Nightwish: tízéves az Imaginaerum

2021. november 30. 16:11 - Jurancsik Eszter

819q6lxpbkl_sl1425.jpg

Hihetetlen, de napra pontosan egy évtizeddel ezelőtt, 2011. november 30-án jelent meg a Nightwish "Imaginaerum" című albuma, amely a hetedik volt a sorban, egyben a második és az utolsó, amelyen Anette Olzon énekelt.

A finn srácok és a svéd származású énekesnő első közös kiadványa a "Dark Passion Play" címre kereszelt korong volt, amely nem várt sikereket aratott szerte a világon, még az addigi csúcstartó, 2004-es "Once"-ot is lesöpörte a trónról.

001nwanette.jpg

 Az első kislemezes nóta a Storytime volt, amelynek klipjében a lemezzel azonos című filmből láthatunk jeleneteket. Tuomas Holopainennek, a zenekar agyának évek óta dédelgetett álma vált valóra a film elkészítésével. Az "Imaginaerum"-ot 365 ezer euróval támogatta a finn kormány, ám a végösszeg ennél jóval magasabbra rúgott, egészen pontosan 2 millió 300 ezer euróra, ráadásul a mozi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a banda pályautásának egyik egyértelmű kudarca lett a mű.

Bár a kritikusok közül sokan lehúzták az albumot, még így is egymillió hanghordozó talált gazdára, ami szép eredmény (a Dark Passion Play kétmilliós eladást produkált). 

Pörgesd Te is velünk az Imaginaerumot!

 

komment

Nightwish: ötéves az Imaginaerum

2016. november 30. 19:09 - Jurancsik Eszter

Tuomas Holopainen mesélt az albumról és a filmről

2011. november 30.-án jelent meg a finn csapat Imaginaerum című albuma, amely a második és egyben utolsó Anette Olzon svéd énekesnővel rögzített korong volt.

A szimfonikus, epikus témákkal tarkított lemezen sokkal inkább kibontakozott Anette énektehetsége, mint elődjén, a Dark Passion Play-en, amely ennek ellenére a Nightwish eddigi legsikeresebb kiadványának számít, még a 2004-es kiadású Once eladásait is überelte. 

nightwish-2011.jpg

A Nightwish 2011-ben, Anette Olzon énekesnővel

"2007-et írtunk, amikor a Dark Passion Play megjelent. Elterveztem, hogy a következő albumon 12-13 dal szerepel majd, és egy filmet készítek, amely a lemez koncepcióját veszi alapul."

- kezdte Tuomas.

Az Imaginaerum film a legmerészebb dolog volt, amit a Nightwish valaha végrehajtott. Tuomas szerint ez a lemez jóval sokoldalúbb lett, mint a Dark Passion Play, ezért minél többet megpróbált kihozni belőle, így született meg a film is.

"Nem arról szólt, hogy felülmúljam magam, egyszerűen csak egy kihívásnak tekintettem a dolgot. És bár szerepeltek a filmben őrült dolgok, úgy éreztem, hogy ez mégis nagy dolog volt számunkra. A finn kormány 365 ezer euróval támogatta a film létrehozását, de a végösszeg 2 millió 300 ezer euróra rúgott. Mivel a film fogadtatása alulmúlta a várakozásokat, a zenekar rengeteg pénzt veszített, de szerencsére nem mentünk tönkre."

Az is kiderült, hogy eleinte nem minden zenésztársa támogatta az ötletet, de végül ők is úgy gondolták, miért is ne? Tuomas elmondása szerint a Nightwish zenéje mindig is kicsit "mozis", filmzenés volt, ez a hatás különösen az utóbbi években vált erősebbé. A frontember mindig nagy rajongója volt Walt Disney munkásságának, tőle is merített ötleteket a filmhez. 

Forrás: Teamrock.

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása