Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Albumpremier+lemezismertető: Heart Healer - The Metal Opera

2021. március 12. - Jurancsik Eszter

heart-healer-album.jpg

A svéd Magnus Karlsson neve főleg produceri munkái kapcsán csenghet ismerősen, hiszen olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint az Ayreon, a Primal Fear vagy a Kiske/Somerville. Tavaly decemberben gondolt egyet, fogott néhány tehetséges énekesnőt, majd a stúdióba szabadította őket. A svéd Anette Olzon (ex-Nightwish, The Dark Element, Allen/Olzon), a spanyol Ailyn (ex-Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears), a finn Noora Louhimo (Battle Beast), az amerikai Adrienne Cowan (Seven Spires) és az örmény Margarita Monet (Edge of Paradise) örömmel mondott igent a felkérésere, hogy a lemezen szerepeljenek, amelynek címe The Metal Opera, és amely a mai nappal jelent meg. 

Karlsson a következőket mesélte a korong dalairól, amelyek tematikája -a projekt nevéhez illően- a szív gyógyítása:

Az opera főszereplőjét, a 'Heart Healert' a fantasztikus Adrienne Cowan alakítja, aki arra ébred, hogy semmire nem emlékszik, azt sem tudja, hogy kicsoda ő. Hamarosan kiderül, hogy ha megérint valakit, az meggyógyul, de minden egyes gyógyítással fogy a saját ereje. A lemez valójában egy utazás, melynek során kideríti, hogy ki is valójában, és közben találkozik másokkal, akik vagy neki szeretnének segíteni, vagy akik tőle várják a segítséget, de olyanokkal is, akik üldözik, mert félnek tőle. Rengeteg csodás énekessel dolgoztam már eddigi karrierem során, de főként férfi énekesekkel. Persze dolgoztam csodás nőkkel is, mint például Noora Louhimo, Amanda Somerville vagy Anette Olzon, de ezúttal kimondottan egy olyan albumot akartam készíteni, amelyen főként énekesnők hallhatóak. Mindannyiuknak nagyon különleges, egyedi a hangja, és más-más stílusban is tudnak énekelni, ami rendkívül fontos a projekt számára.

Elsőként az Into the Unknown című dalt hallhattuk, amelyben Noora énekelt, majd a This Is Not The End érkezett, amelyben viszont már mindegyik hölgy hallatta hangját. 

Az első két klipes dal igencsak elnyerte a tetszésemet, de különösen a This Is Not The End, amelynek refrénje hallatán megvallom, a fene se tudja miért, de kicsordult a könnyem. Decemberben elhunyt édesapám arca jelent meg előttem, mintha csak ő üzente volna, hogy ez nem a vég. Na, innentől kétségem sem volt, hogy ez az anyag valóban gyógyító energiákkal bír - ilyen hangokkal meg aztán főleg.

Igen súlyos dalokat varázsolt a lemezre Karlsson, vérbeli rock/metál szerzeményeket, és a fent felsorolt énekes hölgyek mindegyike remekül bánik a hangjával a kiadványon - mindegyikük nagyszerűen kamatoztatja tehetségét a különböző éneklési technikákban. Anette Olzont rengetegen lehúzták Nightwish-beli szereplése és első szólólemeze (Shine, 2014) kapcsán, ám a Jani Liimatainennel (ex-Sonata Arctica) közös projektjében, a The Dark Elementben és az Allen/Olzon (amelyet Russell Allennel alapított) projekben bebizonyította: tud énekelni. E lemezen pedig újfent nem okoz csalódást, különösen a We Can Stand All Alone és a Mesmerized című szerzeményekben. Noora Louhimót a Battle Beastben ismerhette meg a metálkedvelő közönség, és itt is hozza a formáját. Ailynt a Sireniából ismerhetjük, de sok együttessel -pl. Melted Space, Débler- dolgozott már együtt, valamint 2019-ben létrehozta Her Chariot Awaits nevet viselő csapatát, amelynek első lemezén hangjának egy teljesen más aspektusát tárta a nagyvilág elé, egy igen földbe döngölős lemezen, de időközben a Trail of Tears is felkérte frontlányának.

fotojet_6_4.jpg

Balról: Margarita Monet, Adrienne Cowan, Anette Olzon, Noora Louhimo, Ailyn

A When The Fire Burns Out-ban visszatér a Sireniás énekstílusához, ugyanakkor hangjának metálosabb oldalát is hallhatjuk. Adrienne Cowan, a bostoni Seven Spires fiatal énekesnője hörögni is tud, ám e lemezen tiszta hangjával szerepel - az Awake című tétel, amely az albumot nyitja, lehengerlően jó lett. Fényes jövő áll a 25 éves lány előtt. Margarita Monet, az Edge of Paradise örmény származású fronthölgye szintén fantasztikus munkát végzett. Az Evil's Around the Cornerben Noora és Adrienne alakítanak hatalmasat, utóbbi énekesnő a Weakerben is elképesztően szerepel. 

Magnus Karlsson ismét kitett magáért, ahogyan a lányok is. E lemez valóban gyógyítja a szívfájdalmakat, nekem legalábbis nagyon tetszenek a szerzemények. Nagyon vártam a dalcsokrot, és nem kellett csalódnom. Kifogástalan munka és minőségi dalok, szívmelengető (és gyógyító) szövegekkel.

10/10

--Sarok Bettina gondolatai...--

Érdeklődve fogtam neki a The Metal Opera tartalmának felfedezésébe, ugyanis két énekesnő kivételével a többiről pontosan tudom mi mindenre képesek hangszálaikkal,ettől függetlenül mégis sikerült meglepetést szerezniük.


