Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Itt az Arch Enemy új videója: The World Is Yours

A Youtube-on látható a felvétel

2017. július 14. - Jurancsik Eszter

Szerdán a Rockmaratonon adott fergeteges koncertet a svéd és kanadai tagokból álló Arch Enemy, azt pedig már jó ideje tudni lehet, hogy új albumukat 2017. szeptember 8-án dobják piacra. 

letoltes.jpg

Nemrégiben vált láthatóvá a csapat új videója, amely a The World Is Yours című dalhoz készült. A dalról azt lehet tudni, hogy a gitáros Michael Amott és a dobos Daniel Erlandsson írta, valamint kiderült az új nagylemezről, hogy Dél-Svédországban vették fel. Az énekesnő, Alissa White-Gluz ugyan Kanadában él, de házi stúdiójában rögzítette az éneksávokat, és továbbította őket a fiúknak. Emellett a frontasszony szólólemezén is dolgozik, amely előreláthatólag 2018-ban jelenik majd meg.

 

Klippremier: Tarja - An Empty Dream

Argentínában készült a kisfilm

Tarja The Brightest Void című EP-je tavaly jelent meg a The Shadow Self nagylemez előtt, ezen hallható az An Empty Dream című felvétel is, amelynek különlegessége, hogy az énekesnő a dalt Mariano Cattaneo-val, egy argentin filmrendezővel közösen írta. 

unnamed_4.jpg

A finn szépség nem vesztegeti az idejét, hiszen készülőben van újabb stúdióalbuma, amely a tervek szerint még idén megjelenik, valamint a The Shadow Shows elnevezésű koncertsorozat sem áll le.

A szám egy argentin film, a Corazón Muerto ("Halott szív") betétdala lett, és természetesen videó is készült hozzá Buenos Airesben. A klipet már megtekinthetjük a Youtube-on:

 

Megérkezett a VUUR debütáló szerzeménye!

Ősszel jön a stúdiólemez is

Anneke van Giersbergen tavaly decemberben hívta életre új projektjét, a VUUR-t, amely hollandul tüzet jelent. A formáció többi tagja is ismert zenész; Ed Warby, Jord Otto, Ferry Duijsens és Johan van Stratum kaptak helyet még a csapatban. Johan felesége, a Stream of Passion egykori vokalistája, Marcela is közéjük tartozott, ám áprilisban a mexikói származású énekesnő bejelentette: zenei különbözőségek miatt elhagyja a zenekart. 

vuur.jpg

Azonban Anneke és a fiúk nem búsultak, folytatták a lemezfelvételt, valamint bejelentették, hogy ősszel az Epica társaságában járják Európát, nyáron pedig több fesztiválra is hivatalosak.

Első dalukat a mai napon mutatták be a Youtube-on, amely a Days Go By - London címet kapta, az ősz folyamán pedig boltokba kerül az első album is. A szerzemény egyébként történelmi témát ölel fel: 1666-ban, szeptember 2-a és 5-e között hatalmas tűzvész pusztított Londonban, ám egyúttal utalás arra is, hogy a remény a legsötétebb napokon is él. A számot hallgatva kétségünk sincs afelől, hogy az ősz folyamán igencsak húzós anyaggal lep meg minket a zenekar.

 

Készül a következő Lacuna Coil-videó!

Előzetest tett közzé a csapat

15741058_10154077888787344_2943558060495049302_n.jpg

Hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg az olasz banda legújabb klipjének egy részletét. A május 7-én hazánkban járt csapat ezúttal a You Love Me Cause I Hate You című szerzeményéhez készítette a kisfilmet, amelyet 14-én fognak debütáltatni. Cristináék Delirium címet viselő albumáról ez már a negyedik kisfilm lesz a The House of Shame, a címadó Delirium és a Blood, Tears, Dust után. 

 

Látható Tarja új klipje!

Az Act II nevű DVD-n is helyet kap majd a felvétel

1188_1069351186419164_5462935574147438830_n.png

Tegnap tette közzé a szépséges finn énekesnő legújabb élőfelvételes klipjét, a House of Wax-ot, amely egy Paul McCartney-szerzemény átdolgozása. A felvétel helyet kap Tarja második, Act II nevet viselő DVD-jén is, amely még az idei évben boltokba kerül az énekesnő új albumával egyetemben.

 

Új dallal jelentkezett Amy Lee

A Voice From The Stone című film betétdala a Speak To Me

12744380_1144627682255667_2088611066383903731_n.jpg

Az amerikai énekesnő nem tétlenkedik, hiszen amellett, hogy hamarosan turnéra indul zenekarával, az Evanescence-szel, szólómunkákkal is megörvendezteti a rajongókat. Nemrégiben hallhattuk a Love Exists címet viselő szerzeményét, amely Francesca Michielin olasz énekesnő L'amore Esiste című dalának angol verziója, most pedig a Speak To Me képében került ki a Youtube-ra az újabb felvétel. 

