Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Márciusban adja ki első kislemezét Floor Jansen

2022. január 15. - Jurancsik Eszter

nightwish_janablomqvist_33a7919-800x516.jpg

A Nightwish holland énekesnője a mai napon jelentette be, miszerint március 25-én megjelenteti első szóló kislemezét. Eddig is tudni lehetett, hogy Floor szólóalbumon dolgozik, eddig főleg coverekkel tartotta karban a hangját, tavasszal viszont első szóló dala is elérhető lesz, amiről azt is felfedte: nem metal szerzeményről van szó.

Mint azt tudjátok, zenét írok, hiszen hónapok óta erről beszélek nektek. Eddig csupán annyit mondtam, hogy 'Jön egy új dal.' Rengeteg szám elkészült, és most már tényleg van egy közülük, ami készen áll a megjelenésre. Tehát, amit ma elárulhatok nektek, hogy ez a dal március 25-én jelenik meg. Most már megkezdődhet a visszaszámlálás.

- lelkendezett az énekesnő, majd elárulta azt is, hogy a dal és az album keveri a műfajokat, nem rock-és metal kiadvány lesz, de ezen műfajok elemei is felfedezhetők lesznek a számokban.

Korábban Floor azt is elmondta: a 2019-es Beste Zangers elnevezésű holland szórakoztató műsorban való szereplése nyitotta meg számára az utakat más műfajok felé is, hiszen a tévézénők éppúgy láthatták latin popot, mint reggae-t énekelni.

 

Anette Olzon vegyes érzelmekkel emlékszik vissza a Nightwish-ban töltött éveire

231923498_6232031656837199_1061464871178185450_n.jpg

Anette Olzon ma dobta piacra második, Strong címet viselő albumát, amelyről három klipes nótát - Parasite, Sick Of You, Fantastic Fanatic - már láthattunk. Mint azt felfedte: ez a lemez elődjével, a Shine-nal ellentétben nem személyes élményeiről szól, hanem a világ történéseit vesézi ki.

A Nightwish élén ismertté vált énekesnő nosztalgiázott egy kicsit - visszaemlékezett az együttesben töltött éveire. Ezt több ízben megtette már, most azonban a turnékról, a csapatban töltött utolsó éveiről mesélt egy internetes magazinnak. 

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Pokoli egy utazás volt. Tudjátok, milyen volt a finn média. Nem is nagyon értettem, mi történik, mert igazából nem is tudtam, hogy mekkora híre van ennek a zenekarnak, hiszen nem Finnországban élek. Az első években nagyon szórakoztató volt minden, de egyben őrületes is. Nem voltam túl sokat otthon. A csatlakozásomkor kezdődtek a legnagyobb turnék.

- kezdte sorait, azt pedig nem egyszer kifejtette, hogy nem szerette a hosszú koncertkörutakat.

Hirtelen jöttek a hetekig tartó turnék. Volt egy ötéves fiam (Seth, Anette legidősebb fia - a szerk.), öt hét koncertezés után hazamentem. Egy hétig voltam otthon, szinte ki sem csomagolhattam a bőröndömet, mielőtt újra négy hétre elutaztam. Szóval nem emlékszem túl sok mindenre, hogy őszinte legyek. Nagyon sok minden kiesett. És persze ott voltak az utolsó évek, amikor már nem volt olyan jó a hangulat a zenekarban. Megszületett a harmadik gyermekem, és történtek más dolgok is.

band-music-nightwish-anette-olzon-emppu-vuorinen-jukka-nevalianen-hd-wallpaper-preview.jpg

Mint ismeretes, Anette 2012 nyarán, az Imaginaerum turné közepén már terhes volt harmadik fiával, Mióval, és szörnyű rosszullétek gyötörték.

Egyszerre érzek boldogságot és szomorúságot, ha erre visszagondolok. De természetesen csodálatos élmény volt, és valóra vált az álmom, hogy egy csodálatos zenekarban főállású énekesnő lehessek. És ők egy szuper zenekar. Büszke vagyok az albumokra, amelyeket együtt készítettünk.

Anette terhessége miatt arra kérte a banda főnökét, Tuomas Holopainent, hogy halasszanak el egy ausztráliai turnét, ekkor merült fel először, hogy Floor Jansen ugorjon be a helyére, de Anette ezt nem szerette volna. 

