Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Újra kiadja 2017-es karácsonyi lemezét Tarja - plusz egy koncertalbum!

2020. október 12. - Jurancsik Eszter

5684542.jpg

Három évvel ezelőtt, 2017 novemberében jelent meg a finn énekesnő különleges kiadványa, a From Spirits And Ghosts/Score For A Dark Christmas című lemez, amely ismert karácsonyi dalokat tartalmaz, némileg sötétebb színezettel, mint ahogyan ismerjük őket - Tarja ugyanis a magányos, ünnepeket egyedül töltő emberek szemszögéből közelítette meg a témát a korongon.

Az album megjelenésekor elmondta: édesanyja, Marjatta Turunen 2003-as halála után évekig nem ünnepelte a karácsonyt, mert az ünnep, a villogó fények csak szomorúságot ébresztettek benne. Amikor aztán 2012-ben ő maga is anyává vált, és látta kislánya, Naomi szemében a csillogást, ő is újra felfedezte a karácsonyi varázslatot.

tarcdsep.jpg 

A fent említett lemez hatalmas siker lett Tarja rajongói körében, aki ezen felbuzdulva úgy határozott, újra kiadja a korongot november 6-ával, ám nem sokkal később egy meglepetés is társul mellé: november 27-én egy koncertfelvételeket tartalmazó albumot is piacra dob, amelyet Olomouc és Hradec Králové városokban, Csehországban rögzítettek 2019-ben, - a Christmas Together: Live at Olomouc and Hradec Králové 2019 címre keresztelte az újdonságot.

Íme, a borító:

120504376_3922424234440163_6178806428369656788_o.jpg

Tarja: "Az új karácsonyi albumom nagyon személyes mű."

Legújabb kiadványáról mesélt az énekesnő

November 17-ével dobta az üzletek polcaira új művét a finn szépség From Spirits And The Ghosts/Score For A Dark Christmas címmel, amely karácsonyi dalok átdolgozását tartalmazza, és egy új szerzemény is helyet kapott rajta Together címmel. A lemez kapcsán a Heavy Music HQ oldalnak adott interjút a Nightwish egykori frontasszonya.

tarjakaracsony.jpg

A sötét érzelmektől fűtött korong személyes élményeken is alapul, ezekről mesélt most Tarja.

"Minden, amit csinálok, rendkívül személyes. A Karácsonyban nem mindenki leli örömét. Sokan nem örülnek a csngettyűnek és a fényeknek. Én 2003-ban veszítettem el az édesanyámat. Akkor úgy éreztem, nincs többé Karácsony. Rosszul éreztem magam, nem készültem az ünnepre, nem tartottam meg. Csak a sivár csend és az üresség volt nekem. Miután én is anya lettem és a lányom szemében láttam az örömöt, a csillogást, ismét érezni kezdtem a Karácsony varázsát. Csodálatos érzés volt! Szerettem volna egy lemezt készíteni mindazoknak, akik azt a fajta magányt érzik, mint én az anyukám halála után, remélem, hogy a dalokkal egy kis reményt tudok adni nekik."

- kezdte az énekesnő, aki elárulta: tulajdonképpen ezzel a koronggal tudta elengedni a 14 éve érzett fájdalmát. 

"Olyan dalokat akartam felvenni, amelyeket korábban is elénekeltem, illetve szerettem volna rögzíteni."

De hogyan tudott az énekesnő a Karib-tenger közepén, nyáron a sötétséggel azonosulni?

tarja_back_1120_2017_080.jpg

"Furcsa volt, de nem esett nehezemre, hogy ráhangolódjak az album hangulatára. Ha pedig Karácsony előtt szeretnék lemezt kiadni, nyáron kell dolgoznom!"

A koronggal együtt Tarja egy novellával is megörvendeztette a rajongóit, erről így mesélt:

" A Together című szám adta az alapját. Nem egy rajzfilm-szerű regényt akartam, hanem egy olyan dolgot, ami megnyugvással tölti el az olvasót. Azelőtt sosem csináltam hasonlót, de szeretem a kihívásokat."

De mégis, melyik volt a legkedvesebb gyermekkori karácsonyi emléke Tarjának?

"Én zongoráztam és énekeltem, a családom pedig velem együtt énekelt. Ez csodálatos volt!"

Arra is kitért a szoprán pacsirta, hogy miben különbözik egy európai és egy argentin Karácsony:

"Finnországban akár -30 fok is lehet, míg Argentínában ekkor +30 fok körül van az átlaghőmérséklet!"

- nevet az énekesnő.

tarja2.jpg

"Finnországban csendes ünnepeim voltak, összeült a család és együtt ettünk.Buenos Airesben az emberek tüzijátékot néznek."

És vajon tervez-e újabb metál albumot kiadni Tarja?

"Az elmúlt egy évben három kiadványt is készítettem és minden nap keményen dolgozom. Már elkezdtem írni a követekző rock-albumomat, de jövőre lesz még egy DVD kiadás is (Act II), addig is a karácsonyi lemezemmel turnézom."

 

 

 

Boltokba került Tarja karácsonyi lemeze

Végre kapható a korong!

A finn szépség hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy új albumot készül kiadni - ám sokáig nem lehetett tudni, milyen anyagon dolgozott év eleje óta a Nightwish egykori frontasszonya. Később lerántotta leplet a titkokról: kiderült ugyanis, hogy rendhagyó karácsonyi lemezt készül a világra szabadítani, amely a mai nappal jelent meg. A korong a From Spirits And The Ghosts - Score For a Dark Christmas címet viseli, amelyen karácsonyi dalok különleges átdolgozásai kaptak helyet. Egy vadonatúj számot is rögzített Tarja, Together címmel.

tarja1658.jpg

Korábban Tarja így nyilatkozott a lemezről:

"Különleges élmény volt egy sötét karácsonyi album elkészítése a nyár közepén, a Karib-tenger türkizével körülvéve. Ellentéte annak a havas Karácsonynak, amit Finnországban megszoktam. A lemezen a Karácsony másik oldalát kutattam, és újabb bizonyítékot találtam arra, hogy a sötétség mélyről jön. A magányos emberek szemszögéből, az egyedül élőkéből közelítettem meg az ünnepet. Azokéból, akiknek nincs öröme a villogó fényekben és a csengettyűkben."

A sötét, gótikus elemek és Tarja klasszikusan képzett énekhangja egyedivé teszik a kiadványt, amely a mai nappal került az üzletek polcaira. 

Két dalt korábban már megmutatott a szoprán dalos pacsirta az O Come, O Come, Emmanuel és a német nyelvű O Tannenbaum szerzemények képében, mától pedig az egész album meghallgatható.

A lemez dallistája:

01. O Come, O Come, Emmanuel
02. Together
03. We Three Kings
04. Deck The Halls
05. Pie Jesu
06. Amazing Grace
07. O Tannenbaum
08. Have Yourself A Merry Little Christmas
09. God Rest Ye
10. Feliz Navidad
11. What Child Is This
12. We Wish You A Merry Christmas

album_cover.jpg

süti beállítások módosítása