Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Így köszöntötte férjét Anneke van Giersbergen

Rob Snijders 48 éves lett

2017. szeptember 05. - Jurancsik Eszter

annekegitar.jpg

A sokoldalú holland énekesnő, Anneke van Giersbergen Instagramján igen gyakran enged betekintést családi életébe, gyakran posztol közös fotókat férjével és fiával. Férje, Rob Snijders tegnap ünnepelte 48. születésnapját, ennek alkalmából Anneke boldogan köszöntötte fel kedvesét:

"Boldog születésnapot a hihetetlenül édes, okos és jóképű Robomnak!"

 

Happy birthday to my unbelievably sweet, smart and handsome @rob_snijders ⭐️ I lóóóve you!❤️

Anneke van Giersbergen (@annekeannique) által megosztott bejegyzés,

- írta a közösségi oldalra a mindig mosolygós Anneke, aki férjével 2003 február 11-én kötött házasságot. Két év múlva, 2005. február 20-án született meg Finn nevű fiuk.

annekecsaladjaval.jpg

Az énekesnő egyébként novemberben csapatával, a VUUR-rel fog koncertezni az Epica társaságában, amely fellépéssorozat Németországot és Franciaországot érinti majd, de Anneke boldogan jelentette be nemrégiben, hogy a VUUR debütáló albuma október 10-én már a boltok polcain lesz. Decemberben pedig a VUUR önálló turnéra indul, hogy a korong dalait népszerűsítsék.

 

Negyvenéves Tarja Turunen

Boldog szülinapot!

tarja-turunen-performs-at-xiii_-amphi-festival-in-cologne-07-23-2016_4.jpg

A Nightwish egykori frontasszonya 1977. augusztus 17-én, Kitee-ben látta meg a napvilágot Tarja Soile Susanna Turunen néven, így ma tölti be 40. életévét. A finnek talán legismertebb együttesének az alapítástól, 1996-tól 2005-ig volt tagja, majd kényszerű távozása után szólókarrierbe kezdett - és egyre nagyobb sikereket könyvelhet el. Argentin származású férjével, Marcelo Cabulival és ötéves kislányával, Naomival Andalúziában (Spanyolország) élnek, és Tarja a tavalyi The Shadow Self után nemsokára új albummal készül megörvendeztetni rajongóit.

Születésnapja alkalmából csokorba gyűjtöttünk néhány érdekességet a finn szépségről.

- Nem igazán néz tévét. Az utóbbi években leginkább lánya kedvéért kapcsolta be a készüléket, hogy a kis Naomi rajzfilmeket nézhessen.

- Fizikoterápiás kezelésekre jár, mert sokszor küzd makacs nyak-és fejfájással. Elmondása szerint ez a rengeteg headbangelés miatt alakulhatott ki.

- Legkedvesebb sportja az úszás, de kocogni is szokott, a hosszabb turnék előtt pedig konditeremben készül fel a koncertekre. Rajong a fociért is, szívesen ellátogat barátaival egy-egy meccsre, ha ideje engedi.

- Évekig gyakori gyomorfájdalmakkal küzdött, amikor is egy vizsgálat alkalmával kiderült, hogy gluténérzékenységben szenved az énekesnő. Tarja elmondása szerint azóta jobban figyel táplálkozására, de kimondottan diétás ételeket nem fogyaszt. Kedvence a csirke és szereti a minőségi vörösborokat.

- Édesanyja emlékének ajánlotta a You Would Have Love This című dal feldolgozását, amelyet eredetileg Cori Connors énekelt. Marjatta Turunen 2003-ban, rákbetegség következtében hunyt el, akit Tarja legnagyobb példaképeként tart számon.

- Bár hívőnek tartja magát, Tarja szerint a hit egy nagyon személyes dolog, ezért nem is nagyon beszél erről a témáról. Annyit azonban elárult, hogy kislány korában édesanyja megtanított neki egy imát, amelyet sokszor elmond magában elalvás előtt. 

