Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Hivatalos: Újabb DVD-vel készül a Nightwish

Már kiderült, hogy hol fognak forgatni.

2018. szeptember 18. - Sarok Bettina

Köztudott, hogy márciusban debütált a formáció Decades címre keresztelt válogatáslemeze, ami a csapat legnépszerűbb dalait sorakoztatja fel. A kiadványhoz természetesen turné is társult, melynek keretein belül rég nem hallott nóták is elhangzanak, melyek többsége utoljára.

A dalok többségét, amelyeket ezen a turnén adunk elő soha többé nem fogjuk élőben játszani, ezért úgy gondolom, hogy ez egy kiváló ötlet arra, hogy halhatatlanná tegyük őket.

- mesélte korábban Tuomas Holopainen, az újdonsült DVD ötletének kapcsán.

Köztudott, hogy az új felállású zenekar 2020-ban készül kiadni vadonatúj nagylemezét, melynek dalai vélhetően jelenleg is lázasan készülődnek, ám a Nightwish-frontember elmondta, hogy egyelőre egyik banda tagnak sem kívánja megmutatni a már kész számokat.

Nos, még mindig lázasan folyik a dalszerzés, körülbelül 70-80%-a van meg az írott anyagoknak, de ezekről még senki sem hallott egy részletet sem, fogalmuk sincs arról, hogy mi a dalok címe, vagy, hogy milyen témát is dolgoznak fel, még nagyon korai szakaszban vannak, de nagyon jól haladok, és izgatott vagyok az eddigi eredményekkel kapcsolatban, az a terv, hogy 2019 júniusában megyünk a próbaterembe és elkezdünk dolgozni az albummal, felvesszük, és ha minden jól alakul 2020 tavaszán kiadjuk, amit egy hatalmas turné fog követni.

- magyarázta.

A finnek egyébként a Delain társaságában hamarosan újfent útra kelnek, s ezáltal kiderült, hogy a São Paulóban (szeptember 28), illetve Buenos Airesben (szeptember 30) adott fellépésük rögzítésre kerül, ám azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az újdonságot mikor is kívánják piacra dobni.

 

Exit Eden: újabb videó a szeptemberi fellépésről

A Total Eclipse Of My Heart tekinthető meg

Az Exit Eden első lemeze Rhapsodies In Black címmel jelent meg augusztus 4-én, amely korong popklasszikusokat tartalmaz metálköntösbe bújtatva.

klippremier-exit-eden-paparazzi-08181209.jpg

Szeptember 22-én, Hamburgban a HH Metal Dayz-en lépett fel a négy lány, Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca. Ez volt az első élő előadásuk, a koncertet pedig kamerák rögzítették. Nemrégiben már napvilágot látott két videó, most pedig egy újabb szerzeményt láthatunk-hallhatunk a hölgyektől, mégpedig Bonnie Tyler 1983-as nagy slágerét, a Total Eclipse Of My Heart-ot. A lányok azt is elárulták: nem a Rhapsodies In Black lesz az egyetlen közös munkájuk, egy ízben meg is kérdezték rajongóikat, mely dalokat hallanák szívesen az ő előadásukban.

 

Tarja: Így hangzik a Together Charlotte Wessels és Elize Ryd énekével

Közösen adták elő a finn énekesnő új dalát.

24175165_1659187850805583_1089116548494262272_n.jpg

November 17-én ért véget hivatalosan is a várakozás a tűkön ülő rajongók számára, ugyanis a Nightwish alapító tagja aznap dobta piacra sötét érzelmektől fűtött karácsonyi lemezét, ami a From Spirits and Ghosts (Score for a Dark Christmas) elnevezést kapta. Mint ismeretes, a korongon a világ számára már jólismert karácsonyi dalok kaptak helyet, ám természetesen sokkal sötétebb, és egyben ridegebb hangzásban, ugyanis az album azok számára készült, akik nem lelnek örömet a szeretet ünnepében.

A vokalista egy interjú során elárulta, hogy a korong alapköve valójában a saját története volt, ugyanis miután 2003-ban édesanyja elhunyt már kicsit sem tudta élvezni az ünnepet, sőt évekig meg sem ünnepelte azt. Elmondása szerint, reméli, hogy az általa elkészített album átsegíti majd a hozzá hasonló helyzetben levőket, így reménye szerint mindenki boldogságra lelhet majd. A kiadvány egyébként tizenkét dalt sorakoztat fel, köztük Tarja saját szerzeményét is, ami a Together elnevezést kapta.

A finn dalospacsirta jelenleg a Delain, valamint az Amaranthe zenekarok társaságában turnézik, a három csapat pedig a minap Buenos Airesben adott egy fergeteges fellépést. Köztudott, hogy a Finnország hangjának is megválasztott énekesnő a meglepetések híve, így most sem volt rest kedveskedni a rajongóknak egy duettel.

