Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


I'm Dorothy - Legyen X (2022)

2022. május 30. - Monarch

A kérdés adott. Mit tud kezdeni Gere Dorottya egyedül? Amire tényleg kíváncsi lennék, mert ebből a könnyen fogyasztható kompakt 10 számos félórás lemezből nem derül ki. Amit hallottam zeneileg és szövegileg nagyon ott van. Főleg a dalszövegek nagyon tetszenek. Molnár Máté, Varga Zoltán igazi tehetségek. Bocsánat ha valakit kihagytam. Egyszerűen jó volt figyelni és értelmezni őket. Az egyén saját sorsa, a kitörölhetetlen se veled se nélküled kapcsolat. Legyen X cím adó dala is Varga Zoltán soraival tudtam a legjobban azonosulni. Érdemes hallgatás közben kifejezetten a szövegre is figyelni. Nincsenek túlgondolva és ez így pont jó.
Hangzás hibátlan, döngöl zeneileg. Kínai olcsó füleseket is meghajtja. Nu-metal éra, néhol fűszerezve egy kis punk stílussal és a régebbi Dorothy is visszaköszön. Összességében dögös kis Modern Metalt dobtak össze. Ismét a Legyen x dal a legkiemelkedőbb ahol a dalszerzők között ott van Oravecz Kristóf is. Érezni a keze munkáját benne. Eltudtak kapni vele és kirobbantani a zsírt a fülemből.
Egyetlen komolyabb negatívum az Gere Dorottya hangja. Főleg az első 4 dalban szerintem nagyon túltolták a keverést és nagyon mű lett a hatása. Sok a feljavítás és Anders Fridén is csettintene egyet. Kevesebb néha több. Most vagy a profi gárda gondolta túl vagy Dorottya hiányosságait akarták ellensúlyozni? Olykor az autotune gondolata is felmerült bennem. A punkosabb részeknél ahol visszább vettek jobban is működött és éreztem az energiát. De egy ilyen mélyre hangolt, nyers energiákat megmozgató zenénél csak elvesz az erejéből, hiába a döngölő riffek. Inkább poposabb irányban mozgó zenészek szoktak szerintem használni az efféle preseteket. Imádom pedig az ösztönből jövő keményebb vonalas női vokálosokat. Korai Kittie, kifejezetten az első album. Vagy éppen Julie Christmas munkássága. Mint első szóló lemez ígéretes de ha tovább szeretne fejlődni a helyes ének technikák betanulását erősen javaslom. Mert egy jó természetes distortion nagyon sokat dobna az albumon is és nem kell mesterségesen rávarázsolni. Ehhez a műfajhoz kifejezetten ez illik.

Így a végére azt tudom mondani. Akik segítettek Gere Dorottyának le a kalappal előttük és imádtam. Dorottyának meg így tovább és a jó pap is holtig tanul és kívánom, hogy a következő lemezre kevesebb munkája legyen a vokáloknál a hang mérnöknek. Egy képzeletbeli Monarch 10-es skálán 10/7. Várom a kövi lemezt!

Edge of Paradise - The Unknown (2021)

edgeofparadisetdwnyao8tcelf.jpg

Hard rock/heavy metal csapatként definiálja magát a kaliforniai Edge of Paradise, de van még bőven más műfaji sajátosság a zenéjükben, ám erről majd később. :) 2011-ben alakult a banda, így az idei évben ünnepelhetik tízéves fennállásukat, első albumuk még az alapítás évében megjelent, és a Mask címet viselte. 2015-ben érkezett az Immortal Waltz, majd 2019-ben a Universe.

Az énekesnő Margarita Monet -születési nevén Margarita Martirosyan- Jerevánban, Örményország fővárosában látta meg a napvilágot 1990. február 15-én, de családjával élt Moszkvában, itt kezdett zongorázni. 11 éves korában Houstonba költöztek, onnan New Yorkba költözött pár évvel később, majd 2010 folyamán Los Angelesben kötött ki, ahol találkozott David Bates-szel, vele és az időközben csatlakozott bandatársakkal életre hívták az együttest.

Bevallom, csak nemrég figyeltem fel a különleges hangú fronthölgyre, amikor tavaly a Magnus Karlsson által alapított Heart Healerben hallottam énekelni. Tudtam előtte is, kicsoda ő, de valahogy az Edge of Paradise mostanáig kiesett az életemből. Bánom is, de jobb későn, mint soha! :D 

A Heart Healerben nyújtott teljesítménye lenyűgözött, ezután kezdtem hallgatni a banda lemezeit. És meggyőzve éreztem magam. 

A The Unknown szeptember 17-én jelent meg, rajta 10+1 nótával. Mivel a formáció első három kiadványa igencsak megszerettette magát velem, izgatottan vártam az új lemezt.

A klipes formában is megjelent Digital Paradise-sal indít a korong, a rendkívül dinamikus szerzemény dallamos és mintha tüzesvassal égetnék az ember fülébe, a dal közepén pedig Margarita majdnem 20 másodpercen keresztül tartja ki a hangját, lehengerlő. Kicsit az Amaranthe számaira hasonlít a dal hangzásvilágában és a refrénjében. Ilyen felvezetővel nem is lehet szar lemez ez, gondoltam. És nem tévedtem! 

Margarita el is árulta: ez a kiadvány lesz az eddigi legkeményebb zene, amit valaha kiadtak. Nem beszélt mellé az énekesnő, az biztos. Édesapja tudós, munkássága pedig nagy hatással van kicsi lánya dalszerzési folyamatára, ez pedig kétségtelenül érezhető az olyan dalokban, mint az említett Digital Paradise, a címadó The Unknown, a False Idols vagy a Leaving Earth.

A dalaink egy másik dimenzióban játszódnak. Minden egyes új felfedezéssel elmosódnak a határok a valóság és a sci-fi között. Így a dalok általában ebben az életen túli környezetben vagy párhuzamos Univerzumban játszódnak, vagy nevezd, ahogy akarod. De az élmények nagyon is átélhetőek, és nagyon közel állnak a szívemhez, mert mindenemet beleadtam ezekbe a dalokba.

