Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Szintet kíván lépni következő albumával a Jinjer

2021. március 22. - Jurancsik Eszter

163064571_4109956652362510_4569597941327806058_o.jpg

A Jinjer utolsó albuma 2019 októberében, Macro címmel került boltokba, a rajongók pedig imádják a korongot - a dalokkal még Ausztráliába is eljutott a banda, ennek eredménye egy tavaly novemberben megjelent koncertlemez, amely Alive In Melbourne címmel jelent meg. A csapat szekere az utóbbi években hihetetlenül nagyot futott, Ukrajnát pedig egyértelműen ők tették fel a metáltérképre. 

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy a Tatiana Shmaylyuk vezette társulat dolgozik negyedik albumán, amellyel a Macro nyomdokain kívánnak haladni. Most a gitáros Eugene Abdukhanov mesélt a készülő korongról:

Azok, akik követnek minket, biztosan tudnak arról, hogy a Jinjer a világjárvány kezdete óta az új anyagon dolgozik. Ez egyike azoknak a helyzeteknek, ahol még a legnagyobb és baj is néha pozitív eredményt hozhat. A turnék elmaradásától eltekintve minden rendben, sikerült kreativitásunkat és csalódottságunkat egy dologra összpontosítani, és új dalokat írni belőlük, véleményem szerint ezek a legjobb zenék, amiket valaha is írtunk. Összetett, de mégis pokolian fülbemászó, durva hangokkal és ami a legfontosabb: érzésekkel... Ez az új album még magasabb szintre emelheti a zenekart.

- mesélte a zenész, itt pedig egy stúdiófelvételt láthatsz a dobos, Vladislav "Vladi" Ulasevich munkájáról:

Új albumán dolgozik a Jinjer

jinjer-2019-2828.gif

2019 októberében került boltokba az ukrán Jinjer Macro címet viselő legutóbbi stúdióalbuma, amellyel igen komoly sikereket ért el a zenekar, a koronavírus-járvány kitörése előtt jártak a koronggal Amerikában, Mexikóban és Ausztráliában is -utóbbi országban került rögzítésre az Alive in Melbourne című koncertlemez, amely 2020. november 20-án jelent meg.

Nemrégiben egy interjú keretein belül az énekesnő Tatiana Shmaylyuk és Eugene Abdukhanov gitáros elmondták: a koncert nélküli hónapokat új dalok írásával töltötték. Most Facebookján is megerősítette a csapat: készül a negyedik Jinjer-album.

"Új év. Új album. #jinjer4 hamarosan érkezik."

 

Az együttesnek egyébként dél-amerikai turnéját kellett félbeszakítania márciusban a pandémia miatt, eredetileg decemberben szerettek volna visszatérni a latin rajongókhoz, ám mivel a járvány nem csillapodott, nehéz szívvel, de törölték a bulikat.

 

Elkészült az Auri második lemeze!

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Nightwish-főnök Tuomas Holopainen nevéhez fűződő Auri második albumán dolgozik. A hírt Johanna Kurkela, a finn zenész felesége jelentette be, aki a formáció énekesnője. 

Tuomas 2017-ben hívta életre a csapatot feleségével és Nightwish-beli zenésztársával, a brit multi-instrumentalista Troy Donockley-val, noha a projekt gyökerei egészen 2011-ig nyúlnak vissza, amikor Tuomas és Johanna Aphrodite Rising címmel felvettek egy dalt.

29354841_222309118514584_7676843700377122530_o.jpg

Ekkortájt zajlottak azonban a Nightwish Imaginaerum című albumának felvételei is, így az Aurit átmenetileg szögre akasztották. 2017 folyamán került ismét előtérbe a közös zenélés, amikor is Tuomas kisebb alkotóművészi válságot élt át - a Nightwish 2015-ös Endless Forms Most Beautiful című lemezével és a hozzá kapcsolódó turnéval immár sokadik csúcspontját érte el, a zenésznek pedig fogalma sem volt, hogyan tovább. Mindenre megoldást jelentett azonban az Auri, a csapat első korongja pedig 2018 márciusában jelent meg, a rajta szereplő dalokat pedig az Alice Csodaországban című könyv ihlette.

