A Teamrock hozta le a Metal Hammer által összeállított 100-as listát, amelyben a legjobb metál albumok szerepelnek, és jó néhány csajmetál banda is helyet kapott rajta. Lássuk!

93. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

A finn származású Juha Raivio, aki a Swallow The Sun zenésze és párjával, Aleah Stanbridge-dzsel 2009-ben alapított Trees Of Eternity gitárosa, méltó emléket állított tavaly április 18-án, rákban elhunyt kedvesének. Maga mellé vette az ex-HIM dobos Gas Lipsticket és az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent, megalapítva a Hallatart, amely projekt a tragikusan fiatalon -életének 39. évében- eltávozott Aleahnak demóiból és verseiből készült. Néhány dal erejéig Heike Langhans, a svéd Draconian énekesnője is feltűnik az albumon, ő egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legközelebbi barátnője volt. Méltó emlék egy angyalnak.

74. BATTLE BEAST - BRINGER OF PAIN 

Finnország egyik legnépszerűbb együttesévé nőtte ki magát a 2008-ban, Helsinkiben alakult Battle Beast. Pályafutásukat Nitte Valo énekesnővel kezdték, aki azonban 2012-ben otthagyta a csapatot. Helyére Noora Louhimo került, aki kiváló hangi adottságokkal és kirobbanó energiával rendelkezik. Vele vették fel a Battle Beast, az Unholy Savior és az idén kiadott Bringer Of Pain című lemezeket, amely talán a banda eddigi legszínesebb műve. Nem véletlenül került fel a listára, gratulálunk Nooráéknak!

69. NICOLE SABOUNÉ - MIMAN

A svéd énekesnő sokak számára ismeretlen, pedig a 26 éves énekesnő már 2012 óta aktívan zenél. 2014-ben a Must Exist című abumával debütált, 2015-ben a Mimannal rukkolt elő a fiatal művész, amely sikeresen bekerült a 100-as listára. A főként post-punk-rock-os elemekkel dolgozó leányzóról fogunk még hallani.

62. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE -CITIES

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 1994 óta ténykedő holland énekesnő több együttesben és projektben bizonyította sokoldalúságát és tehetségét. Tavaly decemberben megalapította a hollandul tüzet jelentű VUUR (ejtsd: "fűűr") együttest, amelyben olyan ismert zenészek a társai, mint Ed Warby, Jord Otto, Johan van Stratum és Ferry Duijsens. Marcela Bovio, aki Johan felesége, szintén az alapító tagok között volt, ám ő áprilisban zenei különbözőségek miatt elhagyta a VUUR fedélzetét. A banda első albuma remek fogadtatást kapott, különlegessége pedig többek közt abban rejlik, hogy a korongon szereplő 11 dal mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg. A csapat 2018. február 18-án a budapesti A38 hajón is tiszteletét teszi.

40. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

Alissa White-Gluz és a srcácok sem a szarral gurigáznak. A kanadai énekesnő 2014-ben váltotta a családi okok miatt, 13 év után távozó német Angela Gossow-t, első közös munkájuk a War Eternal volt még abban az évben. Alissát pillanatok alatt elfogadta a közönség, a csapat pedig az első közös album megjelenése óta kisebb szünetekkel folyamatosn turnézott, tavasszal pedig egy igen terjedelmes DVD-vel örvendeztette meg a rajongókat. Szeptember 8-án került a boltok polcaira a banda Will To Power címet viselő lemeze, amely súlyos nótákat tartalmaz, jóval kiforrottabb és érettebb elődjénél. Alissa többször elmondta: még a The Agonist-os időszakban évekig depresszióban szenvedett, akkori érzéseit írta meg a dalokban. A terápiás jelleggel is megírt dalok igen erős tételei a lemeznek, amely nem véletlenül landolt a lista 40. helyén.

2. MYRKUR - MARERIDT

Az egyre népszerűbb dán formáció arca és hangja a 32 éves Amalie Bruun énekesnő. A 2014 óta ténykedő művésznő főleg a black/goth metálon belül alkot, ennek legújabb eredménye a szeptember 15-én kijött Mareridt, amely dánul rémálmot jelent. Mégsem lehet annyira rémes, ha a lista ezüstérmet jelentő helyén landolt. 

Legfrissebb Facebookos posztjában a svéd/kanadai banda büszkén írta meg, hogy szeptember 8-án piacra dobott albumuk, a Will To Power rengeteg országban igen jól muzsikál és előkelő helyezéseket ért el. Michael Amott, a zenekar vezetője megköszönte a rajongók szeretetét, és elárulta: eddig az együttesnek ez a lemeze szerepel legjobban a listákon. 

