Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Klippremier: Lacuna Coil - In The Mean Time (ft. Ash Costello)

2024. április 19. - Jurancsik Eszter

437535637_957779005705489_1075361437039325132_n.jpg

Régóta nem hallatott magáról érdemben a Lacuna Coil. Legutóbbi stúdióalbumuk, a 2019 októberében kiadott "Black Anima" óriási sikert aratott, körbeturnézták vele a világot, noha a megjelenés után pár hónappal később kirobbant koronavírus-járvány némileg megnehezítette a dolgokat.

Cristina Scabbia és a fiúk 2022-ben piacra dobták az akkor húszéves "Comalies" lemezt, amellyel első igazi sikereiket is aratták, a dalok új hangzást kaptak, de ugyanazzal az erővel ütöttek, mint két évtizeddel ezelőtt (kritika ITT).

A zenekar még tavaly elmondta: jó munkához idő kell-alapon nem akarják elkapkodni a következő albumot, így a rajongóknak még várniuk kell, illetve a világjárványról sem szándékoznak lemezt írni. 

Azonban tegnap végre megtörte a csendet a milánói banda, mára ígérve egy vadonatúj szerzeményt, amely klippel együtt elérhetővé vált a Youtube-on, In The Mean Time címmel, a dalban pedig a kaliforniai New Years Day énekesnője, Ashley "Ash" Costello is vendégeskedik, a két együttes és a texasi Oceans of Slumber pedig májusban egy 12 állomásos amerikai turnét is tartanak.

Az "In The Mean Time társadalmunk tehetetlenségét tükrözi, azt, hogy mennyire "elvesztettük a fonalat". Nagyon hitvány időket élünk, tele boldogtalansággal, magányos, szorongó, depressziós, önpusztító emberekkel. A külvilágból ránk zúduló nyomás nem engedi, hogy a dolgokat tisztán lássuk. Ez a dal olyan, mint egy csoportterápia: nem panaszkodás, hanem belátása annak a ténynek, hogy ha egyszer valami összetört, azt bizony nehéz újra összerakni. El kell terelnünk a gondolatainkat a mérgező dolgokról, rájönni, hogy az életben ezeknél sokkal több minden is van, és hogy nem lehet mindent összehangolni. Megkértük Ash Costellót, hogy szerepeljen a dalban, és nagyon örülünk, hogy csatlakozott hozzánk, hozzátéve pontosan azt, amire szükségünk volt ehhez a számhoz: a meleg hangját és karizmáját.

- írta új szerzeményéről a formáció.

 

Elvált és babáját is elvesztette Ashley Costello - őszintén mesélt érzéseiről a New Years Day énekesnője

19-surprising-facts-about-ash-costello-1698970864.jpg

Márciusban jelent meg New Years Day ötödik albuma, amely a "Half Black Heart" címet viseli, a Vampyre, a Secrets, az I Still Believe és a címadó dalokat pedig kislemezekként is megismerhettük.

Ashley Costello, a zenekar frontlánya ezúttal nem az albumról, hanem magánéleti válságáról mesélt egy metalmagazinnak. Az interjúban súlyos dolgokat osztott meg, kiderült, hogy egy váláson és egy vetélésen is túl van.

A csapat rajongói minden bizonnyal emlékeznek 2018 tavaszára, amikor is a We Are The Riot énekese, Jimmy Trigger fél térdre ereszkedett Ash előtt, ám ezt követően semmit nem lehetett tudni kettejükről, nem érkeztek hírek házasságkötésről. Mint kiderült, ennek az volt az oka, hogy kapcsolatukat valóban nem törvényesítették, ellenben 2020 januárjában már arról számoltunk be, miszerint Ashley összemelegedett egy Jered Boeving nevű úriemberrel, aki az év első napján Disneylandben kérte meg az énekesnő kezét, aki természetesen igent mondott, ám a házasság nem állta ki a nehézségeket.

Nem beszélek a nyilvánosságnak ezekről a dolgokról, tényleg. Le volt fixálva egy koncertünk a Rockville fesztiválra, amely egy csodás rendezvény, ahol a Mötley Crüe-vel és a Judas Priest-tel játszottunk volna. Tavaly az összes fesztivált, amelyekre hivatalosak voltunk, a Rockville-lel együtt végül le kellett mondanunk. Láttam a kommenteket, hogy 'A New Years Day megint lemondta a bulit.', 'Nem hiszem, hogy valaha még fellépnek.' vagy éppen 'Ők mindig lemondják a koncerteket?' Én pedig mindenképpen tisztázni akartam, hogy milyen okok húzódnak meg ezen döntések mögött.

- kezdte mondandóját Ash, majd kitért a szomorú részletekre.

newyearsday-mattakana-2024-2.jpg

Fogalmatok sincs, milyen komoly személyes csatákat vívtam meg tavaly nyáron. Meg kellett tanulnom, hogyan helyezzem előtérbe magamat és az egészségemet. Terhes lettem, majd elvetéltem. Ez hatalmas trauma volt, tesztek tesztek után, idegtépő, elhúzódó várakozás, Az egész nyaram ezzel a stresszel telt el! Aztán elváltam és egy másik államba költöztem. Annyi mindenen átmentem, és én csak el akarom érni az embereket, és elmondani nekik, hogy fogalmunk nincs arról, hogy az általuk bálványozott művészek milyen dolgokon mennek keresztül! Mi is emberi lények vagyunk, akik olyan harcokat vívnak meg, amelyekről te semmit nem tudsz! Ám mindez jó lecke volt számomra, ugyanis soha nem magamat helyeztem előtérbe. Ez viszont most mindent megváltoztatott.

Az énekesnő nem először élte meg a babára vágyó nők rémálmát - 2019 folyamán elmondta: 2015-ben, miközben a csapat "Malevolence" című lemezén dolgozott, Ashley várandós lett akkori párjától, ám elveszítette a babát, ráadásul két héttel a tragikus eseményt követően az illető meg is csalta őt.

Úgy terveztem, hogy a mostani terhességem alatt dolgozni fogok, hét hónapos várandósan az In This Momenttel és az Ice Nine Kills-szel mentünk volna turnézni, Imádtam az ötletet, noha biztos voltam abban, hogy kissé nehéz lett volna. Mindenki benne volt, mindenki támogatott. És egyszer csak az egész semmivé lett... Az élet megadja, amire szükséged van, és elveszi, amit el kell vennie. Visszatekintve, minden úgy történik, ahogy kell, még akkor is, ha ez mindig szívás. Fontos, hogy a rockvilágban legyen eg női közösség, akikkel az igazán női dolgokról tudsz beszélgetni.

Házassága tönkremeneteléről eképpen mesélt:

Nehéz volt egy házasságot életben tartani, miközben egy zenekarban dolgozol egy olyan emberrel, aki talán nem az iparból való, és nem feltétlenül ért meg. Mindig is azt mondtam, hogy nem randizok olyannal, akivel együtt is dolgozom. Olyannal akarok járni, aki teljesen más területen ténykedik. Persze ennek is megvoltak a maga hátrányai, mert a másiknak kicsit nehéz volt megértenie téged.

new-years-day_louder-than-life_ah-9346-1024x576.jpg

Én pedig nagyon barátságos ember vagyok. Mindig is a fiúk közé tartoztam, hiszen mindig is zenekarok tagja voltam. És ez egy kicsit nehéz lehet egyeseknek, akik talán nem értik, hogy mi az a bajtársiasság, miközben úton vagy, meg ilyesmi. Tehát mindenképpen nehéz. Nagyon megértő ember kell hozzá, vagy valaki, aki a zeneiparban dolgozik.

Dalpremier: New Years Day - Vampyre

384995887_873880324099843_7121964485261170927_n.jpg

Befutott a New Years Day vadonatúj kislemeze, a Vampyre, így készülvén a Halloweenre. A kaliforniai rockzenekar legutóbbi soralbuma 2019-ben, "Unbreakable" címmel került boltokba, tavaly pedig kiadták a Hurts Like Hell című dalukat.

Azt is elárulta Ashley Costello énekesnő: javában dolgoznak új albumukon.

Nem sietünk el semmit. Korábban úgy mentek a dolgok, hogy >>Csináljunk egy lemezt és menjünk turnézni<<, ezúttal azonban nem kapkodtunk. 

- mesélte a frontasszony.

Tegnap egy friss, ropogós szerzemény látott napvilágot, amely a Vampyre címet viseli, és amelyet a Hurts Like Hell folytatásaként definiál a csapat.

