Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Frozen Crown: megvannak az új tagok!

2021. február 18. - Jurancsik Eszter

Január végén jelentette be az olasz power metalos Frozen Crown, miszerint három alapító tag - Alberto Mezzanotte dobos, Filippo Zavattari basszer és Thalía Bellazecca gitáros - elhagyják a fedélzetet, hogy a zavaros 2020-as év után inkább saját projektjeikre koncentrálhassanak.

A csapatot alapító Giada Etro - Federico Mondelli házaspár azonban nem búsult: tegnap jelentették be, hogy harmadik albumuk Winterbane címmel, április 23-án boltokba kerül, ma pedig végre felfedték az új tagokat is: Fabiola “Sheena” Bellomo érkezett a gitárosi posztra, Francesco Zof lett az új basszusgitáros, Niso Tomasini pedig beül a dobok mögé.

A vérfrissítésen átesett együttes tehát készen áll a munkára, a koronavírus-járvány lecsengésével pedig a koncertezésre. 

151998187_273745154109379_8942136931946617375_o_1.jpg

Fabiola “Sheena” Bellomo, Federico Mondelli, Giada "Jade" Etro, Niso Tomasini és Francesco Zof alkotja a Frozen Crown-t

Drastic Times: új projektnév alatt, új énekesnővel dolgoznak az Ideas tagjai

A tatabányai Ideas zenekar háza táján igencsak nagy csend honolt az elmúlt hónapokban, noha a csapat sejtelmesen annyit posztolt még áprilisban: dolgoznak, annak ellenére, hogy énekesnő nélkül maradtak.

Király Anna  januárban hagyta el a zenekart, hogy tavaly alapított modern metálos projektjére, a Mezmerized-ra koncentrálhasson - a fiatal tehetség 2018-ban került a mikrofon mögé. Elődje pedig Kun Anita volt, aki 13 évig erősítette a legénységet. 

Ma a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat, Suták Vanda személyében, illetve új név alatt ténykednek: Drastic Times elnevezés dolgoznak újdonsült énekesnőjükkel. Az is kiderül ez együttes Facebookjáról: szeptember 4-én új dallal jelentkeznek, amelyhez természetesen videó is készül, és nemcsak magyarul, hanem angolul is elérhetőek lesznek dalaik. 

118652527_3585821701451444_2993250331379162317_o.jpg

“Az Ideas továbbra is létezik, nem oszlott fel, nem váltott nevet, de jelenleg most egy inaktív állapotban van. A jövőben, ha úgy alakul, és a körülmények is adottak, az Ideas is fel tud majd lépni, koncertezni. A Drastic Times viszont egy új zenekar, új dalokkal, ez van a fókuszban. Nincs kizárva persze, hogy koncerten előveszünk majd bónuszként egy-egy Ideas dalt, de akkor sem a szimfonikus slágereket, hanem inkább az első három lemezről, tehát a súlyosabb, eklektikusabb, esetenként hörgős tételeket. A tagokban van átfedés, és természetesen az Ideassal szerzett rutint is felhasználjuk a Drastic Times-ban, de két külön zenekarról van szó.”

- olvasható a banda közleményében, Vanda pedig a következő szavakkal mutatkozott be:

“Nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni. Mindannyian másban vagyunk jók, sokszínűség jellemzi a saját ízlésünket is, így mindig adódnak változatos ötletek - mindezt természetesen a metal berkein belül! A Drastic Times-t - a név kötelez - 2020 eseményei és a bennünk kavargó érzések, gondolatok teremtették. Mindig igyekszünk komolyabb, mélyebb témákat dalszövegekbe önteni, a zenénken keresztül pedig érzelmeinket átadni egy-egy történet kapcsán.”

 

 

Megtalálta új gitárosát a Burning Witches!

Május végén jelentette be a svájci Burning Witches gitárosa, Sonia "Anubis" Nusselder, hogy elhagyja boszitársait - döntése hátterében az újonnan alakult Crypta nevű csapat állt, amelyet a brazil Nervosából kilépett Fernanda Lira és Luana Dametto alapított. Míg Fernanda, Luana, Tanía Bergamaschi és Sonia javában dolgoznak első albumukon, addig az eközben négyfősre fogyatkozott boszorkánytársulat bejelentette: megtalálták Sonia utódját.

Az új gitáros neve Larissa, aki játszott az Anna Anna, a Gomorra és a Pater Iltis együttesekben is. 

117602044_3245852418973963_5485094683444334344_o.jpg

Az újdonsült tag így örvendezett a Facebookon:

"Üdvözölöm a Burning Witches rajongóit az egész világon, hihetetlenül izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk! Osztozzunk ebben a nagy szenvedélyben, a heavy metalban és az életen át tartó barátságban. A kezdetektől követem a lányok munkáját, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mint boszorkány, teljesítsem a feladatokat. Még erősebben folytatjuk az utat! Kész vagyok a harcra!"

