Vannak albumok, amelyek nem háttérzenék, hanem belső tereket nyitnak meg. Az alábbiakban azokat a lemezeket gyűjtöttem össze, amelyek idén a legmélyebben hatottak rám.

 10. REMINA - THE SILVER SEA

Az új-zélandi Remina az atmoszférikus doom legsűrűbb, legmélyebb rétegeiben mozog. Második albumuk októberben jelent meg, és egyértelműen hallatszik rajta, hogy Heike Langhans – aki egy évtizeden át volt a Draconian hangja – minden kreatív energiáját erre a projektre összpontosítja. A mindössze hét dalt tartalmazó "The Silver Sea" pedig bebizonyítja: a súly nem percekben mérhető. A Remina nem túlbeszél, hanem célba talál, és ezt eleganciával, fájdalommal és méltósággal teszi.

9. GARBAGE - LET ALL THAT WE IMAGINE BE THE LIGHT 

A wisconsini Garbage esetében különösen izgalmas látni, hogyan alakul át az alkotói energia az idő múlásával. A zenekar több tagja már a hetvenes éveit tapossa, Shirley Manson pedig jövőre tölti be a hatvanat – mégsem kifulladásról, hanem megújulásról beszélhetünk. A "Let All That We Imagine Be The Light" a 2021-es "No Gods, No Masters" dühös, konfrontatív világát követi, ám ezúttal konstruktívabb, gyógyítóbb irányba mozdul el. Bár az előző lemez nyers őrjöngése is erőteljes volt, ez az album már inkább sebet kötöz, nem feltép – és ettől válik igazán időtlenné.

8. SPIRITBOX - TSUNAMI SEA

A Spiritbox sem lassít: a kanadai zenekar az elmúlt években robbanásszerű népszerűségre tett szert, amiben kulcsszerepe van Courtney LaPlante rendkívüli vokális adottságainak. A tiszta ének és a brutális hörgés közti váltások nála nem technikai mutatványok, hanem érzelmi eszközök. A "Tsunami Sea" címéhez hűen árad, sodor, elönt – és méltó folytatása a debütálásnak, miközben tovább mélyíti a Spiritbox saját univerzumát.

7. THE YAGAS - MIDNIGHT MINUET

Az év egyik legnagyobb meglepetése számomra kétségkívül a Vera Farmiga által életre hívott The Yagas. A horrorr-ajongók kedvenc démonűző dívája ezúttal mikrofont ragadott, és egy sötét, érzelmekkel túlfűtött, szenvedélyes albumot készített. A "Midnight Minuet" minden egyes darabjában ott lüktet az a baljós energia, amely egyszerre borzongat és megnyugtatóan körbeölel. Remélhető, hogy ez a projekt nem csupán egyszeri kirándulás marad.

6. FRAYLE - HERETICS & LULLABIES

A clevelandi Frayle 2017-es megalakulása óta már a harmadik albumával jelentkezett októberben. A "Heretics & Lullabies" nehezen kategorizálható: a doom alapjai mellé gótikus hangulat, post metalos súly és shoegaze-es lebegés társul, némi pszichedelikus árnyalással. A Gwyn Strang és férje, Sean Bilovecky által alapított formáció olyan témákat jár körül, mint a mély fájdalom, a belső démonokkal vívott harc vagy a gyász – mindezt a sötétség esztétikájába csomagolva, meglepő érzékenységgel.

5. BATTLE BEAST - STEELBOUND

A Noora Louhimóval készült "Steelbound" a Battle Beast hatodik nagylemeze volt a frontasszonnyal a mikrofon mögött – és sajnos az utolsó is. December 15-én a finn zenekar bejelentette, hogy Noora a továbbiakban szólókarrierjére koncentrál, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy az új frontasszony az Exit Edenből és a Phantom Elite-ből ismert Marina La Torraca lesz. A "Steelbound" ismét egy kifejezetten erőteljes album lett, és minden okunk megvan bízni abban, hogy Marinával sem törik meg ez a lendület.

4. ARCH ENEMY - BLOOD DYNASTY

A másik sokkoló hír az Arch Enemy háza tájáról érkezett. A zenekar tavasszal adta ki ezt a kifejezetten slágeres, mégis kompromisszummentesen metalos albumot, majd november végén Alissa White-Gluz bejelentette: elhagyja a bandát, és szólókarrierbe kezd. Az új énekes vagy énekesnő kiléte egyelőre ismeretlen, de sok rajongó szíve összeszorult Alissa távozásakor – az enyém is.

3. EPICA - ASPIRAL

A holland Epica esetében vegyes érzéseim voltak az elmúlt években. A 2021-es "Omega" számomra a "The Quantum Enigma" (2014) és a "The Holographic Principle" (2016) után kissé sterilnek hatott, mintha egy kórházi műtőben születtek volna a dalok. A tavasszal megjelent "Aspiral" viszont szerencsére újra felszöktette bennem az endorfint. Simone Simons hangja továbbra is kifogástalan, a zene változatos és élő – nehéz lenne belekötni.

2. JINJER - DUÉL

Hosszú folyamat volt a Jinjer "Duél" albumának megszületése, de minden várakozást megért. A 2021-es "Wallflowers" nálam nem talált igazán célba, a "Duél" viszont annál inkább. Tatiana Shmayluk elmondása szerint erős hatással volt a dalszövegekre a 19. századi romantika, és érződik: szenvedélyes, súlyos és elementáris. Ez a lemez nem magyarázkodik – odateszi magát.