- ecsetelte nemrégiben Margarita.

b825f71c9cb3711b735eee9acb6598d7.jpg

A False Idols például az ókori Egyiptomot idézi klipjében, ahol rendkívül sok istent tiszteltek, a dal viszont a közösségi oldalakon gombamód szaporodó influenszereket veszi górcső alá, akik bizony nem mindig jó irányba terelik az internetezőket, a követőiket, különös tekintettel a fiatalabb korosztályra. 

Manapság, ha megnézzük például a Tiktokot, minden azok körül forog, akiknek sok követője van. A dal az összes ilyen embert nagyító alá veszi.

- és az énekesnőnek igaza van, szerintem ebben is egyetérthetünk vele.

Telis-tele van súlyosabbnál súlyosabb dalokkal a lemez, és itt térnék vissza a műfajok kérdésére: bár a gitárjáték kétségtelenül a heavy metalt idézi, de a zenekar muzsikájában bizony fellelhetőek a modern és industrialos elemek is, ahogyan a bónusz dal -My Method Your Madness Industrial Remix Bonus- is mutatja. De ez nem baj! Manapság egyébként is sok együttes keveri a műfajokat, hangzásokat, gondoljunk csak az ukrán Jinjerre, akik minden műfaji határt átlépnek a lemezeiken. Valami ilyesmit csinál az Edge of Paradise is, csak Margarita, Tatianával ellentétben nem hörög, viszont remekül kihasználja a hangját, ami hasonlít az Amaranthe-os Elize Ryd-ére, lévén hogy ő is szoprán énekes, de sokkal metalosabb. 

Összegezve: az Edge of Paradise negyedik albuma véleményem szerint messze az eddigi legérettebb és legerősebb. A dalokat remekül összerakta a zenekar, a heavy metal és a hard rock fúziója a modern elemekkel és némi industriallal szuper elegyet alkot, Margarita pedig nemcsak egy rendkívül dekoratív megjelenésű nő, hanem a hangját is remekül használja. Nem mellesleg a dalszövegek is az ő tollából származnak, amelyek egy igen filozofikus, a világ dolgai iránt érdeklődő és intelligens személyiséget tükröznek.

edge-of-paradise.jpg

9/10

Számlista:

1.    Digital Paradise
2.    My Method Your Madness
3.    Tidal Wave
4.    The Unknown
5.    Believe
6.    False Idols
7.    You Touch You Die
8.    One Last Time
9.    Leaving Earth
10.   Bound To The Rhythm
11.   My Method Your Madness (Industrial Remix) Bonus Track

Zenészek:

Margarita Monet - ének, billentyűk
Dave Bates - gitár
Jamie Moreno - dobok
Ricky Bonazza – basszusgitár

Közösségi média:

http://www.edgeofparadiseband.com/
https://www.facebook.com/EdgeOfParadiseBand/
https://www.instagram.com/edgeofparadise
https://twitter.com/edgeofparadise

 

 

Spiritbox - Eternal Blue (2021)

190638743_355219189293503_4785467201950855441_n.jpg

2016-ban alakult a kanadai Spiritbox, amely csapat zenéjében egyaránt vegyíti a progresszív-post-metalt és a metalcore-t is, Courtney LaPlante pedig egyaránt alkalmazza a hörgést és a tiszta éneket is előadásmódjában. A trió első nagylemeze a mai nappal jelent meg Eternal Blue címmel, a korongon 12 szerzeményt rögzítettek.

 A Constance, a Circle With Me ,a Holy Roller  és a Hurt You videóit láthattuk a lemezről korábban.

A fent felsorolt műfajok mellett a nu metal is erősen érezhető a dalokban, de tény, hogy a progos zúzás a legmérvadóbb, Courtney -aki egyébként a gitáros Mike Stringer felesége - hangja pedig remekül illeszkedik a dalokba. Korábban a házaspár az Iwrestledabearonce nevű csapatban játszott együtt. 

 240180213_414998846648870_8965313403267603103_n.jpg

A modern elemekkel megküldött dalcsokor valóban minőségi munkát mutat. A szövegeket áthatja a fájdalom, de nem annyira sötétek, mint más, prog metálban ténykedő banda szövegei, és remek dallamérzékről tanúskodik a számok többsége, például a Yellowjacket, amelyet Sam Carterrel vettek fel, a The Summit vagy a nyitó Sun Killer.

179758975_331487818332632_6841713800774116442_n.jpg

Vannak igazán arcletépős nóták is az albumon, mint például a Silk In The Strings, remek gitárjátékkal operáló dalok is, mint a címadó Eternal Blue, és lassan, lágyan kezdődő tétel is, a We Live In A Strange World képében, ami a közepére aztán bedurvul. 

Érdekes érzéseim támadtak a lemez hallgatása közben. A legtöbb zenekar általában a legerősebbnek tartott dalait jelenteti meg klipes formában az album boltokba kerülése előtt, a Spiritbox esetében mintha ez fordítva történt volna. A fent felsorolt számok, amelyekhez videók készültek, nem gyengék ugyan, egyből megszerettem általuk a zenekart, de a többi dal igazi meglepetés, telis-tele energiával és odabaszós szövegekkel.

Összegezve: a Spiritbox egy igen érett lemezt tett le az asztalra, a szerzemények könnyen emészthetőek, fülbemászóak, de mégis súlyosak. A Hurt You például a mérgező kapcsolatokról szól, a Constance klipjét nézve pedig keménység ide vagy oda, én bizony elsírtam magam. A történet egy demenciában szenvedő öreg néni történetéről szól, megrázó és szívfacsaró képsorokkal, a szöveg pedig fájdalmasan gyönyörű. Ezekből is látni, hogy a formációt erősen foglalkoztatja a társadalom, illetve annak problémái, az emberi sorsok és kínok. Én hasonlóan érzékeny személyiség vagyok, szóval a dalszövegek telibe találták a lelkemet. Szívbemarkolóan gyönyörű sorok majdnem minden tételben. A lemez számomra ott van az idei top 3-ban, Courtney pedig egy hihetetlenül sokoldalú és tehetséges énekesnő.