Az ausztráliai bulik idején a terhességem már előrehaladott lett volna, ezért szerettem volna elhalasztani a dátumokat, de Tuomas nem egyezett ebbe bele. Szóba került a helyettesítés, és először úgy voltam vele, hogy 'Igen, nos, rendben. De amikor megemlítették Floort, azonnal nemet mondtam. Nem tartottam jó ötletnek, mert tudtam, mi fog történni - tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy a rajongók imádni fogják Floort, mert ő egy metálénekesnő, én pedig inkább poposabb hanggal rendelkezem. Meg akartam tartani az állásomat.

Végül 2012. október 1-jén vált meg egymástól Anette és a zenekar, a holland Floor Jansen pedig ekkor ugrott be a helyére, egy évvel később pedig hivatalosan is ő lett a banda frontasszonya - immáron a harmadik.

Ugyanebben az évben a Nightwish hivatalos közleményben cáfolta azt, hogy Anette-t a terhessége miatt rúgták ki. A fiúk azt állították, az énekesnő személyisége nem illik az együttesbe. Ezután beindult a sajtóüzengetés a két fél között, Anette pedig egy interjúban elárulta: a Nightwishban töltött ideje és a pénz, amit kifizettek számára, nem volt arányos, mindössze egy töredékét kapta meg a koncertekből és lemezeladásokból származó összegeknek. Mindemellett azt is felfedte, hogy szó nem volt közös megegyezésről, őt is kirúgták, ugyanúgy, ahogy 2005-ben Tarja Turunent, csak csendesebb úton, és így már meg tudja érteni elődje érzéseit.

3ec67142dd909c4fe134f0cbaf28fdba_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

Anette 2014-ben adta ki a fent említett Shine című albumát, de ekkortájt kezdte el az ápolónői iskolát is. Sikeresen elhelyezkedett egy helsingborgi kórházban, majd 2015 őszén blogján írta meg, miszerint visszavonul az énekléstől, amely döntését azzal indokolta, hogy elveszett az a bizonyos szikra, ami eddig erőt adott számára. 2016-ban viszont újult erővel tért vissza, a Sonata Arctica ex-gitárosával, Jani Liimatainennel megalapította a The Dark Elementet - eddig két albumot adtak ki együtt, 2019-ben a Symphony X és az Adrenaline Mob zenészével, Russell Allennel pedig életre hívta az Allen/Olzon projektet, első albumukat 2020 tavaszán jelentették meg, Worlds Apart címmel. Szerepelt a Magnus Karlsson producer által megálmodott Heart Healer formációban is, amely csupa női énekesből áll - Anette mellett Noora Louhimo (Battle Beast), Margarita Monet (Edge of Paradise), Ailyn (ex- Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears) és Adrienne Cowan (Seven Spires) énekelnek a csapatban, a közös album pedig idén tavasszal, The Metal Opera címmel látott napvilágot.

 

 

 

Újabb dallal készül Anette Olzon

olzonpic621.jpeg

Nemrégiben fedte fel Anette Olzon, miszerint új szólólemeze szeptember 10-ével landol a boltok polcain, amely korongnak a Strong címet adta.

Június 21-ével debütált az új lemez beharangozója, a Parasite, amely nóta jóval keményebben szól, mint Anette eddigi szóló munkái, albumának producere pedig nem más, mint a zenemágus Magnus Karlsson, aki rengeteg énekessel dolgozott már együtt, és tavaly alakult, csak női hangokból álló Heart Healer nevű projektjében Anette is szerepel. Férje, a Pain-ből ismert Johan Husgafvel is játszik a lemezen, őt hallhatjuk basszusgitározni.

Az énekesnő Instagramján jelentette be: jövő héten új szerzeménnyel készül megörvendeztetni rajongótáborát.

Készen álltok egy új dalra a jövő héten?

- tette fel a kérdést a képmegosztó oldalon, a rajongók pedig természetesen igennel válaszoltak.

Elmondása szerint ez az album teljesen más lesz, mint elődje, a 2014-es Shine, amelynek gyenge eredményei után egy időre el is ment a svéd csillag kedve az énekléstől és betegápolónak állt egy helsingborgi kórházban. Később, 2016-ban a The Dark Elementben tért vissza Jani Liimatainen (ex-Sonata Arctica) oldalán, 2019 végén pedig Russel Allennel hívta életre az Allen/Olzon formációt. Azt is megtudhattuk néhány héttel ezelőtt, hogy augusztus végén szülésznői tanulmányait is elkezdi az egykori Nightwish-frontasszony, ám ez nem megy a zene rovására sem.

