Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Floor Jansen: "Vannak ambícióim!"

2022. május 12. - Jurancsik Eszter

277487774_7287259341316744_1061692556896295116_n.jpg

Floor Jansen első szóló kislemeze Fire címmel jelent meg március 25-én, és azonnal a rajongók kedvence lett, ám az énekesnő több interjúban leszögezte: esze ágában sincs elhagyni a Nightwisht, amelynek 2013 óta hivatalos tagja. 

A FaceCulture kapta mikrofonvégre a holland csillagot, aki ugyan tervezi első szólóalbumát, ám nem tudja, mikor kerül boltokba.

Rengeteg dal áll készen a megjelenésre, de az albumom nem mostanában fog kijönni. Nincs még kész a lemez, de most nem is lenne értelme felvenni. A világjárvány ideje alatt a Nightwish is új anyagon kezdett dolgozni, és még az sem készült el, úgy néz ki, mostanában fogjuk megcsinálni. 

- magyarázta Floor, majd kitért arra is, hogy a szólólalbum más kötelezettségeket is magával vonna, amelyekre egyszerűen nem jutna ideje mostanában.

Oké, kiadok egy lemezt, de akkor egy újabb szóló koncertet is adnom kell, promóciós munkák és a többi - de ezekre nem jutna most időm, habár ez luxusprobléma. Viszont kiadhatok kislemezeket, nem album-alapú a dolog. És ez jó így. Mindenre felkészültem, és vannak ambícióim.

 

 

 

Floor Jansen: "Soha nem tudnám elhagyni a Nightwisht!"

279379779_5180644315316367_1637366285760298432_n.jpg

Szépen ível felfelé Floor Jansen szólókarrierje. Első kislemeze, a március 25-én megjelent Fire hamar a rajongók kedvencévé vált, a holland énekesnő pedig dolgozik első szólóalbumán is, amiről megtudhattuk: nem metal lemez lesz. Eközben arról is értesülhettünk, hogy a Nightwish új nagylemeze is készülőben van.

Néhány napja a Chaoszine kapta mikrofonvégre Floort, aki a beszélgetésben elárulta: nem tudná otthagyni a zenekart, még csak nem is gondolt erre.

A tény, hogy egyedül dolgozom, kicsit ijesztőbbé és a megszokottól eltérővé teszi a dolgokat. Ez az én művem, a Nightwish Tuomas Holopainen műve, én pedig a kreativitásomat, a személyiségemet és azt, aki vagyok, a magam módján adom hozzá a zenekarhoz. Ezt pedig mindig tartalmasnak éreztem. 

- elmélkedett a Nightwish-sal közös munka és szóló próbálkozásai kapcsán, majd eképpen reflektált arra a pletykára, miszerint szólókarrierje miatt kilép a csapatból:

Azt hiszem, mostanra már a rajongóimnak tudnia kéne, hogy mennyire szeretem a Nightwisht. Szóval egyáltalán nincs ok az aggodalomra, soha nem tudnám elhagyni az együttest. Egyszerűen csak nagyon szórakoztató ezt mellékprojektként csinálni, és a Nightwish mellett rengeteg időm van erre. És nagyszerű érzés megélni a kreativitásomat! Korábban egyik zenekarom mellett sem tudtam ezt megtenni.

- utalt itt két korábbi bandájára, az After Foreverre és a ReVamp-re.

Volt két évünk [a világjárvány ideje], hogy kipróbálhassuk ezt. A legelejétől fogva az volt az elképzelésem, hogy ne metalt vagy rockot játsszak. Több, mint húsz éve ebben vagyok. Az egyik legnagyobb zenekarban játszom, a legjobb dalszerzővel dolgozom együtt, szóval ha a saját projektem is metal lenne, az egy gyenge próbálkozásnak tűnne. Miért akarnék ilyet csinálni? 

- tette hozzá Floor, aki többször elmondta, hogy a 2019-ben, szülőhazájában vetített Beste Zangers nevű szórakoztató műsorban való szereplése nyitotta meg az ajtókat a többi műfaj felé, hiszen a műsorban énekelt reggaetont és latin popot is.

Alissa White-Gluz: "Súlyos albumot készítettem!"

241820857_10151731424199984_7159853036446873239_n.jpg

Lázasan készül "Deceivers" című, tizenegyedik sorlemezének megjelentetésére az Arch Enemy - július 29-én lesz elérhető az újdonság. Három dalt mutatott meg klipes formában a svéd/kanadai együttes a korongról, a Deceiver, Deceiver-t, a House Of Mirrors-t, majd a Handshake With Hell-t.

