Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Dust In Mind: jön a CTRL instrumentális verziója

2024. március 24. - Jurancsik Eszter

396057124_872884534208114_2931813607603833345_n.jpg

A francia industrial metalban nyomuló zenekar 2021-ben jelentette meg "CTRL" címre keresztelt stúdióalbumát, amely a negyedik volt a sorban, mi ITT írtunk róla kritikát.

A 2013-ban alakult banda életében tavaly komoly változások mentek végbe: Jennifer Gervais énekesnőről kiderült, hogy komoly gondokkal küzd. Mint arról beszámolt, 2023 tavaszán nőgyógyászati problémák miatt műtéten esett át, melynek során egy daganatot távolítottak el a méhéből, emellett endometriózissal és petevezeték-elváltozással is diagnosztizálták. Felépülése alatt írta meg közösségi oldalain, miszerint kezeléseket kap, amelyek segítik gyógyulását, és minden erejével azon dolgozik, hogy mihamarabb visszatérhessen a színpadra. 

Ám a frontlány néhány hónappal később, augusztusban bejelentette: otthagyja a csapatot, amely tíz éve volt a mindene. Nem tudni pontosan, hogy miért határozott így Jen, de azt elmondta: barátsággal történt meg a szétválás, élete eddigi legnehezebb döntését hozta meg a kilépéssel. A fiúk - Dam, Xavier és Thomas - szerencsére megtalálták Jenny Olystert, aki először csak ideiglenes tagként állt színpadra, ám csakhamar ő lett a banda új énekesnője.

A strasbourgi társulat a napokban adta hírül, miszerint a "CTRL" album instrumentális változatban is megjelenik április 12-ével. Új stúdióalbumról egyelőre nincs hír, az együttes utolsó kislemeze pedig a 2022 nyarán kiadott Textures-cover Awake volt. 

Megtalálta ideiglenes énekesnőjét a Dust In Mind

346641751_257329153535551_335332309740889687_n.jpg

Néhány nappal ezelőtt jelentette be Jennifer Gervais, a modern metalos Dust In Mind frontlánya, hogy személyes okok miatt távozik a zenekarból, amelyet ő maga alapított 2013-ban, és négy igen erős albumot adott ki zenésztársaival - a 2018-as "From Ashes To Flames"-ről és a 2021-es "CTRL"-ról ITT és ITT írtunk kritikát.

Jen rendkívül nehéz szívvel hozta meg döntését, amelynek részleteire nem tért ki, ám szó nincs arról, hogy a 35 éves énekesnő végleg eltűnik a zenei életből: továbbra is aktív marad, és tervei szerint más művészekkel dolgozik majd együtt.

A fiúk - Dam, Xavier, Thomas és Philippe - azonban életben tartják a csapatot, és egy mai Facebook-bejegyzésből az is kiderült, hogy megtalálták az énekesnőt, aki az idei évre leszervezett koncerteken Jen helyett színpadra áll. A fiatal hölgyet Maëllie-Jenny Dewaillynek hívják, ám mint csak beugrós énekes került bemutatásra.

Miután Jennifer úgy döntött, hogy távozik a Dust In Mindból, alapos megfontolás után eldöntöttük, hogy megcsináljuk a 2023-as évre leszervezett eseményeket. A szervezők iránti tiszteletből határoztunk így, és természetesen miattatok is, hihetetlen energiát adtatok a támogató üzeneteitekkel. Örömmel köszöntjük Maëllie-Jenny Dewailly-t, aki segít nekünk vállalni az idei évben még hátralévő dátumokat. Köszönjük neki, hogy volt energiája betanulni egy koncertprogramot néhány hét alatt, és betölteni ezt a kihívást jelentő szerepet. És tudjuk, hogy zseniálisan fogja csinálni. Tartunk még néhány meglepetést is számotokra! Köszönjük, hogy szeretettel fogadtátok őt!

Jen elhagyja a Dust In Mind-ot

339457766_607296764788726_866721254383705904_n.jpg 

Négy bitang erős album és számtalan sikeres koncert után a strasbourgi modern metalos Dust In Mind frontlánya, Jennifer Gervais ma bejelentette: elhagyja a zenekart.