9/10

Dallista:

1. Sun Killer
2. Hurt You
3. Yellowjacket (feat. Architects’ Sam Carter)
4. The Summit
5. Secret Garden
6. Silk In The Strings
7. Holy Roller
8. Eternal Blue
9. We Live In A Strange World
10. Halcyon
11. Circle With Me
12. Constance

Zenészek:

Courtney LaPlante - ének

Mike Stringer - gitár

Bill Crook- basszusgitár

Zev Rose - dob

Kiadó: Rise/Pale Chord

 

 

Anette Olzon - Strong (2021)

20000000123183_9695e3f0-f0c2-44dc-b1ca-6b816991546e_1024x1024_2x_1.jpg

A mai nappal jelent meg Anette Olzon második szólóalbuma, a Strong. Az egykori Nightwish-frontasszony korábban, a Parasite kislemez megjelenésekor elmondta: ez a korong teljesen más lesz, mint elődje, a 2014-es Shine. Míg utóbbi főleg Anette személyes élményeire épült, addig a Strong a világ történéseit vesézi ki, címéhez méltóan pedig jóval erőteljesebben és keményebben szól majd.

A Parasite, a Sick Of You és a Fantastic Fanatic, amely dalok klipes formában megjelentek, sejtették, hogy valóban egy keményebb anyaggal lesz majd dolgunk. Így kíváncsian ültem neki a dalcsokor hallgatásának. 

A Parasite kapcsán így mesélt nyáron az énekesnő:

A 'Parasite' egy dal azokról, akik hazugságaikkal, ármánykodásukkal, kapzsiságukkal és gyűlöletükkel pusztítást okoznak ebben a világban, mindezt a  tisztesség álarca mögé rejtve. Zűrös világban élünk, egy világjárvánnyal, őrült politikával, erőszakkal, a közösségi médiában látható viselkedéssel és azokkal az emberekkel, akik folyamatosan másokra zúdítják a véleményüket - ez adta az album koncepcióját. Zeneileg egy sokkal súlyosabb albumot szerettem volna, mégis erős dallamokkal, és olyan általam kedvelt zenekaroktól merítettem ihletet, mint a Dimmu Borgir vagy az In Flames.

A Sick Of You-ban Anette a párkapcsolati erőszak ellen emeli fel a szavát. Mint az kifejtette: a COVID-19 pandémia is hatással volt a lemezkészítésre, a világjárvány ideje alatt karanténba kényszerült nők pedig még elmenekülni sem tudtak erőszakos párjaik elől, így biztosak lehetünk abban, hogy sajnos nem egy haláleset írható ennek számlájára. Mint főállású betegápolónak, Anette szociális érzékenysége igen magas szinten áll, amikor befejezte a nővérképző iskolát, elárulta: mindig is szeretett másoknak segíteni, és még a Nightwish tagjaként eldöntötte, hogy elvégzi a tanfolyamot egyszer.

olzonpic621.jpeg

A Magnus Karlsson bábáskodásával megszületett albumon hallhatjuk férjét is, a svéd Pain-basszer Johan Husgafvelt is, aki nemcsak a húrokat tépi, de hörög is néhány dalban, például az albumnyitó Bye Bye Bye-ban. A számok dallamosak, ahogyan a The Dark Elementben és az Allen/Olzon projektekben is megszokhattuk, de valóban nem beszélt mellé, amikor említette, hogy durvább lemezt készít a Shine-nál, amelynek témái főleg a házassága, gyermekei, édesanyja rákbetegsége és az őt ért atrocitások voltak.

Azért persze a Strong-on is találunk személyes dolgokra utaló tételt, mégpedig a Catcher Of My Dreams-et, amelyben Anette rémálmairól énekel. Elmondása szerint a stresszesebb időszakokban gyakran kínozzák rossz álmok, így írt róla egy dalt.

Az I Need To Stay, amely a korong egyik legepikusabb dala, édesapjáról szól - Anette papája tavaly tavasszal hunyt el koronavírus-fertőzésben, az énekesnő elmondta, hogy bár apukája nem volt a világ legjobb szülője, elvesztése mégis nagy fájdalmat okozott számára. 

A harmadik kislemezes dal, a Fantastic Fanatic pedig nem másról szól, mint a napjainkban nagy befolyással bíró influenszerekről.

Ez egy olyan dal, amit már régóta meg akartam írni, mert van Facebookom, van Instagramom, de nem írok túl sokat. De sokan kiengedik oda a gondolataikat, például: >> én vegán vagyok, te se egyél húst, olyannak kell lenned, mint én, és nagyon zavar, amikor megmondják, hogyan kellene élnem az életemet. Beszélnek a környezetvédelemről is, elmondják, hogy ők bizony nagy környezetvédők, aztán posztolnak egy képet, amin éppen a repülőn pózolnak. Sajnálom, ez engem nagyon irritál. Én nem akartam a Facebookra írni erről a jelenségről, inkább írtam egy dalt az albumra.

A címadó Strong -amely szerzeményre leginkább a Five Finger Death Punch volt hatással- szintén a koronavírus-járványt veszi témájául, de egy pozitívabb megközelítésben. 

Természetesen a szövegben benne van, hogy elveszítheted a barátaidat, családtagjaidat, de az üzenete az, hogy maradjunk erősek és harcoljunk!

Még a kissé lassabb tempójú Sad Lullaby is tele van energiával, a Who Can Save Them pedig egy vérbeli heavy metal dal, amely napjaink egyik legaktuálisabb problémájára, a környezetszennyezésre épül, és azt a kínzó kérdést feszegeti, hogy a következő generációt ki fogja ennek következményeitől megmenteni? . A Hear Them Roar elemeiben pedig keveredik a heavy és a power metal is. Érdekes egyveleg, de abszolút szerethető. Az albumzáró Roll The Dice epikus hangulata lehengerlő, a billentyűkkel pedig emlékeztet valamelyest a Nightwish korai zenéjére, csak Anette Tarjával ellentétben nem operásan énekel.