Amikor elndult a lemeznyitó Awake először azt gondoltam,hogy 》hurrá,újra egy klisés szimfonikus felvezető《 másodpercekkel később viszont valami teljesen megváltozott,és már az az érzés kezdett motoszkálni bennem,hogy valami hatalmas, bombaszerű dolog van kibontakozóban. Nem kis kellett sokat várni arra,hogy a címszereplő Adrienne Cowan megszólaljon - nem kis meglepetést okozva.

collage2037645200.jpg

Adri karrierjét már követem egy ideje,láttam és hallottam is néhány covert tőle,ezen a lemezen viszont lenyűgözött, huszon x évesen rettenetesen kiforrt, érett hangokat villantott és nem is volt kétség,hogy a hét énekesnő közül ő lett a kedvencem. A többi hölgy sem piskóta,ott van például Anette Olzon,akit sokan cikiztek,különösen akkor,amikor átvette Tarja helyét a Nightwish-ben. Nyilván már akkor is megtette a tőle telhetőt,azóta persze megtalálta a ,saját hangját',amit rendre tud is kamatoztatni. De megemlíthetném még Margarita Monetet is,akit ez idáig nem ismertem,mostantól viszont utána kell néznem,mert nagyon megvett az alakítása. Ott van továbbá még Ailyn is,aki hangilag hatalmas meglepi volt új zenekarában, most viszont visszatért a Sireniában is jól bevált bársonyos hangszínhez, és milyen jól tette,már kezdtem hiányolni, Gracias!

Maga a lemez egy különleges utazás, egy történet,aminek minden perce precízen ki lett dolgozva, a kirakós darabjai pedig tökéletesen lettek elhelyezve. Végtére is,ez a szívgyógyító projekt beváltotta a hozzá fűzött reményeket  és bár jámborlelkű metálarcként azonnal hatással vannak rám a komolyabb szöveggel ellátott dalok,most mégis igyekeztem a hangra és dallamokra figyelni,mintsem arra,hogy tulajdonképpen mit is takarnak a sorok.

Nemtudom,hogy lesz-e folytatása ennek az egésznek,de reménykedem abban,hogy igen,hiszen a svéd mester most rendesen beletrafált abba,hogy kiket kell egy kalap alá venni és felpakolni őket egy komplett lemezre, a kis formációja pedig gyanúsan folytatásért kiált,mivel nem lehet,hogy a kezdet egyben a vég legyen,de mivel a lemezt a This Is Not The End című szám zárja fenn áll az esélye annak,hogy ez az utazás még messze nem ért véget... (Nekem ez egy 10-ből 9-es skálán mozog, a mérleg viszont még billenhet feljebb!)

Albumpremier+lemezismertető: Sirenia - Riddles, Ruins & Revelations

A mai nappal jött ki a dél-norvégiai Stavangerből származó Sirenia új albuma, a Riddles, Ruins & Revelations. Az előző lemez - az Arcane Astral Aeons - igencsak húzósra-zúzósra sikeredett, itt olvashattátok a kritikáját. Az volt a második közös munka Emmanuelle "Emma" Zoldan énekesnővel. A 43 éves, kétgyermekes anyuka hazájában, Franciaországban jó ideje ismert operaénekesnő, csodálatos mezzoszoprán hanggal rendelkezik, remek választás volt Morten Velandtól, amikor úgy döntött, a spanyol Ailyn 2016-os távozása után őt állította a mikrofon mögé - ezzel Emma lett a banda ötödik frontasszonya Fabienne Gondamin, Henriette Bordvik, Monika Pedersen és Ailyn után. 

1dc52a427cb04ca794faf59bd6111867.jpg

A Dim Days Of Dolor, amely még 2016 novemberében került boltokba, szerintem elég gyenge lett, viszont az Arcane Astral Aeons aratott, nemcsak nálam, de észrevételem szerint más zenei bloggerek és a rajongók körében is. Mintha szintet lépett volna a zenekar azzal, hogy felismerte, mennyi operás hangú lány énekel már az utóbbi években, és e korongon Emmanuelle már természetesebb előadásmódja volt hallható.

Az album megjelenése óta nem telt el nap, hogy ne hallgattam volna számokat róla. Na, valami ilyesmit vártam a Riddles, Ruins&Relevationstól is. 

Elsőként decemberben hallhattuk az Addiction No. 1 című dalt, amely a csapatot a modernebb oldaláról mutatta be, elektronikus elemekkel és érdekes megoldásokkal, majd következett a We Come To Ruins, amely kicsit keleties, arabos hangzást kapott, de nagyon jól megcsinált zene. Két napja Desireless hatalmas sikerű Voyage Voyage című szerzeményének -amely sláger 1986-ban vezette a listákat Európa-szerte- metálosított verziójával rukkolt elő a banda, amely nóta teljes egészében francia nyelvű. Bár nem vagyok oda a francia nyelvért, de ezt a dalt mindig szerettem, és Emmáék coverje igen erőteljes lett. 

A lemezt hallgatva várja az ember a csúcspontokat, az orgazmusokat a dalokban, ám ez most valahogy elmarad. A három beharangozó szám után valami erőteljes, epikus, de mégis Sireniás albumra számít a hallgató. Utóbbi jellegzetesség, tehát a tipikus Sireniás elemek ezúttal sem hiányoznak a számcsokorból, de a katarzis, amely végigkísérte pl. az Arcane Astral Aeons-t, most elég lagymatag módon van jelen a dalokban.

81207980_731524594041465_6527584882245270832_n0.jpg

Mi történhetett? Mert a korongra nem lehet azért egyértelműen kijelenteni, hogy rossz. Vannak jó, szerethető szerzemények rajta, pl. a Towards an Early Grave dinamikája, a Beneath the Midnight Sun dallamvilága, a The Timeless Waning keménysége és a December Snow sejtelmes hangulata nagyon tetszett, de a többi dal valahogy nem üt akkorát. Ahogy egy kedves barátom fogalmazott, tisztességes iparmunka, ám az első három klipes nóta után valahogy ez kevésnek tűnik. Hallgatható lemez, vannak rajta jó számok, de jó pár dal - sajnos - gyenge.

7/10

Megjelenés: 2021. február 12.

Kiadó: Napalm Records

Zenészek:

Emmanuelle "Emma" Zoldan - ének

Morten Veland - basszusgitár, billentyűk, hörgés

Nils Courbaron - gitár

Michael Brush - dob

Dallista:

  1. Addiction No. 1

  2. Towards an Early Grave

  3. Into Infinity

  4. Passing Seasons

  5. We Come to Ruins

  6. Downwards Spiral

  7. Beneath the Midnight Sun

  8. The Timeless Waning

  9. December Snow

  10. This Curse of Mine

  11. Voyage Voyage

146156-sirenia-riddles-ruins-revelations.jpg

 

 

Lemezismertető: Taleteller - The Path

Nyáron interjút készítettünk Tóth Tiborral, a Taleteller alapítójával, aki elmondta: zenét szerezni számára olyan, mintha egy naplót írna. Láthattuk a budapesti bandától az Aurora és az Emerald Creek című nótákhoz készült klipeket, a zenész pedig -aki 2010-ben alapította az együttest- elárulta: nagy hatással van rá például a Sirenia, a Nightwish vagy éppen a Delain munkássága, de sok szimbolista költő is, mint például Ady Endre. 

