatal tehetség tavaly életre hívta az elektro-metálban utazó Mezmerized formációt is.

Az utóbbi hónapokban meglehetősen nagy csend honolt a zenekar háza táján, ma pedig a banda Facebookos oldalán bejelentette: az Ideas és Anna külön utakon folytatják tovább, azonban a közös koncertekre nagyon büszkék, valamint hamarosan bemutatják új frontasszonyukat is.

 

komment

Különleges produkcióval készül az Ideas a Rockmaratonra!

2019. május 12. 17:38 - Jurancsik Eszter

Izgalmas hírt közölt a csapat

Az idei Rockmaraton nem szűkölködik csajmetálos csapatokban: láthatjuk a svájci Eluveitie-t, az Arch Enemyt, az ukrán Jinjert, a Nervosát Brazíliából, az Angelseedet, hazai vonalról többek közt pedig az Ideas is tiszteletét teszi a rendezvényen.

a525c9fb.jpg

Facebookján jelentette be a zenekar: a Rockmaraton színpadán csatlakozik hozzájuk Szénási Barbara, a Barbara Dance Academy alapítója, akit a Till The End Of Time című szám videoklipjében is láthattunk. A videó igen különleges világot tárt a nézők elé, és komoly sikereket aratott a klip a Youtube-on.

Akik tehát ellátogatnak Király Annáék koncertjére, feledhetetlen élményben lesz részük!

 

 

 

komment

Klippremier: Ideas - Till The End Of Time

2018. október 22. 19:28 - Jurancsik Eszter

Lenyűgöző kisfilm Annáéktól!

Korábban megírtuk, hogy az Ideas -immár Király Annával kiegészülve- új videót készített, amely igen különleges világba kalauzolja el a nézőt. 

43433801_2153428684690760_5070212844297912320_o.jpg

A csapat tartotta magát az ígéretéhez: a mai nappal vált láthatóvá a Till The End Of Time című szerzemény kisfilmje, amelyben lenyűgöző képsorok láthatók - minőségi zenével. Íme:

 

 

komment

Új videóval készül az Ideas!

2018. október 14. 15:52 - Jurancsik Eszter

Néhány napon belül látható lesz a klip

Az énekesnőcserén átesett Ideas nem tétlenkedik: a formáció új dalokon dolgozik, ám a Király Annával (aki a jelenleg pihenőpályán lévő Sorronia frontlánya is) kiegészült együttes újabb meglepetéssel szolgált a rajongóknak a napokban: elkészült ugyanis vadonatúj kisfilmjük, amely nemcsak Anna Ideas-os debütálása miatt lesz nagyon különleges. 

43433801_2153428684690760_5070212844297912320_o.jpg

A videóban közreműködik Szénási Barbara, aki a Barbara Dance Academy alapítója, egyben Anna tánctanára - mint az köztudott, a fiatal tehetség kiskora óta ír táncol. 

Az ötösfogat igazán különleges, egyedi klipet ígér a metálrajongóknak - a videót Till The End Of Time címmel, október 22-én láthatjuk majd!

 

 

komment

Király Anna az Ideas új énekesnője

2018. május 23. 21:25 - Jurancsik Eszter

Ma jelentette be a hírt a csapat

Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy Kun Anita 13 év közös munka után elhagyta az Ideas fedélzetét. A különválás barátsággal történt meg, az együttes pedig néhány napja elárulta: megtalálták új énekesnőjüket.

A mai napon jelentette be a zenekar, miszerint az új frontlány nem más, mint a Sorroniából ismert Király Anna. A Sorronia olyan előadókkal és bandákkal állhatott egy színpadon, mint Tarja, a Xandria vagy a Nightwish.

33532211_1948972938469670_7631818531763388416_o.jpg

"Nem feszítjük tovább a húrt!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a zenekar új énekesnője Király Anna.
Annát a Sorroniában ismerhette meg a közönség. 
Egy új és izgalmas fejezet kezdődik most az Ideas történetében. Együtt elindulunk a következő nagylemez felé, a közös dalírást már el is kezdtük. Bár alapvető változást nem tervezünk a zenekar irányvonalában, de az biztos, hogy sok újdonságra számíthattok, rengeteg terv van a fejünkben. Számos olyan célt tűztünk ki magunk elé, melyek új utakat nyitnak majd meg és amelyeket most, közös erővel kezdünk el megvalósítani.
Annával új távlatok nyíltak meg előttünk és mi mindannyian izgatottan vetjük bele magunkat a közös munkába! 
Figyeljétek oldalunkat, mert hamarosan újabb meglepetéssel jelentkezünk, nem is akárhogy!
Üdvözlettel: Anna, Tibcsy, Beke, Misi, Krisztián"

- áll a formáció közleményében.

Szívből kívánunk sok sikert Annának és a srácoknak!

