Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Dark Sarah: 1 milliós lejátszás felett a Dance With The Dragon

Boldog a csapat!

2019. november 12. - Jurancsik Eszter

2016 őszén jelent meg a finn Dark Sarah második nagylemeze The Puzzle címmel, amely elődjéhez, a 2015-ös Behind The Black Veil-hez hasonlóan igencsak változatosra sikerült. A bandát vezető Heidi Parviainent korábban az Amberian Dawn-ból ismerhettük, aki elmondta: Dark Sarah egy fiatal nő, akit a sztori szerint elhagy a vőlegénye, és így sötét oldala került előtérbe.

img_4881.jpg

A korongról először a Little Men jelent meg, majd ezt követte a Dance With The Dragon, amelyet a később állandó taggá vált Juha-Pekka "JP" Leppäluoto-val vett fel a csapat. A zenészt egyébként a Northern Kingsből és a Charonból is ismerhetjük. 

 

A videoklip rendkívül különleges lett, és Youtube-ra való felkerülését követően komoly rekordokat döntögetett nézettség tekintetében. A kisfilm jelenleg 4,4 milliós megtekintésnél jár, a zenekar pedig nemrégiben posztolta boldogan Facebookján, miszerint a dal Spotify-on elérte az 1 millió feletti lejátszást.

Egyébként az együttes szorgalmasan dolgozik negyedik lemezén, annak ellenére, hogy JP Leppäluoto időközben kivált a formációból - remélhetőleg hamarosan többet is megtudhatunk a készülő albumról.

Nightwish: 60 milliós nézettség felett az Élan klipje!

Boldog a csapat

2015. március 27-én jelent meg a Nightwish nyolcadik nagylemeze, az Endless Forms Most Beautiful. A korong tematikáját nem más adta, mint Richard Dawkins brit tudós munkássága. Ez volt az első album, amelyet a finn fiúk holland frontasszonyukkal, Floor Jansennel vettek fel - az After Foreverből és a ReVampből ismert énekesnő 2013 októbere óta teljes jogú tagja a zenekarnak.

nightwish_bannerthnuz5uluw2id.jpg

Az első kislemezes dal az Élan volt, amelyhez hangulatos videoklipet forgatott az együttes, és amely igencsak megosztotta a rajongótábort - voltak, akiknek egyáltalán nem tetszett, voltak, akiknek nagyon is fülébe égett a nóta. Mindenesetre igen népszerűvé vált a dal, amely 2015. február 13-án került fel a Youtube-ra. Nemrégiben ugyanis az énekesnő Floor boldogan osztotta meg Twitterén, miszerint a kisfilm elérte a 60 millió feletti nézettséget.

Gratulálunk!

 

Burning Witches: szerződés a Nuclear Blast lemezkiadóval!

Komoly szerződést zsebeltek be a csajok

2015-ben született meg a csak lányokból álló heavy metal banda, a Burning Witches a svájci Bruggban, 2017 májusában pedig piacra dobták első albumukat, amely a csapat nevét kapta. A borítót egyébként az a Havancsák Gyula tervezte, aki a Sirenia 2016-os, Dim Days Of Dolor című korongja kapcsán is végzett ilyen munkát. 

burning_witches_cover_2017.jpg

A lemez tracklistje:

01. Black Widow
02. Burning Witches
03. Bloody Rose
04. The Dark Companion
05. Metal Demons
06. Save Me
07. Creatures Of The Night
08. We Eat Your Children
09. Creator Of Hell
10. The Deathlist
11. Jawbreaker

A zenekar tagjai:

Romana Kalkuhl - gitár
Jeanine Grob - basszusgitár
Seraina Telli -ének
Lala Frischknecht - dobok
Alea Wyss - gitár

abbu05.jpg

A fiatal, alig húszas éveik elején járó metálboszorkányok -akiket gyakran emlegetnek a metál Spice Girlsként- Facebook-oldalukon osztották meg az örömteli hírt, miszerint szerződést kötöttek a Nuclear Blast kiadóval. 

"Egy igazi Valentin-napi ajándék ez nekünk! Egy álom valóra vált! E szerencsés napon megkötöttük szerződésünket a Nuclear Blast kiadóval!"

- lelkendeztek a csajok. 

 

Az ötösfogat legutóbbi videója két hónapja jelent meg Black Widow címmel:

 

 

Arch Enemy: mindenütt arat a Will To Power

Előkelő helyeken az új album

aeee_1.jpg

Legfrissebb Facebookos posztjában a svéd/kanadai banda büszkén írta meg, hogy szeptember 8-án piacra dobott albumuk, a Will To Power rengeteg országban igen jól muzsikál és előkelő helyezéseket ért el. Michael Amott, a zenekar vezetője megköszönte a rajongók szeretetét, és elárulta: eddig az együttesnek ez a lemeze szerepel legjobban a listákon. 

 

A csapat a holnapi nappal indul turnéra a koronggal, néhány bulin az ukrán Jinjer erősíti Alissa White-Gluzt és a fiúkat. A fellépéssorozat első fele november 10-ig tart, majd 2018. január 12-től február 14-ig újra nyakába veszi Európát a zenekar.

Nightwish: bombasiker az új DVD

Joggal örül a csapat

December 16.-ával került a boltok polcaira a finn banda legújabb kiadványa, a Vehicle Of Spirit, és máris az eladási listák csúcsát döntögeti. Szinte minden országban a top 10-ben található a DVD. 

nightwish_1.jpg

#1: Finnország
#1: Németország 
#1: Svédország
#2: Svájc
#3: Hollandia
#5: Ausztria
#9: Belgium
#10: Spanyolország
#15: Franciaország

nightwishvehicledvdcover.jpg

Forrás: Blabbermouth.

A zenekar egyébként jól megérdemelt pihenőjét tölti, Floor nemsokára életet ad első gyermekének, Tuomas pedig az új album dalait kezdi írni. 2018-ra ígérték visszatérésüket, melynek kapcsán Floor korábban azt ígérte, hogy igazán különleges lesz.

Lacuna Coil: a legjobb 30 dal között a The House Of Shame

Van oka ünnepelni a zenekarnak

lc.jpg

Facebook-oldalán osztotta meg az olasz banda az örömhírt, miszerint The House Of Shame című szerzeményük helyet kapott a 2016-os év legjobb 30 dala között - a listát a Revolver magazin állította össze. A nóta egészen pontosan a 15. helyet foglalja el, ami igen előkelő helyezés. Gratulálunk!

 

 

süti beállítások módosítása