Összegzés:

Anette egy ízig-vérig metal albumot adott rajongói kezébe a mai nappal, amely tele van erőteljes, kemény dalokkal, ahogyan azt az énekesnő beígérte, és akár társadalomkritikának se rossz. A dalok többsége rendben van, Anette pedig elmondta: szüksége van Magnus Karlssonra, hiszen a svéd producer remek munkát végez, és ez hallható a lemezen is. A Shine-t szerettem, a Strong-ot pedig imádom.

9/10

Kiadó: Frontiers Music Srl

1.  Bye Bye Bye

2.  Sick of You

3.  I Need To Stay

4.  Strong

5.  Parasite

6.  Sad Lullaby

7.  Fantastic Fanatic

8.  Who Can Save Them

9.  Catcher of my Dreams

10. Hear Them Roar

11.  Roll the Dice

 

 

 

 

 

Lemezismertető: Garbage - No Gods No Masters

garbage-no-gods-no-masters.jpeg

A Garbage 1993-ban alakult a Wisconsin állambeli Madisonban, élén egy skót születésű énekesnővel, Shirley Mansonnal. Első albumuk, amely 1995-ben jelent meg, a zenekar nevét viselte, az igazi áttörést azonban az 1998-as Version 2.0 hozta meg a formációnak, gondoljunk csak például a Push It-re, amelyet rommá játszottak a rádiók, az I Think I'm Paranoid-ra vagy a You Look So Fine-ra. Egy évvel később a 19. James Bond-film egyik betétdalát is a csapat jegyzi, a The World Is Not Enough is orrvérzésig folyt a zenecsatornákon.

Hasonlóképpen erős lemez lett a 2001-es Beautiful Garbage is, rajta sokak kedvencével, a Cherry Lips-sel, a Bleed Like Me (2005) kicsit gyengébb lett, de hallgatható, a Not Your Kind Of People (2012) azonban már közel sem volt annyira vérszegény, mint elődje, a legutóbbi, Strange Little Birds (2016) is hozta az elvárásokat. 2017-ben a No Horses kislemez bevételeit pedig a Vöröskeresztnek ajánlotta a banda.

Jómagam 1998-ban, 12 évesen hallottam először az együttesről, a fent említett Push It című sláger kapcsán. Tulajdonképpen Shirley volt az első rockénekesnő, akit megszerettem és a mai napig hatalmas példaképem. Az idén 56. évét betöltő frontasszony semmit nem veszített karizmájából, ugyanolyan energiával tombol a színpadon, mint a harmincas éveiben.

garbage_credit-joseph-cultice.jpg

A No Gods No Masters boltokba kerülését megelőzően, a The Men Who Rule The World megjelenése kapcsán az énekesnő elárulta: 

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk. A The Men Who Rule The World pedig egy tiltakozó dal; gyötrő vádirat és hadüzenet, amely kritizálja a kapitalista rövidlátás, a rasszizmus, a szexizmus és a nőgyűlölet világszerte tapasztalható növekedését. Ez egy egyértelmű szándéknyilatkozat egy olyan zenekartól, amely még mindig hisz az ellenvélemény erejében, megadva a lemez alaphangulatát.

Butch Vig dobos hozzátette:

Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

A The Creeps a hatalmon lévőket és az emberek manipulálhatóságát veszi alapul, az A Woman Destroyed-ben kemény utalásokat találhatunk arra, hogy sok helyütt a világon a nők még mindig másodrendű állampolgárnak számítanak és nem hiányzik a dalból az őket övező szexizmus, a nők eltárgyiasítása sem - hasonló témát feszeget a lassabb dallamú This City Will Kill You és az Uncomfortably Me is.

Itt kell megemlítenem, hogy a szövegeket ugyan Shirley írja, de szó nincs semmiféle férfigyűlöletről, nincs általánosítás. Shirley hosszú évek óta él boldog házasságban Billy Bush zenei producerrel, a zenekar férfi tagjai pedig teljes mellszélességgel az énekesnő mellett vannak. 

Természetesen a vallások fricskázása sem maradhatott ki, a szó veszélyes értelmében vallásos viselkedés adja a Waiting For God alapját, a Godhead-ben igen kemény szavakat kapunk. "Tudnál arról, ha lenne farkam...?" 

179718349_311997723623760_1258361489233079422_n.jpg

Ahogy a zenekar fogalmazott: a lemez a világ őrületét tükrözi, és valóban így van. Ha újból lehetnek koncertek, biztosan állandó darab lesz majd jó pár tétel az albumról, amely nagyon jól sikerült, minőségi munkát és odabaszós dalszövegeket kapunk a dalcsokor képében.

Minden feminizmus nélkül: több ilyen nő kellene a rock-és metálvilágba, mint amilyen ez az ötödik X-en túli, hihetetlen energiával és őszinteséggel megáldott Shirley.

9/10

Kiadó: Stunvolume/Infectious Music

Zenészek:

Shirley Manson - ének

Butch Vig - dob

Duke Erikson - gitár

Steve Marker - gitár, billentyűk

Számlista:

1. The Men Who Rule The World

2. The Creeps

3. Uncomfortably Me

4. Wolves

5. Waiting For God

6. Godhead

7. Anonymous XXX

8. A Woman Destroyed

9. Flipping The Bird

10. No Gods No Masters

11. This City Will Kill You

 

 

 

 

Albumpremier+lemezismertető: Heart Healer - The Metal Opera

heart-healer-album.jpg

A svéd Magnus Karlsson neve főleg produceri munkái kapcsán csenghet ismerősen, hiszen olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint az Ayreon, a Primal Fear vagy a Kiske/Somerville. Tavaly decemberben gondolt egyet, fogott néhány tehetséges énekesnőt, majd a stúdióba szabadította őket. A svéd Anette Olzon (ex-Nightwish, The Dark Element, Allen/Olzon), a spanyol Ailyn (ex-Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears), a finn Noora Louhimo (Battle Beast), az amerikai Adrienne Cowan (Seven Spires) és az örmény Margarita Monet (Edge of Paradise) örömmel mondott igent a felkérésere, hogy a lemezen szerepeljenek, amelynek címe The Metal Opera, és amely a mai nappal jelent meg. 