Énekesnőjük a kellemes szopránnal megáldott Csák Annamária, akivel elkészült végre az új album, a The Path, amely egy történetet mesél el 12 számon keresztül. Ugyan a kiadvány csak december 21-én fog hivatalosan megjelenni, hálával és köszönettel tartozom a zenekarnak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy meghallgassam a számokat és véleményt mondhassak róluk.

the_path_1.jpg

Az A Hero Will Rise című dallal indít a lemez, amely megmutatja a korong irányát: filmzeneszerű, kellemes darab. Itt kell megemlítenem, hogy a csapat szimfonikus hangszerelője, Uhljar Mihály remekül végezte a munkáját, monumentális, epikus dallamokkal egészítve ki a korongot. Ő egyébként 2017-ben csatlakozott a zenekarhoz, mint Taleteller-rajongó. :)

A szerzemények nagy része valóban felfedi, hogy a zenekart komolyan inspirálta a felvételekkor a Nightwish, az Epica, a Sirenia és még jó pár együttes, de mégsem lehet utánzással vádolni a formációt, mert a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére teljesen sajátos, egyedi hangzású a kiadvány.

taleteller_wide_new.jpg

A Where The Tales Born és a Run From The Wolves engem emlékeztetnek a Tarja-érás Nightwish lemez, a Once dalaira, ám Annamari nem operásan énekel, hanem úgy, mintha mesét mondana. Ám ez cseppet sem altató jelleggel, ahogyan a gyerekeknek szokták, a zenével együtt az ő hangja is belekúszik az agyadba és ott is marad. 

A már ismert Aurora dallamos refrénjével a koncerteken biztosan partihangulatot fog teremteni, majd az Ignis Fatuus, a Wanderer és a Nightmare következik, szintén fülbemászó dallamokkal, hol keményebb, hol lágyabb részekkel. Az Eternal Fall egy szép ballada, kelta-ír hatásokkal, férfi ének is kiegészíti Annamari hangját. 

 

Ezután egy ismét pörgős tételhez érkeztünk, a Moonlight Feast-et hallgatva az embernek táncolhatnékja támad - legalábbis nekem biztosan. Ezután a The Storm -amely instrumentális, de igencsak pattogós szerzemény- vezet át minket a lemez utolsó fejezetéhez. 

Az Emerald Creek-et már ismerjük, itt a vándor utolsó útjához érkezik, és megtudhatjuk, merre visz a smaragd patak csobogása. Az érzelmes dal után a The Dying Forest ismét a keményebb vonalat képviseli, amely a végére lelassul. Lágy részekkel zárul a dal, mint egy mese végén, amikor a gyermek már alszik, és álmodik. Az albumzáró Through The Path a The Stormhoz hasonlóan szintén instrumentális, szimfonikus tétel, a vándor megpihen és nyugovóra tér.

 

Összegezve: telített a piac szimfonikus metál tekintetében, egyre kevesebb az olyan csapat, akik valami igazán különlegeset tudnak csinálni. A The Path a vándor által bejárt ösvényt mutatja be, azaz egy úgynevezett konceptlemezről beszélünk, amelyeknek megvan az a veszélye, hogy néhány dal után kifullad és unalmas lesz, ha nincs meg az a plusz a storyline-ban, ami fent tartja az érdeklődést és megragadja a hallgatót. Mint amikor filmet nézel és egyszer csak ellaposodik, és bealszol rajta. A Taleteller lemeze, "filmje" azonban végig leköti az embert, Annamari énekstílusa nem az operás áriázás, de nem is baj, mert a dalok témájához, szövegéhez inkább a lágyabb ének illik. Elvégre ez egy történet, és egy történetet vicces lenne operás énekkel "elmesélni", a férfi ének pedig nagyon is kellett, remekül kiegészíti Annamarit - az úriember pedig nem más, mint Pápai Zsolti a Cadaveresből. Szinte látod Magad előtt a történetet, a vándort, ahogyan járja az ösvényt és útja során kalandos élményekben van része. Erős lemez, erős dalokkal, profi hangszereléssel és hallani a befektetett munkát. Részemről az album teljesen rendben van.

10/10

Megjelenés: 2020. december 21.

A dalok listája:

1. A Hero Will Rise

2. Where The Tales Born

3. Run From The Wolves

4. Aurora

5. Ignis Fatuus

6. Wanderer

7. Nightmare

8. Eternal Fall

9. Moonlight Feast

10. The Storm

11. Emerald Creek

12. The Dying Forest

13. Through The Path

Zenészek:

Csák Annamária - ének

Tóth Tibor - billentyűk

Róth Miklós - dob

Horváth Imre - gitár

Uhljar Mihály - szimfonikus hangszerelő

Weboldal: www.taletellerband.com

Facebook

Instagram

Youtube

 

Lemezismertető: Leaves' Eyes - The Last Viking

A mai napon jelent meg a Leaves' Eyes nyolcadik stúdióalbuma, egyben a második, amelyen már Elina Siirala énekel. A finn hölggyel elkészült előző lemez a 2018-as Sign Of The Dragonhead volt, magát az énekesnőt korábban az EnkeliNation/Angel Nation zenekarból ismerhettük.

Láthattuk a Dark Love Empress és a Chain Of The Golden Horn című szerzeményeket klipes formában, ízelítőt adva a kiadványból.

110168899_10158843977703901_3645767667797968980_o.jpg

Természetese e korongot is történelmi téma ihlette, csöppet sem meglepő módon a vikingek. A csapat így mesélt a lemezről:

" 1066, Anglia. A döntő csata Stamford Bridge közelében. Harcosok, akik küzdenek a halál ellen, a földet vér áztatja. III. Harald norvég király, Hardrada („a kemény uralkodó”), haldoklik. Egész élete lepereg a szeme előtt: kegyetlen háborúk, harcok a hatalomért, egzotikus világokba utazás, amelyek hatalmas nőkhöz vezettek, és császárok, királyok mentek tönkre. Az utolsó viking király meghalt - a vikingek korának vége. Éljenek a vikingek!"

