Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Floor Jansen: " Még mindig fáj az After Forever feloszlása"

Az énekesnő még mindig szomorú első zenekarának feloszlása miatt.

2018. november 12. - Sarok Bettina

42847377_1903557613055556_3206269416622784512_n.png

Köztudott, hogy 1997-ben indult hódító útjára a Mark Jansen alapította After Forever, mely csapat öt nagylemez kiadása után, 2009-ben jelentette be, miszerint leköszönnek a metálzene palettájáról. A Floor Jansen vezette holland formáció olyan nagy sikernek örvendő tételeket hagyott maga mögött mint a Fllow In The Cry, az Energize Me, a Face Your Demons, és még sok más.

A holland dalos pacsirta ezt követően megalapította ReVamp nevezetű zenekarát, ami 2016-ban intett búcsút a rajongóknak, aminek oka nem más volt mint a a Nightwish fontossága, ahol Floor a 2012-ben kipenderített Anette Olzont váltotta - 2013-ban hivatalos tagja lett a finneknek.

A sokoldalú vokalista azonban folyamatosan új szintre emeli már emígyis szárnyaló karrierjét, ugyanis nemrégiben debütált a Northward első nagylemeze, mely projekten mindösszesen tíz éven keresztül foglalkozott Jørn Viggo Lofstad gitárossal karöltve. Jansen nemrégiben adott egy különleges interjút, melyben az összes csapata szóba került, különösen a már fent is említett After Forever, melynek köszönhetően berobbant a köztudatba.

Szeretem a rockot, ez nyilvánvaló, teljesen más mint a metál. Nem tetszett a progresszív jazz, vagy hasonlók. A rock pedig pontosan az, amit szeretek hallgatni, ez valami olyan, amit még nem sikerült felfedeznem, ezért akartam belevágni.

- mesélte  northward kapcsán.

northward2018a.jpg

Azt hiszem, hogy ez egy nagyon különleges időszak volt, nagyszerű dalokat készítettünk, ami végül túl gyorsan véget ért, még mindig szomrú vagyok, amiatt, hogy nem tudtuk folytatni, de azt hiszem, hogy elképesztő dolgokat vittünk véghez a fiatal éveinkben, igen még mindig büszke vagyok arra, amit csináltunk, és amikor a dalainkat hallgatom, akkor nagyon boldog vagyok és megannyi emlék feltárul előttem.

- ecsetelte az After Forever feloszlásáről, majd így folytatta:

Igen. Nem voltam elégedett a feloszlással. Nem tartottam jó ötletnek. Azt hiszem, sokkal többet értünk volna el.

- fejezte ki máig tartó csalódottságát, miszerint a formáció sokkal többre vihette volna.

Meglepivel készül Tarja

Az énekesnő hamarosan újdonsággal jelentkezik.

tarja-srf-2018-photo-by-diane-webb-6937.jpg

Az utóbbi években valósággal zajlik az élet Tarja háza táján, hiszen az énekesnő egyetlen évet sem múlaszt el úgy, hogy ne jelentetne meg valamilyen újdonságot. Idén nyáron piacra dobta második DVD-jét, ami az Act II elnevezést kapta, - és ami a 2012-es megjelenésű Act I folytatásának tudható be.

A vokalista néhány órája jelentette be, miszerint stúdióba vonult rögzíteni néhány dalt, amiről egyelőre mindössze annyit lehet tudni, hogy egy titkos projekt kedvéért kerül rögzítésre, és ami vélhetően egy duett lesz. Tarja további részleteket nem árult el, ám az ex-Nightwish-énekesnőt ismerve biztosan hatalmas meglepetés lesz.

 

View this post on Instagram

A post shared by Tarja Turunen (@tarjaofficial) on

 

Érdekesség, hogy december 7-én újra boltokba kerül a Nightwish egyik legmeghatározóbb DVD-je a 2006-os megjelenésű End Of An Era, ami Tarja utolsó munkája volt az általa is alapított finn metálzenekarral. A Nuclear Blast lemezkiadó jóvoltából nemrégiben megérkezett az első, már jól ismert ízelítő a Nemo című szám képében, ami egyenesen a kiadványról került kimásolásra.

