Tarja: 10 éve debütált a Die Alive

2018. március 07. 20:33 - Sarok Bettina

2008-ban jelent meg a kislemez.

die_alive_20130907_2029334024.jpg

2005-öt írtak a naptárak, amikor a finn énekesnő távozni kényszerült az általa is alapított Nightwish-ből. A vokalista azonban nem adta fel álmait: 2007-ben szólókarrierbe kezdett, első önálló lemeze pedig még azévben meg is jelent My Winter Storm címmel. A korongon számos sikeres tétel kapott helyet, köztük a Die Alive is, mely nóta kislemezként is megjelent.

A méltán népszerű kiadvány ma tíz éve jelent meg, amit az ex-Nightwish-énekesnő kellően meg is ünnepelt, továbbá megosztotta, hogy valójában mit is takar egyik legnépszerűbb tételének szövege:

Ez a dal az életedben megélt pillanatokról szól. Ez egy harcos dal kard és vér nélkül. Harc azért, amit meg akarsz tenni, ha holnap netán meghalsz, élve halsz meg.

-magyarázta.

A nótához készült kisfilm egyébként egy igen sötét világot tár a szemünk elé, ami jóval elté az énekesnő korábbi munkáitól, melyeket még zenekarával készített el.

komment
süti beállítások módosítása