Elinára nem kis feladat és kockázat várt, amikor a banda egyik alapítóját, Liv Kristine-t kellett váltania 2016 tavaszán - a norvég ex-frontasszony ugyanis éppúgy a csapat jelképe és hangja volt 13 évig, mint ahogyan 9 éven át Tarja Turunen a Nightwishnak. Ám a csapat sikeres turnét bonyolított le Elinával, jártak hazánkban is, a Sign Of The Dragonhead sem került kukába, annak ellenére, hogy szerintem egy átlagos lemez lett. Vagyis inkább: felejtős. De persze, ez csak az én véleményem! Nem kell egyetérteni vele!

A The Last Viking intrója, a Death Of A King epikus és monumentális, libabőrözős. Kíváncsian láttam neki tehát a következő szerzemények hallgatásának. A Chain Of The Golden Horn és a Dark Love Empress, a két első kisfilmes nóta nem híg szerzemény.

118281531_10158932128463901_3361415363924454842_o.jpg

Körülbelül hasonló kaliberű dalok alkotják a lemez gerincét, a Black Butterfly-ban például a francia Clémentine Delauney (Visions of Atlantis, Exit Eden) siet a formáció segítségére, a szám pedig kedves, szerethető lett. Kiemelkedik még a War Of Kings, a For Victory, a Two Kings One Realm, de a többi dal is hozza az elvárásokat. A Flames In The Sky például tipikus bulinóta, biztosan állandó darabja lesz a koncerteknek, ahogyan a Night Of The Ravens is. Elina szépen énekel, a hangjába nem lehet belekötni. A fronthölgy egyébként is egy kedves, közvetlen leányzó, aki készséggel válaszol a rajongói kérdésekre. Mindemellett tiszteli elődje, Liv munkáját, és mindent, amit ő a zenekarba tett, allűröktől mentes személyiség. Aki pedig látta őt élőben, maga is meggyőződhetett arról, hogy igenis, van erő a hangjában. 

33513354_1451907788246449_2625317258104143872_o.jpg

Maga a lemez nem lett rossz, hozta a szintet, amit a Leaves' Eyes-tól megszokhattunk. Nem hibátlan, zeneileg lehetett volna még itt-ott kreatívkodni, keménykedni, de összességében egy hallgatható, Alexander Krull németes precizitásával patikamérlegen kimért albumot rakott össze a zenekar. 

9/10

Megjelenés: 2020. október 23.

Kiadó: AFM Records.

Zenészek:

Elina Siirala - ének

Alexander Krull - hörgés, billentyűk

Thorsten Bauer - gitár, basszusgitár

Joris Nijenhuis - dobok

Micki Richter - gitár

Dallista:

01. Death Of A King
02. Chain Of The Golden Horn
03. Dark Love Empress
04. Serpents And Dragons
05. Black Butterfly (feat. Clémentine Delauney)
06. War Of Kings
07. For Victory
08. Two Kings One Realm
09. Flames In The Sky
10. Serkland*
11. Varangians
12. Night Of The Ravens*
13. The Last Viking
14. Break Into The Sky Of Aeon

Lemezismertető: Amaranthe - Manifest

A mai napon megjelent a svéd-dán modern metálos formáció új albuma, a Manifest, két évvel legutóbbi kiadványuk, a Helix után.

Utóbbi korong hasonlatos volt az előzőekhez, és éppen ezért személy szerint nem túl sok fantáziát láttam benne. A Helixet 2018 tavaszán-nyarán rögzítették, két hónap alatt, és véleményem szerint ez érződött a dalokon is. Bár nem voltak rosszak, nekem nem ütött nagyot. Átlagos dance-metal lemeznek tudnám nevezni, de még ez évben történt valami, amely által teljesen új irányt vett az Elize Ryd énekesnő által vezetett banda élete.

105411263_4508353782523312_4394689502114465023_n.jpg

Angela Gossow, a dallamos death metalt játszó Arch Enemy egykori frontasszonya, aki a zenekarból 2014-ben történt kiválása óta menedzserként dolgozik, szárnyai alá vette a csapatot, 2018 ősze óta tehát ő segíti a skandináv együttest is, akik ezzel egy időben a Spinefarm kiadótól a Nuclear Blasthoz igazoltak.

A Manifest felvételei Koppenhágában zajlottak, és Elize elmondása szerint az utolsó pillanatban érkeztek meg a dán fővárosba, amely teljesen kihalt volt - lévén, hogy aznap vezettek be teljes karantént Európa (és más földrészek) sok országában a koronavírus miatt. A zenekar elmondta: ez lesz az eddigi legkeményebb lemezük.

Nyáron jött a hír, miszerint végeztek a korong rögzítésével, felfedésre került a borító, a számok listája és jött hamarosan az első dal is, a Do Or Die, amelyben a fent említett Angela Gossow is vendéghörög. A német hölgy pár éve elmondta: visszatérésre készül, ennek első lépése lehet a bandával felvett közös dal.

Következőként érkezett a vírushelyzetről íródott Viral, majd a Noora Louhimoval felvett Strong. Utóbbi szerzeményhez véleményem szerint tökéletes választás volt a Battle Beast énekesnője, hiszen a finn hölgy torkában arany van. A dal témája pedig az erőt veszi alapul, amelyben Nooránál nincs hiány.

Utolsóként, az album megjelenése előtt szeptember végén láthattuk az Archangelt, amelyhez nem gyengén látványos videót forgatott a banda.

A lemez alaphangulatát megadja a Fearless, amely az első tétel, és amely megmutatja: valóban keményebb lemezzel lesz dolgunk, mint eddig - a szerzemény egyébként ma jelent meg videó formájában is.