A Vampyre főleg azoknak szól, akik egy nárcisztikus, rosszindulatú emberrel küzdöttek vagy küzdenek. Ők olyan emberek, akik megpróbálják kiszívni belőled az életet, akárcsak a vámpírok. Mivel én személyesen megtapasztaltam, hogy milyen egy ilyen típusú szörnyeteggel együtt élni, szerettem volna egy dalt írni mindenkinek, aki hasonlót él át, remélve, hogy segíthet nekik erőre kapni, hogy legyőzzék az illetőt. Szóval ez a dal mindenkinek szól, aki már találkozott ilyen emberrel. A lényege, hogy ne hagyd szívni a véredet és az erődet!

- írja az új dalról a banda.

Készül a New Years Day eddigi legenergikusabb albuma

uzgiuiu.jpg

2019-ben jelent meg a kaliforniai New Years Day legutóbbi sorlemeze, az "Unbreakable", amely elődjéhez, a "Malevolence"-hez (2015) hasonlóan igen szép sikerekkel gazdagította a csapatot.

A napokban jelentette be a formáció, hogy dolgoznak új korongjukon, amely Ashley Costello énekesnő elmondása szerint az eddigi legenergikusabb anyaguk lesz, telis-tele élettel, de arról is beszámolt, hogyan élte meg a COVID-19 járvány időszakát.

Gyakorlatilag hat évnyi hardcore turnézás volt a hátam mögött - nyolc hónapig voltunk úton; soha nem voltam otthon a születésnapomon; állandóan hiányzott az édesanyám, hiányoztak a kutyáim. A COVID-pandémiát pihenésnek fogtam fel.

- kezde sorait.

Azt hiszem, pihennem kellett. Nem az a típusú ember vagyok, aki ezt magától megteszi! Valami természeti katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy megálljak és kipihenjem magam. És ez meg is történt. Tehát nem kapkodtam el semmit. Hagytam, hogy az élet sodorjon. Meg is házasodtam. És most, már nincs olyan kapcsolatom, ami miatt dühös lehetnék, nem volt, ami inspiráljon. És így valami mást is megtaláltam, amit korábban soha, és ez egy olyan pozitív élmény volt, amit hosszú idő után először éreztem.

Mint ismeretes, Ashleyt 2020. január elsején eljegyezte párja Disneylandben. 2018-ban Jimmy Trigger, a We Are The Riot énekese kérte meg az énekesnő kezét, ám a jegyességnek vége lett, és Ashley Jered Boeving oldalán találta meg a boldogságot.

És hogyan haladt a zenekar a lemezfelvétellel?

Nem sietünk el semmit. Gördülékenyen mennek a dolgok. Nagyjából 30 dalt írtunk, de ebből talán hetet válogattunk ki. Válogatós vagyok, ami a zenét illeti. Korábban úgy mentek a dolgok, hogy >>Csináljunk egy lemezt és menjünk turnézni<<, ezúttal azonban nem kapkodtunk. És imádom az összes dalt. 

- mesélte a részleteket Ashley, az első kislemez pedig Hurts Like Hell címmel jelent meg még néhány hete, de mint a beszélgetésből kiderült, az együttes hamarosan újabb szerzeménnyel rukkol elő.

 

Eljegyezte új párja Ashley Costellót

Boldog az énekesnő

Unbreakable címmel tavaly áprilisban jelent meg a kaliforniai New Years Day lemeze, amely igen népszerű lett a rajongók körében. A banda nemsokára ismét útra kel az albummal, ám nemcsak emiatt nagy a felhajtás a formáció háza táján.

Ashley Costellót, a zenekar énekesnőjét ugyanis újévkor eljegyezték. A dolog azért is lepett meg sok rajongót, mert 2018 tavaszán már hallhattunk egy ilyen hírt a fronthölgyről - Jimmy Trigger, a We Are The Riot énekese ereszkedett fél térdre Ash előtt, erről mi is írtunk.

ashcostello.jpg

Ezt követően nem sokat lehetett hallani a páros felől, ma azonban bombaként robbant a hír: Ashley ujjára ismét gyűrű került - egy Jered Boeving nevű úriember kérte meg az énekesnő kezét az új év első napján,  a kaliforniai Anaheimben, Disneylandben.