117648148_3245499452342593_1560511721494887070_o.jpg

Romana Kalkuhl, a másik gitáros pedig eképpen köszöntötte az új tagot:

"Nagyon örülünk, hogy bemutathatjuk új boszorkánytársunkat, Larissát! Ismét egy teljes csapat vagyunk, és igazán fantasztikusnak érezzük magunkat. Köszönet mindenkinek, aki jelentkezett, hogy velünk játszhasson! Elképesztően nagyszerű lányok voltak. Azt a lányt kerestük, aki barát, csodálatos ember, ügyes és tapasztalt gitáros. Tudjuk, hogy rajongóink most ugyanolyan izgatottak, mint mi! Szeretjük azt, amit csinálunk, újult erővel és barátsággal akarjuk folytatni utunkat most!"

A csajok legújabb albuma márciusban jelent meg, Dance With The Devil címmel, amelyen még Sonia játszott. 

Megérkezett az új felállású Dorothy új videója!

021dor.jpg

Májusban távozott a Dorothy gitárosa, Brigi 8 év közös munka után, ám Kovács "Klo" Klaudia és Gere "Dodo" Dorottya nemrég megtalálták utódját, Balog Anitát.

"Fogadjátok sok szeretettel az új gitárosunkat, Balog Anitát, valamint az Amíg együtt dobog c. dalunkat és klipünket!
Az elmúlt, látszólag eseménytelen időszak alatt annyi minden történt velünk és körülöttünk, hogy leírni is sok lenne, szerencsére már bátran és büszkén koncentrálhatunk a lényegre: itt vagyunk, működünk, megyünk előre és még tovább, mi hárman: Dodo, Anita, Klo."

- lelkendeztek a csajok a Facebookon.

A zenészlányt korábban a Vasmacskából ismerhettük, vele készült el a csajok legújabb klipje, Amíg együtt dobog című szerzeményükhöz. A trió július 11-én a Barba Negrában ad koncertet.

Íme, a kisfilm!

 

Nervosa: itt az új felállás!

Ismert zenészlányok a csapatban!

Nemrég robbantotta fel a netet a hír, miszerint a brazil Nervosa két tagja, az énekes/basszer Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto úgy döntött: távozik a zenekarból. Indoklásuk szerint a csapat az utóbbi két évben már nem úgy működött, ahogy szerették volna, ezért hagyták ott az egyedüli tagként megmaradt gitáros Prika Amaralt.

Azonban a csajok megnyugtatták az aggódó fanokat: a Nervosa nem hal meg, és hamarosan felfedik az új tagokat. Most elérkezett a pillanat, a csapatban Prika mellé érkezett még három tag, vagyis az eredetileg trióban nyomuló banda négyfősre bővült.

95991637_2867047840010308_1062712008681455616_o.jpg

Az újonnan érkezett zenészcsajok mindegyike ismert arc a metál szcénában: basszusgitárosként az Abbath-ból és a Triumph Of Death-ből ismert, olasz származású Mia Wallace-t köszönthetjük, a görög Eleni Nota neve a Mask Of Prosperoból és a Croque Madame kapcsán csenghet ismerősen, ő lesz az új dobos, a mikrofon mögött pedig Diva Satanica (alias Rocío Vázquez), a spanyol Bloodhunter frontasszonya áll majd. 

Tehát az eddig csak brazil tagokat számláló Nervosa nemzetközi együttessé változott, amelyről Prika így mesélt:

"Hihetetlen élmény volt találkozni ezekkel a tehetséges nőkkel. Nem volt könnyű kiválasztani őket, kénytelenek voltunk nemet mondani több remek zenésznek is. De a kérdés túllép ezen! Nagyon elégedett vagyok a választással. Már sok új dalötletet elmentettünk és megkezdtük azok írását. Úgy tervezzük, hogy a karantén ideje alatt fel is vesszük őket. Garantálom, hogy a Nervosa teljes gőzzel megy tovább!"

 

Visszatér a Sister Sin!

Régi és új tagokkal!

2015 novemberében jelentette be a svéd Sister Sin, miszerint befejezték a zenélést. A csapat döntése azon egyszerű tényen alapult, hogy a sok turné miatt elfáradtak, kiégtek, valamit a zene üzleti részének kezelése is felemésztette minden erejüket. Az eredeti felállású formáció utolsó albuma 2014-ben, Black Lotus címmel jelent meg, majd Liv Jagrell énekesnő úgy döntött: nem hagyja veszni tehetségét. Életre hívta Sister Sin nevű együttesét, amely formáció két lemezt adott ki: a Follow Me-t 2017-ben és idén a Burning Sermonst. 