 

Az Amaranthe újdonságáról mesélt Elize Ryd

A vokalista azt is elmesélte, mi miatt szeretett bele a metálba.

24174388_1667111826683840_916411851639488910_n.jpg

Október 19-e igen örömteli nap volt a metálkedvelők számára, ugyanis számos zenekar az nap jelentette meg várva várt korongját. Az svéd/dán tagokból álló Amaranthe ötödik, Helix elnevezésű nagylemezét küldte a lemezboltok polcaira, ami végül hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba.

Mint ismeretes, a nagy sikernek örvendő Helix mindössze két hónap alatt készült el - tudhattuk meg korábban az énekesnőtől - most azonban felmerült kérdés, hogy valóban ennyi időt vett-e igénybe a tizenkét datl felsorakoztató lemez megírása és egyben rögzítése is.

Így igaz, ahogyan az is igaz, hogy két hónapon belül megírtuk a teljes albumot, majd bementünk a stúdióba és két hónap alatt rögzítettük is, azt hiszem két és fél. Nagyon gyors volt. 2017 júniusában már tudtuk, hogy 2018 márciusában rögzíteni fogjuk az albumot. Nagyon sok turnénk volt, és pedig nagyon beteg lettem, mindenki kimerült, így januárig semmi sem történt a dalszerzés szempontjából, egyszerűen nem tudtunk időt szakítani rá, én pedig három hónapig beteg voltam, akkor döntöttük el, hogy elkérkezett a pihenés ideje, és majd később nekilátunk a munkának. Aztán megcsináltuk, egy hét alatt két dalt írtunk meg, akkor már éreztük, hogy megtudjuk csinálni. AMikor elkezdődtek a felvételek, szinte már minden készen állt, csupán néhány szövegrész hiányzott, de nem stresszeltünk, nagyon kreatív folyamat volt. Valójában nem is volt időm gondolkodni, csak csináltam. Jó érzés volt, hogy (időben) megtudtuk csinálni.

- igazolta korábbi kijelentését Elize.

Nekem az a benyomásom, hogy a zenénk pontosan az, amit mindig is szerettem volna, hihetetlen, hogy képesek voltunk egy csomagban megcsinálni mind azt, amit elképzeltünk. Úgy értem, hogy megakartuk csinálni, de nem voltunk biztosak abban, hogy jó fogadtatásban részesül. Szeretem hallgatni sz Euro diszkót, az extrém zenét, ami valóban energiával ruház fel és lelkesít is. Apukám metált hallgatott, a bátyám, pedig feltörekvő zenekarban hörgött, ez inspirált engem, majd ezután természetesnek éreztem azt, hogy metált kell hallgatnom.

- mesélte az Amaranthe alakulásáról, valamint a metállal való ismertségéről.

amaranthe_2011_4.jpg

Nightwish: decembertől újra polcokon az End Of An Era!

A formáció újra kiadja Tarjával való utolsó kiadványát.

thnw_acct4964.jpg

A Nightwish 2005-ös lépése senkinek sem ismeretlen, ugyanis a Tuomas Holopainen vezette csapat október 21-én egy nyílt levelet nyújtott át Tarja Turunen énekesnőnek, melyben az állt, hogy a frontasszony legyen szíves és távozzon a zenekar köreiből. A srácok e lépés óta számtalanszor kaptak hideget-meleget, ami egészen 2009-ig tartott, akkoriban azonban már Anette Olzon állt a mikrofon mögött.

Mint ismeretes, 12 év után tavaly, a Raskasta Joulua keretein belül ismét egymás oldalán állt színpadra Tarja és Marco Hietala, idén pedig a Nightwish-főnök is békülésre adta fejét, ugyanis e-mailben kereste fel egykori osztálytársát, akivel annak idejét megalapított a ma már hatalmas népszerűségnek örvendő szimfonikus metált játszó együttest.

Néhány órája azonban újabb jó hír érkezett, ami nem más mint az, hogy a finnek újra kiadjáka a 2006-ban debütált End Of An Era nevezetű DVD-jüket. Ennek fényében a kiadójuk - mintegy ízelítőként - megosztotta a Nemo című dalt, ami elsőként került kimásolásra a december 7-én megjelenő kiadványról.