Ashley a következőket írta Instagramján:

"Nos ... 2019 vad év volt. Még soha nem éltem meg ilyen magasságokat karrierem során, ugyanakkor ... a magánéletem teljesen szétesett. De mégis szerencsésnek érzem magam! Az új évet azon barátaimmal köszöntöttem, akikkel eltávolodtunk egymástól, de most újra kapcsolatban állunk, és azzal az emberrel, aki 2019-es évet rémálomból álommá változtatta számomra."

Jimmy Triggerrel ezek szerint már vége a szerelemnek, habár mindkét fél hallgatásba burkolózott a témát illetően, mindenesetre mi sok boldogságot kívánunk az énekesnőnek és új szerelmének!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Well..... 2019 was wild. I had never experienced such highs in my career and business, but at the same time...my personal life was absolutely falling completely apart. But somehow, I am lucky enough to have caught in time and turned it all around. I brought in the new year with my friends I had lost and reconnected with and the man who turned my 2019 from a nightmare to a dream. Over 3 years ago, Jered hand made me a red and black coffin. I thought it was kind of a stranger to want to give me something so beautiful. I remember opening the package and being blown away by the thought and care he put into packaging it, red and black tissue paper? Wrapped beautifully? But we both had started seeing other people. We kept in touch over the years but had recently gone thru what sounds like an almost identical situation. Fast forward to this year, when he shows up to one of my shows. He didn’t message me, he didn’t tell me he was there, I just happened to notice. We talked for hours that night, and we both agreed, after we said goodbye, we knew it was the beginning of forever. So last night, at my favorite place on earth, Disneyland, on the front steps of my favorite ride, the haunted mansion, Jered asked me to marry him with a coffin shaped black diamond. And it felt like my world was put back together, FINALLY. ⚰️⚰️⚰️ EVERYTHING is different when you glow, when you’re happy, when you’re supported and treated the way you need to be treated. When you can be 100% yourself. My band, my friendships, my family, my business are all thriving again because I am not only just happy, but FREE to be myself completely. He’s been so kind and caring, loving and generous, everything I wished I could find and just hadn’t yet. Our close friends and family saw this coming and are not surprised, but we Havnt shared much of our story on social media, so I know to most this may seem sudden, but when you know, you know. So thank you guys for being along for the ride of 2019, I know it’s been crazy, I appreciate your support and love and wish you happiness in 2020! Don’t ever give up or settle for less in any aspects of your life! Ps. Im blonde. New year, new hair, who dis?

Ash Costello (@ashcostello) által megosztott bejegyzés,

Metalgossip: a legszexibb metálcsajok

Neked melyikük tetszik legjobban...?

Az online orosz metálmagazin, a MetalGossip összeállított egy listát a szerkesztőség által legszexisebbnek tartott metálénekesnőkről. Nemcsak férfi olvasóink figyelmébe ajánljuk e cikket, hiszen rengeteg lánynak példaképei a soron következő dalos pacsirták, lássuk, kik az oroszok kedvencei! Ti kivel egészítenétek ki a listát?

14. ELIZE RYD (AMARANTHE)

f9bf735cb3d7a56abfe7a65b88395db3.jpg

A svéd származású énekesnő 3 éves kora óta énekel és táncol. A színpadon nemcsak hangjával, hanem lélegzetelállító táncos mozdulataival is elbűvöli az Amaranthe rajongótáborát, miközben hosszú sörényét dobálja. Elize a Proactiv+ nevű szépségápolási márka arca is volt szülőhazájában.

13. GOGO MELONE (LUNA OBSCURA, AEONIAN SORROW)

4cb2b4c1430448b68287db9fd72bd426.jpg

A 13. helyet a görög Gogo Melone kapta, aki hazájában a Luna Obscura tagjaként vált ismertté 2004-ben, 19 éves korában. Jelenleg az Aeonian Sorrowban láthatjuk a hölgyet, aki grafikai művészként is hírnevet szerzett magának.

12. MARIA BRINK (IN THIS MOMENT)

background_1.jpg

Maria Brink, a kaliforniai In This Moment énekesnője egy alkalommal még a Playboy címlapján is szerepelt, ami nem csoda, hiszen lassan 42 évesen is remek formában van. 15 évesen szülte meg fiát, Daviont, ezután kezdett komolyabban zenével foglalkozni. Ám csapatának sikere ellenére kihangsúlyozta: az anyaság a legfontosabb dolog az életében.