A napokban jelentette be a Liv Sin Facebookján: távozik a gitáros Chris Bertzell és a basszer Tommie Winther. Nem sokkal ezután robbant a bomba: 2020 folyamán a Liv Sin szünetet tart, ám Sister Sin-ként tér vissza a frontasszony, aki mellé természetesen új zenésztársak érkeztek.

sistersin19.jpg

Jövő év nyarára már az első fesztiválkoncertek is leszervezésre kerültek, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az új felállású zenekar tervez-e új albumot kiadni.

A Shadowrise énekesnője áll a Burning Witches élére

Seraina Telli nemrég elhagyta az együttest

Mint arról beszámoltunk, Seraina Telli, a csak lányokból álló Burning Witches énekesnője nemrégiben távozott a csapatból - döntését nem indokolta, de a 2015-ben alakult svájci zenekar elárulta: folytatják a zenélést, dolgoznak a harmadik nagylemezen. Első albumuk -amely a formáció nevét viselte- 2017-ben jelent meg, a Hexenhammer pedig 2018-ban.

Tegnap jelentették be a metálboszorkányok: megtalálták az új énekest, aki nem más, mint a holland Shadowrise frontasszonya, Laura Guldemond. Természetesen az újdonsült tag nem hagyja el eredeti bandáját sem.

burningwitchesband2019lineup_638.jpg

Laura Guldemond (középen) nagyon boldog, hogy a Burning Witches énekesnője lehet

"Zavaros és szomorú hetek után boldogan üdvözöljük Laurát a boszorkányok fedélzetén!"

- lelkendezett az együttes a Blabbermouthnak, egyúttal felfedték: néhány napon belül az első dal is hallható lesz, amelyben már Laura énekel.

Időközben Seraina, az előző frontlány elmondta távozásának okát: elkötelezte magát másik zenekara, a Dead Venus felé. 

Laura nagyon örül a lehetőségnek, hogy a lányokhoz csatlakozhatott:

"Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy a Burning Witches tagja lehetek! Köszönöm a kedves fogadtatást!"

 

 

Külön utakon Emily Ovenden és a Wilde Roses

Új énekesnő érkezett Anna mellé

A Wilde Roses 2016-ban jött létre, annak az Emily Alice Ovendennek köszönhetően, aki korábban a power metalt játszó Pythia alapítója-énekesnője volt. Az angol hölgy 2007-ben alapította a zenekart és három nagylemezt adott ki bandatársaival. 

n41127.jpg

Emily a Pythia frontasszonyaként

Az Anglia dél-nyugati részén fekvő Bodmin városából származó Emily 2015 őszén intett búcsút a zenekarnak, helyét Sophie Dorman vette át.

wilderoses_1.jpg

Emily (jobbra) búcsút intett Annának - a spirituális utat választotta

 

Elmondása szerint más műfajokban is szerette volna kipróbálni magát, első ilyen irányú próbálkozása a Khronicles volt, amelyet egy másik énekesnővel, Anna Tammal és egy férfi énekessel hívott életre - azonban csakhamar ketten maradtak Annával és Wilde Roses néven kizárólag a középkori stílusú zenéknél maradtak. Mind Emily, mind Anna klasszikus énekesi képzéssel rendelkeznek, emellett többféle hangszeren is játszanak. 

Több, kisebb turnét lenyomott a duó Angliában és Amerikában is, ma azonban Facebookos oldalukon bejelentették: Emily elhagyja a csapatot.

A hivatalos közlemény szerint a szoprán énekesnő a spiritualitásnak kívánja szentelni idejét a jövőben, így búcsút int Annának. Utódját azonban megtalálták Angela Hicks személyében, aki szintén szoprán énekesnő és hárfán is játszik, így ő veszi át Emily helyét a mikrofon mögött.

Sok sikert kívánunk a zenekarnak Angelával!

 

Megvan az Aeverium új énekesnője

Vanessa Katakalos-szal nyomul tovább a banda

Nemrégiben számoltunk be a hírről, miszerint Aeva Maurelle elhagyta az általa alapított Aeveriumot. A német szoprán hölgy a Xandriában helyettesíti a tavaly kilépett Dianne van Giersbergent, ám azt még mindig nem tudni, hogy véglegesen ő marad-e a frontasszonya a zenekarnak.

Időközben az Aeverium meglelte Aeva utódját; egy félig görög származású lánnyal, Vanessa Katakalos-szal dolgoznak tovább.

42366734_1618691928237409_7929983004061990912_n.jpg

A 29 éves újdonsült énekesnő elmondása szerint nagyon boldog, hogy az együttes tagjává vált, hiszen nagy rajongója a munkásságuknak.

Sok sikert kívánunk a csapatnak Vanessával!

 

 

süti beállítások módosítása