Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


A Hypocrisy előzenekaraként érkezik Budapestre ősszel a The Agonist

2022. június 16. - Jurancsik Eszter

the-agonist-promo-1.jpg

Szeptember végén kezdi meg európai turnéját a svéd Hypocrisy, amelynek keretein belül tavaly novemberben megjelent "Worship" című albumukat népszerűsítik majd.

A melodic death metalban utazó banda A Dürer Kertben lép fel október 27-én, és vendégzenészeket is hoznak magukkal: velük jön a finn Horizon Ignited, a görög Septicflesh, valamint a kanadai The Agonist.

Utóbbi csapat tavaly októberben középlemezzel jelentkezett, de az új nagylemez is körvonalazódik már. Vicky Psarakis és a fiúk egyelőre nem terveznek elsietni semmit, az énekesnő elmondása szerint szövegileg szeretné azt a történetet folytatni, ami elindult a fejében.

A budapesti koncerten Chris Kells is látható lesz - őt hivatalos okokból kifolyólag az amerikai turnén Pavlo Haikalis (The History Of Flying Objects) helyettesítette.

287727095_563831291773587_2988597073097551653_n.jpg

Ősszel Budapestre jön a Therion és új album is érkezik

tu3yspbs5vmueyw7rgicrs.jpg

Az eredetileg svéd tagokból álló Therion "Leviathan" (kritika ITT) című tizenhetedik albuma tavaly februárban került boltokba, amely egy tipikus Therion-slágerekkel megpakolt kiadvány lett.

A csapat - amelyben egy olasz (Chiara Malvestiti) és egy spanyol (Rosalía Sairem) hölgy énekel jelenleg, a tervek szerint szeptember 23-ával megjelenteti újabb lemezét, amely a "Leviathan II" címet fogja viselni.

Ezzel egy időben a formáció egy turnét is bejelentett, amely 2022. november 15-én veszi kezdetét Lisszabonban és december 10-én, Athénban ér véget, a magyar rajongók örömére pedig egy budapesti helyszín is szerepel a felsorolt dátumok között - november 22-én, a Dürer Kertben -amely Zuglóból költözött át a XI. kerületbe-  láthatjuk a zenekart, amely utoljára 2018-ban lépett fel hazánkban, a Barba Negrában.

Jegyek ITT!

274693392_512769063541148_3105944650571013538_n.jpg

Márciusban Budapestre jön az Eleine

Nemrég jelent meg a csapat új EP-je!

A svéd szimfometált játszó Eleine novemberben jelentkezett új dallal, amely az All Shall Burn címet viseli, és amely az azonos című középlemezen is hallható. 

0017181948_10.jpg

A Madeleine Liljestam vezette brigád utoljára 2018-ban adott ki új stúdióalbumot Until The End címmel, most pedig turnéra indulnak. Ennek keretén belül Budapestre is ellátogatnak a Myrath társaságában, az ő vendégeikként, március 1-jén, a Dürer Kertben láthatjuk az együttest.

Jegyek itt, a koncert Facebookos oldala pedig itt!

 

Leaves' Eyes és Sirenia koncert decemberben Budapesten!

Együtt érkezik hazánkba a két csapat!

Mind a Leaves' Eyes, mind a Sirenia új lemezt dobott piacra tavaly, Elina Siiraláék a Sign Of The Dragonheaddel, Emmanuelle Zoldanék pedig az Arcane Astral Aeons-szal örvendeztették meg hallgatóságukat. Előbbi csapat tavaly ősszel, a Kamelot társaságában látogatott el Magyarországra, míg utóbbi zenekar idén márciusban adott fergeteges koncertet Budapesten.

Alig néhány órája jelentette be a két együttes, miszerint december 8-án, a Dürer Kertben együtt teszik tiszteletüket a magyar rajongók nagy örömére - a jegyek már kaphatóak az interneten és a jegyirodákban. Természetesen vendégzenekarok is jönnek - a dán Forever Still, a svájci Kassoghta, a finn Lost In Grey és az olasz Asphodelia is elkíséri a két bandát.

70204850_10157847613448901_4153571393453162496_n.jpg

Ismét hazánkba látogat a Sirenia!