A mai napon jelentette be Tuomas, Johanna és Troy: végeztek az Auri második albumának felvételeivel, az újdonság pedig egyszerűen az AURI II címet kapta. A részletek és a dallista még nem ismert, de néhány érdekesség kiderült a zenekar Facebookjáról, például, hogy Kai Hahto is közreműködik a korongon, mint dobos.

 

Gőzerővel dolgozik új nagylemezén a Butcher Babies

A kaliforniai csapat Lilith című albuma 2017 őszén került boltokba, amely korong igen szép sikereket ért el, a dalcsokorral pedig Európában is turnézott a Carla Harvey és Heidi Shepherd vezette társulat.

109512744_3513355448709847_6502411048936103408_n.jpg

Tavaly írtuk meg, miszerint a banda megkezdte negyedik nagylemezének munkálatait, még az sem okozott fennakadásokat, hogy 2019 júliusában Jason Klein basszusgitáros elhagyta a zenekart, hogy több időt tölthessen családjával. Azóta természetesen megtalálták a zenész utódját, Ricky Bonazza személyében.

Az Offstage With DWP-nek mesélt most a formáció - az együttes javában stúdiózik. Két hónappal ezelőtt Heidi, a csapat szőkesége a svájci Eluveitie frontlányával, Fabienne Ernivel beszélgetett a Corona Talk videosorozat keretein belül, akinek felfedte: a Butcher Babies és a Century Media lemezkiadó útjai egy évvel ezelőtt elváltak egymástól, ám ettől függetlenül a lemezfelvétel nem áll le, folytatják a munkát, mindeközben keresik új kiadójukat. 

"Nehéz döntés volt a Century Mediától való különválás. Eddigi pályafutásunk során velük voltunk, és 10 éve alakultunk. Itt, az Egyesült Államokban valami nagyon nem működött. De szeretjük a Century Mediát."

- Heidi szűkszavúan csak ennyit mondott a szétválásról, majd a mostani koronavírus-helyzet kapcsán eképpen vélekedett:

"Meglátjuk, mi történik. Nem tudom...olyan szomorú vagyok és félek, ugyanakkor tudom, hogy minden jóra fordul. És mi mind ugyanabban a csónakban evezünk. Mindannyian együtt vagyunk most."

 

 

Epica: befejeződtek a lemez munkálatai

Simone Simons is rögzítette az énekes részeket

Nemrégiben írtunk arról, hogy a holland zenemágusok új lemezüket készítik - utolsó stúdiólemezük a 2016-ban kiadott The Holographic Principle volt.

epica_band_2020.jpg

Néhány héttel ezelőtt a FaceCulture készített videóchat-interjút a csapat hörgősével/gitárosával, Mark Jansennel, aki elárulta: minden hangszer és kórus rögzítve lett, már csak az ő hangja és Simone Simons éneke hiányzik. Azonban a világot rettegésben tartó koronavírus keresztülhúzta a zenekar számításait, hiszen nem vonulhattak stúdióba. A zenész azt is elmondta: lehet, hogy az album emiatt késni fog, de természetesen az egészség az első.

b635a17a41e39d7571a53580cce4b5c7.jpg

Azonban néhány napja Simone Twitter-oldalán csiripelte a nagy hírt: sikerült megoldani az éneksávok felvételeit, és már be is fejezte a munkát. A készülő korong címe, borítója és dallistája egyelőre nem ismert, ám azt tudni lehet: a banda legújabb műve hasonlatos lesz a 2014-es, The Quantum Enigma című nagylemezhez.

 

 

Késik az Epica új lemeze a koronavírus miatt

Videointerjú Mark Jansennel

Szerte a világon jelen van a koronavírus, amely minden ember életét felbolygatta, a metélzenészekét is, akik közül rengeteg csapat éppen most indult volna turnézni, ám a járvány tombolása miatt kénytelenek voltak elhalasztani a fellépéseiket.

Emellett a lemezfelvételeket is keresztülhúzta a járvány, és ha a bandatagok különböző országokban élnek, e folyamat igen körülményessé válhat.

A holland Epica idén nyár végére ígérte új, sorban nyolcadik stúdióalbumát, ám kétséges hogy a korong meg tud jelenni a tervezett időpontban, hiszen Simone Simons frontasszony Németországban él, Mark Jansen alapító pedig Hollandiában - a zenésszel a FaceCulture készített videochat-interjút.

duvk4uhwaaa6i3w.jpg

Kiderült: éppen az éneksávok rögzítése lenne soron az új lemez kapcsán, ám Simone számára túl kockázatos lenne az utazás, és Mark sem nagyon akarja elhagyni biztonságot adó otthonát.

