Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Vicky Psarakis: "Felszabadító érzés elvárások nélkül dolgozni!"

2023. június 01. - Jurancsik Eszter

305836849_636238224531387_4805643204073835901_n.jpg

Május közepén jelentette be a kanadai The Agonist, miszerint befejezik működésüket. A közel húszéves múltra visszatekintő death metal/metalcore zenekar első énekesnője Alissa White-Gluz volt, aki 2014 folyamán az Arch Enemyhez igazolt. 

Vicky Psarakis lett a banda új hangja, akivel három albumot rögzítettek a fiúk, első közös kiadványuk volt az "Eye of Providence" (2015), amelyet egy évvel később a "Five" követett, végül pedig az "Orphans" (2019) érkezett, a csapat karrierje pedig a sok nehézség ellenére -amelyet állításuk szerint Alissa okozott- stabilnak és megingathatatlannak tűnt. 

Vickyt nemrég a Chaoszine kapta mikrofonvégre, aki nemcsak a The Agonistról, hanem másik együtteséről, a Sicksense-ről is mesélt, amely formációt csak egy mellékprojektként definiált 2021-ben, ám most, hogy a The Agonist megszűnt létezni, minden energiáját e zenekarnak szenteli a jövőben.

 A beszélgetésből kiderült: a Sicksense már hat éve megalakult.

A Sicksense 2017 óta létezik, de csak 2021-ben, az első dalunk megjelenésekor tudattuk a világgal. A The Agonistban már akkor nem éreztük túl jól magunkat, kerültük is az arra vonatkozó kérdéseket, hogy vagyunk, mikor indulunk turnéra. Furcsa volt, hogy miközben a The Agonistban gondok vannak, addig a Sicksense karrierje beindul. 

- mesélt a kezdetekről Vicky, aki e csapatban a Killer V nevet viseli, majd kitért arra, milyen hatások inspirálják zenéjüket:

Nem igazán akartuk behatárolni magunkat, egyszerűen csak elkezdtünk zenét írni. A férjem, Robby a másik énekes a zenekarban, mindketten nagy rajongói vagyunk a kilencvenes évek zenéjének, az old school hip-hopnak, de még az r'n'b-nek is, tehát sokféle befolyás hallatszik a zenénken, és a nosztalgikus hangulat is erősen érezhető. 

Elmondása szerint már 2020 folyamán elkezdtek dolgozni első albumukon, ám kitört a koronavírus-járvány, rengeteg zenekar menetrendjét borítva, így ők is várni akartak addig, míg a helyzet valamelyest jobb lesz.

Dolgozunk az új dalokon, többségük már demo fázisban van. Minden csak attól függ, hogyan alakulnak a dolgok a zeneiparban, és hogy őszinte legyek, még nem kezdtünk el kiadót keresni. Jelenleg szabadon csinálunk mindent, de az biztos, hogy az album nem mostanában fog megjelenni. Ennek oka az, hogy ha kiadnánk egy lemezt, rajta 10-12 dallal, az emberek már nemigen mutatnának érdeklődést felénk, mintha csak időközönként jelentkezünk egy-egy dallal, amely figyelmet kap. 

347375667_1423064135197536_7863392390540740550_n.jpg

Miben más a Sicksense, mint a The Agonist?

Vicky:

A The Agonistnak már volt egy megszokott hangzása, míg a Sicksense ötvözi a nu metalt, a rapet és más elemeket is. A The Agonistban én írtam a szövegeket, a Sicksense-ben szintén. Felszabadító úgy dolgozni, hogy a határokon kellene gondolkodnunk, tehát hogy "ez kéne, ez nem kéne...", és hasonlók. Bármilyen zenét csinálhatunk, és a szövegekben sincsenek elvárt irányok. 

Az énekesnő görög származású, de vajon hallgatja-e szülőhazája bandáit?

Igen, görög származású vagyok, de Chicagóban születtem, később Görögországba költöztünk, ott éltem 15 évet, majd 2013 folyamán visszajöttem Amerikába. Hogy őszinte legyek, nem nagyon vagyok képben a görög zenekarokat illetően, azonban minden hónapban bejelentkezem a Twitch-csatornámon, ahol van egy görög követőm, ő szokott ajánlani bandákat. Azonban van egy csapat, akiket nagyon szeretek, a Planet Of Zeus, valamint a Septicflesh is nagy kedvencem! Jó barátok vagyunk a Jaded Star és az Enemy Of Reality tagjaival is.

