Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Kukkants bele az új Sirenia-videóba!

2020. december 04. - Jurancsik Eszter

322847aac2dd2d4ec91a13981baf529c.jpg

A norvég és francia tagokból álló Sireniáról jó ideje tudni lehet, hogy szorgosan készíti új nagylemezét. E korong lesz a harmadik közös munka Emmanuelle Zoldan énekesnővel - ő váltotta a 2016 nyarán távozó Ailynt, a francia fronthölggyel közös első lemez Dim Days Of dolor címmel még az év novemberében napvilágot látott, 2018 októberében pedig jött az Arcane Astral Aeons.

Nemrégiben számoltunk be arról, miszerint a zenekar új klipjét forgatja, most pedig betekintő is érkezett a kisfilmhez, amely az Addiction Nr. 1 címet fogja viselni, egyúttal az album címére is fényt derítettek Morten Velandék: Riddles, Ruins & Revelations címmel kerül majd boltokba, ám a pontos dátum még nem ismert.

Íme, az ízelítő az új klipből!

 

Hamarosan jön a Sirenia új videoklipje!

8903e9287c7043c82afe2f6889cf5a95.jpg

A norvég/francia csapat utolsó nagylemeze 2018 októberében, Arcane Astral Aeons címmel jelent meg, amely sok rajongó szerint a formáció eddigi legerősebb albuma lett. Egyben ez volt a második kiadvány, amelyet a spanyol Ailynt váltó, korábban a zenekar kóristájaként ténykedő Emmanuelle Zoldan énekesnővel rögzített a banda - elődje a 2016-os Dim Days Of Dolor volt.

Korábban is pedzegette a Morten Veland alapította csapat, miszerint dolgozik az új albumon, elkészültek a hangszerek felvételeivel és Emma énekének rögzítésével is.

A mai napon fedte fel a zenekar: hamarosan érkezik friss kisfilmjük, érdemes tehát a zenekart követni.

 

Klippremier: Veil Of Secrets - The Last Attempt

107849086_4612543228759500_6216070559429840374_o.jpg

Nemrégiben írtuk meg, hogy visszatér a zenei életbe Vibeke Stene, a norvég Tristania egykori énekesnője. Veil Of Secrets nevű projektjében nem más a társa, mint Asgeir Mickelson (ex-Borknagar, Sarke, Ihsahn, Testament).

A duó november 30-ra ígérte bemutatkozó albumát, Dead Poetry címmel, amelyen a szerzemények fő vonala a doom metál lesz. A mai napon meghallgathatóvá vált az első dal, a The Last Attempt, amelyhez szöveges videó is készült, íme:

 

 

November végén érkezik Vibeke Stene új együttesének lemeze

107849086_4612543228759500_6216070559429840374_o.jpg

Korábban megírtuk, miszerint az egykori Tristania-frontasszony Vibeke Stene visszatér a zenei életbe. 2007 folyamán énektanári pályája miatt hagyta el a zenekart, őt váltotta az olasz Mariangela Demurtas. 

Vibeke -akinek az elmúlt években két gyermeke is született- ezután nemcsak tanárként, hanem színházi szerepekben is bizonyította tehetségét, Asgeir Mickelsonnal, a Borknagar nevű, folk/viking témákban utazó banda volt dobosával egyesítette erejét nyáron, létrehozva a Veil of Secrets projektet, amely a doom vonalat fogja erősíteni.

A napokban jelentette be a duó: november 30-ával megjelentetik első albumukat, amely a Dead Poetry címet viseli majd, és amelynek borítóját és számlistáját is megmutatták, íme:

123571350_5185815681432249_3922428828603693040_n.jpg

És a dallista:

1. “The Last Attempt” 5.24
2. “Sear The Fallen” 6.50
3. “Remorseful Heart” 5.27
4. “The Lie Of Her Prosperity” 6.19
5. “Fey” 6.32
6. “Bryd” 4.27
7. “Meson” 7.02
8. “Entirety” 6.21

Coldbound: Liv Kristine-nel dolgozik tovább az együttes

Az egykori Theatre of Tragedy-és Leaves' Eyes-frontasszony Liv Kristine-ről 2019-ben írtuk meg, miszerint új, sorban hatodik stúdióalbumán dolgozik, de énekel húga, Carmen Elise Midnattsol nevű zenekarában is. 

