Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Tatiana Shmayluk párkapcsolati tanácsa: "Néha a nőnek kell megtenni az első lépést..."

2022. december 19. - Jurancsik Eszter

83b912ac-6319-46ee-b0b7-48001e40d892.JPG

A Jinjer december 23-ig turnézik az Egyesült Államokban, a bulik pedig nemcsak a zenéről szólnak - a csapat hazája, Ukrajna február 24-e óta áll orosz ostrom alatt, a banda pedig minden show-t adománygyűjtésre használ fel.

Néhány napja egy amerikai rádióállomás vendége volt a zenekar énekesnője, Tatiana Shmayluk, aki nemcsak a turnéról és a hazáját sújtó háborúról beszélt, hanem első alkalommal mesélt arról, hogyan is kezdődött a kapcsolata Alex Lopezzel.

Alex a kaliforniai deathcore-ban utazó Suicide Silence dobosa volt 16 évig, idén tavasszal szállt ki az együttesből, jelenleg a The Red Dawn nevű formáció tagja. 

Az interneten kezdtem vele beszélgetni. Ő már akkor elég híres volt a metal szcénában. Megkedveltem őt, aztán 2017-ben az ő előzenekaruk voltunk Pozsonyban. Akkor azt mondtam, hogy tuti a sors akarta így. A koncert után készítettünk egy közös képet is. 

- idézte fel az első találkozásuk körülményeit Tati, aki elmondta: ezután kezdett többet beszélgetni az interneten Alex-szel.

Elkezdtünk csetelni. Nem voltak túl gyakoriak a beszélgetéseink, havonta egyszer, háromhavonta egyszer váltottunk rövid üzeneteket. Beszéltünk arról is, hogy mi lenne, ha egyszer a Jinjer eljönne Amerikába, ami akkor lehetetlennek tűnt. Ám egy évvel később, 2018-ban mégis eljutottunk ide, a Cradle of Filth előzenekara voltunk. Alex pedig eljött a koncertünkre, hogy köszönjön és beszélgessünk. És ott össze is jöttünk.

- nevet az énekesnő, ám szó nincs arról, hogy "rányomult" volna a zenészre:

Nem, nem másztam rá! Csak egyszerűen lelkes voltam, úgy értem, néha a nőknek kell megtenniük az első lépést, hogy megszerezzük, amit akarunk!

instasave_2.JPEG

De vajon Alex külseje volt az, ami ennyire vonzotta Tatianát?

Nem, nem, nem és nem! Úgy éreztem, hogy ő az én férfi verzióm. Mindketten alacsonyak, barna szeműek és sötét hajúak vagyunk. De szeretem a mexikói kultúrát, ő pedig teljes mértékben mexikói.

A pár 2020-ban törvényesítette a kapcsolatát, jelenleg pedig Kaliforniában élnek, Tatiana pedig imád ott lakni. 

Újból kimondta a boldogító igent Tommy Karevik és Kobra Paige

64681135_2034424533329557_6979201102994472960_n.jpg 

Sok éve él boldog párkapcsolatban a Kamelot svéd származású énekese, Tommy Karevik és a kanadai Kobra And The Lotus fronthölgye, Brittany "Kobra" Paige.

A két zenész 2016 környékén melegedett össze egy közös turnén, majd 2019-ben Tommy megkérte kedvese kezét, aki természetesen igent mondott. A szerelmesek mihamarabb össze akartak házasodni, ám az év végén kirobbant koronavírus-járvány meghiusította tervüket. 

Azonban 2020. április 4-én megtörtént a polgári szertartás, Kobra legújabb Facebookos bejegyzésében pedig felfedi, hogy 2022. június 25-én végre a bulira is sor kerülhetett, ugyanis családjaik és közeli barátaik jelenlétében is megerősítették esküjüket, Kobra pedig ezentúl a Brittany Karevik Paige nevet viseli majd.

Az esküvő, amely végre megvalósult. Meghitt és gyönyörű volt, minden képzeletünket felülmúlta. Ennek a szépségnek a legjelentősebb része a családunk és a barátaink jelenléte és szeretete volt. Ők jelentették a mindenséget...

- áradozott Kobra.

Sok boldogságot kívánunk!