Karlsson a következőket mesélte a korong dalairól, amelyek tematikája -a projekt nevéhez illően- a szív gyógyítása:

Az opera főszereplőjét, a 'Heart Healert' a fantasztikus Adrienne Cowan alakítja, aki arra ébred, hogy semmire nem emlékszik, azt sem tudja, hogy kicsoda ő. Hamarosan kiderül, hogy ha megérint valakit, az meggyógyul, de minden egyes gyógyítással fogy a saját ereje. A lemez valójában egy utazás, melynek során kideríti, hogy ki is valójában, és közben találkozik másokkal, akik vagy neki szeretnének segíteni, vagy akik tőle várják a segítséget, de olyanokkal is, akik üldözik, mert félnek tőle. Rengeteg csodás énekessel dolgoztam már eddigi karrierem során, de főként férfi énekesekkel. Persze dolgoztam csodás nőkkel is, mint például Noora Louhimo, Amanda Somerville vagy Anette Olzon, de ezúttal kimondottan egy olyan albumot akartam készíteni, amelyen főként énekesnők hallhatóak. Mindannyiuknak nagyon különleges, egyedi a hangja, és más-más stílusban is tudnak énekelni, ami rendkívül fontos a projekt számára.

Elsőként az Into the Unknown című dalt hallhattuk, amelyben Noora énekelt, majd a This Is Not The End érkezett, amelyben viszont már mindegyik hölgy hallatta hangját. 

Az első két klipes dal igencsak elnyerte a tetszésemet, de különösen a This Is Not The End, amelynek refrénje hallatán megvallom, a fene se tudja miért, de kicsordult a könnyem. Decemberben elhunyt édesapám arca jelent meg előttem, mintha csak ő üzente volna, hogy ez nem a vég. Na, innentől kétségem sem volt, hogy ez az anyag valóban gyógyító energiákkal bír - ilyen hangokkal meg aztán főleg.

Igen súlyos dalokat varázsolt a lemezre Karlsson, vérbeli rock/metál szerzeményeket, és a fent felsorolt énekes hölgyek mindegyike remekül bánik a hangjával a kiadványon - mindegyikük nagyszerűen kamatoztatja tehetségét a különböző éneklési technikákban. Anette Olzont rengetegen lehúzták Nightwish-beli szereplése és első szólólemeze (Shine, 2014) kapcsán, ám a Jani Liimatainennel (ex-Sonata Arctica) közös projektjében, a The Dark Elementben és az Allen/Olzon (amelyet Russell Allennel alapított) projekben bebizonyította: tud énekelni. E lemezen pedig újfent nem okoz csalódást, különösen a We Can Stand All Alone és a Mesmerized című szerzeményekben. Noora Louhimót a Battle Beastben ismerhette meg a metálkedvelő közönség, és itt is hozza a formáját. Ailynt a Sireniából ismerhetjük, de sok együttessel -pl. Melted Space, Débler- dolgozott már együtt, valamint 2019-ben létrehozta Her Chariot Awaits nevet viselő csapatát, amelynek első lemezén hangjának egy teljesen más aspektusát tárta a nagyvilág elé, egy igen földbe döngölős lemezen, de időközben a Trail of Tears is felkérte frontlányának.

fotojet_6_4.jpg

Balról: Margarita Monet, Adrienne Cowan, Anette Olzon, Noora Louhimo, Ailyn

A When The Fire Burns Out-ban visszatér a Sireniás énekstílusához, ugyanakkor hangjának metálosabb oldalát is hallhatjuk. Adrienne Cowan, a bostoni Seven Spires fiatal énekesnője hörögni is tud, ám e lemezen tiszta hangjával szerepel - az Awake című tétel, amely az albumot nyitja, lehengerlően jó lett. Fényes jövő áll a 25 éves lány előtt. Margarita Monet, az Edge of Paradise örmény származású fronthölgye szintén fantasztikus munkát végzett. Az Evil's Around the Cornerben Noora és Adrienne alakítanak hatalmasat, utóbbi énekesnő a Weakerben is elképesztően szerepel. 

Magnus Karlsson ismét kitett magáért, ahogyan a lányok is. E lemez valóban gyógyítja a szívfájdalmakat, nekem legalábbis nagyon tetszenek a szerzemények. Nagyon vártam a dalcsokrot, és nem kellett csalódnom. Kifogástalan munka és minőségi dalok, szívmelengető (és gyógyító) szövegekkel.

10/10

--Sarok Bettina gondolatai...--

Érdeklődve fogtam neki a The Metal Opera tartalmának felfedezésébe, ugyanis két énekesnő kivételével a többiről pontosan tudom mi mindenre képesek hangszálaikkal,ettől függetlenül mégis sikerült meglepetést szerezniük.


Amikor elndult a lemeznyitó Awake először azt gondoltam,hogy 》hurrá,újra egy klisés szimfonikus felvezető《 másodpercekkel később viszont valami teljesen megváltozott,és már az az érzés kezdett motoszkálni bennem,hogy valami hatalmas, bombaszerű dolog van kibontakozóban. Nem kis kellett sokat várni arra,hogy a címszereplő Adrienne Cowan megszólaljon - nem kis meglepetést okozva.

collage2037645200.jpg

Adri karrierjét már követem egy ideje,láttam és hallottam is néhány covert tőle,ezen a lemezen viszont lenyűgözött, huszon x évesen rettenetesen kiforrt, érett hangokat villantott és nem is volt kétség,hogy a hét énekesnő közül ő lett a kedvencem. A többi hölgy sem piskóta,ott van például Anette Olzon,akit sokan cikiztek,különösen akkor,amikor átvette Tarja helyét a Nightwish-ben. Nyilván már akkor is megtette a tőle telhetőt,azóta persze megtalálta a ,saját hangját',amit rendre tud is kamatoztatni. De megemlíthetném még Margarita Monetet is,akit ez idáig nem ismertem,mostantól viszont utána kell néznem,mert nagyon megvett az alakítása. Ott van továbbá még Ailyn is,aki hangilag hatalmas meglepi volt új zenekarában, most viszont visszatért a Sireniában is jól bevált bársonyos hangszínhez, és milyen jól tette,már kezdtem hiányolni, Gracias!

