Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Hallgass karácsonyi klasszikusokat Tarja előadásában!

A Raskasta Joulua koncertsorozaton vett részt az énekesnő

2018. december 05. - Jurancsik Eszter

Minden évben megrendezésre kerül a Raskasta Joulua (kb. "Metál Karácsony") elnevezésű koncertsorozat, amelynek keretén belül ismert metálénekesek adnak elő klasszikus karácsonyi dalokat. A fellépések Finn-és Svédországot érintik, jó néhány előadó már-már visszatérő vendég a bulikon, pl. Marco Hietala, Elize Ryd vagy éppen a finnek metálkirálynője, Tarja Turunen.

fb_img_1536097225218.jpg

Tavaly az Ave Maria című klasszikust énekelte egykori Nightwish-es bandatársával, Marcóval - a közönség megkönnyezte a produkciót, amelynek végén a két zenész összeölelkezett, így adva a rajongók tudtára, hogy a Nightwish és Tarja közötti fagyos viszony -amelynek alapját a szoprán szépség 2005-os kirúgása adta- immár a múlté.

Szintén tavaly dobta a boltok polcaira Tarja speciális, sötét érzelmektől fűtött karácsonyi albumát - From The Sprits And Ghosts/Score For A Dark Christmas címmel, amely az Ünnepeket a magányos és szomorú emberek szemszögéből közelíti meg.

Természetesen a tehetséges énekesnő idén sem hiányozhatott a Raskasta Jouluáról - ezúttal duettpartnere a Twisted Sister frontembere, Dee Snider volt, akivel három dalt is előadtak december 4-én, a finnországi Rauma városában - íme, néhány karácsonyi klasszikus az ő értelmezésükben!

 

 

Így hangzik Tarja és Marco Hietala előadásában az Ave Maria

A Raskasta Joulua albumon hallható a felvétel

Az idei Raskasta Joulua (kb. "Metál Karácsony") elnevezésű, Svéd-és Finnországot érintő ünnepi koncertsorozat sem szűkölködik elismert művészekben: Juha-Pekka "JP" Leppäluoto, Elize Ryd, Tony Kakko, Floor Jansen, Marco Hietala és Tarja is fellép néhány buli erejéig. 

A rendezvénysorozat hivatalos albuma már elérhető a Youtube-on itt.

December 14-től 17-ig Marco és Tarja is egy színpadra áll, és az egyik legismertebb karácsonyi klasszikust, az Ave Mariát adják elő közösen. Különleges alkalom lesz ez a néhány koncert, hiszen 2005-ben nem a legbékésebb körülmények között kellett távoznia Tarjának a Nightwishból.

3817885.jpg

A buli remek alkalom lehet arra, hogy oldódjon a fagyos viszony az egykori bandatagok között, bár Marco korábban elmesélte, hogy évekkel ezelőtt összetalálkozott a finn pacsirtával egy repülőtéren és kellemesen elbeszélgettek. 

Íme az Ave Maria kettejük előadásában:

 

Raskasta Joulua 2017 - Floor Jansen, Tarja és Elize Ryd is részt vesznek a koncertsorozaton

Metál Karácsony, metál hangokkal

Tavaly is megrendezték a Svédországot és Finnországot érintő Raskasta Joulua koncertsorozatot, amely karácsonyi dalok metálosított verzióira épült. Idén sem marad el a buliszéria, amely 25 fellépésből áll. A koncertek időpontjait és helyszíneit itt láthatjuk.

rj.jpg

A női metálhangok közül már tavaly is tiszteletét tette a bulikon a svéd Amaranthe énekesnője, Elize Ryd és a Nightwish akkor várandós frontasszonya, Floor Jansen. Idén azonban öt koncert erejéig Tarja Turunen (aki egyébként az első buli napján dobja piacra különleges karácsonyi albumát) is énekel majd, ami azért lesz érdekes, mert a finn szépség volt Nightwish-es kollégájával, Marco Hietalával fog egy színpadon állni - így talán a 12 éve tartó fagyos viszony is oldódhat majd az egykori zenésztársak között. 

rjrj.jpg

A rendezvénysorozaton még olyan előadók láthatók majd, mint Juha-Pekka "JP" Leppäluoto, aki a Dark Sarah-val dolgozik együtt, Tony Kakko a Sonata Arctica-ból vagy a finn Idols-nyertes Ari Koivunen. 

süti beállítások módosítása