Klippremier: Sicksense - Feed Them To The Wolves

vvv.jpg

Néhány nappal ezelőtt sokkolta a The Agonist rajongótáborát a hír, miszerint a csaknem húszéves múltra visszatekintő zenekar feloszlik. Döntésükben a szakmai és a személyes okok egyaránt közrejátszottak, ám azt tudni lehet, hogy a tagok továbbra is zenével foglalkoznak majd.

A csapat énekesnője, Vicky Psarakis 2021-ben hívta életre Sicksense nevű projektjét, amely banda a Make Believe című dallal mutatkozott be. Ezt követően érkezett a Forgotten Days, a Kings Today és a Fools Tomorrow, most pedig itt az újabb klipes szerzemény, a Feed Them To The Wolves.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy az együttes bemutatkozó albuma mikor jelenik meg, de Vicky - aki e formációban a Killer V nevet viseli - elmondta: a The Agonist után is van élet, és minden figyelmét ennek a csapatnak szenteli majd.

Feloszlik a The Agonist

theagonistbandjune2019_638_1_1.jpg

A kanadai The Agonist ma közleményben tudatta rajongóival, miszerint a feloszlás mellett döntöttek. A melodic death metalban ténykedő csapat 2004-ben alakult, akkor még Alissa White-Gluz énekesnővel az élén, aki 2014 folyamán átkerült az Arch Enemy köreibe. Utódja a görög-amerikai Vicky Psarakis lett, akivel három nagylemezt - "Eye of Providence" (2015), "Five" (2016), "Orphans" (2018) rögzítettek.

Kedves barátaink, egy nehéz, de szükséges döntést kell ma bejelentenünk. Úgy határoztunk, hogy a The Agonist, mint zenekar befejezi működését. E döntést sok gondolkodás és alaposság előzte meg, és sajnos arra jutottunk, hogy mindannyiunk számára ez a legésszerűbb megoldás.

- kezdte sorait a banda közösségi médiás platformjain, majd kitértek az okokra is:

Sok szempont vezetett ehhez a döntéshez. Ebben benne vannak a személyes, a pénzügyi és az üzleti kérdések is, miközben tiszteletben tartjuk egymás személyes életét és igényeit. Szeretnénk kifejezni a mélységes hálánkat a rajongóknak, akik eljöttek a koncertjeinkre, megvették a cuccainkat és támogattak minket az évek során. Ez az első számú dolog, ami mindig is ösztönzött minket - hogy te, a hallgató, érezz valamit. Tudjuk, hogy ezt együtt értük el. A zenekar tagjai folytatják karrierjüket, akad, aki a saját projektjére koncentrál, és van, aki inkább a családjára fókuszál. Arra kérünk titeket, hogy tartsátok tiszteletben a magánéletünket firtató kérdéseket, és kövessétek a tagokat a személyes social media platformjaikon.

Az is kiderült, hogy Vicky másik együttesével, a Sicksense-szel folytatja a zenélést, Simon McKay új zenekar alapításán dolgozik, Chris Kells pedig szólóban ténykedik majd. Danny Marino gitáros jelenleg két projekthez is ír zenét, Pascal "Paco" Jobin pedig a Leading the Betrayed nevű csapatával dolgozik tovább.

A Sound Escape Agency-vel közös amerikai székhelyű merch shopunk továbbra is működni fog. Az európai rajongóink számára létrehoztunk egy EU-s webáruházat is. A raktárkészlet végleges, és nem lesz utánpótlás. A bevételek közvetlenül a zenekarhoz kerülnek, hogy segítsenek nekünk kifizetni a fennmaradó adósságainkat.

- folytatta a zenekar, a posztot pedig a Blood As My Guide című szerzeményük egyik sorával zárták: 

Túléljük. A fény mindig ott van az alagút végén.