Maga a lemez egy különleges utazás, egy történet,aminek minden perce precízen ki lett dolgozva, a kirakós darabjai pedig tökéletesen lettek elhelyezve. Végtére is,ez a szívgyógyító projekt beváltotta a hozzá fűzött reményeket  és bár jámborlelkű metálarcként azonnal hatással vannak rám a komolyabb szöveggel ellátott dalok,most mégis igyekeztem a hangra és dallamokra figyelni,mintsem arra,hogy tulajdonképpen mit is takarnak a sorok.

Nemtudom,hogy lesz-e folytatása ennek az egésznek,de reménykedem abban,hogy igen,hiszen a svéd mester most rendesen beletrafált abba,hogy kiket kell egy kalap alá venni és felpakolni őket egy komplett lemezre, a kis formációja pedig gyanúsan folytatásért kiált,mivel nem lehet,hogy a kezdet egyben a vég legyen,de mivel a lemezt a This Is Not The End című szám zárja fenn áll az esélye annak,hogy ez az utazás még messze nem ért véget... (Nekem ez egy 10-ből 9-es skálán mozog, a mérleg viszont még billenhet feljebb!)

Albumpremier+lemezismertető: Sirenia - Riddles, Ruins & Revelations

A mai nappal jött ki a dél-norvégiai Stavangerből származó Sirenia új albuma, a Riddles, Ruins & Revelations. Az előző lemez - az Arcane Astral Aeons - igencsak húzósra-zúzósra sikeredett, itt olvashattátok a kritikáját. Az volt a második közös munka Emmanuelle "Emma" Zoldan énekesnővel. A 43 éves, kétgyermekes anyuka hazájában, Franciaországban jó ideje ismert operaénekesnő, csodálatos mezzoszoprán hanggal rendelkezik, remek választás volt Morten Velandtól, amikor úgy döntött, a spanyol Ailyn 2016-os távozása után őt állította a mikrofon mögé - ezzel Emma lett a banda ötödik frontasszonya Fabienne Gondamin, Henriette Bordvik, Monika Pedersen és Ailyn után. 

1dc52a427cb04ca794faf59bd6111867.jpg

A Dim Days Of Dolor, amely még 2016 novemberében került boltokba, szerintem elég gyenge lett, viszont az Arcane Astral Aeons aratott, nemcsak nálam, de észrevételem szerint más zenei bloggerek és a rajongók körében is. Mintha szintet lépett volna a zenekar azzal, hogy felismerte, mennyi operás hangú lány énekel már az utóbbi években, és e korongon Emmanuelle már természetesebb előadásmódja volt hallható.

Az album megjelenése óta nem telt el nap, hogy ne hallgattam volna számokat róla. Na, valami ilyesmit vártam a Riddles, Ruins&Relevationstól is. 

Elsőként decemberben hallhattuk az Addiction No. 1 című dalt, amely a csapatot a modernebb oldaláról mutatta be, elektronikus elemekkel és érdekes megoldásokkal, majd következett a We Come To Ruins, amely kicsit keleties, arabos hangzást kapott, de nagyon jól megcsinált zene. Két napja Desireless hatalmas sikerű Voyage Voyage című szerzeményének -amely sláger 1986-ban vezette a listákat Európa-szerte- metálosított verziójával rukkolt elő a banda, amely nóta teljes egészében francia nyelvű. Bár nem vagyok oda a francia nyelvért, de ezt a dalt mindig szerettem, és Emmáék coverje igen erőteljes lett. 

A lemezt hallgatva várja az ember a csúcspontokat, az orgazmusokat a dalokban, ám ez most valahogy elmarad. A három beharangozó szám után valami erőteljes, epikus, de mégis Sireniás albumra számít a hallgató. Utóbbi jellegzetesség, tehát a tipikus Sireniás elemek ezúttal sem hiányoznak a számcsokorból, de a katarzis, amely végigkísérte pl. az Arcane Astral Aeons-t, most elég lagymatag módon van jelen a dalokban.

81207980_731524594041465_6527584882245270832_n0.jpg

Mi történhetett? Mert a korongra nem lehet azért egyértelműen kijelenteni, hogy rossz. Vannak jó, szerethető szerzemények rajta, pl. a Towards an Early Grave dinamikája, a Beneath the Midnight Sun dallamvilága, a The Timeless Waning keménysége és a December Snow sejtelmes hangulata nagyon tetszett, de a többi dal valahogy nem üt akkorát. Ahogy egy kedves barátom fogalmazott, tisztességes iparmunka, ám az első három klipes nóta után valahogy ez kevésnek tűnik. Hallgatható lemez, vannak rajta jó számok, de jó pár dal - sajnos - gyenge.

7/10

Megjelenés: 2021. február 12.

Kiadó: Napalm Records

Zenészek:

Emmanuelle "Emma" Zoldan - ének

Morten Veland - basszusgitár, billentyűk, hörgés

Nils Courbaron - gitár

Michael Brush - dob

Dallista:

  1. Addiction No. 1

  2. Towards an Early Grave

  3. Into Infinity

  4. Passing Seasons

  5. We Come to Ruins

  6. Downwards Spiral

  7. Beneath the Midnight Sun

  8. The Timeless Waning

  9. December Snow

  10. This Curse of Mine

  11. Voyage Voyage

146156-sirenia-riddles-ruins-revelations.jpg

 

 

Albumpremier+lemezismertető: Therion - Leviathan

Az eredetileg svéd tagokkal megalakult Therion eredetileg death metalt játszott, azonban az évek múlásával egyre inkább a szimfonikus hangzás kapott szerepet a banda zenéjében, mára pedig e műfaj egyik legjelesebb képviselőjeként tarthatjuk számon az 1987 óta létező együttest.