A  Voice From The Stone április végén kerül mozikba a tengerentúlon, és várhatóan a legvégén csendül fel a dal.

Íme!

 

Interjú a Phantom Elite énekesnőjével, Marina La Torraca-val

Sander Gommans új csapata bemutatkozik

Sander Gommans neve ismerősen csenghet a metálrajongók számára, hiszen Apocalypse néven alapított együttest 1995-ben Hollandiában, amely nem sokkal később már az After Forever nevet viselte. A csapat 2009-ben oszlott fel, ám nemcsak az énekesnő Floor Jansen maradt meg a köztudatban, hanem Sander is, aki különböző projektekben dolgozott, illetve Amanda Somerville énekesnő férje. Ő a háttérből irányítja a munkálatokat, mint producer.

14433010_1077007392417543_5426846522548610889_n.jpg

Facebook/Phantom Elite

Új csapatának, a Phantom Elite-nek énekesnőjével, Marina La Torraca-val készítettünk egy villáminterjút nemrég, fogadjátok szeretettel!

Sandert már jól ismerik a magyar rajongók az After Forever, HDK, és a Sommervilel/Kiske projektből, de mit lehet tudni a zenekar többi tagjáról és Rólad, Marina?
"Majdnem mindannyian régóta dolgozunk már ebben a műfajban, számos ismert névvel. Nekem az elmúlt 15 évben sok bandám volt Brazíliában (ahol a zenei karrierem kezdtem) és Németországban, itt például a Highlight Kenosis. A végzettségem zenés színész - előadóművész."
Hogyan lettél metálénekesnő és kik a példaképeid?
"Bruce Dickinson női megszemélyesítője akartam lenni 15 évesen! (nevet) Ezután nem volt megállás! Egyébként rengeteg kedvenc művészem van, rengeteg műfajból, Dio-tól (olasz származású amerikai metálénekes) elkezdve Lady Gagán át a népszerű Broadway-sztárokig."
Hogyan kerültél kapcsolatba Tobias Sammet-tel és az Avantasiával?
"Amanda Somerville-n keresztül ismertem meg Tobiast. Ő volt a mentorom! Amanda tavaly családi okok miatt nem tudott részt venni néhány Avantasia show-n, és engem ajánlott maga helyett."
Milyen szerepet alakítottál és melyik darabban a DS Entertainment-nél? (ez egy német musicales projekt - a szerk.)
"Rengeteg szerepet játszottam, a lista igen hosszú! (nevet) Például Nala (Az oroszlánykirály), Anna (Frozen), Jázmin (Aladdin), Sarah (Vámpírok bálja), Janet (Rocky Horror Show) és még sorolhatnám."
14088547_1046625668789049_7527502988339903504_n.jpg
Facebook/Phantom Elite
Azt tudjuk, hogy a Phantom Elite születése nagyjából tavaly nyarára tehető, de hogyan történt az alapítás?
"Valóban, tavaly alakultunk, de a zenekar ötlete már körülbelül két éve foglalkoztatta Sanderst. Olyan együttest akart, aki élőben játssza majd a HDK anyagát. Mi ugyebár évek óta ismertük egymást, így nem volt nehéz bővíteni a csapatot."
A zenekar debütáló videója máris látható a videómegosztókon Sirens Call címmel, de úgy tudjuk, nagylemez kiadásán is dolgoztok. Hol tart most a munka és milyen lemezre számíthatunk?

"Még pár dal írása folyamatban van, és alig várjuk, hogy stúdióba vonuljunk. Nagyon igyekszünk, hogy a kísérletezés során ne szülessenek közhelyes dolgok, ugyanakkor rengeteg progresszív elemet, egyedi gitárt és dallamos éneket szeretnénk."
Hamarosan itt a fesztiválszezon, várható valahol a zenekar felbukkanása, illetve mik a további terveitek erre az időszakra?
"Nemrégiben erősíthettük meg, hogy szeptemberben, az Eindhovenben (Hollandia) megrendezésre kerülő Femme Metal Eventen a Delain és a Mayan társaságában játszunk majd! De ha aktualitása lesz, még több show bejelentésre kerül majd."
A zenekar Facebookos oldala itt, hivatalos weblapja itt, Youtube-os csatornája pedig itt érhető el!

 

Klippremier: The Agonist - Take Me To Church

Új klippel jelentkezett a kanadai zenekar

A The Agonist legfrissebb lemeze tavaly szeptemberben jött ki Five címmel, most pedig a korong egyik különleges dalához forgattak videót. A Take Me To Church eredetileg Hozier ír énekes szerzeménye, ezt dolgozták fel Vickyék, a kisfilm pedig megtekinthető a Youtube-on:

 

süti beállítások módosítása