Új dallal és klippel jelentkezett a The Agonist - Immaculate Deception

165277377_285863586237027_3361574448019302901_n_1.jpg

Jó ideje nem hallatott magáról a kanadai The Agonist, amely csapat legutóbbi kiadványa egy középlemez volt 2021 őszén,  a "Days Before The World Wept". Az EP-ről két szerzeményt is megfilmesített a zenekar - elsőként érkezett Remnants In Time, majd a Feast On The Living

Bár a Vicky Psarakis vezette formáció dolgozik új nagylemezén - utolsó albumuk "Orphans" címmel, 2019 szeptemberében került boltokba - de az énekesnő elmondása szerint nem akarnak semmit elkapkodni. Azonban hosszú idő után ismét friss dallal jelentkezett a csapat, amely a fent említett EP-n is hallható Immaculate Deception

Október 27-én, a Dürer Kertben is tiszteletét teszi a zenekar a svéd Hypocrisy előzenekaraként, addig is itt az új dalhoz készült kisfilm, íme:

A Hypocrisy előzenekaraként érkezik Budapestre ősszel a The Agonist

the-agonist-promo-1.jpg

Szeptember végén kezdi meg európai turnéját a svéd Hypocrisy, amelynek keretein belül tavaly novemberben megjelent "Worship" című albumukat népszerűsítik majd.

A melodic death metalban utazó banda A Dürer Kertben lép fel október 27-én, és vendégzenészeket is hoznak magukkal: velük jön a finn Horizon Ignited, a görög Septicflesh, valamint a kanadai The Agonist.

Utóbbi csapat tavaly októberben középlemezzel jelentkezett, de az új nagylemez is körvonalazódik már. Vicky Psarakis és a fiúk egyelőre nem terveznek elsietni semmit, az énekesnő elmondása szerint szövegileg szeretné azt a történetet folytatni, ami elindult a fejében.

A budapesti koncerten Chris Kells is látható lesz - őt hivatalos okokból kifolyólag az amerikai turnén Pavlo Haikalis (The History Of Flying Objects) helyettesítette.

287727095_563831291773587_2988597073097551653_n.jpg

Beugrós basszusgitárossal indul turnéra a The Agonist - Chris nem léphet az Államok területére

272105749_469832804506770_4897110573918651651_n.jpg

Ősszel jelent meg a kanadai The Agonist "Days Before The World Wept" című középlemeze, amelyről  a Remnants In Time és a Feast On the Living című dalokhoz videoklip is készült.

Új nagylemezről egyelőre nincs hír, a banda utolsó stúdióalbuma a 2019-es "Orphans" volt, Vicky Psarakis énekesnő pedig elmondta:

Ebben a pillanatban még minden nagyon átmeneti, és nem is sietünk új dalok felvételével, de az ötletek már megvannak. Szövegileg szeretném folytatni ezt a történetet, ami a fejemben van.

A csapat április 29-ével kezdi meg turnéját az Egyesült Államokban, ám nem várt problémával kellett szembesülniük: basszusgitárosukat, Chris Kells-t öt évre kitiltották az országból, erről azonban kiderült: nem a zenész hibája. 

Sajnos a basszusgitárosunk, Chris Kells nem lesz ott a közelgő észak-amerikai turnénkon. Ez elég hosszú történet, de röviden annyi, hogy néhány évvel ezelőtt Chris az akkori munkája miatt (videoprodukciók) átutazott az USA-ba, és a munkaadója nem megfelelő papírokat adott neki. Ez azt eredményezte, hogy gyakorlatilag egy olyan nyomtatványt kellett aláírnia, amely egy meghatározott időre eltiltotta az Államokba történő utazástól. Jó hír azonban, hogy hamarosan Európában láthatjátok őt!

- írta a banda Facebookos oldalán, Chris pedig hozzátette:

Nos, már 4 év telt el azóta, hogy utoljára írtam erről. Reméltem, hogy az lesz az első és utolsó alkalom, amikor ezt kell tennem, de sajnos az USA határrendészeti hivatala és én még mindig nem vagyunk barátok. Még mindig azon vagyok, hogy minden intézkedést megtegyek azért, hogy megszabaduljak ettől a szörnyű problémától, amelyet a fejemre húztak, és remélem, hogy valamikor a közeljövőben sikerül tisztáznom magam.

- kezdte sorait a zenész.