Mindeközben az sem titok, hogy Alissa White-Gluz, a csapat frontasszonya jó pár éve szólóanyagon dolgozik, amely albumról egy interjúban fedte fel az énekesnő: elkészült.

2016 szeptemberében leszerződtem egy albumra a Napalm Records-höz. Csak annyi történt, hogy aláírtam a szerződést, de ezt sokan úgy értették akkoriban, hogy már van egy kész albumom, amit készen állok kiadni. De amikor kiderült a hír, valójában csak annyi történt, hogy csak igent mondtam arra, hogy csinálok egy lemezt. Aztán az év háromszáz napján turnéztam, egészen 2020-ig. És most elkészült, mert kellőképpen sokáig voltam otthon ahhoz, hogy megírjam a dalokat és felvegyem őket. És ez fantasztikus, imádom!

- kezdte mondandóját Alissa, akit az Arch Enemy előző énekesnője, Angela Gossow beszélt rá arra, hogy csináljon egy szólóalbumot. Elmondása szerint elődje tudta, hogy amíg a csapat nem turnézik, Alissa nem tud csak tétlenül ülni. Ő pedig azt mondta: rendben.

271237332_10151771399214984_4200144652885878515_n.jpg

De mikor jelenik meg a kész mű?

Semmi sem tartja vissza a lemezt, hiszen már kész van, de mostanában sok album jelenik meg. Biztos akarok lenni abban, hogy a zeném megkapja a figyelmet. Szóval biztosan nem az új Arch Enemy-albummal egy időben fog megjelenni, mert ez egyszerűen nem jó ötlet, de találni fogok egy megfelelő időpontot.

- folytatta.

Arról is mesélt az énekesnő, milyen irányt követ majd a lemez:

Igazából nem úgy hangzik majd, mint az Arch Enemy zenéje. Pontosabban picit úgy hangzik majd, de mivel mégis az én lemezem, másmilyen is lesz. Kezdő gitáros vagyok és nagyon rosszul játszom. Úgy értem, tudok rajta játszani, de nem a gitározás a fő feladatom, szóval amikor riffeket írok gitáron, akkor úgy írok, mint egy énekes, aki riffeket ír gitáron.

247393231_10151744884339984_2520971025312526917_n.jpg

De Jeff [Loomis, a banda gitárosa] segítségével nagyon sok témát írtam, meg egy csomó mindenkivel, akiknek neve legyemn meglepetés. Ének tekintetében pedig van a tiszta énekhangom, a hörgés, a heavy metal, a scream és az operaszerű éneklés. Ez egy súlyos album! Műfajilag nem is tudom besorolni, >>saját produkció<<. Őszinte. Pontosan olyan, amilyet írni akartam. Van benne némi prog, egy kis rock and roll, és nyilván van benne egy csomó metál. De nagyon elégedett vagyok vele. Remélem, hogy másoknak is tetszik majd.

Márciusban adja ki első kislemezét Floor Jansen

nightwish_janablomqvist_33a7919-800x516.jpg

A Nightwish holland énekesnője a mai napon jelentette be, miszerint március 25-én megjelenteti első szóló kislemezét. Eddig is tudni lehetett, hogy Floor szólóalbumon dolgozik, eddig főleg coverekkel tartotta karban a hangját, tavasszal viszont első szóló dala is elérhető lesz, amiről azt is felfedte: nem metal szerzeményről van szó.

Mint azt tudjátok, zenét írok, hiszen hónapok óta erről beszélek nektek. Eddig csupán annyit mondtam, hogy 'Jön egy új dal.' Rengeteg szám elkészült, és most már tényleg van egy közülük, ami készen áll a megjelenésre. Tehát, amit ma elárulhatok nektek, hogy ez a dal március 25-én jelenik meg. Most már megkezdődhet a visszaszámlálás.

- lelkendezett az énekesnő, majd elárulta azt is, hogy a dal és az album keveri a műfajokat, nem rock-és metal kiadvány lesz, de ezen műfajok elemei is felfedezhetők lesznek a számokban.

Korábban Floor azt is elmondta: a 2019-es Beste Zangers elnevezésű holland szórakoztató műsorban való szereplése nyitotta meg számára az utakat más műfajok felé is, hiszen a tévézénők éppúgy láthatták latin popot, mint reggae-t énekelni.

