Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Lacuna Coil: gondolatok a Deliriumról

2016. október 23. - Jurancsik Eszter

Nemrégiben az olasz csapat az ausztráliai Melbourne-ben adott interjút nyáron megjelent legfrissebb albumuk, a Delirium kapcsán.

"Ez egy teljesen új fejezet a zenekar életében" - kezdte Andrea Ferro (43), a banda férfi énekese - "Cristiano Mozzati, a dobosunk és Marco "Maus" Biazzi gitárosunk kilépése után teljesen más felállásba kerültünk. Ryan Folden -dobtechnikus- 7-8 éve játszik velünk, most azonban a munka teljes egészét ő végezte az albumon a dobok mögött."

Cristina Scabbia, az énekesnő (44) hozzátette: "Annak ellenére, hogy most olyat csináltunk, amit még soha ezelőtt, visszatértünk a régebbi témákhoz, mint pl. a "morgós" részek és epikus refrének."

lacuna-coil-2016-1000x515.jpg

A lemez dalszövegeit és hangzásvilágát egy Észak-Olaszországban lévő, elhagyott idegszanatórium ihlette, valamit a korábbi albumokhoz hasonlóan a formáció horrorfilmekből merített ötleteket, amelyekben nem ritkaság a szanatóriumok jelenléte - és ez a műfaj egyébként a Lacuna Coil tagjaitól sem áll messze.

A korong, amely május 27-én jelent meg, a Billboard 200-as listáján a 33. helyen startolt, majdnem beérve ezzel a 2014-ben piacra dobott Broken Crown Halo album 27. helyezését. A Deliriumból -amelyet 2015-ben és 2016 elején rögzített a zenekar szülővárosában, Milánóban- csak az első héten több, mint 13 ezer példány talált gazdára.

Hazánkhoz legközelebb november 5-én, Bécsben koncertezik az együttes, az utazni szerető magyar rajongók 20 órás kezdettel a Simm City Festsaal Zentrum Simmeringben láthatják Cristináékat.

Forrás: Balbbermouth.

Kép: Kerrang.

süti beállítások módosítása