A koncert alkalmával egyébként először csendült fel élőben a már fent is említett dal, melyet Tarja Charlotte Wessels-szel, valamint Elize Ryddel kiegészülve adott elő - ezzel is könnyet csalva a jelenlevők szemébe. Íme egy rajongói felvétel a különleges alkalomról:

 

Xandria: ilyen volt az első koncert Aeva-val

Hollandiában lépett fel a csapat

Lassan csitulnak az indulatok a Xandria körül, amelynek alapját énekesnőjük, Dianne van Giersbergen szeptemberi kilépése adta. Mint arról beszámultunk, távozása előtt több fellépését le kellett mondania a zenekarnak, ugyanis stresszes tünetekkel került orvoshoz, így nem tudta vállalni a bulikat. Törölni kellett a szeptember végére tervezett amerikai turnét is, amelyet a kanadai Kobra And The Lotus-szal bonyolítottak volna le.

A holland szoprán szépség kilépése hihetetlen port kavart, ám a csapat a kisebb koncerteket nem mondta le; a német legénység hazai pályáról választott ideiglenes énekesnőt, Aeva Maurelle személyében, aki az Aeverium frontasszonya.

724968_artist.jpg

Vele indultak Hollandiába, ahol november 3-án léptek fel e felállásban először, a Brainstorm fesztiválon. 

Nem tudni azonban, hogy a hölgy csak beugrós marad-e, vagy végleges státuszt kap, esetleg új énekesnőt keres a banda.

Íme két videó, amelyen Aeva éneke hallható:

 

 

 

Ilyen volt az Evanescence lemezbemutató koncertje

Bemutatta a csapat az új album dalait

Az Amy Lee által vezetett arkansasi zenekar november 10-ével dobja piacra negyedik stúdióalbumát Synthesis címmel, amelyrő a frontasszony korábban elmondta : nem csupán a következő Evanescence-lemez lesz, hanem egy igazán különleges projekt, amelyben minden szenvedélyességét és kreativitását megmutatja a rajongóknak

eveve.jpg

Október 15-én startolt a csapat turnéja, amelynek különlegessége, hogy a lemezen hallható szimfonikus nagyzenekar is velük tart. A lemezbemutató koncertet Los Angelesben tartották, amelyről videó is felkerült a Youtube-ra. A buli repertoárját főleg az új korong dalai alkották, de természetesen régebbi slágerek is felcsendültek.

A setlist:

00:00 Overture
01:47 Never Go Back
05:53 Lacrymosa
09:38 The End Of The Dream
15:11 My Heart Is Broken
20:26 Lithium
24:40 Bring Me To Life
29:10 Unraveling
30:54 Imaginary 
35:17 Secret Door
39:29 Hi-Lo
44:42 Lost In Paradise
49:26 Your Star 
54:22 My Immortal
59:00 The In Between
1:01:00 Imperfection
01:05:57 Speak To Me
01:11:17 Good Enough
01:17:30 Swimming Home

 

 

Amy azt is elárulta: az utolsó, csapat nevét viselő stúdióalbum óta rengeteget foglalkozott a hangjával, énekstílusával, annak fejlesztésével. Tavaly kisfia hatására még egy gyermekeknek szóló lemezt is piacra dobott Dream Too Much címmel.

 

Így teljesített az Amaranthe új énekese a Metalfesten

A fesztiválon már Nils Molinnal lépett fel a csapat

Az Elize Ryd vezette svéd/dán formáció nem esett kétségbe, miután tavaly Jake E, akkori férfi énekesük bejelentette: személyes okok miatt elhagyja a zenekart. Nélküle is folytatták a koncertezést, később pedig Elize Ryd elárulta: szerette volna, ha jó barátnője, Alissa White-Gluz csatlakozik hozzájuk, ám ő nem tudta vállalni ezt az Arch Enemy turnéja miatt.

amaranthe_2.jpg

Néhány nappal ezelőtt újságolta az együttes, miszerint megtalálták új énekesüket, a svéd Dynazty csapat frontemberének, Nils Molinnak személyében, akivel a fellépéssorozatot folytatják és a következő albumon is őt hallhatjuk Elize mellett énekelni.

Nils a csehországi Metalfesten mutatkozott be első körben a rajongóknak, a buliról videók is készültek, íme:

 

Karácsonyozz Tarjával!

Élőben nézheted Tarja előadását

 

A finn pacsirta legfrissebb Facebookos bejegyzésében elárulta, hogy december 24-én a spanyol Telecinco csatorna La Noche en Paz című zenés műsorában lép fel -spanyolországi idő szerint 21:15-kor- , a műsort pedig élőben nézhetjük online, az alábbi linkeken:

http://www.telecinco.es/

http://www.mitele.es/

Aki esetleg nem tudja követni az előadást, az énekesnő ígérete szerint később a Youtube-on megnézheti. 

tarja-a-klasszikus-zene-a-szerelmem-11170913.jpg

 

süti beállítások módosítása