- Bal vádlijára tetováltatta kislánya nevét. 

- Már kisiskolásként is szépen énekelt, emiatt féltékenyek voltak rá a társai - ezért nem egyszer érte őt atrocitás a suliban.

- Zongorázni is tud, első tanára pedig nem más volt, mint Nightwish-beli csapattársának, Tuomas Holopainennek az édesanyja, Kirsti Nortia-Holopainen. Ezenkívül profin bánik a dobokkal is. 

102675650.jpg

Tuomas és Tarja - promo kép 2004-ből. Egykori zenésztársa édesanyja tanította Tarját zongorázni.

- Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél még angolul, spanyolul, svédül és németül is.

- Mielőtt Marcelóval találkozott a Nightwish Dél-Amerikát érintő turnéján 2000-ben, egy Janne nevű srác jegyese volt, akivel még 16 éves korában ismerkedett meg.

tarja42.jpg

Tarja elmondása szerint Marcelo mellett tanult meg igazán önmaga lenni.

- Férjével 2003. május 8-án házasodtak össze.

- Nagy rajongója a horrorfilmeknek.

- Kislányuk, Naomi Eerika Alexia 2012 júliusában született, és édesanyja elmondása szerint örökölte az ő tehetségét, fiatal kora ellenére remek ritmusérzékkel rendelkezik, és Tarja természetesen támogatni fogja méhe gyümölcsét, ha a zene területén próbál majd szerencsét később.

tarjanaomi.jpg

Tarja és kislánya, Naomi

- A kis Naomi egyaránt beszél finnül, spanyolul és angolul.

- Tarja hangtípusa lírai szoprán. 

- 14 éves korában, még jóval zenei karrierje kezdete előtt már járt Magyarországon, igaz, akkor még csak turistaként. 

- Jó barátnője a Nightwish jelenlegi énekesnőjének, Floor Jansennek, Alissa White-Gluznak (Arch Enemy), az Epicás Simone Simonsnak, Doro Pesch-nek, de hasonló kapcsolatot ápol Liv Kristine-nel és a Within Temptationt vezető Sharon den Adellel is.

087278688a9ed6c670ba0da8722a484f--symphonic-metal-power-metal.jpg

Tarja és Sharon den Adel. A Within Temptation 2016-os M'era Luna fesztiválon tartott koncertjén Tarja meglepetésvendég volt.

- Még a bandában énekelt, amikor egy mexikói koncert alkalmával egy férfi rajongó valahogy felszökött a színpadra és szó szerint leteperte Tarját. Szerencsére zenésztársai azonnal leszedték a rémült énekesnőről a kellemetlenkedő alakot. 

Mai szülinapos: Manuela Kraller

Boldog szülinapot!

Manuela Kraller 1981. augusztus elsején született Ainringben, Dél-Németországban. Neve főleg a Xandria kapcsán csenghet ismerősen, hiszen a zenekarnak 2010 decemberétől 2013 októberéig ő volt az énekesnője. 

manuela.jpg

Manuela 23 évesen kezdte képezni hangját egy finn templomi kórus tagjaként, majd a Nagor Mar nevű svájci csapat tagja lett. Innen átigazolt a német Haggardba, amelyet végül a Xandria kedvéért hagyott el. Példaképe Tarja Turunen, de kedveli a Kamelot és a Within Temptation zenéjét is.

 

Vele készült el a Neverworld's End címet viselő lemez, Dianne van Giersbergennel pedig -aki őt a bandában váltotta- jó barátnők. A lírai szoprán énekesnő barátsággal vált el zenésztársaitól, kilépésének oka pedig az volt, hogy szerette volna más műfajokban is kipróbálni magát. Manuela ezt követően feltűnt a Heidi Parviainen által vezetett Dark Sarah első és második albumán is - a Memories Fall és a Rain című számokban duettezett finn kolléganőjével. Manuela azóta nemigen hallatott magáról, reméljük, hogy a ma 36 éves énekesnő még feltűnik a metál színterén.

