Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Kimberly Goss: Alexi Laiho nővére kitálalt öccse exfeleségéről

A dráma folytatódik - megszólalt Anna Laiho is

2021. március 08. - Jurancsik Eszter

30f7b36065d0814660da4973276f9cd914b57664f8fdb96b2e86f10885995b8a.jpg

Nem nyugodhat békében Alexi Laiho, akinek haláláról január 4-én értesült a világ - a Children of Bodom alapítója 2020. december 29-én hagyta itt a földi létet, azonban hamvai fölött emberek marják egymást. 

Korábban megírtuk, hogy Kimberly Goss, aki haláláig a finn zenész törvényes özvegye maradt -lévén hivatalos válásra soha nem került sor- megemlékezett néhai szerelméről, majd Alexi második felesége, az ausztrál Kelli Wright-Laiho betámadta a Sinergy egykori énekesnőjét, azzal vádolva, hogy aranyásoként Alexi vagyonát akarja megkaparintani. Kim nem volt szívbajos, indulatos posztban utasította helyre Kellit, sérelmezve, hogy nem értesítették a temetésről, majd nyilvánosságra hozta az énekes halálának valódi okát, hiszen törvényes özvegyeként neki küldték el a törvényszéki boncolás eredményét. 

Ezzel azonban újra darázsfészekbe nyúlt, ugyanis legutóbbi cikkünkben megírtuk, hogy immár nemcsak Kelli, hanem Alexi családja is Kim ellen fordult, egyenesen elmebetegnek nevezték őt, valamint azt állítják, hogy Alexi csak azért nem vált el Kimtől, mert ő azzal fenyegetőzött, hogy elveszi a zenész vagyonának felét. Illetve, hogy a mély barátság és szoros kötelék, amelyről folyamatosan posztol a közösségi médiában, csak az ő "zavaros fejében" létezik. Az énekesnő egy Instagram-posztban védte meg ismét igazát.

A finn Iltalehti nevű weboldalon most terjedelmes cikk jelent meg a zenész haláláról és a jogi dolgokról. A netes lap ugyanis elbeszélgetett Alexi nővérével, Annával, aki elárult egyet s mást a jelenlegi helyzetről, és persze Kimről is szó esett az interjúban.

01a11da819667b1f35ab9ce59f432ce08cd4f040d89bd492ce53a62417118dc0.jpg

Alexi és nővére, Anna

A cikkből kiderül: Alexi végakaratának eleget téve, búcsúztatását szűk családi körben tartották meg, illetve a koronavírus-járvány miatt nem is lett volna kivitelezhető egy olyan szertartás, ahol sok ember vesz részt. Ezt a család meg is próbálta kulturáltan közölni Goss-szal, aki 2002 és 2004 között volt Alexi házastársa. 

Csaknem 20 éve nem álltunk kapcsolatban Kimberlyvel, ezért sem akartuk, hogy a búcsúztatón részt vegyen. Amíg Alexivel együtt voltak, rengeteg vita is volt. Amikor a házasságuknak vége lett, mindenki megkönnyebbült. 

- magyarázta Anna, aki azt is felfedte: Kim külön búcsúztatót követelt volna magának. Alexi urnája jelenleg a Helsinki Plébániai Egyesület Malmban lévő telephelyén van elhelyezve, egy gyönyörű temetőben pedig már a sírhelyet is lefoglalták számára - a finn rajongók ott róhatták le kegyeletüket. Kim most minden eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy a zenész hamvait eltemessék, a család pedig pert fontolgat. 

fotojet_5_4.jpg

A Laiho-özvegyek drámája korántsem ért véget - Alexi családja pedig pert fontolgat Kim (balra) ellen

A finn törvények értelmében, ha az elhunytnak nincsenek gyermekei, a törvényes özvegy örököl mindent, ám Anna korábban elmondta: Alexi végrendeletében teljes mértékben kizárta egykori nejét az örökségből, így a zenész szüleié lesz minden vagyona. Bár Alexinek nem volt saját gyermeke, Kelli korábbi házasságából született kiskamasz lányát a sajátjaként szerette.

Kiderült továbbá az is, hogy Alexi élete utolsó hónapjaiban szerette volna, ha Kim lemond a jogairól, azonban ő nem volt hajlandó aláírni az erre vonatkozó dokumentumokat. Ez a huzavona egészen Alexi haláláig eltartott, Kim kijelentette, hogy esze ágában sincs együttműködni a családdal. 

Arról álmodozott, hogy végleg Ausztráliába költözhet, hogy ott éljen Kellivel. Ehelyett helsinki otthonában kellett meghalnia.

- mesélte Anna, aki kitért arra is: Kim Alexi halálának okát az ő beleegyezésük nélkül hozta nyilvánosságra. 

Kimnek joga volt ezt tudni, és ügyvédjén keresztül kérte a jelentést. Azonban a hozzájárulásunk nélkül osztotta meg ezt az információt.

Kim pénteken osztotta meg, miszerint férje az éveken át tartó, súlyos alkoholfüggősége miatt kialakult degeneratív máj-és hasnyálmirigybetegségben halt meg. 

Alexi soha nem akarta a nyilvánosság elé tárni egészségi gondjait. Ez azért kár, mert mi szerettük volna, ha a zenében elért eredményeire emlékeznek, nem a gyengeségeire.