A dallista (amit vélhetően már mindenki kívülről tud):

Blu-ray

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer

05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolema Tekee Taiteilijan
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary's Blood
17. Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel
19. Documentary: "A Day Before Tomorrow

CD1

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster

CD2

01. Slaying The Dreamer
02. Kuolema Tekee Taiteilijan
03. Nemo
04. Ghost Love Score
05. Stone People
06. Creek Mary's Blood
07. Over The Hills And Far Away
08. Wish I Had An Angel

Floor Jansen szerint, a Northward egyelőre nem fog élőben játszani

Az énekesnő nagyon büszke új projektjére.

northward2018h.jpg

Október 19-én végre a boltok polcaira került a Northward tíz éven át készülő, bemutatkozó albuma. A Floor Jansen valamint Jørn Viggo Lofstad által létrehozott projekt hamar nagy népszerűségre tett szert, ugyanis előzetesként a While Love Died és a Get What You Give című számokat osztották meg, mely tételek azonnal belopták magukat a célközönség kegyeibe.

A felek már számtalan interjúban ismételték önmagukat, most azonban a frontasszony jóvoltából megtudhattunk némi apróságokat, a lemez készületeiről, Irene Jansen színrelépéséről, de egy esetleges turnéról is szó esett.

 Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban írtam meg az albumot. Ez egy rock-projekt, teljesen más stílusú dalokkal, - teljes mértékben eltér a Nightwish, a ReVamp, vagy az After Forever nótáitól. Abban az évben írtam, amikor eldöntöttem, hogy valami mást akarok csinálni, valami olyant, amit eddig még soha. Amikor találkoztam Jørn Viggóval, adta magát az ötlet és elkezdtünk zenét írni, sőt fel is vettük. Minden készen állt, de a helyzet megváltozott, és minden félbemaradt. Soha nem volt tervben, hogy újra foglalkozzunk vele.... de hát nem lehet mindent előre eltervezni.

- kezdte.

A dolgok csak úgy megtörténnek. Amikor 2017-ben a Nightwish szünetre vonult, valamikor 2016-ban kapcsolatba léptem Jørn Viggóval, majd mondtam neki, hogy : « Hé, jövőre lesz időm. Átnézzük az anyagainkat? Menézzük, hogy naprakész-e még az egész? Ha igen, akkor befejezzük és kiadjuk? » Közel tíz évvel az első megírás és felvétel után személyként és zenészként is egyaránt fejlődtem, így kellően tudtam korrigálni ott ahol kellett. De úgy érzem, mintha ez a zene jó és időtlen lenne. Mindössze egy dal volt, ami kilógott a sorból, így az egészet átírtam.

- mesélte az album készüléséről.

northward2018d.jpg

 

Van egy vendég is az albumon, aki nem más, mint a húgom. Ez nagyon jó, mivel imádunk együtt zenét készíteni, ráadásul élőben már többször is énekeltünk együtt - több DVD-n is együtt szereplünk, de albumfelvételen még soha nem énekeltünk együtt. Szuper szórakoztató volr, mivel én rögzítettem.

- mesélte a húgával való közreműködésről, aki egyébként a Drifting Islands című számban hallható.

Nem hinném, hogy ez meg fog történni... Ne gondolj zenekarként erre az egészre. Ez valójában csak Jørn Viggo és én, akik elindították ezt a projektet. Ez nem egy zenekar, ez csupán olyan, mint a legjobb zenészek összegyűjtése, akik különlegessé tették az albumot. Jelenleg úton vagyok a Nightwish-sel, ha ennek vége, új albumot veszünk fel. Továbbá egy kisgyermek édesanyja vagyok. Rengeteg kombináció van. Úgy gondolom, hogy ez a projekt minden figyelmet és szeretet megérdemel, amit a felvétel alatt is szemelőtt tartottunk, az élő előadás az valami egészen más, amit jól fel kell építeni. Ez egy teljesen új dolog, de nem igazán van rá elegendő időm.

- válaszolta arra kérdésre, miszerint a Northward tervez-e bármikor is színpadra lépni.