A Dürer Kertben lép fel a csapat

A norvég és francia tagokból álló banda október végével adta ki új nagylemezét, amely az Arcane Astral Aeons címet kapta, a korong pedig hatalmas siker a rajongók körében. Korábban Emmanuelle Zoldan, a zenekar francia származású énekesnője -korábban 13 évig kóristája- elárulta: ez a lemez jóval keményebb, mint elődje, a 2016-os Dim Days Of Dolor. 

sirenia_1.jpg

A kiadvány valóban keményebb és sokszínűbb lett, mint az előző album, a megjelenést követően pedig egy miniturnét is tartott a csapat. A CONCERTO Music ma tette közzé: 2019. március 12-én a Morten és Emma vezette banda hazánkba is elhozza a dalokat - a Dürer Kert színpadán láthatjuk őket. Jegyek ITT!

 

 

Indiegogo-s kampányt indít a Leecher

Novemberben pedig fergeteges koncert nemzetközi csapatokkal a Dürer Kertben!

A csellómetált játszó Leecher igazán nem panaszkodhatott unalomra az elmúlt időszakban: jártak a hollandiai FEMME fesztiválon, de tiszteletüket tették Svájcban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban is. 

44719363_2314618618551543_4139942637589233664_n.jpg

A zenekar elkezdte új albumának munkálatait, amelyhez rajongóik segítségét is kérik: a készülő korongon közreműködik Frank Pitters osztrák producer, az egyik dalt az ő segítségével rögzítik. Ehhez startol az Indiegogo oldalon egy kampány, amelynek keretén belül különleges cuccokkat vásárolhatnak a banda rajongói, pólók és egyéb relikviák formájában. 

Plusz jó hír, hogy a formáció november 2-án a Dürer Kertben koncertezik számos más együttessel, mint például a Dudás Ivett vezette Tales Of Evening, az olasz Temperance, az osztrák Serenity, a Dragony és a Visions Of Atlantis. 

Az Indiegogo-s kampány oldalát itt találjátok, az esemény Facebookos oldala pedig itt!

 

Ősszel együtt érkezik a Dürer Kertbe a Visions of Atlantis, a Serenity és a Temperance!

Ma jelentette be a hírt Clémentine Delauney

Örülhetnek a female fronted metál rajongói, ugyanis november 2-án, a Dürer Kertben három csapat is tiszteletét teszi: az osztrák Serenity és Visions of Atlantis, valamint az olasz Temperance a Symphonic Metal Nights elnevezésű turné keretein belül. Plusz jó hír, hogy a Tales of Evening A Fény Nyomában című lemezét is ezen az eseményen mutatja be a közönségnek.

 30127463_1619229628146323_7598762949064537043_n.jpg

A Serenity érdekessége, hogy Clémentine Delauney, aki az Exit Eden mellett a Visions of Atlantis énekesnője is, korábban hallatta hangját a bandában, jelenleg azonban a koncerteken a svájci Melissa Bonny erősíti őket. A Visions of Atlantis új albuma The Deep&The Dark címmel februárban jelent meg, a milánói származású Temperance pedig nemrég váltott frontasszonyt - korábban Chiara Tricarico volt a csapat női hangja, az Of Jupiter And Moons című korongján már az Overtures háttérénekesnője, Alessia Scolletti hallható. A három csapat mellett a bécsi illetőségű Dragony is látható lesz

 

 

Együtt jön Budapestre a The Birthday Massacre, a The Agonist és a Sirenia!

Már kaphatók a jegyek!

Female Metal Voices Tour 2017 elnevezésű koncertsorozat keretein belül hazánkba is ellátogat két kanadai zenekar, a The Birthday Massacre és a The Agonist, valamint a norvég Sirenia. A buli október harmadikán, a Dürer Kertben lesz megtartva, 19 órás kezdettel. A jegyek itt kaphatók!

 

fotojet.jpg

A Chibi énekesnő által vezetett The Birthday Massacre legújabb albuma Under Your Spell címmel június 9-én jelent meg, 4 évvel a Superstition után. Vicky Psarakis és a The Agonist legénysége tavaly szeptemberben adta ki a Five című albumot, novemberben pedig az énekesnőcserén átesett Sirenia is előrukkolt a Dim Days Of Dolor-ral. 

süti beállítások módosítása