Ma jelent meg a zenekar 17. albuma, amely a misztikus tengeri lény után a Leviathan címet kapta. Korábban az alapító Christofer Johnsson felfedte: a rajongók kérésének engedve, ezt a kiadványt telepakolták 11, tipikus Therion-slágerrel. Elsőként a címadó dalt mutatta be a fanoknak a csapat, majd a germán istennőről, Nerhusról íródott Die Wellen Der Zeit jött ki. 

therion-promo1.jpg

A csapat női énekesei között sok csere és átfedés volt/van, pl. ugyan a lemezen hallhatjuk énekelni az amerikai Lori Lewist is, azonban a koncerteken az olasz származású Chiara Malvestiti és a spanyol Rosalía Sairem lép fel - Chiarát a Crysalys nevű bandából is ismerhetjük, Rosalía pedig a 2018-ban kilépett Linnéa Vikström (Thomas Vikström énekes lánya) helyére érkezett. 

Számomra a Therion mindig is az az együttes volt, akiknek minden albumán találtam valami nagyon szerethetőt, még akkor is, ha voltak kevésbé megfogó szerzemények a lemezeiken. Szerény személyem a 2004-es Lemuria albummal ismerte meg a csapatot, amely nálam egyfajta "mérce" lett. 

Különösen szeretem az együttest azért, mert a tipikus szimfonikus hangzás ellenére nem ragadtak bele túlzottan a jellegzetességekbe, hanem merészen kísérleteznek. Mind a témákban, mind a szövegekben. 

A Leviathan valóban egy slágerekkel megpakolt korong, amelyen a fent említett kísérletezés ismét nem maradt el. A már szóba került Die Wellen Der Zeit különlegessége például, hogy a verzék angolul íródtak, a refrén pedig németül csendül fel. A címadó Leviathan egy egyszerű, könnyen emészhető, talán a legtipikusabb Therion-dal a lemezen. Az Aži Dahāka arabos hangzása telitalálat, a szám pedig egyébként a perzsa eredetű zoroasztrizmus vallásból merít elemeket. Az Eye Of Algol a Bika csillagkép szeméről szól, illetve arról, hogy e csillag által jelképezett témákból (az asztrológia szerint a vég, de bölcsesség is), valamint héberül is hallható benne pár szó a refrénben. 

Mindegyik szerzemény valóban tipikus Therion-dal, hallgathatóak és szerethetőek. Bár vannak kevésbé erős tételek a lemezen (számomra ilyen például a Marko Hietala közreműködésével felvett Tuonela, a Great Marquis Of Hell vagy a kínai mitológiából táplálkozó Ten Courts Of Diyu), de összességében egy összeszedett albumot adott ismét rajongói kezébe a zenekar. 

8/10

Kiadó: Nuclear Blast

Tracklist:

  1.  
  2.  

 

Albumpremier+lemezismertető: Nervosa - Perpetual Chaos

Igencsak megdöbbentette a brazil csapat rajongóit, amikor tavaly áprilisban az énekes/basszusgitáros Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto elhagyták a zenekart. Elmondásuk szerint a banda már nem úgy működött, ahogy az elején, ezért döntöttek a távozás mellett. Prika Amaral gitáros így magára maradt, ám nem sokáig lógatta az orrát: fogott három ismert metálcsajt, négyfősre bővítve a csapatot. A dobok mögé a görög Eleni Nota-t ültette, akit eredetileg a Mask Of Prosperóból és a Croque Madame-ból  ismerhettünk, basszusgitárosként Mia Wallace érkezett (Abbath, Triumph Of Death), Diva Satanica (alias Rocío Vázquez) pedig, aki a spanyol Bloodhuntert erősítette, beállt a mikrofon mögé. 

unnamed_15.jpg

Balról: Prika Amaral, Diva Satanica, Mia Wallace és Eleni Nota 

Miközben Fernandáék új együttese, a Crypta is stúdiózik, addig a nemzetközivé bővült Nervosa ma küldte a lemezboltok polcaira új albumát, a Perpetual Chaost. A korongot Málagában, Spanyolországban vették fel, Martin Furia producerrel, aki a banda előző albumainál is e feladatot látta el, a maszterelést pedig Yarne Heylen végezte.

Az énekes Diva Satanica így mesélt a felvételekről:

 "A lemezfelvétel intenzív folyamat volt. A csapatmunka mellett megismerhettük egymást, hiszen együtt laktunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a banda tagjává válhattam, és biztos vagyok abban, hogy az új albummal a Nervosa komoly lépést tesz előre.

Hihetetlen jó volt Martin Furiával dolgozni, a hangommal kapcsolatban olyan kisebb részletekre is ráébresztett, amelyekről eddig nem tudtam. Készüljetek fel egy új korszakra, amely minden korábbinál erőteljesebb lesz!"
 

Három dalt láthattunk videoklipes formában a lemez megjelenése előtt, a Guided By Evilt, a korong címadó dalát és nemrégiben az Under Ruins-t. Mindhárom dal megmutatta, hogy változások történtek a zenekarban. Prika igen jó érzékkel választotta ki kolléganőit, akik odapakolták magukat a kiadványon. A 2018-as Downfall Of Mankind sem volt gyenge, de a Perpetual Chaos atmoszférája más. Nem is annyira a keménység, hanem a hangulat a lényeg. Véleményem szerint elmélyültebb, nem kimondottan sötétebb, de más. A Godless Prisonerben hallható gitárok dallamosak, de hűek a thrash műfajhoz.

nnn_2.jpg

A Rebel Soulban férfi énekest is hallhatunk vendégként, bár szerintem nyugodtan kihagyhatták volna. Nekem ez a dal a lemez "gyenge pontja." Schmier, alias Marcel Schirmer (Bassinvders, Destruction) hallható a Genocidal Commandban, akit szintén jobb lett volna kihagyni, bár remek zenész, de valahogy nem passzol a szerzeménybe a hangja. Jó a gitár is benne, de nem ide valónak érzem. Az Until The Very Endben is hallható egy úriember, Guilherme Miranda, a brazil Krow és Entombed A.D. énekese, ám ezt valahogy sikerült eltalálni. 