10184_artist_1.jpg

43 éves lett Sharon den Adel

Boldog szülinapot!

Sharon Janny den Adel 43 évvel ezelőtt hallatta először hangját a hollandiai Waddinxveen egyik kórházában, így ma ünnepli 43. születésnapját. A Within Temptation dalospacsirtájának karrierje 1996-ban kezdődött, noha már 14 éves korában a mikrofon mögött állt első együttesében, amely a Kashiro nevet viselte. Sharon édesapjának munkája miatt a család tíz különböző országban is élt. 

sharon-den-adel-kate-bush-a-hosom-10210335.jpg

Az énekesnő soha nem járt énektanárhoz, tini kora óta magát képzi. A kilencvenes évek elején találkozott Robert Westerholttal, akivel egymásba szerettek és 1996-ban, The Portal néven alapítottak együttest. Később átkeresztelkedtek Within Temptation-re.

Enter címmel 1997-ben adták ki első nagylemezüket, 1998-ban pedig a The Dance című EP-t. Az első nagyobb sikerek azonban a 2000 végén megjelent Mother Earth-szel jöttek, a stúdiókorongon szerepel a banda egyik legnépszerűbb szerzeménye, az Ice Queen. 2004-ben újabb albummal jelentkeztek, amely a The Silent Force nevet viselte, amellyel még nagyobb elismerést könyvelhetett el a zenekar.

within_temptation_2014_1_1.jpg

A korongon szereplő Stand My Ground, az Angels vagy a lírai Memories klipjei az Ice Queen-hez hasonlóan a mai napig a banda legnézettebb videóinak számítanak. The Heart Of Everything címmel 2007-ben újabb lemezt adott ki az együttes, 2011-ben pedig a The Unforgiving-gel hódították meg a listákat. Legutóbbi albumuk, a Hydra 2014 tavaszán jelent meg, számos vendégzenész szerepel a korongon, pl. Tarja Turunen (Paradise), az amerikai rapper Xzibit (And We Run), Howard Jones (Dangerous) vagy éppen a Soul Asylium énekese, Dave Pirner (Whole World Is Watching). A legutóbbi információk szerint a zenekar új albuma már készülőben van. 

Sharonnak és Robertnek három közös gyermeke született: 2005 decemberében Eva Luna lányuk, 2009 júniusában Robin Aiden, majd 2011 márciusában Logan Arwin fiaik. Robert néhány éve bejelentette, hogy a színpad helyett a stúdióból irányítja a munkálatokat, Stefan Helleblad vette át helyét a turnékon. Így ő vigyázhat a három közös gyerkőcre is, amíg Sharon úton van a zenekarral. 

Az énekesnőről még annyit illik tudni, hogy zenei karrierjének beindulása előtt divattervezőként dolgozott, saját fellépőruháit is ő tervezi. Különleges táncát, amellyel a közönséget minden fellépésen elbűvöli, Balin tanulta, ahol hatéves koráig élt családjával. 

Anette Olzon 46 éves lett

Boldog szülinapot!

A Nightwish második énekesnőjeként ismertté vált svéd származású Anette Olzon ma fújhatja el ünnepi tortáján a gyertyákat - a dalos pacsirta ugyanis 46 éves lett. 

onewithmisery--462281_sany0528.jpg

1971. június 21-én született Katrineholmban, Dél-Svédországban, Anette Ingegerd Olsson néven. Említik még Anette Blyckert néven is, ám ez nem a születési neve, hanem felvette első férje vezetéknevét, akitől a most 16 éves Seth fia született.

