Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Cristina Scabbia visszaemlékezett a tavalyi évre

A múlt évről mesélt az énekesnő

2018. január 02. - Jurancsik Eszter

A milánói Lacuna Coil 45 éves énekesnője igencsak sűrű évet tudhat maga mögött: hónapokon át turnézott a csapattal, zenésztársaival készülnek a január 19-i, londoni nagyszabású koncertjükre, valamint dolgoznak könyvükön, amely Nothing Stands In Our Way címmel kerül majd a boltok polcaira. 

26056039_10154787165386706_5147389081263653147_n.jpg

Az olasz banda frontasszonya Facebookján mesélt a 2017-es évről, amely sajnos igen szomorú változásokat hozott a dalos pacsirta életébe.

"2016 őszén elveszítettem az édesapámat, idén ősszel pedig édesanyám is elhunyt. Ők ketten voltak a legfontosabb emberek az életemben, mindig támogattak és mellettem álltak. Véget ért a párkapcsolatom is, amely 13 évig kitöltötte a szívem..."

Mint ismeretes, Cristina és a Slipknot gitárosa, James "Jim" Root 2004-ben találtak egymásra a németországi Ozzfesten, bár viszonyukat csak két évvel később fedték fel. Tavaly májusban a pár szakított. Az okokról az énekesnő nem mesélt, de korábbi interjúiban elárulta: mivel ő Olaszországban él, Jim pedig Floridában, kihívás egy távkapcsolat fenntartása és a feleknek türelmet kell mutatniuk a másik felé, noha igyekeznek minél több időt együtt tölteni. Az énekesnő elárulta: zenekara, a rajongók és a barátai rengeteget segítettek neki a sorozatos veszteségek feldolgozásában. 

"Szeretném azt hinni, hogy minden okkal történik. De amikor szívszorító dolgok történnek veled, a szomorúságot semmi nem tudja legyőzni. Sok tervem van 2018-ra. Az élet legfontosabb dolgai nem vásárolhatók meg pénzért. Szerencsére rengeteg barátom van, akiket nagyon szeretek, és ők mindig mellettem állnak. Mindenkinek boldog új évet kívánok!"

 

Female metal a 2017-es Wackenen

A fesztivál honlapján az összes fellépő megtekinthető

A Wacken Open Air az egyik legnagyobb metálzenei fesztivál, amelynek a németországi Schleswig-Holstein tartományban fekvő Wacken nevű település ad otthont. A 2016-os rendezvény nem túl sok female metal csapatot és előadót vonultatott fel - Tarja, Arch Enemy, Therion - de mindegyik koncert rengeteg fesztiválozót csalogatott a színpad elé. A 2017-es fellépők listáját itt láthatjátok, a felsorolásban pedig látható az olasz Lacuna Coil, a Beyond The Black és a jelenleg Natascha Koch vendégénekesnővel ténykedő Serenity is - utóbbi formációnak volt énekesnője a francia Clémentine Delauney, aki jelenleg a Melted Space tagja.

15741058_10154077888787344_2943558060495049302_n.jpg

Lacuna Coil

56cyph47cj.png

Beyond The Black

tasha2.jpg

Natascha "Tash" Koch, a Serenity jelenlegi énekesnője

Új turnédátumokat jelentett be az Evanescence

Latin-Amerikába és több európai országba is ellátogat a csapat

Novemberben Észak-Amerikában tartott egy miniturnét a zenekar, ám Amyék a jövő évben sem pihennek sokat: 2017-ben, tavasszal induló turnéjuk keretén belül Brazíliában, Argentínában és több európai országban is koncerteket adnak.

12642849_10153214646391786_3372795934766479548_n.jpg

Íme, a dátumok és helyszínek:

Dél-Amerika:

2017. április 20: Brazília, Brazíliaváros
2017. április 22: Brazília, Rio De Janerio
2017. április 23: Brazília, Sao Paolo
2017. május 2: Argentína, Buanos Aires

Európa:

2017. június 11: Finnország, Vantaa
2017. június 17: Hollandia, Tilburg
2017. június 18: Belgium, Dessel
2017. június 21: Vilnius, Litvánia
2017. június 29. Bukarest, Románia
2017. július 2: Athén, Görögország
2017. július 4: Milánó, Olaszország
2017. július 6: Hradec Králové, Csehország
2017. július 8: Svájc, Pratteln

A fenti fellépések már fixek, ám a turné még szervezés alatt áll - így akár az is lehet, hogy hazánkban is tiszteletét teszi az együttes.

FEZEN 2017: jön a Therion is

A Barba Negra után Székesfehérváron is fellép a banda

Nemrégiben tette közzé a FEZEN Facebookos oldalán, miszerint a svéd illetőségű Therion is tiszteletét teszi a 2017-es fesztiválon, Székesfehérváron, így aki lemaradt a Barba Negrás koncertről, jövőre bepótolhatja az élményt.

 14264997_10153894005073603_4817694482320447993_n.jpg

Az együttes egyik énekesnője, az olasz operaénekesnő Chiara Malvestiti neve a Crysalys kapcsán csenghet ismerősen, ő váltotta ugyanis az amerikai Lori Lewist 2014-ben. A másikuk Linnéa Vikström svéd énekesnő, aki szintén az évben került a csapatba.

7d2fe39f5b6e96d523c92f5a4460aea1.jpg

süti beállítások módosítása