 

Anette Olzon vegyes érzelmekkel emlékszik vissza a Nightwish-ban töltött éveire

231923498_6232031656837199_1061464871178185450_n.jpg

Anette Olzon ma dobta piacra második, Strong címet viselő albumát, amelyről három klipes nótát - Parasite, Sick Of You, Fantastic Fanatic - már láthattunk. Mint azt felfedte: ez a lemez elődjével, a Shine-nal ellentétben nem személyes élményeiről szól, hanem a világ történéseit vesézi ki.

A Nightwish élén ismertté vált énekesnő nosztalgiázott egy kicsit - visszaemlékezett az együttesben töltött éveire. Ezt több ízben megtette már, most azonban a turnékról, a csapatban töltött utolsó éveiről mesélt egy internetes magazinnak. 

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Pokoli egy utazás volt. Tudjátok, milyen volt a finn média. Nem is nagyon értettem, mi történik, mert igazából nem is tudtam, hogy mekkora híre van ennek a zenekarnak, hiszen nem Finnországban élek. Az első években nagyon szórakoztató volt minden, de egyben őrületes is. Nem voltam túl sokat otthon. A csatlakozásomkor kezdődtek a legnagyobb turnék.

- kezdte sorait, azt pedig nem egyszer kifejtette, hogy nem szerette a hosszú koncertkörutakat.

Hirtelen jöttek a hetekig tartó turnék. Volt egy ötéves fiam (Seth, Anette legidősebb fia - a szerk.), öt hét koncertezés után hazamentem. Egy hétig voltam otthon, szinte ki sem csomagolhattam a bőröndömet, mielőtt újra négy hétre elutaztam. Szóval nem emlékszem túl sok mindenre, hogy őszinte legyek. Nagyon sok minden kiesett. És persze ott voltak az utolsó évek, amikor már nem volt olyan jó a hangulat a zenekarban. Megszületett a harmadik gyermekem, és történtek más dolgok is.

band-music-nightwish-anette-olzon-emppu-vuorinen-jukka-nevalianen-hd-wallpaper-preview.jpg

Mint ismeretes, Anette 2012 nyarán, az Imaginaerum turné közepén már terhes volt harmadik fiával, Mióval, és szörnyű rosszullétek gyötörték.

Egyszerre érzek boldogságot és szomorúságot, ha erre visszagondolok. De természetesen csodálatos élmény volt, és valóra vált az álmom, hogy egy csodálatos zenekarban főállású énekesnő lehessek. És ők egy szuper zenekar. Büszke vagyok az albumokra, amelyeket együtt készítettünk.

Anette terhessége miatt arra kérte a banda főnökét, Tuomas Holopainent, hogy halasszanak el egy ausztráliai turnét, ekkor merült fel először, hogy Floor Jansen ugorjon be a helyére, de Anette ezt nem szerette volna. 

Az ausztráliai bulik idején a terhességem már előrehaladott lett volna, ezért szerettem volna elhalasztani a dátumokat, de Tuomas nem egyezett ebbe bele. Szóba került a helyettesítés, és először úgy voltam vele, hogy 'Igen, nos, rendben. De amikor megemlítették Floort, azonnal nemet mondtam. Nem tartottam jó ötletnek, mert tudtam, mi fog történni - tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy a rajongók imádni fogják Floort, mert ő egy metálénekesnő, én pedig inkább poposabb hanggal rendelkezem. Meg akartam tartani az állásomat.

Végül 2012. október 1-jén vált meg egymástól Anette és a zenekar, a holland Floor Jansen pedig ekkor ugrott be a helyére, egy évvel később pedig hivatalosan is ő lett a banda frontasszonya - immáron a harmadik.

Ugyanebben az évben a Nightwish hivatalos közleményben cáfolta azt, hogy Anette-t a terhessége miatt rúgták ki. A fiúk azt állították, az énekesnő személyisége nem illik az együttesbe. Ezután beindult a sajtóüzengetés a két fél között, Anette pedig egy interjúban elárulta: a Nightwishban töltött ideje és a pénz, amit kifizettek számára, nem volt arányos, mindössze egy töredékét kapta meg a koncertekből és lemezeladásokból származó összegeknek. Mindemellett azt is felfedte, hogy szó nem volt közös megegyezésről, őt is kirúgták, ugyanúgy, ahogy 2005-ben Tarja Turunent, csak csendesebb úton, és így már meg tudja érteni elődje érzéseit.