 

komment

Ideas: 13 év után távozik Kun Anita

2018. március 22. 16:10 - Sarok Bettina

Közös megegyezés alapján döntöttek.

img_5254.jpg

Tavaly jelent meg a zenekar vadonatúj nagylmeze, ami az Egység elnevezést kapta. A nagy sikerű tatabányai metálzenekar sokak szemében a magyar Nightwish-nek tekinthető, ám elmondásuk szerint számos más zenekar munkássága (is) inspirálja őket. Mint minden zenekar, az Ideas is túl van már néhány tagcserén, alig egy órája azonban bejelentették, hogy második énekesnőjük, Kun Anita 13 év után úgy döntött: elhagyja az együttest.

Kedveseim!

Szeretném nektek bejelenteni, hogy 13 év után befejezem az Ideas zenekarral való közös zenélést. Az okokat nem szeretném mélyen szántva ecsetelni. 13 év alatt sok olyan esemény történik egy ember életében, ami kihatással lehet az élete különböző területeire és felülírhatja a dolgokat. Viszont tudnotok kell, hogy ez a búcsú a zenekar és közöttem baráti hangulatban zajlik le. A „méltó” szó jellemzi az elválást. Köszönöm nektek a sok szeretetet, kitartást és a sok-sok jó szót, amit tőletek kaptam! Köszönöm a zenekarnak jelenlegi felállásban és a volt zenekari tagoknak - akiket mindenképpen szeretnék név szerint isfelsorolni - Hamburger Ferencnek, Takács Tamásnak, Zelizi Lászlónak, Schlick Attilának, Molnár Zoltánnak és Gallay Lajosnak tehetségüket és tudásukat, a felejthetetlen éveket, koncerteket! Köszönöm Hartmann Kristófnak a sok év támogatást és barátságot! Személy szerint nem fogom letenni a mikrofont és a tollat. A zenekar sem teszi le a hangszert! Égni fog tovább az a tűz!
Az Ideas a március 23-i tatabányai és április 13-i szombathelyi koncerteken, ezután várhatóan ősszel egy nagyobb rendezvény keretein belül lép fel utoljára a jelenlegi felállásban. A további tervekről a zenekar Facebook oldalán keresztül számolunk be.
Égjen még! :-)

- vallotta az énekesnő, majd a zenekar többi tagja is megszólalt:

Szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy Kun Anita és az Ideas útjai külön válnak egymástól. Egy meghatározó szakasz zárul most le a zenekar életében. Köszönetünket fejezzük ki Anitának, hogy 13 éven keresztül megajándékozott minket a tehetségével, gyönyörű hangjával, illetve hálásak vagyunk a közösen készített Ébredés, Főnix, Őrizd a szíved, Egység c. remek albumokért, a koncertekért és a rengeteg közös élményért!
A legjobbakat kívánjuk a folytatásban az élet minden területén!
Ami minket illet, szeretnénk folytatni az Ideas pályafutását, jelenleg ehhez keressük Anita utódját. Legközelebb március 23-án Tatabányán, a Moby Dick előtt, illetve április 13-án Szombathelyen, a Dying Wish és a Nemzeti Hang zenekarokkal közös buli keretében találkozhattok még velünk ebben a felállásban.
További hírekkel a későbbiekben jelentkezünk.

-áll a Facebookon megosztott bejegyzésben.

komment

Hazai fémcsajok #1 - Ideas

2017. február 15. 18:38 - Jurancsik Eszter

Sorozatunk első részében hazai female fronted bandákat mutatunk be!

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a hazai metal színtér is rendelkezik female és szimfonikus metal zenekarokkal, meg aztán itthon nem is foglalkoznak túl sokat a szakmai fórumok ezekkel az együttesekkel. Új sorozatunk ezen kíván változtatni!

Elsőképpen a tatabányai illetőségű Ideas zenekart mutatnánk be röviden! Az 1994-ben alakult zenekar számos tagcserén ment keresztül, míg nem kialakult a mai felállás, Preil Tibor gitár, Seres Krisztián gitár-ének, Békési László dobok, Kun Anita ének, Torma Mihály basszusgitár.

46295_131726553545124_100001233409970_197151_1391689_n.jpg

Stílusukra minden szakmai fórumon rásütötték a hazai Nightwish bélyeget elsősorban Anita Tarja Turunenéhez hasonló hangja miatt, pedig a zenekar saját bevallása szerint sokkal szélesebb körből szerzett magának inspirációt. A már említett Nightwish-on felül kedvelik még az Evergrey, a Within Temptation, az Amorphis, az Anathema, a Paradise Lost, a Kamelot, a Dream Theater, a Serenity, és a Katatonia zenéjét is.

 

A csapat először a Nephilim kiadónál, majd később évekig a Nail Recordsnál jelenttette meg albumait,  és olyan csapatok előtt léptek fel eddig, mint a Dalriada, az Evergrey, a Masterplan és a Serenity. Következő lemezük már régóta készül és reményeik szerint idén tavasszal ki is fog jönni az új korong.

Írta: Szloboda György/Jurancsik Eszter

komment
süti beállítások módosítása