Kicsi korától érdekelte a zene, 13 éves korától rendszeresen fellépett tehetségkutatókban, valamint a dániai Helsingör-i Zeneakadémián is tanult. Az ezredforduló tájékán lett tagja az Alyson Avenue csapatnak, ám az igazi sikereket a Nightwish énekesnőjeként érte el - öt évig erősítette finn zenésztársait, akikkel két albumot készített el, a Dark Passion Playt (2007) és az Imaginaerumot (2011). 

nightwish_3.jpg

2012 október elsején távozott a bandából, mert -ez már utólagosan derült ki- állapotos lett harmadik fiával, Mióval, vészes terhességi rosszullétei miatt nem tudta folytatni a koncertezést. A kisfiú 2013 márciusában született meg, akinek édesapja Johan Husgafvel, a Pain gitárosa, akitől Nemo nevű kisfia is született 2010 nyarán. A pár 2013-ban házasodott össze, 2014-ben pedig megjelent Anette első szólóalbuma, a Shine, amely a remek dalok ellenére mérsékelt sikereket ért csak el.

Ezt követően bejelentette, hogy visszavonul a zenéléstől és elvégzett egy ápolónőképző iskolát és közösségi oldalain főleg életmód-tanácsokat, egészséges ételek receptjeit és edzéstippeket osztott meg rajongóival.

Ám idén megtört a jég: Anette a Sonata Arctica volt gitárosával, Jani Liimatainennel készít közös lemezt, amelyről még nem tudni, mikor kerül boltokba, de az énekesnő elárulta: nagyon szereti az új dalokat.

 

Boldog szülinapot! 45 éves lett Cristina Scabbia

Akár 20 évet is letagadhat az énekesnő

Ma 45 évvel ezelőtt, 1972. június 6-án született Milánóban Cristina Adriana Chiara Scabbia, az olasz Lacuna Coil énekesnője.

18882234_10154282964731706_1779970339070023746_n.jpg

Milánó Quarto Oggiaro nevű városrészében nőtt fel, szülei, Francesca és Dario pedig kezdetektől fogva támogatták zenével kapcsolatos terveiben.

A csapat 1994-ben alakult Ethereal néven, majd többszöri névcserét követően döntöttek a Lacuna Coil mellett. Első középlemezük, amelyet saját magukról neveztek el, 1998-ban jelent meg, majd egy évvel később érkezett az első stúdióalbum is, In A Reverie címmel. A formáció azóta még hat nagylemezt, egy válogatást és egy DVD-t jelentetett meg, legutóbbi munkájuk a Delirium című album, amely 2016. május 27-én került a boltok polcaira. A korongon szereplő dalokat horrorfilmek és egy észak-olaszországi, elhagyott elmegyógyintézet ihlették. Erről következzék az egyik leglátványosabb klip, amely a You Love Me 'Cause I Hate You című tételhez készült. A videót egy olasz filmrendezővel, Cosimo Alemával készítette el a banda.

 

Szülinaposok: Floor Jansen és Ashley Costello

Boldog szülinapot!

A mai napon két metálénekesnő is születésnapját ünnepli, a holland Floor Jansen és az amerikai Ashley Costello. 

image-6888769.jpg

Floor, aki ma 36 éves, nemsokára életet ad első, Hannes Van Dahl-lal közös babájának, várhatóan március első napjaiban érkezik a kis jövevény. A Nightwish 2017-ben szabadságolja magát, így az énekesnő a kicsivel lehet, Tuomas Holopainen, a zenekar agya pedig hozzálát a következő album dalainak megírásához. 

image.jpg

Ashley, aki a New Years Day frontlánya 2005 óta, szintén ma fújhatja el szülinapi tortáján a gyertyákat. A vokalista, aki ma tölti 32. életévét, tini kora óta énekesnőnek készült, miután édesanyjával és nővérével ellátogatott egy Alanis Morissette-koncertre. A fellépés annyira tetszett a kislány Ash-nek, hogy eldöntötte: ő is a színpadot választja. A zenekar legutóbbi lemeze Malevolence címmel, 2015-ben jelent meg.

süti beállítások módosítása