 

A Make It Better hasonló érzéseket ébreszt, rengeteg hörgéssel, keményebb gitárokkal. A hörgős Henrik "GG6" Wilhelmsson igencsak kitesz magáért az egész albumon. A Scream My Name kicsit az előző lemezeket idézi, majd jön a már említett Viral. 

 gg6-amaranthe-band.jpg

Az ezt követő Adrenaline, amely szintén erősen hajaz az előző lemezekre, de dallamos és szerethető szerzemény. A Strong folytatja a számcsokrot, majd a szintén pörgős The Game után egy kissé lassabb vizekre evezünk a Crystalline képében, amelyben fontos szerepet kap a férfi ének. Nils Molin hangjába nem lehet belekötni, jól tette a zenekar, hogy a 2016 folyamán kilépett Jake E helyére őt választották be. A pokolian jó Archangel után darkstepes elemeket is felvonultató Boom! következik, a Die And Wake Up igen érdekes zenei megoldásai után pedig az Angelával közös Do Or Die zárja a sort.

Összegzés: Angela Gossow igencsak bekeményítette a zenekart, kétségtelenül jó ötlet volt, hogy együttműködésre adják a fejüket. A Manifest is modern metál, éppúgy, mint az előző lemezek, de valóban keményebb, kreatívabb lett véleményem szerint. Bár néhány dal több hörgést és keménységet elbírt volna, egy igen sokszínű és minőségi albumot adott kezünkbe a csapat. 

8/10

Megjelenés: 2020. október 2.

Kiadó: Nuclear Blast.

Számlista:

01. Fearless
02. Make It Better
03. Scream My Name
04. Viral

05. Adrenaline

06. Strong (feat. Noora Louhimo)
07. The Game
08. Crystalline
09. Archangel
10. BOOM!1
11. Wake Up And Die
12. Do Or Die

ama.jpg

 

Lemezismertető: Her Chariot Awaits

2016 nyara óta sok víz lefolyt a Dunán. A metálrajongók minden bizonnyal élénken emlékeznek azon év nyarára, amikor is a norvég Sirenia bejelentette: nem kívánnak tovább együtt dolgozni az őket 8. éve erősítő Ailynnel.

A csapat pacsirtájának édesanyja májusban váratlanul elhunyt, a hétéves kora óta inzulinhiányos cukorbetegséggel élő Ailynnél pedig ez egészségi megrendülést okozott. Orvosa pár hét pihenést írt elő számára, ám ezt Morten Velandék már nem voltak hajlandóak megvárni, ezért a 2003 óta háttérénekes Emmanuelle Zoldant állították mikrofon mögé, aki azóta a formáció hivatalos fronthölgye is lett. 

Ailyn, ez a gyönyörű és csilingelő hangú spanyol leányzó viszont nem hagyta magát leírni. Dolgozott a Melted space-szel, a Secret Rule-lal és a Déblerrel is, majd túljutva depresszióján 2019 őszén megalakult a Her Chariot Awaits, amely zenekarban egyik társa nem más, mint az Adrenaline Mob-os Mike Orlando. New Yorkban rögzítették a banda nevét viselő albumot, amely teljesen más hangzást képvisel, mint a Sirenia, elsőre nagyon megdöbbentő hallgatni.

hca2.jpg

Színtiszta rock ez kérem szépen, többféle elemet vegyítve (klasszik rock, heavy metal, grunge, és még sorolhatnám). A Dead&Gone, valamint a Constant Craving dalokat már a lemez boltokba kerülését megelőzően hallhattuk, amely megmutatta a korong fő irányvonalát. Semmi áriázás, körítés, maszlag. Tiszta rock és keménység. Már az első dal, a Misery letépi az ember fejét, és ez a zúzás folytatódik az olyan dalokkal, mint a Screaming Misfire, a Stolen Heart vagy a Say No. 

hca.jpg

Ailyn teljesen más aspektusát mutatja meg szoprán hangjának, amely mind a Sirenia által képviselt szimfonikus hangzáshoz, mind ehhez a rockos kiadványhoz tökéketesen passzol. De valahogy ez mégis más! Több... merészen játszik a magassásokkal és mélységekkel. Arra pedig, hogy használja a hangját bátrabban, éppen Mike bátorította a mediterrán szépséget, aki igencsak jól tette, hogy hallgatott a mester tanácsára. Számomra a lemez egyik csúcspontja a Take Me Higher, de Ailyn mindegyik dalban bebizonyítja: otthon van a klasszikus rockban is és kreativitásból is jócskán kapott a Jóistentől.

hca3.jpg

Őszintén szólva, nagyon meglepett ez az album. Hatalmas csalódás, de jó értelemben! Mindegyik dal szerethető, könnyen emészthető és lehengerlő. Erőt ad. Feltölt. Ailynnek pedig véleményem szerint ez az énekstílus sokkal, de sokkal jobban áll, mint a Sireniás áriázgatás. Telített a szimfonikus metál piaca. A Her Chariot Awaits és Ailyn számomra az év eddigi legnagyobb meglepetését produkálta. Meggyőztél, Ailyn, várom a turnét és minden mást, amit csinálsz. Újjászülted magad.

10/10

Kiadó: Frontiers Music.

 

Tracklist:

1. Misery 4:24

2. Dead & Gone 4:22

3. Screaming Misfire 4:25

4. Stolen Heart 3:39

5. Constant Craving 3:55

6. Say No 3:29

7. Line Of Fire 4:39

8. Turning The Page 4:12

9. Take Me Higher 4:16

10. Just Remember 4:20

11. Forgive Me Dear 4:14

 

Albumpremier: Nightwish - Human :II: Nature, lemezismertető

nightwishhumannature.jpg

2015 óta sok víz lefolyt a Dunán. Ekkor jelent meg ugyanis a finn, holland és angol tagokból álló Nightwish utolsó lemeze, az Endless Forms Most Beautiful. A kiadvány kapott hideget-meleget, valaki imádta a lemezt, valaki pedig a száját húzta - a csapat mégis rendre teltházas koncerteket nyomott le a hozzá kapcsolódó turnén.

A zenekar új albuma, a Human :II: Nature a mai napon landolt a boltok polcain, amelynek felvezetője a Noise című dal volt februárban, a szerzeményhez pedig nagyon látványos videót készített a banda, és nem is akárhol: a londoni Természettudományi Múzeum falai között forgattak, amely megtiszteltetés nem sok együttesnek adatik meg. A szám és a kisfilm a technikától függő embereket kritizálja, a klipben kapunk WC-n trónoló Troyt, gyermeke minden mozdulatát posztoló Floort, vegánokat és Greenpeace-seket kifigurázó Tuomast és egy szőke csajszit, aki nem egyszer szó szerint betolja a kamerába az ülőgumóit, na meg egy vagonnyi telefont. 