 

Megérkezett Charlotte Wessels újabb szerzeménye: Superhuman

203663666_350908186391020_6258205147334726070_n.jpg

Nemrégiben írtuk meg, hogy a holland Delain ex-énekesnője szólólemezt dob piacra, amely korongnak a Tales From Six Feet Under címet adta. A művet szeptember 17-ével tarthatják kezükben a rajongók, és több dalt is hallhattunk róla: elsőként a Soft Revolutiont, ezt követte az Alissa White-Gluzzal közös Lizzie, majd a francia drámaíró Victor Hugo ihlette Victor. Ezenkívül Pellek norvég énekes Into Fury című szerzeményében is vendégszerepelt Charlie, aki elmondta:

2020 májusában a Patreonon kezdtem el dalokat megjelentetni, mint  "felesleges zenéimet" és olyan általam szerzett számokat, amelyek nem illettek a zenekaromhoz. Az ezt követő év egy hullámvasút volt, egy világjárvány átélésétől kezdve egy számomra oly kedves fejezet lezárásáig. Ezt tükrözik ezek a dalok, amelyek itt készültek a Six Feet Under nevű házi  stúdiómban. Ezeknek a daloknak a készítése egy csodálatos közösség támogatásával életmentő volt ezekben a viharos időkben, és örülök, hogy ezzel a lemezzel kivihetem őket a pincéből a világba. 

Íme, a Superhuman!

Ősszel érkezik Charlotte Wessels első szólólemeze!

192436271_340060534142452_7287065876957412697_n.jpg

Nem kis megdöbbenést és csalódottságot okozott a holland Delain rajongóinak Martijn Westerholt februári bejelentése, miszerint a Delain az addig ismert felállásban megszűnik létezni. Az alapító-billentyűs a továbbiakban saját projektjeként viszi tovább ezt a nevet, a zenészek pedig -Otto, Timo és az énekesnő Charlotte Wessels- távoztak a fedélzetről. A formáció utolsó nagylemeze, az Apocalypse&Chill 2020 februárjában került boltokba, ám a világot sújtó COVID-19 járvány miatt nem tudtak útrak kelni vele.

Charlotte azonban nem sokáig búslakodott: először Soft Revolution, majd Victor című dalával örvendeztette meg rajongóit, amely szerzeményt a francia drámaíró Victor Hugo ihlette, majd PelleK norvég énekes Into Fury című dalában is közreműködött. Hallhattuk egy Alissa White-Gluzzal közöss duettben, a Lizzie-ben is énekelni. 

A mai nappal jelentette be a sokak által várva-várt hírt, miszerint ősszel kiadja első szólóalbumát, amelynek a Tales From Six Feet Under címet adta. A korong szeptember 17-én, a Napalm Records gondozásában kerül boltokba, Charlotte pedig így mesélt a készülő kiadványról:

2020 májusában a Patreonon kezdtem el dalokat megjelentetni, mint  "felesleges zenéimet" és olyan általam szerzett számokat, amelyek nem illettek a zenekaromhoz. Az ezt követő év egy hullámvasút volt, egy világjárvány átélésétől kezdve egy számomra oly kedves fejezet lezárásáig. Ezt tükrözik ezek a dalok, amelyek itt készültek a Six Feet Under nevű házi  stúdiómban. Ezeknek a daloknak a készítése egy csodálatos közösség támogatásával életmentő volt ezekben a viharos időkben, és örülök, hogy ezzel a lemezzel kivihetem őket a pincéből a világba. 

Íme, a borító:

 

192291054_340090470806125_622016397443364046_n.jpg

 

A dalok címei (Vinyl):

Side A

01. Superhuman
02. Afkicken
03. Masterpiece
04. Victor

05. New Mythology

06. Source Of The Flame

Side B

07. Cry Little Sister
08. Lizzie (a duet with Alissa White-Gluz)
09. FSU (2020)
10. Soft Revolution

 

Megérkezett Noora Louhimo első szólódala!

0401bbno.jpg

Nem titok, hogy a finn Battle Beast frontlánya, Noora Louhimo szólóalbumon dolgozik, amelyen a blues-rock-jazz elemeit hallhatjuk majd.

Korábban elmondta: a Battle Beast előtt soha nem énekelt metált, noha hallgatta a műfajt, egyik kedvenc énekese Dio, de legnagyobb példaképének Janis Joplint tartja. A legendás énekesnő szerzeményeit mindig nagy szeretettel énekelte, így bukkant rá a zenekar is a Youtube-on 2012-ben, amikor is új vokalistát kerestek a távozó Nitte Valo helyére. 