Remek ötlet volt négyfősre bővíteni a zenekart, és reméljük, hogy innentől már nem lesz mászkálás. A lemez rendben van, néhány kisebb -fent részletezett- gyengeségtől eltekintve. 

8/10

Kiadó: Napalm Records

Zenészek:

Diva Satanica - ének

Prika Amaral - gitár

Eleni Nota - dob

Mia Wallace - basszusgitár

Tracklist:

01. Venomous
02. Guided By Evil
03. People Of The Abyss
04. Perpetual Chaos
05. Until The Very End
06. Genocidal Command
07. Kings Of Domination
08. Time To Fight
09. Godless Prisoner
10. Blood Eagle
11. Rebel Soul
12. Pursued By Judgement
13. Under Ruins

0023322234_16.jpg

 

Lemezismertető: Taleteller - The Path

Nyáron interjút készítettünk Tóth Tiborral, a Taleteller alapítójával, aki elmondta: zenét szerezni számára olyan, mintha egy naplót írna. Láthattuk a budapesti bandától az Aurora és az Emerald Creek című nótákhoz készült klipeket, a zenész pedig -aki 2010-ben alapította az együttest- elárulta: nagy hatással van rá például a Sirenia, a Nightwish vagy éppen a Delain munkássága, de sok szimbolista költő is, mint például Ady Endre. 

Énekesnőjük a kellemes szopránnal megáldott Csák Annamária, akivel elkészült végre az új album, a The Path, amely egy történetet mesél el 12 számon keresztül. Ugyan a kiadvány csak december 21-én fog hivatalosan megjelenni, hálával és köszönettel tartozom a zenekarnak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy meghallgassam a számokat és véleményt mondhassak róluk.

the_path_1.jpg

Az A Hero Will Rise című dallal indít a lemez, amely megmutatja a korong irányát: filmzeneszerű, kellemes darab. Itt kell megemlítenem, hogy a csapat szimfonikus hangszerelője, Uhljar Mihály remekül végezte a munkáját, monumentális, epikus dallamokkal egészítve ki a korongot. Ő egyébként 2017-ben csatlakozott a zenekarhoz, mint Taleteller-rajongó. :)

A szerzemények nagy része valóban felfedi, hogy a zenekart komolyan inspirálta a felvételekkor a Nightwish, az Epica, a Sirenia és még jó pár együttes, de mégsem lehet utánzással vádolni a formációt, mert a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére teljesen sajátos, egyedi hangzású a kiadvány.

taleteller_wide_new.jpg

A Where The Tales Born és a Run From The Wolves engem emlékeztetnek a Tarja-érás Nightwish lemez, a Once dalaira, ám Annamari nem operásan énekel, hanem úgy, mintha mesét mondana. Ám ez cseppet sem altató jelleggel, ahogyan a gyerekeknek szokták, a zenével együtt az ő hangja is belekúszik az agyadba és ott is marad. 

A már ismert Aurora dallamos refrénjével a koncerteken biztosan partihangulatot fog teremteni, majd az Ignis Fatuus, a Wanderer és a Nightmare következik, szintén fülbemászó dallamokkal, hol keményebb, hol lágyabb részekkel. Az Eternal Fall egy szép ballada, kelta-ír hatásokkal, férfi ének is kiegészíti Annamari hangját. 

 

Ezután egy ismét pörgős tételhez érkeztünk, a Moonlight Feast-et hallgatva az embernek táncolhatnékja támad - legalábbis nekem biztosan. Ezután a The Storm -amely instrumentális, de igencsak pattogós szerzemény- vezet át minket a lemez utolsó fejezetéhez. 

Az Emerald Creek-et már ismerjük, itt a vándor utolsó útjához érkezik, és megtudhatjuk, merre visz a smaragd patak csobogása. Az érzelmes dal után a The Dying Forest ismét a keményebb vonalat képviseli, amely a végére lelassul. Lágy részekkel zárul a dal, mint egy mese végén, amikor a gyermek már alszik, és álmodik. Az albumzáró Through The Path a The Stormhoz hasonlóan szintén instrumentális, szimfonikus tétel, a vándor megpihen és nyugovóra tér.

 

Összegezve: telített a piac szimfonikus metál tekintetében, egyre kevesebb az olyan csapat, akik valami igazán különlegeset tudnak csinálni. A The Path a vándor által bejárt ösvényt mutatja be, azaz egy úgynevezett konceptlemezről beszélünk, amelyeknek megvan az a veszélye, hogy néhány dal után kifullad és unalmas lesz, ha nincs meg az a plusz a storyline-ban, ami fent tartja az érdeklődést és megragadja a hallgatót. Mint amikor filmet nézel és egyszer csak ellaposodik, és bealszol rajta. A Taleteller lemeze, "filmje" azonban végig leköti az embert, Annamari énekstílusa nem az operás áriázás, de nem is baj, mert a dalok témájához, szövegéhez inkább a lágyabb ének illik. Elvégre ez egy történet, és egy történetet vicces lenne operás énekkel "elmesélni", a férfi ének pedig nagyon is kellett, remekül kiegészíti Annamarit - az úriember pedig nem más, mint Pápai Zsolti a Cadaveresből. Szinte látod Magad előtt a történetet, a vándort, ahogyan járja az ösvényt és útja során kalandos élményekben van része. Erős lemez, erős dalokkal, profi hangszereléssel és hallani a befektetett munkát. Részemről az album teljesen rendben van.

10/10

Megjelenés: 2020. december 21.

A dalok listája:

1. A Hero Will Rise

2. Where The Tales Born

3. Run From The Wolves

4. Aurora

5. Ignis Fatuus

6. Wanderer

7. Nightmare

8. Eternal Fall

9. Moonlight Feast

10. The Storm

11. Emerald Creek

12. The Dying Forest

13. Through The Path

Zenészek:

Csák Annamária - ének

Tóth Tibor - billentyűk

Róth Miklós - dob

Horváth Imre - gitár

Uhljar Mihály - szimfonikus hangszerelő

Weboldal: www.taletellerband.com

Facebook

Instagram

Youtube

 

süti beállítások módosítása