11. DIANNE VAN GIERSBERGEN (EX LIBRIS, EX-XANDRIA)

1296463_1382825801682_full.jpg

A csodás hangú szoprán szépség 2004-ben alapította meg az Ex Librist, majd 2014-ben Manuela Krallert váltva a német Xandria frontasszonya lett. A holland szépség két album (Sacrificium, 2014 és Theater of Dimensions, 2017) után, 2017 szeptemberében távozott a bandából - kommunikációs gondok keletkeztek a zenekaron belül, amelyek egészségét is kikezdték. Azóta teljes mértékben az Ex Libris-szel van elfoglalva Dianne, aki mindig elegáns ruhákat visel és széles mosolyával is belopta magát a metálrajongók szívébe.

10. CRISTINA SCABBIA (LACUNA COIL)

band-photo-lacuna-coil-22698-920x584_1.jpg

Az olasz énekesnő a 90-es évek elején kezdett énekelni, 1994-ben lett a Lacuna Coil fronthölgye, amely formáció sikert sikerre halmoz - különösen új lemezükkel, a Black Animával, amely október 11-én jelent meg. Cristina 47 éves, ám ebből simán letagadhat 10 évet. Elmondása szerint bőre fiatalságát a dohányzás és az alkohol mellőzésével igyekszik óvni, és odafigyel arra, hogy elegendő vizet igyon. E nagyon egyszerű recept tökéletesen működik, hiszen a déli szépség képtelen öregedni. Sokak szerint ő a legszexisebb metálcsaj, ám ő maga nem érzi, hogy átlagon felüli lenne.

9.  ALISSA WHITE-GLUZ (ARCH ENEMY, EX-THE AGONIST)

226a1460ccd45cb690ae3ff1c0de6e74.jpg

A kanadai illetőségű The Agonist frontlányaként ismerhettük meg a most 34 éves Alissát, akin szintén nem látszik a kora. 2014 óta a svéd Arch Enemy élén láthatjuk-hallhatjuk. Többször megszavazták a metál legdögösebb lányának. Alissa 13 éves kora óta vegán, azaz nemcsak húst nem eszik, hanem tejterméket és tojást sem, nem hord valódi szőrmét és bőrt, a PETA állatvédő szervezet egyik lelkes támogatója. Nem mellesleg hangilag is nagyon rendben van az énekesnő, hiszen a brutális halálhörgés mellett tiszta hangját is remekül használja. Külsejét nemcsak a vegán ételeknek, hanem a kettlebellel és súlyzókkal végzett rendszeres edzésnek is köszönheti.

8. SIMONE SIMONS (EPICA)

lrg_dsc05774.jpeg

A hollandok közül Simone Simonst tartja az orosz lap a legszebbnek. Az Epica énekesnője nemcsak a színpadon mágiázza meg a közönséget, hanem életmód-blogot is vezet Smoonstlye címmel, amelyben nemcsak sminkcuccokat mutat be, hanem egészséges ételek receptjeit is. Vörös haja afféle védjegyévé vált Simone-nak, ám eredeti hajszíne világosbarna. Férje a félig magyar származású Kamelot-billentyűs Oliver Palotai, akivel közös fia, Vincent 2013 őszén jött a világra.

7. AILYN (EX-SIRENIA, HER CHARIOT AWAITS)

ailyn_6.jpg

A spanyol születésű dalos pacsirta 11 éves kora óta énekel, a Sirenia előtt pedig egy ázsiai popszámokat feldolgozó lánycsapat tagja volt. Szerepelt a 2007-es spanyol X-Faktorban is, ahonnan a negyedik köreben esett ki. Egy évvel később került a norvég Sireniába, és rekordhosszúságú ideig, 2016 nyaráig erősítette a bandát. Kényszertávozását követően elkezdett saját projektjével foglalkozni, amit nemrég mutatott be a nagyérdeműnek: a csapat a Her Chariot Awaits nevet viseli. Ailyn 7 éves kora óta 1-es típusú, azaz inzulinhiányos cukorbeteg, valamint heterokrómiás, azaz mindkét szeme más színű: jobb szeme barnán, bal szeme pedig zölden ragyog. Egyes források szerint az énekesnőnek kínai gyökerei is vannak - akár igaz, akár nem, Ailyn mosolya és kislányos bája segít fiatalsága megőrzésében - hiába töltötte idén 37. életévét a mediterrán szépség.