Mélységesen elszomorít ez az egész helyzet. A The Agonist a gyermekem, a családom, a mindenem. Semmi sem bánt jobban, mint az, hogy nem látom a csodálatos, sikoltozó arcotokat minden este a színpadról, és nem találkozom veletek a merch pultunknál. Ez olyasmi, amiért egész életemben dolgoztam, és elvették tőlem. A szívem szakad meg. 

 the-agonist-chris-kells.jpg

Ez az egész zűrzavar hamarosan rendeződik, de addig is régi barátunk, aki csodálatos zenész is, Pavlo Haikalis a The History Of Flying Objectsből ismét átveszi helyettem a színpad bal olalát ezen az amerikai turnén. Kérlek, fogadjátok őt szeretettel ahogyan velem is tennétek! Addig is én otthon leszek Montrealban, hogy készítsek nektek néhány új Agonist-cuccot, és felkészüljek az európai turnéra. Alig várom, hogy egy ilyen hosszú szünet után újra ott lehessek mindenkivel. Találkozunk nyáron!

 

Vicky Psarakis: "A The Agonist új EP-je rendkívül személyes"

144924189_258777592277454_197104901577913510_n.jpg

Október 15-ével jelent meg a The Agonist "Days Before The World Wept" című középlemeze, amelyről két dal klipes formában is megjelent: elsőként a Remnants In Time, majd a Feast On The Living

Vicky Psarakis, a banda énekesnője most a felvételekről és a szerzeményekről is mesélt egy internetes magazinnak.

Nem mondhatnám, hogy a folyamat különbözött a szokásostól. Az egyetlen dolog, ami nehézséget jelentett, az a kanadai határ átlépése és a karantén volt, amikor a hangsávjaimat kellett rögzítenem. Én vagyok az egyetlen a zenekarban, aki az Egyesült Államokban él, és akkoriban komoly utazási korlátozások voltak érvényben.

A Remnants In Time kapcsán Vicky elmondta: kulcsfontosságú volt, hogy a videoklipben démonná változzon, így a profi sminkessel való munka hihetetetlen érzés volt számára.

Ez a dal - és a videó is - a szélsőségekről szól. Angyali és démoni, törékeny és erős, finom és agresszív. Sok mindent megtestesít abból, amiről a The Agonist szól.

- mesélte a szerzemény megjelenésekor.

Maga az EP is tele van érzelmekkel, hitrendszerekkel, valós élettapasztalatok ihlették, egy zord történetet tár fel a kapzsiságról, falánkságról, zűrzavarról, fájdalomról, megváltásról és reményről.

Természetesen én állok a dolog mögött. Röviden összefogalva: egy karakter túlvilági útjáról szól, és a sok-sok állomásról, amíg visszatér a Földre. Ez egy kitalált történet, de tele van a saját, személyes érzéseimmel és meggyőződésemmel, a dalszövegeket pedig úgy írtam meg, hogy nagyon is átélhetőek legyenek, még akkor is, ha fogalmad sincs, mi az általános koncepció.

Várható-e új nagylemez a csapattól? Mint ismeretes, Orphans című legutóbbi albumuk 2019 szeptemberében jelent meg.

Meglehet. Ebben a pillanatban még minden nagyon átmeneti, és nem is sietünk új dalok felvételével, de az ötletek már megvannak. Szövegileg szeretném folytatni ezt a történetet, ami a fejemben van.

Vicky Psarakis: "Régebben képtelen voltam felfogni, mire jó a hörgés..."

Így tanult meg hörögni a The Agonist énekesnője!

attachment-the_agonist_vicky_psarakis.jpg

Október 15-ével jelent meg a The Agonist "The Days Before World Wept" címre keresztelt középlemeze, két dalhoz pedig videót is készített a zenekar: elsőként a Remnants In Time, majd néhány napja a Feast On The Living című szerzeményeket mutatták meg a nagyérdeműnek.

Vicky Psarakis, aki 2014-ben váltotta Alissa White-Gluzt a kanadai formációban, három nagylemezt adott ki a csapattal: az "Eye of Providence" (2015), "Five" (2016) és az "Orphans" (2019) elnevezésű kiadványokat, és akik figyelemmel kísérik a bandát, észrevehették, hogy Vicky albumról albumra komoly fejlődést mutatott be, ami a hörgést illeti. 