"Szóval, úgy döntöttem, hogy otthon rögzítek. És szerencsére van egy otthoni stúdióm és egy hangrögzítő fülke, amely valójában egy gardróbszekrény, ez ének-fülkeként működik. Szerencsére három hónapja új eszközökhöz jutottam. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthon készíthetek felvételeket, de ez természetesen nem a  legideálisabb helyzet, mert szeretek együtt dolgozni a producerrel, ő mindig nagyszerű tanácsokat ad. De megtaláltunk a módot, hogy mindent rögzíthetek, átküldöm neki a cuccokat, ő véleményezi őket, én pedig folytatom a második lépéssel. Tehát  nagyjából ugyanúgy működik minden, mint a stúdióban. A legnagyobb előnye az, hogy bármikor készíthetek felvételeket, amikor jól érzem magam, tehát amikor a legjobban működik a hangom, általában este, így mindent az esti órákban rögzítek."

- kezdte mondandóját a zenekarban férfi hangért is felelős Mark. A banda állandó producere Joost Van Den Broek, akivel legutóbbi, The Holographic Principle című lemezüket is készítették.

"Lehet, hogy késni fog a lemez. Még meg kell látnunk, mi fog történni. Úgy látom, hogy a Nuclear Blast egyébként is sok lemezt később jelentet meg, tehát esélyes, hogy ez a mi albumunk megjelenési idejét is befolyásolja, sajnos. Ám ezt meghagyom a menedzserünknek, hogy beszéljen a kiadóval, hogy utánanézzen, milyen lehetőségek vannak. Egyelőre fogalmam sincs semmiről."

 

epica2016bandpromonew_638.jpg

"Remélem, ha valóban késik a lemez, akkor a késés a lehető legkisebb lesz. Attól függ, hogy mennyi ideig fog tartani ez a koronavírus-helyzet. Ha ez hónapokon át folytatódik, akkor nincs értelme szeptemberben kiadni egy albumot, ha addigra még mindig nem sikerült mindent elrendezni vele. Természetesen az egészség a legfontosabb dolog az életben! Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és ez alapján meghozzuk a döntést!"

- elmélkedett a zenész, majd hozzátette: a hangszerek már rögzítve lettek, egyedül az énekes részek -vagyis az ő és Simone hangja- hiányoznak. 

"A gitárokat, a basszust, a dobokat, billentyűket és a kórusokat is felvettük már. Az ének a legfontosabb, de most a stúdiózás sem nekem, sem Simone-nak nem opció."

- zárta sorait.

 

Her Chariot Awaits - csúszik a lemez megjelenése a koronavírus miatt

Ailyn üzent a rajongóknak a Facebookon

A spanyol Pilar Giménez Garcia, azaz Ailyn újdonsült együttesének, a Her Chariot Awaits-nek első albuma április 10-én töltötte volna meg a boltok polcait, ám a világot sújtó koronavírus-járvány miatt át kellett ütemezni a megjelentetést.

unnamed_2_1.jpg

Ailyn Facebookos posztban tudatta a rajongókkal: a csapat nevét viselő korong a vírushelyzet miatt május 22-ével lesz csak kapható.

A zenekar két dalt már megmutatott a rajongóknak: elsőként a Dead&Gone című szerzemény debütált, majd nemrégiben a Constant Craving is meghallgathatóvá vált egy szöveges videó formájában.

A Sirenia egykori frontlánya megosztott egy videót is, amely még a lemezfelvétel idején készült New Yorkban, íme, ahogyan a spanyol szépség a stúdióban énekel:

 

 

Megkezdte új lemezének felvételeit az Amaranthe

Az utolsó pillanatban érkezett meg a formáció Dániába

Korábban a testvérblogon már írtunk arról, miszerint a svéd-dán Amaranthe tervezgeti következő albumát - utolsó kiadványuk a 2018-as Helix volt, amellyel több turnét is végigcsinált a banda.