Noorát nemrég a Heart Healer kapcsán is hallhattuk, a projekt első videoklipjében ugyanis, amely az Into The Unknown című szerzeményhez készült, ő énekel. 

Noora készülő albuma Eternal Wheel Of Time And Space címmel fog a boltokba kerülni márciusban, most pedig megérkezett róla az első nóta és videó - íme a lemez címadó dala!

 

 

Battle Beast: szerződés-újítás a Nuclear Blast kiadóval, érkezik Noora szólóalbuma is

battle-beast.jpg

A finn Battle Beast No More Hollywood Endings című lemeze 2019-ben jelent meg, komoly sikerekkel gazdagítva a csapatot, akik ennek örömére folytatják az együttműködést a Nuclear Blast kiadóval.

Eero Sipilä basszusgitáros eképpen mesélt erről:

"Örömmel jelentjük be, hogy folytatjuk együttműködésünket a metal titánokkal, a Nuclear Blast kiadóval. Több mint 200 millió lejátszással a streaming oldalakon és a listákon elért helyezéseket, nincs kétségünk a közös munka gyümölcsözőségéről. A következő Battle Beast-lemez munkálatai jó úton haladnak, és alig várjuk, hogy a világ minden táján színpadra lépjünk, miután ez a COVID-betegség eltűnt! Sok év áll még előttünk!"

Tudni lehet arról is, hogy a banda frontlánya, Noora Louhimo szólóalbumot készít. A korong az Eternal Wheel Of Time And Space címet kapta, a rajongók márciusban vehetik kezükbe a rajongók, január 29-én pedig megjelenik róla az első kislemez.

Az énekesnő korábban elárulta: nem kimondottan metal albumot tervez, a kiadványon visszatér a blues-rockos gyökereihez, némi countryval vegytíve.

Hamarosan befejezi szólóalbumát Alissa White-Gluz

alissa-white-gluz-1280-01.jpg

2016-ban jelentette be Alissa White-Gluz, miszerint leszerződött egy szólóalbum készítésére a Napalm Records kiadóval. Projektje egyszerűen csak Alissa néven fut majd, és megtudhattuk: Arch Enemy-s csapattársa, Jeff Loomis és párja, Doyle is segítenek majd a kanadai énekesnőnek.

Nemrégiben a Youtube-ra felkerült egy interjú Alissával és Doyle-lal, Alissa pedig sokmindent megosztott szólómunkájáról a beszélgetésben, amelyet lentebb meghallgathattok.

"Az Arch Enemyben főként hörgök,  ezt a fajta előadásmódot használom főleg. De rengeteget használom a tiszta hangomat, és ezt sokan nem tudják. Sokszor vendégszerepeltem más zenekarok és előadók dalaiban, ahol ezt a tiszta hangomat használom, nem úgy, mint az Arch Enemyben."

fedte fel Alissa, valamint elmondta: szívesen énekelne blues-jellegű dalokat is, nyitott minden műfajra. Mivel az Arch Enemy az utóbbi másfél-két évben nem igazán volt turnén, volt ideje a szólóanyagával foglalkozni.

tumblr_0952a683fe353b1e97c2d1859597ae16_c1d41c85_1280.jpg

"Ebben az évben sokat dolgoztam a lemezemen, és az otthoni stúdiómban vettem fel. Eddig nagyon tetszett, és alig várom, hogy elkészüljek vele."

Ám Alissa nemcsak a zenében, hanem más témákban is kipróbálta magát, mint például a ruhatervezés.

"Szerencsére van egy Patreon-oldalam, amit magam kezelek, és így tartom a kapcsolatota rajongóimmal. Havonta vannak virtuális találkozók. Más, különböző zenei ötleteket is megoszthatok ott, de a verseimet is, és ez arra ösztönöz, hogy folytassam - folyamatosan gondolkodom új merch ötletekről, új ruhaötletekről, együttműködésekről, feldolgozásokról. Ez nagyon motivál, és valójában egy csodálatos platform a művészek számára, mert most egyikünk sem tud turnézni. Így megőrizhető a rajongókkal való kötelék, sokat jelent a rajongók motivációja és támogatása, hogy továbbra is zenélhessünk és fenntartsuk magunkat, amíg ez a járvány véget nem ér, én pedig rengeteg időmet áldozom erre."

 

Jövőre érkezik Anneke van Giersbergen új albuma!

Anneke van Giersbergent nem sok metálrajongónak kell bemutatni, a holland The Gathering egykori frontasszonya több más projektben is bizonyította sokoldalúságát. 