 

Összeházasodott Kobra Paige és Tommy Karevik

Április 4-én fogadtak örök hűséget egymásnak

Tavaly nyáron jegyezte el egymást a Kamelot svéd énekese, Tommy Karevik és a kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya, Kobra Paige.

tommykarevikkobra2019engagement_638_0_1.jpg

A két zenész már évek óta élt boldog párkapcsolatban, ám az esküvőről mindeddig nem szóltak hírek. Azonban április 25-én, egy Facebookos chatben felfedte a páros: április 4-én összeházasodtak. 

"Tehát van egy kis hírünk. Kimondjuk: összeházasodtunk. Hivatalossá tettük a kapcsolatunkat április 4-én!"

- újságolta boldogan Kobra, Tommy pedig hozzátette: mivel Kanadában minden megbolydult a koronavírus miatt, át kellett volna tenniük az esküvőt a jövő évre. Érthetően azonban nem akartak tovább várni, így amíg lehet, meg akarták tartani a ceremóniát.

A frissensült házasok jelenleg Kanadában vannak, Kobra szüleivel. 

Sok boldogságot kívánunk!

 

Érzelmes videoklippel jelentkezett az Amaranthe

Megnősült a banda gitárosa

2016 októberében jelent meg a svéd-dán Amaranthe Maximalism címet viselő albuma, amely korong igencsak népszerű lett a formáció rajongói körében. E lemezen hallható az Endlessly címet viselő szerzemény, amely egy gyönyörű, lassú ballada.

amaranthe2019a.jpg

A nóta most egy különleges klip formájában került fel a Youtube-ra, amelyből kiderül: Olof Mörck, a banda gitárosa tavaly júliusban megnősült, a Haggard román származású zenészlányát, Catalina Popát vezette oltár elé Kolozsvárott.

A ceremónián természetesen részt vett a csapat többi tagja is, valamint videó is megörökítette az eseményt, alatta pedig a gyönyörű, megható szövegű dal szól. 

Elize Rydék a mai napon tették közzé a különleges kisfilmet, amelyet megtekinthettek a zenekar csatornáján, íme: 

 

Eljegyezte egymást Tommy Karevik és Kobra Paige

Hamarosan újabb metál-esküvő!

A svéd Tommy Karevik és a kanadai Kobra And The Lotus frontlánya évek óta párkapcsolatban él, többek szerint a két csapat 2016-os, közös turnéján szerettek egymásba.

tommykarevikkobra2019engagement_638_0.jpg

Tegnapelőtt közösségi oldalain jelentette be a két énekes: eljegyezték egymást.

"Igent mondott!!! A legszerencsésebb férfi vagyok! Csodálatos vacsora Stockholmban, ahol a családjaink először, de nem utoljára találkoztak. Egy hatalmas skandináv család leszünk!"

- örvendezett Tommy Facebookján. A két énekes és családjaik tehát végre találkoztak és mesés hangulatú vacsorát költöttek el együtt.

 

Tommy munkahelyére is elvitte újdonsült menyasszonyát, hiszen a Kamelot frontembere a zenélés mellett tűzoltóként is ténykedik.

Természetesen a boldog ara is megosztotta boldogságát követőivel.

Babát vár a Cross Vein énekesnője!

Instagramján jelentette be a gólyahírt Julia

A japán Cross Vein 2007-ben alakult, műfajilag melodikus metált játszanak. Első albumuk 2012-ben jelent meg Birth of Romance címmel.

cv2019logo.jpg

A csapat énekesnője a szépséges Julia Nishimura és a banda gitárosa, Mashumi néhány napja tartották esküvőjüket, egyúttal bejelentették: első közös gyermeküket várják. Julia és újdonsült férje nagyon boldogok, azonban az énekesnő egy időre visszavonul a fellépésektől. Ám aggodalomra semmi ok: a zenekar instrumentális koncerteket ad, és természetesen tervezik a jövőt.

Gratulálunk Juliának és Mashuminak!

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I like my new look. #maternity #maternityphotography #maternityfashion #pinkdress #flowerdress #girls #mycastle #interior #myhome #bedroom #baby #mother

JULIA (@julia_crossvein) által megosztott bejegyzés,

In This Moment: Travis Johnson családi okok miatt otthagyta a turnét

A zenész felesége súlyos beteg

A mai nappal az In This Moment gitárosa, Travis Johnson kénytelen volt egy időre elhagyni a csapat fedélzetét, ugyanis a napokban derült ki, hogy felesége, Michelle a mellrák egy igen agresszív fajtájában szenved.