A napokban egy interjú keretein belül mesélt arról, hogyan sajátította el ezt az előadásmódot - amikor ugyanis az együtteshez csatlakozott, gyakorlatilag fogalma nem volt arról, hogy eszik-e vagy isszák a hörgést.

Olyan volt először a hörgést hallanom, mint amikor egy csak popzenét hallgató ember meghallja ezt, és azt mondja, hogy ez csak egy >>zaj<<.

- kezdte mondandóját Vicky, azonban ez az érzés hamar elmúlt, a rengeteg svéd metal banda, akiket hallgatott, és az ő frontembereik hörgése hamar lenyűgözte őt.

Az agyam akkoriban képtelen volt megérteni, hogy miért akar valaki ilyet csinálni. Ez azonban hamar elmúlt - elkezdtem felfedezni a dallamokat a zenében. Kezdtem felfogni, hogy a hörgés valóban kiegészíti ezeknek a zenekaroknak a keménységét. 

the-agonist_1.jpg

Az énekesnő elárulta: poénból, Görögországban -ahonnan szülei származnak-, egy bárban, a poén kedvéért próbálkozott a screameléssel néhány barátjával. Később ezen barátok bátorítására megpróbált rögzíteni néhány dalt ezzel az extrém vokállal, ám rájött, hogy ezt rendkívül nehéz megfelelően kivitelezni.

Sok leckét tanultam az út során, ahogyan a saját stílusom kialakításán dolgoztam, valamint azon, hogyan tartsam meg a hangomat a színpadon egy turné és a koncertek során."

- zárta sorait.

A videó itt megnézhető!

Klippremier: The Agonist - Feast On The Living

165277377_285863586237027_3361574448019302901_n.jpg

A mai nappal jelent meg a kanadai The Agonist "Days Before The World Wept" címet viselő középlemeze, amelyről már hallhattuk-láthattuk a Remnants In Time című szerzeményt.

A zenekar legutóbbi stúdióalbuma 2019 szeptemberében, "Orphans" címmel került boltokba, igen szép sikereket hozva a csapatnak, de tudni lehet, hogy a Vicky Psarakis énekesnő vezette brigád már a következő lemezt tervezgeti.

Tegnap újabb nótával örvendeztette meg rajongótáborát a csapat, amely szintén a  fent említett EP-ről származik - ez pedig a Feast On The Living, íme:

Új dallal jelentkezett a The Agonist, októberben középlemez érkezik

band-shot-with-texture-1024x663.jpg

2019-ben jelent meg a kanadai The Agonist "Orphans" címet viselő nagylemeze, amely a harmadik album volt Vicky Psarakis énekesnővel, aki 2014-ben váltotta a mikrofon mögött az Arch Enemybe átigazolt Alissa White-Gluzt.

Nemrégiben a frontlány Sicksense néven új együttest is alapított, amely groove-os, dallamos zenét játszik, azonban a The Agonist is visszatérésre készül, azt pedig már egy ideje tudni lehet, hogy a banda új stúdióalbumán dolgozik.

A mai nappal mutatta be a zenekar vadonatúj dalát, amely a Remnants In Time címet viseli. A szerzemény a "Days Before The World Wept" elnevezésű középlemezen kap majd helyet, amely kiadvány október 15-én jelenik meg, és ITT tudod előrendelni.

600x600-000000-80-0-0.jpg

A számlista:

01. Remnants in Time

02. Immaculate Deception

03. Resurrection

04. Feast on the Living

05. Days Before the World Wept

 

Az új kisfilmről Vicky eképpen mesélt:

Azt akartuk, hogy a képi megjelenés határozottan tükrözze a dalszövegeket és a mögöttük álló gondolatokat, és ebben kulcsfontosságú volt, hogy démonná változzak. Nagy rajongója vagyok a horrorokat, sci-fiket idéző sminknek, így a profi sminkessel való munka király érzés volt! Ez a dal - és a videó is - a szélsőségekről szól. Angyali és démoni, törékeny és erős, finom és agresszív. Sok mindent megtestesít abból, amiről a The Agonist szól.

Íme, a videó!

 

süti beállítások módosítása