Jövőre érkezik az új The Dark Element-album

Már készül Anette Olzonék második lemeze.

dark-element-2.jpg

2017 novemberében jelent meg a The Dark Element saját magáról elnevezett bemutatkozó nagylemeze, mely projektet Jani Liimatainen (ex-Sonata Arctica, Kotipelto) és Anette Olzon (Alyson Avenue, ex-Nightwish) indított hódító útjára. A csapat jelenleg is e korongot népszerűsíti, a rajta helyet kapott dalok pedig azonnal hatalmas sikert arattak világszerte.

A közelmúltban kiderült, hogy már lázasan dolgoznak második nagylemezükön, Nettie elmondása szerint pedig az újdonsült dalok jóval felülmúlják majd a jelnleg ismerteket:

A következő hétvégén stúdióba vonulok, hogy elkezdjük felvenni az új The Dark Element-album demóit. Csupán annyit szeretnék mondani, hogy Jani ismét megcsinálta. Nagyon izgatott! vagyok!

- csiripelte az Instagramon.

A The Dark Element fellépései egy időre véget értek. Azt hittem, azt kell mondanom, hogy a következő három hétről le kell mondanom, de ez végül nem így lett. Visszamegyek a régi rajztáblámhoz, hogy az utolsú dalt is megírjam, ami még hiányzik az új albumról. A következő hónapban megkezdjük a dobok felvételét, jövőre pedig ti is hallhassátok majd az új albumunkat. Alig várom már, hogy rögzítsük és végre kiadjuk, de legfőképp azt, hogy élőben is előadhassuk.

- magyarázta Jani.

Elize Ryd: " A zene a legjobb mód arra, hogy kifejezzem magam"

Az interjú során, először került szóba Nils Molin elődje.

Október 19-e sok zenekar számára különleges nap lesz, hiszen aznap dobják piacra debütáló, illetve vadonatúj negylemezüket. Az Amaranthe is ezen csapatok közé tartozik, ugyanis a svéd/dán tagokból álló formáció ötödik, Helix névre keresztelt korongjának kiadására készül.

Az újdonságról eddig három dalt hallhattunk ízelítőként; először a 365 című számot ismerhettük meg, majd ezt követte a Countdown, és az Inferno - utóbbi a napokban jelent meg. A három vokalista vezette alakulat egyébként nagyon bizakodóan mesélt az új albumról, amit mindösszesen két hónap alatt írtak meg, ráadásul a felvételek is  ugyanennyi időt vettek igénybe.

Elize Ryd énekesnőt nemrégiben a Dead Rhetoric faggatta, az interjú során pedig szó esett Jake E. távozásáról, ebből adódóan pedig Nils Molin érkezéséről, valamint a csapat jövőjéről is egyaránt.

Úgy érzem, hogy nagyon jól megvagyunk, köszönöm a kérdést. Általában nem szeretsz beszélni egy zenekarban történt változásról, de el sem tudod képzelni, hogy a többi tag számára milyen nehéz munka is ez. Be kell vallanom, hogy nagyon stresszes volt, a többi tag a csapat jövőjéről gondoskodott én viszont leragadtam. Végül megtaláltuk Nilst, aki Stockholmból származik. Ő egy remek fickó, nagyon alázatos és egy fantasztikus énekes, így végül minden jól sikerült.

- magyarázta az énekesváltásról.

page.jpg

Abszolút, hogy őszinte legyek nem fogtuk vissza magunkat. Ez egy tökéletes lehetőség volt arra, hogy kiadjuk magunkból azt a rengeteg stresszt, ami évek óta gyötört bennünket, talán már 2015 vége óta. Én egy nagyon kifejező személy vagyok, de nem könnyű kifejezni magam a társadalom előtt, kevés olyan hely van ahová eltudsz menni lazítani, és ez egy olyan dolog, amit a zene jelent számomra.