A norvég származású szőkeség alig pár órája újabb meglepetéssel szolgált a rajongóknak: Facebookos oldalán jelentette be, miszerint a 2012 óta létező finn melodikus death/doom/black metálban nyomuló Coldbound nevű csapat tagja lett.

122275147_2772255219698266_5364120783826068533_o.jpg

A csapat eredeti felállása: Markus Riihimäki, Meiju Enho és Pauli Souka. 

Legutóbbi albumuk 2018-ban jelent meg The Gale címmel, most pedig megérkezett az erősítés Liv személyében. Elmondásuk szerint nyers, álomszerű, északias zenét játszanak, amely ugyanakkor vad és elbűvölő is.

Trail Of Tears: Ailyn az új énekesnő!

122457779_3308430672525716_6224751401936691512_o.jpg

Pilar Giménez Garcia, alias Ailyn nem hagyta veszni művészi tehetségét a norvég Sireniából történt, 2016-os kényszertávozása óta. Több projekttel és énekessel is dolgozott együtt, tavaly pedig létrehozta a Her Chariot Awaits projektet, amelynek debütáló albuma idén tavasszal jelent meg, és Ailyn hangjának egy teljesen más aspektusát mutatja meg a korongon.

Tegnap újabb bombahírt robbantott a spanyol származású szépség: a Kristiansand-i (Norvégia) Trail Of Tears énekesnője lett. A szimfonikus/gótikus metálban nyomuló banda 2013 óta nem adott ki új lemezt, az évben az Oscillation című albumuk jelent meg, most viszont Facebookjukon jelentették be: visszatérnek, és Ailyn személyében némi erősítést is kapnak. 

Az együttes közleménye szerint már készül a következő lemez, amelyen Ailyn is énekelni fog, valamint több meglepetés is vár a rajongókra.

 

Októberben érkezik a Leaves' Eyes új albuma!

A Leaves' Eyes 2018 januárjában jelentette meg Sign Of The Dragonhead című nagylemezét, amely az első album volt a 2016-ban Liv Kristine-t váltó Elina Siiralával. 

A finn énekesnővel sikeres turnét könyvelhetett el a zenekar, a legénység pedig ma bejelentette a hírt, miszerint október 23-án boltokba küldik új korongjukat, amely a The Last Viking címet viseli majd.

"Kedves Barátaink, Rajongóink! Fantasztikus hírünk van számotokra! Október 23-án megjelenik új albumunk, a The Last Viking az AFM Records gondozásában! Monumentális, epikus, erős lesz!"

- lelkendezett a banda a Facebookon, és az is kiderült, hogy ismét történelmi téma ihlette a lemezt.

14852984_717590921722973_6342307665509008709_o.jpg

" 1066, Anglia. A döntő csata Stamford Bridge közelében. Harcosok, akik küzdenek a halál ellen, a földet vér áztatja. III. Harald norvég király, Hardrada („a kemény uralkodó”), haldoklik. Egész élete lepereg a szeme előtt: kegyetlen háborúk, harcok a hatalomért, egzotikus világokba utazás, amelyek hatalmas nőkhöz vezettek, és császárok, királyok mentek tönkre. Az utolsó viking király meghalt - a vikingek korának vége. Éljenek a vikingek!"

