Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Megújította lemezszerződését a Nightwish - több albumra szóló együttműködés született

2024. március 11. - Jurancsik Eszter

430112479_942788730542411_992434310236877958_n.jpg

Ma jelentette be közösségi oldalain a Nightwish, miszerint megújították szerződésüket a Nuclear Blast kiadóval - a zenekar 2004 óta, azaz 20 éve a szóban forgó lemeztársaság égisze alatt adja ki műveit, most pedig egy több albumra szóló dokumentációval hosszabbították meg együttműködésüket.

20 évvel ezelőtt vette kezdetét közös utazásunk a Nuclear Blasttal, és most eljött az idő, hogy megújítsuk fogadalmunkat. Nagyon izgatottan várom, hogy ezúttal milyen varázslatot tudunk együtt kifőzni!

- kommentálta a történéseket Tuomas Holopainen, a banda alapítója és billentyűse.

A csapat történetében az egyik legnagyobb sikernek számító "Once" album már a Nuclear Blast-nál jelent meg 2004 júniusában, e korong pedig az egyik legnagyobb példányszámban elkelt kiadványa a kezdetben finn, mára pedig angol és holland tagokkal bővült együttesnek. 

Tavaly a formáció elmondta: várhatóan az idei évben boltokba kerül új sorlemezük, amely a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful"-lal elkezdett, és a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódó trilógiának lezárása lesz, ám az is kiderült: nem terveznek turnéra indulni az albummal. A döntés okaira nem tértek ki, de annyit elárultak, hogy nem bármelyik tag mellékprojektje vagy Floor Jansen énekesnő második gyermekének megszületése miatt határoztak így, de a Nightwish jövője érdekében ez egy elkerülhetetlen lépés volt.

Azoknak, akik a zenekar pályafutásának végétől rettegtek, megnyugvást jelenthet a szerződés megújításának híre, hiszen ez arról tanúskodik, hogy -tagcserék ide, távozások oda- a banda továbbra is tervezi a jövőt és egyszer talán ismét koncertezni fognak.

Crypta: készül az első album!

A Napalm Records szárnyai alatt ténykednek a csajok

Sokkolta a rajongókat Fernanda Lira és Luana Dametto kilépése a brazil Nervosából. Elmondásuk szerint a csapat nem úgy működött, mint korábban - ez vezetett a szétváláshoz. A csajok maguk mellé vették Sonia Anubist a svájci Burning Witches-ből és hazai pályáról Taniá Bergamaschit, így jött létre a Crypta

100812602_292130205514547_8136888208823681024_o.jpg

A csajok a klasszikus death metal vonalán kívánnak haladni, valamint az is kiderült: készítik első albumukat, amely a Napalm Records gondozásában fog megjelenni. 

"Nagyon örülök annak, hogy ismét együtt dolgozhatok a Napalm Records csapatával, mivel a korábbi dolgaim során mindig is jó kapcsolatot ápoltam velük, és öröm velük együtt dolgozni, akár egy család! A zenekarral nagyon izgatottak vagyunk, és szerencsésnek érezzük magunkat! "

- örvendezett a banda Facebookos oldalán. 

A csapat felállása:

Fernanda Lira - ének, basszusgitár
Luana Dametto - dobok
Sonia Anubis -  gitár
Tainá Bergamaschi - gitár

 

 

Burning Witches: szerződés a Nuclear Blast lemezkiadóval!

Komoly szerződést zsebeltek be a csajok

2015-ben született meg a csak lányokból álló heavy metal banda, a Burning Witches a svájci Bruggban, 2017 májusában pedig piacra dobták első albumukat, amely a csapat nevét kapta. A borítót egyébként az a Havancsák Gyula tervezte, aki a Sirenia 2016-os, Dim Days Of Dolor című korongja kapcsán is végzett ilyen munkát. 

burning_witches_cover_2017.jpg

A lemez tracklistje:

01. Black Widow
02. Burning Witches
03. Bloody Rose
04. The Dark Companion
05. Metal Demons
06. Save Me
07. Creatures Of The Night
08. We Eat Your Children
09. Creator Of Hell
10. The Deathlist
11. Jawbreaker

A zenekar tagjai:

Romana Kalkuhl - gitár
Jeanine Grob - basszusgitár
Seraina Telli -ének
Lala Frischknecht - dobok
Alea Wyss - gitár

abbu05.jpg

A fiatal, alig húszas éveik elején járó metálboszorkányok -akiket gyakran emlegetnek a metál Spice Girlsként- Facebook-oldalukon osztották meg az örömteli hírt, miszerint szerződést kötöttek a Nuclear Blast kiadóval. 

"Egy igazi Valentin-napi ajándék ez nekünk! Egy álom valóra vált! E szerencsés napon megkötöttük szerződésünket a Nuclear Blast kiadóval!"

- lelkendeztek a csajok. 

 

Az ötösfogat legutóbbi videója két hónapja jelent meg Black Widow címmel:

 

 

süti beállítások módosítása