Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Negyedik albumán dolgozik a Dark Sarah!

Heidiék stúdióznak!

2019. június 04. - Jurancsik Eszter

Heidi Parviainen, az Amberian Dawn egykori pacsirtája 2012-ben hívta életre Dark Sarah nevet viselő projektjét, amely egy elhagyott fiatal nőről szól. Három albumot vett fel a csapat ezzel a szisztémával, a Beyond The Black Veilt (2015), amely a köztes világban játszódik, 2016-ban a The Puzzle-t, amelyben az Alvilágot rója a Heidi által megformált Dark Sarah, majd 2018-ban a The Golden Moth címre keresztelt korongot, ahol a fiatal lány már a felső világba érkezik. 

dark-sarah_2.png

 

 

A finn formációnak időközben hivatalos tagjává vált Juha-Pekka "JP" Leppäluoto (Northern Kings, Charon), akivel először a The Puzzle-n hallható Dance With The Dragon című, nagy sikert aratott szerzeményben duettezett Heidi. 

Korábban az énekesnő elárulta: a Dark Sarah-trilógia itt véget ért, ám szó nincs arról, hogy nem készítenek több lemezt. Sőt! Néhány nappal ezelőtt a banda Facebookos profilképe a következőre cserélődött:

ds.jpg

 

Azaz Heidiék stúdióba vonultak, hogy a negyedik albumukon dolgozzanak. Bővebb információkat még nem közölt a zenekar a készülő korongról, de gőzerővel írják a dalokat.

Dal- és klippremier: Dark Sarah - Sky Sailing

Új kisfilmmel jelentkezett az együttes.

screenshot_2018-09-14_dark_sarah_sky_sailing_youtube.png

Minössze néhány nap, és a boltok polcaira kerül a finn formáció vadonatúj korongja, ami a The Golden Moth elnevezést kapta. Az újdonság beharangozója egyébként a Trespasser című dal volt, mely nóta egy kisfilm keretein belül került publikálásra.

Az utóbbi időben kiderült, hogy újabb video érkezése várható, mindemellett pedig előzetesek is napvilágra kerültek, mintegy bemutatva azt, hogy mire is számíthatnak majd a fanatikusok, amikor kezükbe veszik az albumot.

A közelmúltban egyébként bemutatásra került a csapat második kislemeze, a The Gods Speak című szám képében, mely tétel Marco Hietala és Zuberoa Aznárez közreműködésével került rögzítésre, és ami egy dalszöveges videoklip keretei belül került debütálásra.

A mai napon azonban megérkezett a várva-várt kisfilm, ami a Sky Sailing című számhoz készült, ami egyben a finnek haramdik kislemeze is lett.

Íme:

Dalpremier: Dark Sarah - The Gods Speak feat. Marco Hietala & Zuberoa Aznárez

Új kislemezzel jelentkezett az együttes.

dark-sarah.jpg

Hamarosan a boltok polcaira kerül a finn formáció vadonatúj korongja, ami a The Golden Moth elnevezést kapta. Az újdonság beharangozója a Trespasser című dal volt, mely nóta egy kisfilm keretein belül került publikálásra. Az utóbbi időben kiderült, hogy újabb video érkezése várható, mindemellett pedig előzetesek is napvilágra kerültek, mintegy bemutatva, hogy mire is számíthatnak majd a fanatikusok.

Behind The Black Veil, valamint a The Puzzle jegyein haladva ez az album is vendégénekesek közreműködésével készült el. Elsőként Zuberoa Aznarez nevére derült fény, ám a finn szoprán kicsit sem aprózta el a meglepetéseket, így nem sokkal később kiderült, hogy Marco Hietala (Nightwish,Tarot), és Netta Skog (ex-Ensiferum, ex-Turisas) is hallható lesz majd egy-egy dal erejéig.

A mai napon megérkezett a csapat vadonatúj kislemeze, a The Gods Speak című szám képében, mely tétel az imént említett Marco és Zuberoa közreműködésével került rögzítésre. A számhoz egyébként egy dalszöveges videoklip is készült, amit Wayne Joynernek köszönhetnek a finnek.

Íme:

 

 

 

Nyilvánosságra hozta új lemeze borítóját a Dark Sarah

Májusban érkezik a korong.

5a16f0a3-dark-sarah-release-new-teaser-for-upcoming-album-the-golden-moth-audio-image.jpg

A Heidi Parviainen alapította Dark Sarah jelenleg is gőzerőkkel dolgozik harmadik stúdióalbumán, ami a The Golden Moth elnevezést kapta. Korábban már bemutattak egy borítót, ám mint kiderült nem az lesz a korong hivatalos alkotása. A hat tagot számláló együttes egyébként korábban már felfedte azon zenészek névsorát is, akik már biztosan hallhatóak lesznek az újdonságon, majd elárulták, hogy hamarosan turnéra is indulnak a Sonata Arctica társaságában.

Heidi és csapata azonban a mai napon újabb meglepetéssel szolgált rajongóik számára, ugyanis közzétették a az album hivatalos borítóját, melyen egy, őt és Juha-Pekkát ábrázoló Toni Härkönen által készített fotó került elhelyezésre, melynek háttérmunkálatait a Darkgrove Design készítette. Mindezeken felül, az is kiderült, hogy a kiadvány valamikor májusban hódítja majd meg a nagyvilágot, ám pontos dátumot még nem közölt a formáció.

 

Heidi Parviainen (@heidi_parviainen) által megosztott bejegyzés,

süti beállítások módosítása