3ec67142dd909c4fe134f0cbaf28fdba_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

Anette 2014-ben adta ki a fent említett Shine című albumát, de ekkortájt kezdte el az ápolónői iskolát is. Sikeresen elhelyezkedett egy helsingborgi kórházban, majd 2015 őszén blogján írta meg, miszerint visszavonul az énekléstől, amely döntését azzal indokolta, hogy elveszett az a bizonyos szikra, ami eddig erőt adott számára. 2016-ban viszont újult erővel tért vissza, a Sonata Arctica ex-gitárosával, Jani Liimatainennel megalapította a The Dark Elementet - eddig két albumot adtak ki együtt, 2019-ben a Symphony X és az Adrenaline Mob zenészével, Russell Allennel pedig életre hívta az Allen/Olzon projektet, első albumukat 2020 tavaszán jelentették meg, Worlds Apart címmel. Szerepelt a Magnus Karlsson producer által megálmodott Heart Healer formációban is, amely csupa női énekesből áll - Anette mellett Noora Louhimo (Battle Beast), Margarita Monet (Edge of Paradise), Ailyn (ex- Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears) és Adrienne Cowan (Seven Spires) énekelnek a csapatban, a közös album pedig idén tavasszal, The Metal Opera címmel látott napvilágot.

 

 

 

Újabb dallal készül Anette Olzon

olzonpic621.jpeg

Nemrégiben fedte fel Anette Olzon, miszerint új szólólemeze szeptember 10-ével landol a boltok polcain, amely korongnak a Strong címet adta.

Június 21-ével debütált az új lemez beharangozója, a Parasite, amely nóta jóval keményebben szól, mint Anette eddigi szóló munkái, albumának producere pedig nem más, mint a zenemágus Magnus Karlsson, aki rengeteg énekessel dolgozott már együtt, és tavaly alakult, csak női hangokból álló Heart Healer nevű projektjében Anette is szerepel. Férje, a Pain-ből ismert Johan Husgafvel is játszik a lemezen, őt hallhatjuk basszusgitározni.

Az énekesnő Instagramján jelentette be: jövő héten új szerzeménnyel készül megörvendeztetni rajongótáborát.

Készen álltok egy új dalra a jövő héten?

- tette fel a kérdést a képmegosztó oldalon, a rajongók pedig természetesen igennel válaszoltak.

Elmondása szerint ez az album teljesen más lesz, mint elődje, a 2014-es Shine, amelynek gyenge eredményei után egy időre el is ment a svéd csillag kedve az énekléstől és betegápolónak állt egy helsingborgi kórházban. Később, 2016-ban a The Dark Elementben tért vissza Jani Liimatainen (ex-Sonata Arctica) oldalán, 2019 végén pedig Russel Allennel hívta életre az Allen/Olzon formációt. Azt is megtudhattuk néhány héttel ezelőtt, hogy augusztus végén szülésznői tanulmányait is elkezdi az egykori Nightwish-frontasszony, ám ez nem megy a zene rovására sem.

 

Megérkezett Charlotte Wessels újabb szerzeménye: Superhuman

203663666_350908186391020_6258205147334726070_n.jpg

Nemrégiben írtuk meg, hogy a holland Delain ex-énekesnője szólólemezt dob piacra, amely korongnak a Tales From Six Feet Under címet adta. A művet szeptember 17-ével tarthatják kezükben a rajongók, és több dalt is hallhattunk róla: elsőként a Soft Revolutiont, ezt követte az Alissa White-Gluzzal közös Lizzie, majd a francia drámaíró Victor Hugo ihlette Victor. Ezenkívül Pellek norvég énekes Into Fury című szerzeményében is vendégszerepelt Charlie, aki elmondta:

2020 májusában a Patreonon kezdtem el dalokat megjelentetni, mint  "felesleges zenéimet" és olyan általam szerzett számokat, amelyek nem illettek a zenekaromhoz. Az ezt követő év egy hullámvasút volt, egy világjárvány átélésétől kezdve egy számomra oly kedves fejezet lezárásáig. Ezt tükrözik ezek a dalok, amelyek itt készültek a Six Feet Under nevű házi  stúdiómban. Ezeknek a daloknak a készítése egy csodálatos közösség támogatásával életmentő volt ezekben a viharos időkben, és örülök, hogy ezzel a lemezzel kivihetem őket a pincéből a világba. 

Íme, a Superhuman!

Ősszel érkezik Charlotte Wessels első szólólemeze!

192436271_340060534142452_7287065876957412697_n.jpg

Nem kis megdöbbenést és csalódottságot okozott a holland Delain rajongóinak Martijn Westerholt februári bejelentése, miszerint a Delain az addig ismert felállásban megszűnik létezni. Az alapító-billentyűs a továbbiakban saját projektjeként viszi tovább ezt a nevet, a zenészek pedig -Otto, Timo és az énekesnő Charlotte Wessels- távoztak a fedélzetről. A formáció utolsó nagylemeze, az Apocalypse&Chill 2020 februárjában került boltokba, ám a világot sújtó COVID-19 járvány miatt nem tudtak útrak kelni vele.