 

Tuomas Holopainen, a csapat agya elmondta: nem tervezett konceptalbumot, ám mégis az lett, azt pedig még 2017 folyamán felfedte: 2016-os turnéjuk befejeztével komoly alkotóművészi válságot élt át, nem tudta hogyan tovább - hiszen úgy érezte, sokadik csúcspontját érte el az akkor már 20 éve létező együttes. Azonban az Auri projekt -amelyet feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-es kollégájával, Troy Donockley-val hívott életre - utat nyitott a Nightwish-dalok felé is. 

84405451_195255141662145_5038316913919262720_n_1.jpg

A Human :II: Nature dupla CD-n jelent meg. Az első lemezen az emberi természettel foglalkoznak a dalok, a másodikat pedig a természetnek ajánlotta a zenekar - ahogyan Tuomas fogalmazott: ez az ő szerelmes levelük a Földnek.

A Harvest volt a második dal, amely klipes formában napvilágot látott, az ír dallamokra épülő nóta igencsak fülbemászó, éles kontraszt a dübörgő Noise-hoz képest.

 

Floor Jansen, a holland énekesnő sokkal többet játszik a hangjával és jobban ki is használja szopránját, de nem sokban tér el éneklési stílusa az előző lemezétől.

Tény, hogy jó pár erős dal hallható a pakkban, pl. a Shoemaker, amelynek végén a frontasszony áriázásától az embert kirázza  a hideg. A Pan álomszerű dallamai elvarázsolják és egy másik világba repítik az embert, kellemes, szerethető nótává növi ki magát. 

Itt köszönnek vissza leginkább a korábbi albumok jellegzetességei, főleg az Endless Forms Most Beautiful és a Dark Passion Play elemei, de a How's The Heart keltás dallamai például egyszerre idézik az Imaginaerum albumon hallható I Want My Tears Back motívumait, ugyanakkor az alap dallamok a Ghost Love Score-ra hajaznak, amely a 2004-es Once lemezen található.

A Procession számomra kicsit felejtős, de az ezt követő Tribe már vadabb, egy kis zúzás, sámándobok - az egzotikus hangzás cseppet sem áll távol Tuomastól, gondoljunk például az Angels Fall First albumon hallható Tutankhamen című dalra, amely az egyiptomi fáraóról szól, Egyiptomot idéző dallamok hallhatók, vagy a Once lemezen helyet kapott The Siren-ra, amelyben a szitár és Tarja énekstílusa Indiát idézi meg.

Endlessness. E tételben igazolódik be leginkább Tuomas egyik elhintett nyilatkoztata, miszerint az új album igencsak énekorientált lesz. És valóban! Marco Hietala is hallható végre, úgy istenigazából, de sajnos ez nem menti meg a dalt, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.

nw6_1.jpg

Összegzés: jó pár erős dalt kaptunk a Human :II: Nature-re, ám sajnos vannak töltelékszerű számok is. Kár érte, főleg, hogy több évig dolgozott rajta Tuomas. Mindenkitől elnézést, akiknek bejön a lemez, de véleményem szerint hiába akarták megismtelni a Once vagy a Dark Passion Play sikereit, sajnos ez most nem jött össze. Olyan, mintha egy pár korábbi albumukat mixelték volna össze, tele vab önlenyúlásokkal. És itt merül fel a kérdés: lehet így még jövője egy olyan zenekarnak, amely 1996 óta, azaz 24 éve képviselteti magát a metál-palettán? Akik túléltek számtalan tagcserét és megszámolhatatlan sikeres turnét nyomtak le? 

Kiadó: Nuclear Blast

Zenészek:

Tuomas Holopainen - billentyűk

Floor Jansen - ének

Troy Donockley - fúvós hangszerek, ének

Kai Hahto - dobok

Emppu Vuorinen - gitár

Marco Hietela - basszusgitár, ének

Tracklist:

01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness

10/06

 

 

 

 

Lemezismertető: Infected Rain - Endorphin

És akkor ismét egy lemezkritika. Nem győztem kapkodni a fejem, annyi album jelent meg az utóbbi hetekben, de ez nem baj! Mert imádom a metált.

Sokan hasonlítják az Infected Raint az ukrán Jinjerhez, pedig alig van hasonlóság a két együttes között. Talán annyi hogy majdnem ugyanakkor alakultak - a Jinjer 2009-ben, utóbbi zenekar pedig 2008-ban. Míg Tatiana Shmailyukék zenéje inkább a progos irányt képviseli, addig az Infected Rain a dallamosabb, modernebb, már-már a nu műfajba is illeszkedő metált tolja - nem is akárhogy. A moldáv fővárosból, Kisjenőből származó banda immár negyedik albumát dobta a boltok polcaira október 18-án, a Napalm Records felügyelete alatt.

5d9f7437-infected-rain-release-black-gold-music-video-image.jpeg

Több klipes dallal is felvezették a lemezt Lena Scissorhandsék, elsőként a The Earth Mantra került fel a Youtube-ra, amelyet a Földet érintő, egyre súlyosabb környezetszennyezés kérdésének szenteltek. Ezt követően jött a Lure, majd a kissé nyugis hangvételű Storm, amelyben Lena tiszta hangján énekel. A feltűnő megjelenésű énekesnő tiszta hangjával sincs probléma, szép, kellemes hangszínnel lett megáldva, azonban a hörgős részeknél nem a Jinjer-féle brutalitás árad belőle, hanem a kicsit heavy metalosabbra hajazó stílus. Habár Lena hangja magasabb, mint ukrán kolléganőjéé, lehet nem is lenne alkalmas a túl mély hörgésekre. De ez lényegtelen, mert a számok remekül össze lettek rakva! Jó kis felvezetői a kiadványnak ezek a nóták.

Nem sokkal a lemez megjelenése előtt még egy dal kijött, a Passerby, amely számomra a korong egyik csúcspontja. A refrén nemcsak zseniális dallamú, hanem a szöveg is sokak fülébe eljut. Az emberek egymás iránti érdektelenségéről szól a dal, mesterien tálalva. Na meg arról, hogy szeretnénk hinni valakinek, aki talán kurvára nem is érdemli meg a bizalmunkat. Lena zseniálisan énekli a refrént, abszolút kedvenc a dal. 