A dalok listája:

01. Death Of A King
02. Chain Of The Golden Horn
03. Dark Love Empress
04. Serpents And Dragons
05. Black Butterfly (feat. Clémentine Delauney)*
06. War Of Kings
07. For Victory
08. Two Kings One Realm
09. Flames In The Sky
10. Serkland*
11. Varangians
12. Night Of The Ravens*
13. The Last Viking
14. Break Into The Sky Of Aeon

Ahogyan látható, a Black Butterfly című szerzeményben a francia Clémentine Delauney (Visions of Atlantis, Exit Eden) is közreműködik, a lemezt pedig elődeihez hasonlóan Alexander Krull gitáros producerelte. 

Az album máris előrendelhető ITT, borítója pedig eképpen fest majd:

110168899_10158843977703901_3645767667797968980_o.jpg

Visszatér Vibeke Stene! Asgeir Mickelsonnal dolgozik együtt új projektjében!

Vibeke Stene 1996 és 2007 között erősítette hangjával a norvég Tristaniát, amely csapatot azért hagyta el, hogy énektanári karrierjére koncentrálhasson. Az ő helyét vette át az olasz Mariangela Demurtas, ezt követően Vibekéről keveset lehetett hallani, például, hogy egy ízben színházi darabban is bizonyította tehetségét. 

Az énekesnő azonban - akinek az elmúlt években két gyermeke is szüleletett - most visszatér. A Borknagar nevű, folk-viking témákban utazó csapat ex-dobosával, Asgeir Mickelsonnal - aki gitáron is játszik- egyesítette erejét, és Veil of Secrets néven alapítottak közösen együttest.

107849086_4612543228759500_6216070559429840374_o.jpg

A duó már meg is kezdte első albumának felvételeit, amely anyag a Dead Poetry címet fogja viseli, és előreláthatólag a jövő év őszén jelenik meg, műfajilag pedig a doom metált képviseli majd.

A zenekar Facebookos oldala itt található: https://www.facebook.com/VeilOfSecrets/

Weboldaluk: www.veilofsecrets.com

 

44 éves Liv Kristine

Boldog szülinapot!

1976. február 14-én született Liv Kristine Espenæs a norvégiai Stavangerben, így ma ünnepli 44. születésnapját az énekesnő. Ez alkalomból csokorba gyűjtöttünk egy sor érdekességet Livről! 
78758883_2484430315147426_7461177874775539712_n.jpg
 
- Húga, Carmen Elise Midnattsol nevű csapatának 2017 decemberében lett állandó, hivatalos tagja, ám ezt meglőzően is dolgozott a zenekarral. 
 
- Húszévesen költötött Németországba, ekkor már 3 éve a Theatre of Tragedy énekese volt. 
 
- A bandából zenei különbözőségek miatt vált ki 2003-ban, és még ebben az évben megalapította a Leaves' Eyest az Atrocity zenészével, Alexander Krullal, akihez szintén ez évben feleségül is ment. 
 
- Közös fiuk, Leon Alexander 2003 decemberében született.
 
- Liv vegetáriánus. Kislány kora óta nem fogyaszt húst, amelynek előzménye egy gyomorrontás volt - Liv egy húsos ételtől betegedett meg. Exférje, Alex és fia, Leon szintén nem esznek húst. 
 
- Hangtípusa: szoprán.
 
- A Leaves' Eyesban 2016 áprilisáig énekelt. Ekkor botrányos körülmények között elbocsátották az együttesből. Férjével, Alexanderrel való házsasság zátonyra futott, akkori szerelme, a terapeuta Mario eljegyezte Livet, ez verte ki végleg a biztosítékot a zenekar többi tagjánál. Helyére a finn Elina Siirala került, akit az Angel Nationből ismerhetünk.
liv-kristine-interview-pic-1.jpg
Liv Kristine a Leaves' Eyes énekesnőjeként
 
- Kedvenc sportjai a jóga és a futás. 
 
- 2016 októberében, a Belgiumban megrendezett 13. Metal Female Voices fesztiválon ismét egy színpadra állt Raymond Rohonyival, egykori Theatre of Tragedy-s zenésztársával, öt dalt adtak elő. Ekkor Liv elárulta: nyitott arra, hogy újra Raymonddal dolgozzon együtt. 
 