96418212_10158448077964216_2061112456972861440_n.jpg

Az énekesnő legutóbbi kiadványa egy kamarazenekarral közös album volt, amely csak digitális formában jelent meg, július 31-én.

Anneke a mai napon jelentette be: jövőre új szólólemezzel rukkol elő, amely korong az InsideOut Music kiadó gondozásában jelenik meg 2021. február 26-án, The Darkest Skies Are The Brightest címmel.

A dalok listája:

01. Agape
02. Hurricane
03. My Promise
04. I Saw A Car
05. The Soul Knows
06. The End
07. Keep It Simple
08. Lo And Behold
09. Losing You
10. Survive
11. Love You Like I Love You

És a borító:

125371608_10158986855989216_7802360825252091014_o.jpg

Az énekesnő elmondta: másik projektje, a VUUR jelenleg szünetet tart. Erről így mesélt:

"Hittem a VUUR-ben, minden megtakarításomat arra fordítottam, hogy rögzíthessem a csapat debütáló albumát és az első turnét. Miután befejeződtek a fellépések, rájöttem, hogy hatalmas pénzügyi kockázattal járna egy következő album és turné."

A 2016 decemberében alakult zenekar további tagjai Ferry Duijsens, Jord Otto, Johan van Stratum és Ed Warby - tehát igencsak ismert nevek a metál színterén. Johan ex-felesége, Marcela Bovio is tag volt, ő azonban 2017 áprilisában, zenei különbözőségek miatt elhagyta a formációt. A VUUR első albuma In This Moment We Are Free - Cities címmel került boltokba, és különlegessége, hogy mindegyik dal egy-egy városról íródott.

ann.jpg

Azonban a karizmatikus énekesnőnek nemcsak a karrierjében, hanem magánéletében is nehézségekkel kellett szembesülnie:

"Ha mindez nem lenne elég, a hosszú ideje tartó házasságom is vihart élt át - azonnal tudtam, hogy zenét kell írnom az életem rendezéséről. Az alapfelszerelésemmel és egy akusztikus gitárral elvonultam egy kunyhóba, egy Eindhoven melletti erdőben. Elengedtem azt a nyomást, amely a VUUR miatt nehezedett rám és természetesen időt szenteltem a házasságom megmentésére is."

- zárta sorait az énekesnő, akinek szerencsére sikerült rendbe hoznia Rob Snijders-szel 17 éve tartó házasságát, amelynek gyümölcseként 2005-ben megszületett Finn nevű fiuk.

 

Új szólólemezén dolgozik Anette Olzon!

Anette Olzon, a Nightwish egykori énekesnője nem tétlenkedett az utóbbi években. Bár a 2014-es, Shine című szólólemeze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egy időre vissza is vonult a zenéléstől a svéd csillag, most újra belehúz a munkába: Facebook-oldalán ugyenis elárulta: új albumát készíti. 

1nmhxndvbwg41.jpg

Nettie 2016-ban, a Sonata Arctica volt gitárosával, Jani Liimatainennel alapította meg a The Dark Element projektet, finn zenésztársával pedig már a második lemezüket adták ki 2019 novemberében, karácsonykor pedig az amerikai Symphony X frontemberével, Russel Allennel életre hívta az Allen/Olzon formációt, amelynek debütáló korongját márciusban küldte boltokba a duó. 

Azonban az énekesnő szóló terveit sem hagyja annyiban, a következőket mesélte készülő, második nagylemezéről:

"Mind a dalszövegek, mind a zene aspektusából más album lesz ez, mint amilyen a Shine volt. Gyorsabb, keményebb, a dalok pedig nem kizárólag a saját élményeimről szólnak majd."

- magyarázta. 

anette-olzon-2020-web.jpg

A szóban forgó album dalait nagyrészt Anette személyes élményei ihlették, írt szerzeményeket édesanyja rákbetegségéről, nagyfia, Seth születéséről és sok egyéb érzelmét papírra vetette.

Ezúttal azonban egy producer is segíti az énekesnőt a zene-és szövegírásban.

"Hamarosan stúdióba vonulok, hogy felvegyem a számokat. Van még pár hónap, hogy végezzek a munkálatokkal. Főállású nővér is vagyok, szeretném elkerülni a stresszt, amely a lemezkészítéssel jár."

- zárta sorait, így még nem lehet tudni, mikor jelenik meg az album, de Anette pont a nyugalom megőrzése érdekében hagy időt magának. Az énekesnő mögött kemény hónapok állnak, tavasszal ugyanis koronavírus-fertőzés miatt elveszítette édesapját.

 

süti beállítások módosítása