Döntésének hátterében személyes okok húzódnak meg, közösségi oldalain a következőket írta:

Szeretett közösségem és kedves barátaim, végtelenül nehéz szívvel és könnyekkel a szememben írom ezeket a sorokat, hogy bejelentsem, úgy döntöttem, kilépek a Dust In Mindból. Személyes okokból kifolyólag kell távoznom ebből a zenekarból, amelyet 10 évvel ezelőtt alapítottam, és amelybe minden bátorságomat, időmet és szívemet beleadtam. Ezért bejelentem, hogy mostantól nem leszek jelen a következő koncerteken. Akkor kell távoznom, amikor még mindig van fény az emlékeken, amelyeket átölelek, hogy megőrizzem a pozitív képeket. Biztosan megértitek, ha el kell mennem, egy komoly helyzet miatt történik. A legnehezebb döntés elbúcsúzni a gyermekemtől.

- vezette fel nehéz sorait az énekesnő, aki 2013-ban alapította a bandát, első albumuk, a "Never Look Back" pedig 2015-ben jelent meg, amelyet további három követett: "Oblivion" (2017), "From Ashes To Flames" (2018) és "CTRL" (2021).

De van egy mondás, hogy néha a fájdalmas végek valójában álruhába bújt csodás kezdetek, úgyhogy megpróbálok én is így gondolkodni, és további sikeres folytatást kívánok a Dust In Mindnak és a zenésztársaimnak. Arra kérlek benneteket, hogy tartsátok meg a pozitív képet az együttesről, tartsátok tiszteletben életem legnehezebb döntését, és ne ítéljetek el senkit ebben a helyzetben. Ez most senkinek sem könnyű.

288667650_10227782763704695_2958981976840669338_n.jpg


Szeretném megköszönni nektek, a legjobb rajongóknak ezen a világon a támogatást és a hűséget. Nektek, veletek játszani volt a legjobb dolog, amit valaha is csináltam. Megosztani egymással ezt az energiát és erőt. Az, hogy a reakcióitok és a mosolyotok feltöltött, örökre megmarad az emlékezetemben. És köszönöm a csodálatos stábtagoknak, minden partnerünknek, hogy velünk tartottak ezen a fantasztikus utazáson, és köszönöm a zenekari barátaimnak is ezeket a gyönyörű emlékeket, amelyeket életem végéig meg fogok őrizni. Őszintén köszönöm. A zenei utam azonban itt még nem ér véget. Kövessetek a közösségi oldalaimon, és folyamatosan tájékoztatni foglak titeket. Vigyázzatok magatokra gyönyörű lelkek és hamarosan találkozunk.

A francia énekesnőre alaposan rájárt a rúd az elmúlt időszakban. Tavasszal megírtuk, hogy méhdaganattal, petefészek-csavarodással és endometriózissal operálták meg, miután egy csomót fedezett fel a hasában, de korábban is sok kellemetlenséget okoztak neki az erős menstruációs görcsök. Szerencsére Jen méhét és petefészkeit sikerült megmenteni, de az endometriózisra kapott kezelések rengeteg mellékhatással jártak. 

Reméljük, mihamarabb hallunk rólad, Jen! 

 

 

 

Méhdaganattal operálták Jennifer Gervaist

339428499_1222075331772693_5878257082351477785_n.jpg

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a starsbourgi industrial/modern metalos Dust In Mind. A zenekar eddig négy lemezt adott ki (kritikák ITT és ITT), tavaly megtartották első headliner turnéjukat is, valamint dolgoznak az új albumon is.

A zenekar frontlánya, Jennifer Gervais ma egy igen érzelmes poszttal jelentkezett be Instagramján, amely bejegyzésben nőgyógyászati betegségéről mesélt - az énekesnőt a napokban endometriózis, petefészek-torzió (a petefészek tulajdonképpeni "csavarodása") és jóindulatú méhdaganat miatt kellett megoperálni.

A nap, amikor kiderült, hogy endometriózisban szenvedek, és 10 cm-es tumor is van a méhemben. Haboztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, vagy sem. Ám úgy döntöttem, hogy megteszem magamért, hogy elengedhessem a dolgot, de azért is, hogy erről beszélve segíthessek másoknak. Évek óta szenvedtem az erős menstruációs görcsök miatt, és miután sokáig nem kaptam hivatalos diagnózist, nem vizsgáltattam magam tovább. Öt évig nem mentem orvoshoz.