A csapat a holnapi nappal indul turnéra a koronggal, néhány bulin az ukrán Jinjer erősíti Alissa White-Gluzt és a fiúkat. A fellépéssorozat első fele november 10-ig tart, majd 2018. január 12-től február 14-ig újra nyakába veszi Európát a zenekar.

Itt tudod megrendelni a Hammerworld szeptemberi számát, amelyben egy alapos interjút olvashatsz a svéd csapat jelenlegi énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal. Az újságra elő is fizethetsz, most rendkívül kezdvezményesen.

Komoly változás volt az 1996 óta létező együttes életében, amikor három és fél évvel ezelőtt a német Angela Gossow családi okok miatt távozott a mikrofon mögül, hogy a továbbiakban a csapat menedzsereként ténykedjen tovább. Angela az ezredforduló óta erősítette az Arch Enemy legénységét, aki maga választotta ki utódját az akkor 28 éves, kanadai származású Alissa White-Gluz személyében, akit addig a The Agonist alapítójaként ismerhettünk. Michael Amott, a zenekar főnöke álmában sem gondolta, hogy Alissával még nagyobb rajongótáborra tesznek majd szert. 

Alissa az interjúban az új lemezről, élményeiről és saját magáról is mesélt.

"Sem a War Eternal, sem a Will To Power elkészítése nem volt könnyű feladat. Noha a The Agonist-tal is keményen dolgoztam, itt más kihívásokkal is szembesülnöm kellett. Egy jól ismert bandába kerültem, ahol egy baromi tehetséges és népszerű énekesnő, Angela helyét kellett átvennem, aki számomra is hatalmas példakép. Felkészültem arra, hogy sokan fognak utálni, és nem önmagam miatt, hanem azért, mert én nem Angela vagyok."

- kezdte Alissa, aki elmondása szerint rettegett a War Eternal kiadása előtt, ugyanakkor tudta, hogy minden dal kiválóan sikerült. A lemez globális sikere és a közönség szeretete óriási önbizalmat adott az énekesnőnek és a csapat többi tagjának egyaránt. 

"Azóta több, mint 300 koncertet adtunk, többször körbeutaztuk a világot. Összeszoktunk, >>összeértünk<<, sokkal jobban ismerjük egymást. Én megértettem, Michael mit akar elmondani, megvalósítani, és ő is tudja, mire vagyok képes, mik az erősségeim. Énekesnőként, dalszerzőként vagy csak emberként. Az egész banda erős egyéniségekből áll. Az Arch Enemy nem egy olyan együttes, ahol van egy vagy két frontember, a többiek meg szürke figurák a háttérben. Aki eljön a koncertjeinkre, őt különböző karaktert lát a színpadon, ugyanakkor egy egységes csapatot, és észreveheti, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Amikor beszálltam a zenekarba, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második családom. Ráadásul ez egy olyan család, amelynek a rajongók is a tagjai. Számomra ez hatalmas ajándék az élettől."

A frontasszony szerint a War Eternal sikere után magasra került a léc, ám elmondása szerint a szeptember 8-ával megjelent új lemez sok szempontból változatosabb lett az előző anyagnál. Gondoljunk például a Reason To Believe-re, amely a formáció életében az első ballada, itt Alissa megvillantja tiszta énekhangját is, ugyanakkor egy érzelmekkel teli, súlyos nóta. Az énekesnő számára is újdonság volt ez a terep, hiszen azelőtt sosem énekelt igazi balladát. Elmondta: ismer olyan embereket, akik azt szajkózzák, hogy egy igazi metálcsapat ne írjon lírai dalt!

"Én viszont úgy érzem: ettől csak teljesebbek, gazdagabbak lettünk zeneileg. Ez a dal egyébként sem úgy született, hogy írtunk egy kiizzadtunk magunkból egy ilyen számot, mert erre még nem volt példa a banda életében. E dal néhány témáját Michael testvérével, Chris Amottal(ex-Arch Enemy) közösen írta, és amikor megmutatták nekem, azonnal tudtam, mit kell kezdenem vele. Szöveggel együtt kaptam kézhez a dalt, és éreztem, hogy ezt úgy kell elénekelnem, hogy minél több érzelmet fejezzen ki. A komor verzékben ott van a mély fájdalom, az átvezetésekben a kín, a refrénben pedig a remény és a diadal. Ez valóban egy teljesen új arca az Arch Enemynek, a tizedik albumon pedig talán ennek is eljött az ideje. Nekem egyébként az egyik kedvencem az új dalok közül. Úgy gondolom, hogy aki meghallgatja a dalt és értelmezi a szöveget, tudni fogja, hogy nem azért írtuk, hogy egy szélesebb tábort is megcélozzunk vele. Szó nincs erről. Michael ki akart írni valami fontosat magából, és ezt csak egy ilyen hangulatú dallal tudta megtenni. Ez a szöveg ugyan jóval a rock világát megrázó események (Chris Cornell és Chester Bennington öngyilkossága) előtt születtek, de pontosan jelzi, milyen komoly probléma a depresszió. A dal pont erről szól, az én egyik barátom pedig a lemez készítésének idején lett öngyilkos."