- 2018 szeptemberében váratlanul elhunyt vőlegénye, Mario. Először szívinfarktust, majd stroke-ot kapott a férfi. Liv viszont elhatározta, hogy nem hagyja abba a zenélést, a dalok felvétele is egy fajta terápiás jelleggel bírt. 
 
- Napjainkig összesen öt nagylemezt jelentetett meg, és 11 kislemezes dallal büszkélkedhet.
 
- Legkedvesebb hobbija a festés.
 
- 2019 áprilisában ismét rátalált a szerelem, egy dán fiatalember, Mikkel személyében, akivel idén terveznek oltár elé állni.
 

Liv Kristine: hamarosan jön az új kislemez + interjú

Feltárta lelkét az énekesnő

A norvég származású Liv Kristine-nek nem alakult túl jól az elmúlt néhány év. 2016 tavaszán kidobták az általa alapított Leaves' Eyesból, miután a másik alapítóval, Alexander Krullal tönkrement a házassága, majd tavaly szeptemberben elhunyt vőlegénye, Mario.

Némi vigaszt jelentett számára, hogy teljes értékű tagjává vált húga csapatának, a Midnattsolnak, illetve egy interjúban elmondta: hálás a rajongóinak a végtelen szeretetért és támogatásért. Idén a szerelem is újra rátalált az énekesnőre.

77294123_2462602017330256_3614579832760827904_n.jpg

Most az Empire Zone nevű internetes lapnak mesélt Liv magánéletéről és karrierjéről.

A szőke szépség elárulta: Mikkel-lel, új barátjával áprilisban szerettek egymásba és 2020-ban összeházasodnak.

"Mikkellel szerelem volt első látásra. Ezt a sors akarta így! Sokat beszlégetünk az Univerzumról, az istenekről, a vallásról, jógázunk és egészségesen élünk. Kreatívak vagyunk és támogatjuk egymást!"

- mondja új szerelméről Liv, és az is kiderült: Mikkel szülőhazájában, Dániában állnak oltár elé. 

78306045_2462602027330255_7245416108147081216_n.jpg

Liv és párja, Mikkel

Szóba került a black metal, amely műfaj hazájaként Norvégiát emlegetik, ám sok sötét esemény árnyékolta be e zenét a kilencvenes években.

"Tinédzser voltam, amikor Norvégiában nagyobb teret kapott a black metal. Szomorú, ami történt a kilencvenes évek folyamán, amikor is magukat sátánistának nevező emberek történelmi templomokat gyújtottak fel. Azonban ebben a témában nagy a zavar, ugyanis a black metalnak valójában semmi köze a sátánizmushoz!"

- vélekedett a témáról az énekesnő. 

Liv felfedte: nemsokára érkezik új kislemeze, amely a Skylight címet fogja viselni.

Tommy Olsson írta a dalt, és elküldte nekem. Jó ideje ötleteket cserélünk. Szeretem az ő megoldásait és nagyn inspiráló, hog elég teret ad nekem, hogy kísérletezzek a dallamokkal és a szövegekkel. Olyan ez, mint egy varázslatos áramlás. Mindig vannak ötletek. A Skylight-ot az ő stúdiójában vettem fel, augusztusban. Mindketten nagyon büszkék vagyunk arra, amit együtt kreáltunk. Sőt, biztos vagyok abban, hogy ezt a dalt a közönség is imádni fogja."

- árulta el dal titkait az énekesnő, akinek készülő lemeze immár a hatodik szólóalbuma lesz.

49118231812_b17b8b6a38_b.jpg

Liv még egy titkot megosztott: kapcsolatban áll egykori Theatre of Tragedy-s zenésztársával, a magyar származású Raymond Rohonyival, akivel 2016 őszén egy színpadra állt, és fergeteges bulit csaptak, azt pedig korábban is elmondta: nem tartja kizártnak, hogy újra együtt dolgozik majd egykori együttesével.

 

süti beállítások módosítása