- kezdte sorait Jen, majd kitért a betegség felfedezésének körülményeire:

A márciusi turnénkon észrevettem, hogy egy göb áll ki a hasamból. A stresszre fogtam, ami akkoriban nagyon elhatalmasodott rajtam. Azonban a fájdalom miatt felkerestem egy orvost, aki egy 10 centis, nem rákos daganatot talált a méhemben és kiderült, hogy endometriózisom is van. A daganatnak nincs köze az endometriózishoz, ez két különböző dolog. Néhány nappal ezelőtt sürgősen kórházba kellett mennem, minden olyan gyorsan történt. Sikeresen eltávolították a tumort, sikerült megmenteni a petefészkeimet és az endometriózisomra is megvan a gyógymód. 

Jen most már otthonában pihen, teljes nyugalomban, elmondása szerint történetét nem titkoltan azért írta meg, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres nőgyógyászati szűrés fontosságára.

316309659_10228781539953477_8177436298801878047_n.jpg

Hibáztam, amikor lustaságból és dacból sokáig nem mentem orvoshoz. A daganat már biztosan korábban is ott volt, és ha időben felfedezik, elkerülhető lett volna a petefészek-csavarodás és a további rizikók. Az endometriózist egyre több nőnél diagnosztizálják, és végre beszélhetünk is róla. Rengeteg nő szenved a tünetektől, és mivel nem veszik őket komolyan, beletörődnek a sorsukba. Most, hogy nálam is felfedezték, kezelést is kapok, amely sok mellékhatással jár.

Eképpen zárta sorait:  

Évekkel ezelőtt abbahagytam mindenféle gyógyszert, a lehető legtermészetesebb életmódot képzeltem el, beismerem, hogy ez megrémít és elkeserít. Én, aki azt hittem, hogy figyelek a testemre, jelet kaptam az Univerzumtól, hogy még sokat kell fejlődnöm. És az, hogy mindez egyszerre történik velem, nem véletlen. Most pihennem kell, valamint el kell fogadnom a valóságot. Továbbra is hálás vagyok azért, hogy megkaphattam ezt a kezelést, azért, hogy a fejlett orvostudománynak köszönhetően eltávolították a daganatot, és hogy most már a gyógyulás útján vagyok. Minden rendben lesz. Visszanyerem az erőmet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jennifer Gervais (@jen_dustinmind) által megosztott bejegyzés

Dust In Mind: nézd meg a csapat speciális show-ját!

dim_2.jpg

"On The Right Track" címmel elérhetővé vált a strasbourgi industrial metalt játszó Dust In Mind speciális koncertje, amely alkalmával felcsendültek dalok a régebbi lemezekről éppúgy, mint a 2021 novemberében kiadott "CTRL" című soralbumukról (utolsó két korongjukról ITT és ITT olvashatók kritikák). A felvétel még 2021 folyamán került rögzítésre.

A videó különlegessége, hogy táncosok is szerepelnek a felvételen, akik látványosabbá teszik az egyébként is lenyűgöző képvilágot. Az energikus színpadi jelenlétnek, az egyedi dallamvilágnak és nem utolsó sorban Jennifer Gervais énekesnő tehetségének köszönhetően a banda gyorsan felemelkedett a modern/industrial metal bandák közé.

Készülj fel a metal zene és a modern tánc igazi fúziójára! A Dust In Mind új videója a nyers energia és kreativitás elsöprő megjelenítése, amit nem akarsz majd elszalasztani. Ez a videó bemutatja a zenekar jellegzetes hangzását, a súlyos riffeket, a kemény dobokat és a szárnyaló éneket, miközben egy magával ragadó, lélegzetelállító táncelőadást is láthatsz. A metal és a modern tánc kombinációja egyedi, lebilincselő vizuális-és hangélményt eredményez.

- írja a zenekar a felvétel kapcsán. 

Ne szalaszd el!

Setlist:

Intro

Lost Control

Take Me Away

Another Dimension

Get Out

Break

Day 0

No Way Out

Empty

Synapses

This Is The End

 

 

Különleges livestreammel kedveskedik a Dust In Mind!