6. ASHLEY COSTELLO (NEW YEARS DAY)

ashley-costello-1.jpg

A kaliforniai New Years Day énekesnője nem mindennapi külsővel rendelkezik: vörös-fekete hajkoronáját és sminkjét Joker ihlette, ám kreativitása mellett minden bizonnyal tehetsége is szerepet játszhatott abban, hogy a 6 helyet szerezte meg. 

5. NITZA OREMORT (NOSTRA MORTE)

870aaabff9e0dcada1b29e353bde5231.jpg

A mexikói Nostra Morte frontasszonya, Nitza Oremort szerepel a lista 5 helyén. Nálunk kevésbé ismert az együttes, ám érdemes rájuk odafigyelni, hiszen az énekesnő nemcsak szemrevaló külsővel, de elbűvölő hanggal is rendelkezik. 

4. ALEXANDRA MARTIN 

ae2e6b_cb82181abfea4ea4b4f32e3146445d89_mv2_d_3840_3840_s_4_2.jpg

Az Adastreia élén kezdte karrierjét Alexandra Martin. Az angol énekesnő nemigen ismert hazánkban, pedig 2007 óta képviselteti magát a zenében. Első szólóalbuma 2018-ban került boltokba, Fragments and Reflections címmel.

3. CARLA HARVEY (BUTCHER BABIES)

hr-butcherbabies-aftershock-22oct2017-7768_xgaplus.jpg

Kaliforniából származik a Butcher Babies, amelyben két frontasszony énekel: Heidi Shepherd és Carla Harvey. A most 43 éves énekesnő egzotikus megjelenése több vonalról származik: édesapja finn és etióp, édesanyja pedig ír és olasz. Ilyen gyökerekkel nem csoda, hogy Carla előnyös külsőt örökölt, de a zene mellett íróként is ismert az Államokban. Carla bebizonyította, hogy a csöcsmutogatás mellett esze is van. 

2. TATIANA SHMAYLYUK (JINJER)

jinjer-15.jpg

A nehezen megjegyezhető családnévvel rendelkező Tatiana Shmaylyuk egy pöttöm lány, akinek torkából brutális hangok jönnek. Ám a hörgés mellett tiszta hangjával is remekül bánik a 32 éves énekesnő, aki Instagramos fotóit elnézve modellnek sem lenne utolsó. Minden bizonnyal ezzel foglalkozna főállásban az ukrán hölgy, ha nem énekelne. Vélhetően egyedi stílusa és sokoldalúsága is hozzájárult ahhoz, hogy az ezüstérmet jelentő második helyezést kapta.

1. EMMANUELLE ZOLDAN (SIRENIA)

08b8a893c4cfd2755466ed8cf1d7888c.jpg

2016-ban, a spanyol Ailyn távozása után lett Emmanuelle Zoldan a norvég Sirenia frontasszonya. A francia énekesnő hazájában már jó ideje elismert operaénekesnő, a metélbandának pedig 2003 óta volt háttérénekese. A MetalGossip azzal indokolta a 43 éves pacsirta első helyezését: amolyan francia eleganciával rendelkezik, no meg kifogástalan hangja is mindenkit elvarázsol. 

Személyes vélemény: én több énekesnőt is hiányolok a listáról. Ott van például Tarja Turunen és a Within Temptation-frontasszony Sharon den Adel, akik nemcsak varázslatos hanggal rendelkeznek, de van stílusuk és hihetetlenül fiatalosak. Shirley Manson (Garbage) is helyet kaphatott volna a listán, hiszen bár 53 éves, abszolút nem látszik rajta a kora, nem mellesleg mint énekes is sokat letett az asztalra. Amy Lee, az Evanescence énekesnője is ugyanez a kategória, de említhetném a kanadai Kobra And The Lotus vezetőjét, Kobra Paige-t is, aki szintén szép és tehetséges. Ugyanez a véleményem a teljesen egyedi stílust képviselő moldáv Lena Scissorhandsről, akit az Infected Rainből ismerhetünk, illetve Elli Berlinről a német Null Positiv-ból, és ha már az Emmanuelle-nél említett franciás eleganciánál tartunk, Clémentine Delauney is ezt képviseli. Mizuho Lint, a brazil Semblant énkesnőjét is hiányolom. És hol van a Delain-es Charlotte Wessels? Vagy ha már oroszok... Masha Scream az Arkonából egy kortalan szépség. A listán rengeteg valóban szép és jó hangú nő szerepel, nagyon örülök Ailyn, Tatiana és Dianne jelenlétének, persze a többieket is kedvelem. 