A napokban jelentkezett érzelmes videóval a zenekar, amelynek apropójául a gitáros Olof Mörck és a Haggard-zenész Catalina Popa esküvője szolgált, most pedig bejelentette a csapat: a mai napon elkezdték új nagylemezük rögzítését.

unnamed_6.jpg

Azt korábban már megtudhattuk, hogy az újdonság már a Nuclear Blast szárnyai alatt fog a világra szabadulni, Elize Ryd és társai pedig a következőképpen meséltek a munkálatokról:

"Furcsa érzés tudni, hogy a világ egy része vesztegzár alatt van, és a zeneipar is ugyanúgy megsínyli ezt, mint bármely más szektor."

- kezdék soraikat a Blabbermouthon, utalva ezzel a koronavírus-járványra.

"De fontosnak tartjuk a munka folytatását, és mint katonák, nem hagyjuk magunkat a betegség által ledönteni. Ez persze azt is jelenti, hogy amennyire lehet, elszeparáljuk magunkat. Mivel a dán kormány úgy döntött, lezárja határait, szinte menekülnünk kellett Svédországból Dániába. Egy teljesen elhagyatott Koppenhágába csöppentünk, körülbelül egy órával a határok lezárását megelőzően."

- adott hangot megdöbbenésének az együttes, azonban hozzátették: rendszeresen tájékoztatni fogják rajongóikat, mely munkafázisban járnak éppen.

 

Megkezdte új albuma rögzítését az Epica!

Stúdiózik a csapat

A holland zenemágusok legutóbbi nagylemeze 2016-ban került boltokba The Holographic Principle címmel, amely igencsak nagy sikert aratott, többször körbeturnézták a világot a kiadvánnyal Simone Simonsék.

Korábban már megtudhattuk, tervezik az új korongot, ám tavaly sem hagyta csemege nélkül rajongótáborát a banda: újra kiadták Design Your Universe című albumukat, amely eredetileg 2009 októberében jelent meg, valamint decemberben The Essence Of Epica címmel könyvet adtak ki.

Mark Jansen, a zenekar alapítója és gitárosa azt is felfedte: visszakanyarodnak a 2014-ben megjelentetett The Quantum Enigma címre keresztelt kiadványukhoz, és már javában írják a dalokat.

epica_20200222.jpeg

Most végre a hivatalos bejelentés is megtörtént, az együttes megkezdte a lemezfelvételeket.

Friss stúdió-vlogjában Simone Simons énekesnő így köszönti a rajongókat:

"Üdvözlünk Titeket az Epica 8. lemezének kulisszatitkaiban! Dolgozunk a lemezen és az első videoklipen is, ügyelve arra, hogy minden részlet tökéletes legyen. Sok időt töltök a zenekarral és Joost van den Broek-kel (a producer - a szerk.). Nagyon boldog vagyok, hogy alakulnak a dalok, és alig várom, hogy mindenannyian hallhassátok őket!"

Elkezdődött tehát a kemény munka a formáció számára, egy korábbi interjúban Mark pedig elmondta: csak akkor írnak új dalokat, ha késztetést éreznek rá, és nem azért, mert >>kell<<. Elmondása szerint nem szeretnének egy >>összecsapott<< albumot kiadni, amelyen csak néhány szerzemény erős, a többi pedig csak afféle >>töltelék<<.

Íme, a videoblog!

 

Dolgozik új projektjén Marcela Bovio

Betegsége ellenére aktív az énekesnő

Marcela Bovióról decemberben derült ki: méhnyakrákkal küzd és kezelés alatt áll. A Stream of Passion egykori frontasszonya akkor azt írta, hogy orvosa jó hírekkel bíztatja, és reméli, hogy mihamarabb visszatérhet a színpadra. A MaYaN-ben is éneklő Marceláról tavaly írtuk meg, miszerint új projektet hívott életre Dark Horse White Horse név alatt.

974f538f2414fdf4b6287a8b2cd9b579.jpg

A formációban Jord Ottóval (ex-ReVamp, VUUR) és Ruben Wijgával dolgozik együtt a mexikói származású szépség, aki bár még most is kapja a kezeléseket, nem óhajt elmerülni az önsajnálatban: nemrégiben ugyanis Facebookján tette közzé: a terápia ideje alatt a csapat első lemezével foglalkozik, egészen pontosan az éneksávokat rögzíti. 

Tervei szerint a zenekar még idén bemutatkozik a nagyközönségnek, illetve a posztban megköszönte a rajongóknak a sok kedves üzenetet, jókívánságot.

 

süti beállítások módosítása