271214796_465736474922924_216503266184199865_n.jpg

Dolgozik új, immáron ötödik sorlemezén a strasbourgi modern metalos Dust In Mind, nemrégiben pedig klipet készítettek a Speak for the Voiceless című dalukhoz.

Azonban egy különleges dologgal is készül a Jennifer Gervais által vezetett csapat, amely nem más, mint egy on-demand livestream. 

Barátaink, jelenleg dolgozunk az új albumunkon, de karácsony előtt van még valami különleges a számotokra.
Szeretnénk bejelenteni "On The Right Track", című, exkluzív on-demand stream módban rögzített adásunkat, amely november 25-én, 20 órakor válik elérhetővé. Hónapok óta dolgozunk rajta, és büszkén osztjuk meg veletek ezt a titkos projektet ❤. Ezt a livestream-et bónusz videók, interjúk, making of- videók követik majd, és 72 órán át elérhető marad!

 - jelentette be a zenekar a közösségi oldalain, a jegyek pedig ITT válthatók meg.

A formáció eddig négy albumot jelentetett meg 2013-as megalakulása óta: "Never Look Back" (2015), "Oblivion" (2017), "From Ashes To Flames (2018, kritika ITT), és "CTRL" (2021, kritika angolul ITT). 

 

 

Klippremier: Dust In Mind - Speak for the Voiceless

286944790_569900244506546_6899046403502717038_n.jpg

Tavaly októberben jelent meg a francia modern metalos Dust In Mind "CTRL" című albuma (kritika ITT olvasható), amely korong immár a negyedik sorlemeze a Jennifer Gervais vezette csapatnak.

Hallhattuk róla a No Way Out, a Break, a Lost Control, a Take Me Away és a Synapses című szerzeményeket. Sokáig csend honolt a strasbourgi zenekar háza táján, ám ma új videoklippel örvendeztette meg egyre duzzadó rajongótáborát a banda, ez pedig a Speak for the Voiceless című dal, íme a hozzá készült videó:

 

Dust In Mind: headliner turné jövőre!

 

263003916_10226713265207901_6490794715188458549_n.jpg

A francia Dust In Mind "CTRL" (kritika angolul ITT) című albuma, amely november 19-én jelent meg, hatalmas sikernek örvend. A lemezről láthattuk a No Way Out, a Break, a Lost Control, a Take Me Away, a Synapses és az Empty című szerzeményeket videoklipes formában is.

A mai nappal jelentette be a Jennifer Gervais vezette modern metalos formáció, hogy jövő év tavaszán megtartják első európai headliner turnéjukat, természetesen vendégzenekarokkal. A fellépések között nincs magyar helyszín, de hozzánk legközelebb a szlovén fővárosban, Ljubljana-ban elcsíphetjük a csapatot.

263214061_445646813598557_8857152968052206951_n.jpg

Dust In Mind: Amy Winehouse-feldolgozással jelentkeztek

259079121_10158292918871720_7572009403004209578_n.jpg

November 19-ével jelent meg a francia modern metalos Dust In Mind negyedik stúdiólemeze, a "CTRL", amelyeről  ITT olvashattok kritikát. A francia ötösfogat kihozott öt klipes számot, ezek sorrendben a No Way Out, a Break, a Lost Control, a Take Me Away, a Synapses és az Empty voltak.

Jennifer Gervais és a fiúk most egy igazi különlegességgel rukkoltak elő: a 2011-ben, tragikusan fiatalon -27 évesen- elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse Back To Black című slágerét dolgozták fel, íme:

 

Klippremier: Dust In Mind - Empty

258223404_435630571266848_6387213027726141535_n.jpg

A mai nappal jelent meg a francia modern metalos Dust In Mind negyedik nagylemeze, a "CTRL" (kritka ITT). Tavaly óta folyamatosan látta el új dalokkal rajongótáborát a Jennifer Gervais vezette zenekar, tavaly októberben jött ki elsőként a No Way Out, idén a Break, a Lost Control, a Take Me Away, legutóbb pedig a Synapses, amely videóban a csapat büszkén vállalja gyökereit, egy versszak pedig franciául csendül fel.

Az album hírével egyetemben itt a strasbourgi csapat új kisfilmje, amely az Empty című nótához készült, íme:

 

süti beállítások módosítása