- kezdte az új lemez kapcsán, majd így folytatta:

Amikor a Helixet hallgatom, akkor hallani lehet azt a sok stresszt, de pozitív szempontból is nézhetjük, hiszen sikerült új tagok találni. A zene a legjobb módja annak, hogy kifejezzem önmagam. Mindig is úgy éreztem, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy megszabaduljak a különböző gondoktól és érzelmektől. Azt hiszem, hogy mostanában, amikor újrahallgatom a Helixet, akkor már a pozitív energiák áramlak. Úgy tűnik végre újra boldogok vagyunk. A dalszerzés folyamán nem volt semmi szégyellni valónk, semmi amit el kellett volna rejteni. Nem kell elrejtened sem magad, sem pedig mások elől sem - ennek semmi értelme. Mindenkinek megvannak a maga bajai: ez lehet bármi. Ez olyan mint egy hosszas kapcsolat vége egy előző (zenekari) taggal. Ez olyan érzelmekkel ruház fel, amiket el kell mondanod.

- áradozott.

 

Dalpremier: Amaranthe - Inferno

Új dallal jelentkezett az együttes.

40437373_520930175022264_6955950559602067267_n.jpg

Október 19-én végre a boltok polcaira kerül az új felállású zenekar ötödik nagylemeze, a Helix. A korongról ezidáig két dalt hallhattunk és egyben láthattunk; elsőként a 365 című nótára derült fény, majd nemrégiben megosztották a Countdown nevezetű szerzeményüket is - mind két dal kislemezként is debütálásra került.

Két hónap alatt megírtuk, és szintén két hónap alatt fel is vettük a teljes albumot. Tudom, őrültek vagyunk, de ez az, amit nagyon szeretünk. Szeretjük, amikor az emberek megőrülnek. Csak menj és csináld azt a sz**t - csinálj olyan dolgokat, amiről nem gondolod, hogy képes vagy rá. A kiadónk kérdezte, hogy: « srácok biztosak vagytok abban, hogy két hónap elég lesz, hogy úja albumot írjatok. » És persze mi nem szeretünk nemet mondani, így természetesen igennel válaszoltunk. És megcsináltuk.

- tudhattuk meg az énekesnőtől.

Az Elize Ryd, Nils Molin, valamint Henrik Englund Wilhelmsson vezette alakulat a mai napon újabb kislemezes nótát mutatott be a célközönségnek az Inferno című szám képében, amihez egy dalszöveges kisfilm is készült, és amely alkotás - az elődjeihez hasonlóan - azonnal belopta magát a rajongók kegyeibe.

Hallgass bele a Sirenia hamarosan érkező albumába!

A hónap végén kerül boltokba a kiadvány.

Október 26-án jelenik majd meg a Sirenia vadonatúj nagylemeze, az Arcane Astral Aeons. A korong beharangozója a Love Like Cyanide című szerzemény volt, ami a Beast In Black frontemberével, Yannis Papadopoulos közreműködésével került rögzítésre.

A formáció nemrégiben osztotta meg követőivel az újdonság számlistáját, ami mindösszesen tizenegy dalt sorakoztat fel. Néhány perce azonban a Napalm Records lemezkiadó megosztott egy előzetest, így az album összes dalába belehallgathatunk, mintegy megtapasztalva azt, hogy mivel is tér vissza hamarosan a zenekar.

Íme:

Klippremier: Amaranthe - Countdown

Megérkezett a formáció vadonatúj dala és egyben kisfilmje.

40681758_2077761145607955_1439963121341532290_n.jpg

Számos más zenekarhoz hasonlóan, az Amaranthe is október 19-re datálta új lemezük debütálását. A Helix elnevezésű korongról korábban már megismerhettük a 365 című nótát, amihez egy kisfilm is készült, és ami egyben a csapat első kislemeze is lett.

Az Elize Ryd, Nils Molin, valamint Henrik Englund Wilhelmsson vezette alakulat a közelmúltban adta hírül, miszerint hamarosan újabb dalt hoznak nyilvánosságra, mely szám ismételten egy videoklip keretein belül válik majd elérhetővé. Ha mindez nem volna elegendő, azt is megtufhattuk, hogy az ötödik Amaranthe-korong megírésa, és egybne rögzítése is csupán két hónapot vett igénybe, mely által felállították saját rekordjukat.

Az immár Angela Gossow szárnyai alatt tevékenykedő svéd/dán brigád a mai napon megtörte a találgatásokat, és végre megosztotta Countdown névre keresztelt tételét, amihez egy igen különleges klip készült, és ami végül a második kislemezük lett.

Íme:

süti beállítások módosítása