Charlotte azonban nem sokáig búslakodott: először Soft Revolution, majd Victor című dalával örvendeztette meg rajongóit, amely szerzeményt a francia drámaíró Victor Hugo ihlette, majd PelleK norvég énekes Into Fury című dalában is közreműködött. Hallhattuk egy Alissa White-Gluzzal közöss duettben, a Lizzie-ben is énekelni. 

A mai nappal jelentette be a sokak által várva-várt hírt, miszerint ősszel kiadja első szólóalbumát, amelynek a Tales From Six Feet Under címet adta. A korong szeptember 17-én, a Napalm Records gondozásában kerül boltokba, Charlotte pedig így mesélt a készülő kiadványról:

2020 májusában a Patreonon kezdtem el dalokat megjelentetni, mint  "felesleges zenéimet" és olyan általam szerzett számokat, amelyek nem illettek a zenekaromhoz. Az ezt követő év egy hullámvasút volt, egy világjárvány átélésétől kezdve egy számomra oly kedves fejezet lezárásáig. Ezt tükrözik ezek a dalok, amelyek itt készültek a Six Feet Under nevű házi  stúdiómban. Ezeknek a daloknak a készítése egy csodálatos közösség támogatásával életmentő volt ezekben a viharos időkben, és örülök, hogy ezzel a lemezzel kivihetem őket a pincéből a világba. 

Íme, a borító:

 

192291054_340090470806125_622016397443364046_n.jpg

 

A dalok címei (Vinyl):

Side A

01. Superhuman
02. Afkicken
03. Masterpiece
04. Victor

05. New Mythology

06. Source Of The Flame

Side B

07. Cry Little Sister
08. Lizzie (a duet with Alissa White-Gluz)
09. FSU (2020)
10. Soft Revolution

 

Megérkezett Noora Louhimo első szólódala!

0401bbno.jpg

Nem titok, hogy a finn Battle Beast frontlánya, Noora Louhimo szólóalbumon dolgozik, amelyen a blues-rock-jazz elemeit hallhatjuk majd.

Korábban elmondta: a Battle Beast előtt soha nem énekelt metált, noha hallgatta a műfajt, egyik kedvenc énekese Dio, de legnagyobb példaképének Janis Joplint tartja. A legendás énekesnő szerzeményeit mindig nagy szeretettel énekelte, így bukkant rá a zenekar is a Youtube-on 2012-ben, amikor is új vokalistát kerestek a távozó Nitte Valo helyére. 

Noorát nemrég a Heart Healer kapcsán is hallhattuk, a projekt első videoklipjében ugyanis, amely az Into The Unknown című szerzeményhez készült, ő énekel. 

Noora készülő albuma Eternal Wheel Of Time And Space címmel fog a boltokba kerülni márciusban, most pedig megérkezett róla az első nóta és videó - íme a lemez címadó dala!

 

 

Battle Beast: szerződés-újítás a Nuclear Blast kiadóval, érkezik Noora szólóalbuma is

battle-beast.jpg

A finn Battle Beast No More Hollywood Endings című lemeze 2019-ben jelent meg, komoly sikerekkel gazdagítva a csapatot, akik ennek örömére folytatják az együttműködést a Nuclear Blast kiadóval.

Eero Sipilä basszusgitáros eképpen mesélt erről:

"Örömmel jelentjük be, hogy folytatjuk együttműködésünket a metal titánokkal, a Nuclear Blast kiadóval. Több mint 200 millió lejátszással a streaming oldalakon és a listákon elért helyezéseket, nincs kétségünk a közös munka gyümölcsözőségéről. A következő Battle Beast-lemez munkálatai jó úton haladnak, és alig várjuk, hogy a világ minden táján színpadra lépjünk, miután ez a COVID-betegség eltűnt! Sok év áll még előttünk!"

Tudni lehet arról is, hogy a banda frontlánya, Noora Louhimo szólóalbumot készít. A korong az Eternal Wheel Of Time And Space címet kapta, a rajongók márciusban vehetik kezükbe a rajongók, január 29-én pedig megjelenik róla az első kislemez.

Az énekesnő korábban elárulta: nem kimondottan metal albumot tervez, a kiadványon visszatér a blues-rockos gyökereihez, némi countryval vegytíve.

süti beállítások módosítása