Nemrégiben a Black Goldhoz is klip készült, ez is a zúzósabb, keményebb vonalon mozog, a videó pedig nagyon látványos lett, a fekete arany pedig a mai világ felszínességét hivatott bemutatni - és ez sikerült is. Mesterien összerakott szám a Black Gold is.

A Symphony Of Trust a bizalomról és annak elvesztéséről szól, amely a mai, anyagi értékekre épülő világban egyre inkább jellemző.

A Passerby után számomra a másik hasonló komoly és libabőrözős szerzemény a Pendulum, amely az igazság keresésére épül. Amolyan igazi, Skorpió jegyében születettek számára íródott dal, mert e jegy a legnagyobb igazságkereső, nem mellesleg Lena is e jegy szülötte. 

ff_infected_rain-1.jpg

Hatalmasat üt a Walking Dead címre keresztelt dal is, amely szintén a mai társadalom egyik problémáját mutatja be: a manipulációt. 

A Victim az a nóta, amely elsőre nem üt akkorát, de másodszorra már igen. A Taphephobia pedig egyértelműen a depressziót, a lelki betegségeket választotta témájának, na meg az élve elégetéstől való rettegést.

Komoly témákat feszegetnek tehát Lenáék, akik elmondásuk szerint távol állnak a tipikus "megcsinált" együttesektől, és a modern metált kívánják csúcsra járatni. És nagyon jó úton haladnak. Ezt jelzi a tény is, miszerint nemrégiben a Napalm Recordshoz igazoltak, amely kiadó profizmusáért és útmutatásáért hálát is adtak egy korábbi interjúban.

b0b621768ad5a32d6b500a4f9d19ed56_960x960x1.jpg

Az Endorphin az Infected Rain eddigi legérettebb, legsokszínűbb lemeze, Lena most is kitesz magáért, de a zenekar többi tagja is remek zenész. Nekem az egyik kedvenc albumom ebben az évben a Lacuna Coil-é és a Jinjeré mellett.

10/10

Megjelenés: 2019. október 18.

Kiadó: Napalm Records

Tracklist:

1. The Earth Mantra

2. Black Gold

3. Symphony of Trust

4. Pendulum

5. Passerby

6. Lure

7. Victims

8. Walking Dead

9. Taphephobia

10. Storm

Zenészek:

Elena "Lena Scissorhands" Cataraga - ének

Eugen Voluta - dobok

Sergey Babici - gitár

Vladimir Babici - basszusgitár

Vadim "Vidick" Ozhog - gitár

 

Lemezismertető: Jinjer - Macro

A Jinjerre 2017-ben figyeltem fel istenigazából először, amikor is elém került a Youtube-on a Who is gonna be the one című daluk videoklipje. Hörgés, tiszta ének. Mondanom sem kell, hogy a műfaj elkötelezett híveként azonnal beleszerettem a zenéjükbe, és azóta kísérem figyelemmel a Kelet-Ukrajnából származó csapatot. Később hallottam a Pisces című nótájukat, amely nemcsak a zene miatt tetszett, hanem azért is, mert első körben én asztrológus vagyok, élvezettel és megdöbbenéssel hallgattam a Halak jegyről szóló számot (e jegyben született az énekesnő Tatiana, vélhetően innen jött az ötlet, hogy írjon róla egy dalt).

 5d99fb54-jinjer-bassist-eugene-abdukhanov-american-fans-are-extremely-dedicated-and-extremely-crazy-during-the-show-video-image.jpg

Tatiana Shmaylyuk (32) egy picurka csajszi, akinek torkából brutális hörgések törnek elő. Igen ám, de emellett tiszta énekhangja is teljesen rendben van. Alissa White-Gluz, Vicky Psarakis és az összes olyan énekesnő, aki hörög, méltó konkurenciára lelt személyében. Buldózerként tombol a színpadon, de a privát életben egy hihetetlenül kedves, közvetlen nő, a 2018-as, Düreres koncert előtt volt alkalmam személyesen találkozni vele, amikor is egykori társ-blogommal közösen interjút készítettünk vele. 

Ennek a körülbelül 160 centis leányzónak kijutott a kreativitásból, Instagramját elnézve modellnek sem lenne utolsó. Minden bizonnyal e szakmában is sikeres lenne, ha nem énekelne. De énekel, na meg hörög. 

v_s_-1154.jpg

Idén, év elején dobta az üzletek polcaira a Micro című középlemezt a banda, amelyről a címadó dal kivételével mindegyikhez videoklipet is készítettek. Számomra különösen a Teacher! Teacher! baszott oda. De a többi is tetszett.

A zenekar végigturnézta a nyarat, mindeközben a stúdióban is sok időt töltöttek, így jelenhetett meg október 25-én a Macro címre keresztelt új stúdióalbum. Korábban egy interjúban a basszusgitáros Eugene Abdiukhanov elmondta: náluk úgy működik a dalszerzés, hogy megírnak egy bizonyos számú dalt és azok felkerülnek a lemezre, ellentétben más bandákkal, akik akár 15-20 dalt is kiizzadnak magukból. Ezek közül pedig, ami jól sikerült, megy az albumra. Eugene szerint, ha ők 8 dalt írnak, akkor 8 dalt rögzítenek. Lehet, hogy ez a Jinjer egyre növekvő sikerének a titka? Elvégre a minőség fontosabb kell, hogy legyen a mennyiségnél, ez kétségtelen. Az együttes pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb áttörését hajtotta végre metál fronton.

Elsőként kijött a Judgement (&Punishment), majd másodikként az On The Top, amely dalok remekül megmutatták a korong irányvonalát: a már megszokott Jinjeres hangzás, zúzások, súlyos dob-és gitártémák. Előbbi szám amilyen nyugisan indul, olyan keményen folytatódik, változatos és kreatív zenei megoldásokkal lett megtűzdelve. Utóbbi -címéhez híven- a csúcsra juttatja a hallgatót - orgazmus a fülnek. 