Fájó titkáról mesélt Ashley Costello

Megnyílt a zenészlány

A New Years Day frontasszonya, a 34 éves Ashley Costello igen fájó emlékről mesélt nemrégiben az Alternative Pressnek, amelyről eddig nem tett említést. 2015-ben, miközben a csapat Malevolence című lemezét rögzítette, Ash teherbe esett akkori párjától, ám elveszítette a magzatot. 

ash.jpg

"Két héttel a vetélésem után a párom meg is csalt..."

- vallott az énekesnő.

"Életem legfájdalmasabb, legsötétebb, legundorítóbb időszaka volt ez. Korábban nem akartam beszélni erről, de most, hogy feldolgoztam, könnyebb. Mindez súlyos veszteség volt, de megláttam a fényt az alagút végén, bár rengeteget sírtam. Ma is szopunk, és holnap is szopni fogunk. De folytatnunk kell az életet..."

- zárta kegyetlen őszinteséggel sorait, akinek azonban 2018 tavaszára révbe ért az élete, hiszen eljegyezte párja, Jimmy Trigger, aki egyébként a We Are The Riot énekese.

Tavasszal dobja piacra új albumát a New Years Day

A beharangozó dal már elérhető!

A 2005-ben alakult kaliforniai zenekar bejelentette: jövő év tavaszán érkezik új albumuk, amely a Skeletons címet fogja viselni. Utolsó kiadványuk a 2015-ös Malevolence volt.

"Egy éven keresztül dolgoztam, dalokat írtam."

newyearsdaynov2018_638.jpg

- árulta el a Blabbermouthnak a csapat énekesnője, Ashley Costello, aki azt is elmesélte, miről is fog szólni az új korong:

"A 'Skeletons' témája az emberek legmélyebb megismerése lesz, a negatív oldalunkkal együtt."

A bejelentéssel egy időben megérkezett az első dal is a készülő kiadványról, az album címadó dalához készített videót a formáció, valamint megmutatták a borítót is.

Íme, az új klip:

 

 

És a lemezborító:

newyearsdayskeletonscover.jpg

Menyasszony lett Ashley Costello

Hamarosan bekötik az énekesnő fejét!

Határtalanul boldog a New Years Day frontlánya, a 33 éves Ash Costello: párja, Jimmy Trigger néhány nappal ezelőtt feltette neki a nagy kérdést: lesz-e a felesége?

qkdcqonr_400x400.jpg

A romantikus lánykérésre egy kastély előtt került sor, ahol a We Are The Riot énekese térdre ereszkedve tette fel a nagy kérdést Ashley-nek, amelyre természetesen ő igent mondott.

A két zenész még 2016-ban melegedett össze, és hamarosan törvényesítik kapcsolatukat. A megható jelenetről videó is készült Jimmy édesanyjának jóvoltából:

 

 

 

Szülinaposok: Floor Jansen és Ashley Costello

Boldog szülinapot!

A mai napon két metálénekesnő is születésnapját ünnepli, a holland Floor Jansen és az amerikai Ashley Costello. 

image-6888769.jpg

Floor, aki ma 36 éves, nemsokára életet ad első, Hannes Van Dahl-lal közös babájának, várhatóan március első napjaiban érkezik a kis jövevény. A Nightwish 2017-ben szabadságolja magát, így az énekesnő a kicsivel lehet, Tuomas Holopainen, a zenekar agya pedig hozzálát a következő album dalainak megírásához. 

image.jpg

Ashley, aki a New Years Day frontlánya 2005 óta, szintén ma fújhatja el szülinapi tortáján a gyertyákat. A vokalista, aki ma tölti 32. életévét, tini kora óta énekesnőnek készült, miután édesanyjával és nővérével ellátogatott egy Alanis Morissette-koncertre. A fellépés annyira tetszett a kislány Ash-nek, hogy eldöntötte: ő is a színpadot választja. A zenekar legutóbbi lemeze Malevolence címmel, 2015-ben jelent meg.

süti beállítások módosítása