- emlékszik vissza Alissa, aki elmondta azt is, hogy a turnékon rengeteg olyan rajongóval találkozik a csapat, akik szintén lelki betegségekkel küzdenek és az ő dalszövegeikből merítenek erőt, hogy átjussanak a nehezebb periódusokon is. 

"A mai világban senkinek nincs könnyű dolga, különösen a fiataloknak, akik keresik a helyüket és önmagukat. Ez a dal nekik is szól."

De vajon az énekesnőnek is voltak ilyen harcai tinédzserként?

"Voltak, mint mindenkinek, igaz, más formában. Én nem annyira önmagammal, hanem a világgal álltam harcban. Kőkemény egyházi iskolába jártam, ahol kötelező volt az egyenruha és megszabták, miről mit gondoljak. Örökre megutáltam az ilyesmit, az elnyomás minden formáját. Innen jön a kék hajam is. Ez nem a show, az image-m része, ugyanis már akkor festettem a hajam, mielőtt a színpad közelébe kerültem volna. És mindez a sulira vezethető vissza. Ezzel fejeztem ki az ellenérzésemet! A lázadás most is bennem van. Rengeteg mocskos dolog zajlik a mai világban, amelyek ellen kötelességünk felemelni a hangunkat. Ezek mind az Arch Enemy, mint a The Agonist dalaiban megtalálható. Nem feltétlenül a politika ez, de tény, hogy a mai társadalom nem igazságos. Elnyomja, kihasználja a gyengébbeket, akik nem tudják megvédeni magukat. Irányítják, manipulálják az emberek többségét."

Alissa elárulta azt is: az új anyag nem konceptlemez, és a címe született meg utoljára. Személyes kedvencei közé tartozik a Reason To Believe, a Blood In The Water, de mindegyik dalt szereti az énekesnő. A First Day In Hell-t egy nappal a korong megjelenése előtt mutatta be a banda, erről a tételről így mesélt:

"Ez egy nagyon személyes dalszövegem. Olyasmikről esik benne szó, amelyeket a nagyszüleim meséltek nekem a gyerekkorukról. Kiskoromban fel sem fogtam igazán, miken mentek keresztül, felnőtt fejjel azonban megértettem. A szöveg azonban lehet, másoknak mást jelent majd, mint nekem. De ez így van jól."

Kiderült az is: a záró dalban, az A Fight I Must Win-ben igazi vonósokat hallhatunk - Alissa elmondása szerint ezzel a lemez emberi oldalát akarták kihangsúlyozni.

Sokak bánatára a német származású Angela Gossow 13 év közös munka után 2014 márciusában családi okok miatt távozott a svéd csapatból, ám ezzel egy időben az is publikussá vált, hogy Alissa White-Gluz lesz az új énekesnő, akit addig a The Agonist alapítójaként ismerhettünk. A csapat és a frontasszony botrányos szakításáról itt és itt írtunk. 

Sokan kétkedve fogadták a kanadai kék hajú, piercinges énekesnő érkezését, ám legalább ennyi emberben eloszlatta a kételyeket a tény, miszerint maga Angela választotta Alissát a helyére. A két énekesnő jó barátságban van egymással, Angela pedig a banda menedzsere lett. 2014 júniusában adták ki az első közös lemezt Alissával, amely vegyes fogadtatást kapott, sok zenei újságíró lehúzta, ám a rajongók imádták.

Gyakorlatilag az album megjelenése óta turnézott kisebb-nagyobb megszakításokkal a formáció, idén márciusban megjelent As The Stages Burn! című DVD-jük is, amely a 2016-os Wacken Open Air fesztiválon rögzített koncertet tartalmazza. 

Tavasszal jelentette be a zenekar, hogy új korongjuk szeptemberre várható. Három dalt meg is mutattak a nagyérdeműnek a The World Is Yours, a The Eagle Flies Alone és a First Day In Hell című felvételek képében, majd szeptember 8-án boltokba került a várva várt nagylemez.