- zárta sorait a csalódott nővér, a lap pedig ezek után nem érte el Kimet, hogy az ő álláspontját is meghallgassák.

 

Ismét beleálltak Kimberly Gossba - Alexi Laiho családja is ellene fordult

A Sinergy egykori énekesnőjének élete fenekestől felfordult, amióta Alexi Laiho, a Children of Bodom énekes-gitárosának halálhíre napvilágra került. E tényről a világsajtó január 4-én értesült, noha a finn zenész 2020. december 29-én hunyta le örökre szemeit, Kim Goss pedig megemlékezett egykori szerelméről, akivel 2002 februárjában házasodott össze, és 2004-ig alkottak egy párt.

Állítása szerint közte és Alexi között a szoros barátság megmaradt, annak ellenére, hogy a szerelem elmúlt, továbbá kiakadt azon, miszerint a zenész második felesége, Kelli Wright-Laiho nem értesítette őt a temetésről, így el sem búcsúzhatott tőle. Hasonlóképpen paprikázta fel magát akkor is, amikor az ausztrál hölgy aranyásónak nevezte őt, és elterjesztette róla, hogy Alexi vagyonára feni a fogát. A vihar csitulni látszott, ám miután két nappal ezelőtt Kim felfedte Alexi halálának valódi okát, ismét elszabadult a pokol - újfent egymásnak feszült a két özvegy, ezúttal azonban nemcsak Kelli, hanem a zenész családja is Kim ellen fordult, hovatovább egyenesen betegnek titulálták az énekesnőt.

fotojet_4_4.jpg

Kimberly Goss (balra) szerint Kelli Laiho-Wright megpróbálja Alexi családtagjait és barátait ellene fordítani

Kim, akitől Alexi soha nem vált el hivatalosan, azaz törvényes özvegye maradt, pénteken kapta meg a hivatalos jelentést Finnországból, amely egykori szerelme halálának okát írta le. A Children of Bodom-rajongók előtt sem volt titok soha, hogy az énekes életét végigkísérte súlyos alkoholfüggősége, amely miatt végül máj-és hasnyálmirigybetegség alakult ki nála - a törvényszéki boncolás szerint e két létfontosságú szervének visszafordíthatatlan károsodása vezetett halálához.

alexi-laiho.jpg

A Laiho-család és Kelli ezen alaposan bepöccent, Alexi nővére -akit Kim elmondása szerint Kelli gyűlöletkampánya miatt sikeresen ellene hangoltak- kijelentette: testvére és Kim hosszú évekkel ezelőtt szakítottak, és a szoros kötelék, a mély barátság pedig csak Kim fejében létezik, aki szerinte "szellemileg instabil".

Aki ismerte Alexit, tisztában van ezzel! Ez a "barátság" teljesen egyoldalú volt. A testvérem még soha, semmi pozitívumot nem mondott Kimberlyről! 

- fedte fel a gitáros nővére, ám a legmegdöbbentőbb rész még csak most jön - állítása szerint az énekesnő  egyenesen megzsarolta fivérét:

Felmerülhet most mindenkiben a kérdés, hogy miért nem vált el tőle soha, ha ennyire gyűlölte őt. Ennek magyarázata igen egyszerű: Kimberly azzal fenyegette Alexit, hogy elveszi a vagyona 50%-át, ha elválik. Az nyilván nem volt jó döntés, hogy a házasságot nem bontotta fel, de Kimberly ki kett zárva a végrendeletből. Minden a szüleinké lesz. Kim megpróbál minket meggátolni abban, hogy Alexi hamvait eltemessük, a búcsúztató óta, amely január 28-án volt. Láthatjátok, Kim így használja ki az özvegyi jogait, hogy meggátol egy gyászoló anyát és apát abban, hogy eltemessék a saját fiukat. Az, hogy jelen akar lenni, amikor Alexi hamvait eltemetjük, önző és nárcisztikus magatartás. Sem én, sem a családunk nem akarja ezt a szörnyeteget látni! Úgy gondolom, Alexi sem ezt akarta volna, és a törvényszéki jelentést is a hozzájárulásunk nélkül hozta nyilvánosságra.

Kim nem hagyta szó nélkül a vádakat, Instagram-történetében a következőképpen állt ki igaza mellett:

Nem tudom, mit tegyek. Átkozott leszek, ha megteszem, és átkozott, ha nem. Úgy érzem, mintha a kezemet olyan emberek fognák, akik elképzelhetetlen hazugságokat terjesztenek rólam. Olyan hazugságokat, amelyek eredményeként halálos fenyegetéseket is kaptam rajongóktól, akik hisznek ezekben a hamis vádakban. Az, aki szerint aranyásó vagyok és Alexi gyűlölt engem, hazudik. Meg tudom cáfolni ezeket a gyönyörű szöveges és videós üzenetekkel, amelyeket naponta küldött nekem, egészen a halála napjáig. Édes és szívszorító üzenetek egyszerre, hiszen látható rajtuk, mennyire beteg volt. Mindent megtettem, hogy segítsek neki. Gyakran üzentem embereknek Helsinkiben, hogy nézzenek rá, hiszen annyira aggódtam érte (...)

- írta az énekesnő, aki elmondta: nem alacsonyodik le az őt bántó emberek szintjére, de megvédi magát, noha rettenetesen megviselik az események.

screen-shot-2021-03-07-at-10_34_46-am.png

 

 

süti beállítások módosítása