30613698_1529017933606533_r.jpeg

Travis és Michelle

A zenész azonnal hazautazott, hogy párja mellett lehessen, egyúttal a gofundme nevű oldalon adománygyűjtést indított Michelle kórházi kezeléseinek fedezésére. Travis a rajongók támogatását, szeretetét és imáit is kéri felesége gyógyulása érdekében.

Jobbulást kívánunk Michelle-nek!!!

 

Megszületett a Tristania-baba!

Mary kisfiúnak adott életet

Nemrégiben írtuk meg, miszerint a norvég csapat énekesnője, az olasz származású Mariangela "Mary" Demurtas első babáját várja, akinek édesapja a Moonspell-gitáros Ricardo Amorim. 

ricardomariangela_1.jpg

Ricardo és Mariangela 2015 őszén házasodott össze, jelenleg Lisszabonban, Ricardo szülővárosában élnek kisfiukkal.

Korábban az énekesnő utalt arra, hogy mihamarabb szeretne kisbabát, álma most teljesült. A déli szépség Instagram-profilján tudatta a rajongókkal, miszerint november 28-án, Lisszabonban -ahol férjével élnek- világra jött kisfiuk, aki a Lorenzo nevet kapta és mindketten jól vannak.

Gratulálunk!

 

Férjhez ment Lisa Middelhauve

Másodszorra is oltár elé állt az énekesnő

A Xandria egykori frontasszonya a Dianne van Giersbergen kilépése körül kialakult botrány közepette fedte fel nemrég, hogy komoly változásoknak néz elébe magánéletét illetően. Kiderült, hogy első gyermekével várandós, aki Szilveszter környékén fog világra jönni, és esküvőt terveznek párjával, Jax Rodermunddal. A méhében fejlődő kislányról pár nappal ezelőtt ultrahangos fotót is mutatott Lisa.

lisamidd.jpg

Az úriember által az énekesnő ujjára másodszorra került fel a gyűrű, hiszen 12 éve a Xandria volt basszusgitárosával, Nils Middelhauve-val törvényesítette kapcsolatát - a pár 2005-ben házasodott össze, 2013-ban pedig békében elváltak. Ekkor ismerte meg mostani kedvesét, akinek már van egy kisfia, Lisa pedig nagyon megszerette a csemetét. Korábban kijelentette, hogy nem szeretne gyereket, így igencsak meglepődött, amikor kiderült, hogy anyuka lesz. 

Tegnap végre kimondhatta boldogító igent szerelmének Lisa, Facebookjára pedig egy képet posztolt a következő szavak kíséretében:

"Esküvői szelfi! Lisa Middelhauve most már Elisabeth Rodermund... de Nektek továbbra is Lisa Middelhauve maradok. Szerelem van a levegőben... <3"

 

Ultrahangos fotón mutatta meg születendő gyermekét Lisa Middelhauve

Határtalanul boldog a Xandria egykori frontasszonya

Miután kifejtette véleményét volt csapatáról, a Xandriáról és Dianne van Giersbergen távozásáról, a német énekesnő azt is a rajongók tudomására hozta egy kommentben: első gyermekével várandós, aki Szilveszter környékén fog világra jönni.

lm.jpg

Miután követői gratulációkkal és jókívánságokkal halmozták el, Lisa ultrahangos fotót osztott meg Facebookos profilján a pocakjában fejlődő kislányról. Az énekesnő évekkel ezelőtt kijelentette: nem szeretne gyermeket, így igencsak meglepődött, amikor kiderült, hogy anyai örömök elé néz. Megtudhattuk a hozzászólásból az is, hogy a hét végén születendő gyermekének édesapjával összekötik életüket és a jövőben Lisa Rodermundként lesz megtalálható a közösségi oldalon. Az énekesnő ujjára második alkalommal kerül majd fel a gyűrű, hiszen -ahogy közismert- Nils-szel, a Xandria volt gitárosával 2005-2013-ig voltak házasok. Vőlegényének egyébként már van egy kisfia előző kapcsolatából, akit Lisa is nagyon megszeretett.

 

süti beállítások módosítása