Bevallom, nekem személy szerint nem nagyon jött be a War Eternal. Kicsit "összecsapottnak" tűnt, hiányoltam belőle az ötletességet, afféle "csörömpölésnek" hatott számomra a zene. Így őszintén elmondom, eléggé szkeptikusan vártam az új dalokat, ám a The World Is Yours-ra igencsak felkaptam a fejem, a The Eagle Flies Alone-nál az állkapcsom is leesett, a First Day In Hell meghallásakor pedig kétségem sem volt afelől, hogy húzós anyaggal jelentkezik a banda. Amikor Alissa és Michael Amott azt nyilatkozta: ütősebb lesz az album, mint elődje, csak legyintettem. Aztán pofára estem. 

Már az intro, a másfél perces Set Flame To The Night is sejteti, hogy odabaszós albumot fogunk hallani. Folytatása, a The Race egy igazi, hamisítatlan Arch Enemy-dal, amely letépi az ember fejét, kapunk itt riffeket, zúzást, mindent. Igazán ütős kezdés! A Blood In The Water tipikus bulinóta, amely nem hiányozhat majd a koncertekről. A  The World Is Yours követi a szerzeményt, amely sokak szemöldökét összeráncolta - vagy a csodálkozástól, vagy a szörnyülködéstől. Akadtak, akik szerint ez a dal a divatmetál határát súrolja. Ám erről szó nincs: slágerszagú track, de mindenképpen pozitív értelemben. És elhiszed, hogy a Világ a Tiéd lehet! Igazi pozitív energialöket, lelki betegeknek, szerelmi bánatban szenvedőknek erősen ajánlott a többszöri meghallgatása. A  The Eagle Flies Alone egyértelműen a lemez egyik csúcspontja, fülbemászó gitárdallammal, mélyreszántó szöveggel.

Ezt egy igen különleges szám követi: a Reason To Believe különlegessége nemcsak a nyugodt, melankolikus kezdésben rejlik, hanem abban is, hogy Alissa itt a tiszta énekhangját is előveszi. Mezzoszoprán hang, kicsit altba hajló, majdnem 5 oktávot képes kiénekelni. E tételben ötvöződik a zúzás, a lassabb tempó és a különleges dallamvilág, amelyek a tiszta énekkel és a hörgős részekkel is harmonizálnak. Gitárnyúzás, nyugodtabb és erősebb dobok is hallhatók a dalban, nagyon nagy kedvencem lett. 

A Murder Scene ismét a keményebb vonalat erősíti, riffekkel, érdekes szólókkal, majd a First Day In Hell következik, amelyet a lemez megjelenése előtt egy nappal tálalt a zenekar. Baljós dallamkkal indul, és bemutatja, milyen is az első nap a Pokolban. Hát, ha a Pokolban ilyen az első huszonnégy óra, mehetünk bulizni Alissáékkal! 

Egy hibátlan instrumentális dal, a Saturnine folytatása a kicsit -számomra- industrialos beütésű Dreams Of Retribution, amelyben szintén változatos zenei megoldások hallhatók, váltják egymást a lassabb és tempósabb részek, itt kap talán legtöbb szerepet a szólógitár és a billentyűk is. Ezek után ismét a keményebb terepre evezünk: a My Shadow And I ugyan erősen idézi az Angelás lemezeket, de zseniális dal, remek dallam-és ritmusérzékkel lett eltalálva.

Az A Fight I Must Win afféle "himnuszként" fog felcsendülni a fellépéseken, ebben biztos vagyok. Magasztos kezdés, húzós verzék és egy énekelhető (höröghető XD) refrén, amelyből egy zseniális dal kerekedik ki. Ez egy harc, amit meg kell nyernem, hörgi Alissa. És megnyerte. Méltó befejezése egy hibátlanul összerakott lemeznek, amellyel megérte a három év kemény munka. 

A lemezről annyit érdemes még tudni, hogy Alissa The Agonistos utolsó éveit végigkísérte a depresszió, és ezzel kapcsolatos érzéseit írta meg a lemezen - a The Race, a Murder Scene, a First Day In Hell, a My Shadow And I és az A Fight I Must Win című dalok ugyanis az ő tollforgatásának eredményei. Frontasszonyunk nem adta át magát e komoly mentális betegség démonának, hanem önsegítő könyveket olvasott, kognitív viselkedésterápiára járt, ahol szakember segítette őt. A dalok írása szintén terápiás jelleggel bírt - Alissa meggyógyult, erősebb és energikusabb mint valaha. Zenésztársai szintén remek munkát végeztek. Minden tekintetben odatette magát a csapat, és biztos, hogy e lemez után rajongótáboruk csak duzzadni fog. Remek munka, minden tekintetben. Számomra eddig ez az év lemeze.

10/10

Megjelenés: 2017.09.08.

Kiadó: Century Media Records.

Zenészek:

Alissa White-Gluz - ének

Michael Amott - ritmusgitár

Jeff Loomis - gitár

Sharlee D'Angelo - basszusgitár

Daniel Erlandsson - billentyűk, dobok