 

Nemcsak a fronthölgy találékony, de a Jóistennek hála, az együttes többi zenésze is remek dallamérzékkel lett megáldva. Meglepetés a Retrospection, amely ukrán sorokkal indít, és Tatiana szüleiről énekel benne. Nagyszerűen eltalált tétel, bizony. 

A Jinjer bizony nem a szarral gurigázik, kérem szépen. Ez kőkemény metál. A négytagú formáció progresszív metált játszó társulatként definiálja magát, ám dalaikban sokféle elemet fel lehet fedezni, úgy, mint a klasszikus rock és a death metal vonala is.

a0092571968_10.jpg

A Noah című számot a bibliai Noé ihlette, maga a szerzemény pedig lehengerlő, pofán csap azonnal. De a Home Back, a Pausing Death és a The Prophecy is beleég az ember fülébe. A záró tétel, az IainnereP nyugisan kezdődik és el is marad a nagy zúzás, de a hangulata abszolút összegzi az egész lemezt.

Összegezve: kedves szomszédaink ismét odapakolták magukat és ismét egy remek albumot hoztak össze, amely -szerintem- erősebb, mint az összes eddigi együttvéve. Egy, régebben rettenet mód alulértékelt banda végre a magasba tört. Megérdemlik a sikert. 

10/10

Megjelenés: 2019. október 25.

Kiadó: Napalm Records

Tracklist:

01. On the Top
02. Pit of Consciousness
03. Judgement (& Punishment)
04. Retrospection
05. Pausing Death
06. Noah
07. Home Back
08. The Prophecy
09. IainnereP  

Zenészek:

Tatiana Shmaylyuk - ének

Eugene Abdiukhanov - basszusgitár

Roman Ibramkhalilov - gitár 

Vladislav Ulasevich - dobok

Lemezismertető: Edenbridge - Dynamind

Méltatlanul keveset emlegetett banda az osztrák Edenbridge, pedig a zenekar már 1998 óta képviselteti magát a fém zene palettáján. Alapítója az énekesnő Sabine Edelsbacher és a billentyűs-gitáros Lanvall alkotta házaspár, és bár a csapat több tagcserén is átesett, ez nem okozott gondokat, a formáció szekere szépen haladt tovább. 

jtgzetx5od23tf3qsnuuw3dk3dw.jpg

Első stúdióalbumuk Sunrise In Eden címmel, 2000-ben jelent meg, azóta sok víz lefolyt a Dunán, ez idő alatt még 8 lemezt dobtak a piacra, az utolsó előtti kiadvány a The Great Momentum volt 2017 februárjában. A zenekar muzsikája hasonlít a Nightwish korai éveire, ám itt a lényegi különbség az, hogy Sabine nem operásan énekel, hanem "emberi" hangon. Végighallgatva a korongokat, bátran kijelenthetjük: a most 46 éves (ám 30-nak kinéző) frontasszony igencsak megtanult bánni a hangjával. A régebbi albumokon és koncertfelvételeken sem volt baj énekével, ám sokszor volt erőtlen a hangja, pedig csodás altjában több kraft van, mint amennyit az ezredforduló tájékán megmutatott belőle. Habár lehet, hogy az Edenbridge nem is nagyon vágyik olyan magasságokba, mint mondjuk a Nightwish, az Epica vagy a Within Temptation. Nekem legalábbis így tűnik, de a bandát minden koncerten boldognak látni, akik élvezik, amit csinálnak. Ráadásul mindenféle allűrtől mentesek. 

Voltak lemezei a zenekarnak, amelyek nem fogtak meg annyira, ám mindegyik albumon voltak számok, amelyeket imádtam és a mai napig szeretettel hallgatom.

Október 25-én azonban végre boltokba került a Dynamind, amelyről Sabine és Lanvall többször elmondták: nagyon különleges anyag lesz.

edenbridge-cover_20190922.jpg

 

Elsőként a Live And Let Go című szerzeményt hallhattuk, majd az On The Other Side-hoz is videót készítettek. A két dal kellemes, fülbemászó, Sabine hangja ismét csodásan cseng. Esküszöm, nekem erőt ad a hölgy éneke, így ha megborulok, elég csak pár Edenbridge-dalt meghallgatnom és rendbe jön a lelkem. 

A lemezt indító The Memory Hunter már sejteti, hogy ez az album valóban különleges. A számok mindegyikét változatosabb hangzás és ének jellemzi, mint az összes eddigit. Talán belátták Sabine-ék, hogy az utóbbi kiadványokon nem volt különösebb újítás, és nekiláttak megreformálni egy kicsit a dolgokat. Az On The Other Side keltás vonala hihetetlenül harmonizál a gitárokkal, a refrén pedig fülbemászó, a koncertek állandó darabja lesz, ebben biztos vagyok. 

edenbridge2019.jpg

Szerethető a Where Oceans Collide is főleg különleges dallamvilága miatt, de a komolyabb hangzás az All Our Yesterdays című felvételben jön el igazán. A The Edge Of Your Worldben ez folytatódik szépen, ám itt a dal vége felé kapunk egy kis lazaságot, majd ismét jön a keményebb rész. Kellemes, andalgós hangulatot biztosít a Tauerngold, kicsit musicales feelinget árasztva. 

Vannak gyenge pontjai is az albumnak, a What Dreams May Come, a The Last Of His Kind nem ütöttek annyira, az albumzáró, egyben címadó dal, a Dynamind nem lenne rossz, ha outróként kicsit több erő lenne benne.

Összegezve: nem hibátlan album a Dynamind, de!!! Mindenképp nagyon különleges. Az erős dalokban valóban ott az a különleges érzés, energia, amiről beszélt a csapat. Egy kedves, szerethető lemezt adtak rajongóik kezébe derék sógoraink, amelyen érezhető a belepakolt kemény meló. 

8/10

Megjelenés: 2019. október 25.

Kiadó: SPV

Tracklist:

1. The Memory Hunter
2. Live And Let Go
3. Where Oceans Collide
4. On The Other Side
5. All Our Yesterdays
6. The Edge Of Your World
7. Tauerngold
8. What Dreams May Come
9. The Last Of His Kind
10. Dynamind

Zenészek:

Sabine Edelsbacher - ének

Lanvall - bsszusgitár, billentyűk, producer

Dominik Sebastian - gitár

Stefan Gimpl - gitár

Johannes Jungreithmeyer - dobok

süti beállítások módosítása