1. LACUNA COIL - SLEEPLESS EMPIRE

Számomra 2025 albuma a milánói Lacuna Coil "Sleepless Empire" című lemeze. A korong méltó folytatása a 2019-es "Black Anima" vonalának, és a digitális világ őrületét, valamint az ebből fakadó mentális szakadékokat állítja fókuszba. A dalok húsba vágó szövegei, a pincemélyre hangolt gitárok és Cristina Scabbia hangja együtt ismét egy kifogástalan, sötéten rezonáló albumot eredményeztek. Ráadásul az októberi Barba Negrás koncertjük is hihetetlen erejű volt – igazi megerősítése annak, hogy a Lacuna Coil még mindig nagyon is a helyén van.

Újdonságokból idén sem volt hiány, rengeteg zenekar jelentkezett új kiadvánnyal 2023-ban a csajmetal fronton is. Akadtak közöttük erősebb és gyengébb lemezek is, ahogyan az általában lenni szokott. Íme, az én személyes kedvenceim!

5. THERION - LEVIATHAN III.

A "Riddles, Ruins & Revelations" (2021) érdektelenségbe fulladó kísérlete után bevallottan óvatos bizalmat szavaztam annak a hírnek, hogy a norvég–francia formáció új albummal jelentkezik. A május 26-án megjelent "1977" azonban már az első percekben világossá teszi: ennek a lemeznek semmi köze az elődjéhez. A korábbi anyagot terhelő popos, retróba hajló szintetizátoros irány most teljesen háttérbe szorult – és ez önmagában is megérdemel egy vastag piros pontot. Még a tudatosan lágyabb dalok is tele vannak kreatív ötletekkel, a gitárok végre újra valódi súlyt és szerepet kapnak, ami kifejezetten jót tesz az összképnek. Egyetlen komolyabb hiányérzetem Morten Veland hörgése: ebből ezúttal meglehetősen szűken mértek, ami kissé fájdalmas kompromisszum, de nem billenti meg a mérleget. A "1977" alapvetően egy szerethető, barátságos, mégis karakteres album lett, amelynek címe is beszédes – Morten és Emmanuelle Zoldan születési éve előtt tiszteleg, és egyben szakít a korábbi, regényhosszúságú címadási mániával. Letisztultabb név, letisztultabb irány. Ha ezt a szintet sikerül tartani vagy tovább emelni, a következő lemez már nemcsak kellemes meglepetés, hanem valódi visszatérés lehet.

Bár a Nightwish frontasszonyának első szólóalbuma formálisan nem metal kiadvány, mégsem lehet szó nélkül elmenni mellette. A tíz dal között ugyanis akadnak finoman „bedurvuló” pillanatok, de ami igazán indokolja az említést, az az, hogy ez az anyag elképesztően erősre sikerült. Az egész projekt gyökere Floor szereplése volt a holland Beste Zangers műsorban, ahol különböző műfajok ismert előadói értelmezik újra egymás dalait. Floor ott is megmutatta, mennyire sokoldalú: ugyanazzal a természetességgel mozgott a reggaeton és a latin pop világában, mint ahogy a szimfonikus metalban teszi. A lemez hangulata ennek megfelelően jóval könnyedebb, mint a Nightwish anyagai, mégis végig tartja a színvonalat. Hallgatás közben óhatatlanul eszembe jutottak azok az énekesnők, akiket kamaszkorom óta nagyra tartok – például Faith Hill vagy Shania Twain –, nem stílusmásolatként, hanem abban az értelemben, ahogyan a dalok egyszerre személyesek, profik és érzelmileg működnek. A hangszerelés végig kifogástalan, ízléses és arányos, Floor pedig bebizonyítja, hogy ha a Nightwish története egyszer valóban lezárulna, ő önálló előadóként is gond nélkül megállná a helyét. Ez nem mellékvágány, hanem egy teljes értékű, magabiztos bemutatkozás.

 2. XANDRIA - THE WONDERS STILL AWAITING

2022 májusában az addig nagyjából öt éve tetszhalott állapotban vegetáló német Xandria váratlanul bejelentette a visszatérését, amelyet a beszédes című Reborn dallal koronáztak meg. Ezután pedig nem lassítottak: egymás után érkeztek a meglepően erős, karakteres szerzemények, mintha tényleg újraindították volna a rendszert. A felállás gyakorlatilag teljesen kicserélődött, Marco Heubaum alapító kivételével mindenki új, a mikrofon mögé pedig a mindössze harmincéves Ambre Vourvahis került – egy addig gyakorlatilag ismeretlen név. Ambre nemcsak feltűnően szép, hanem kifejezetten sokoldalú és piszok tehetséges is: több dalban hörög a tiszta ének mellett, utóbbit pedig végre nem az agyonhasznált, áriázós-operás manír uralja, hanem egy sokkal természetesebb, emberközelibb hangszín. Ehhez társul egy elképesztően kidolgozott, erős hangszerelés, amely minden korábbinál feszesebbé és izgalmasabbá teszi az összképet. Ezek együtt olyan szintre emelték a zenekart, amire korábban csak ritkán volt példa, és ami már a Reborn idején meggyőzött. A "The Wonders Still Awaiting" pedig végleg igazolta ezt a bizalmat: ez lett a banda eddigi legváltozatosabb, legerősebb és leginkább egységes albuma.

1. WITHIN TEMPTATION - BLEED OUT

A hollandok október végén megjelent albumának tizenegy dala közül hetet a rajongók már jóval korábban megismerhettek: az Entertain You 2020 májusában nyitotta a sort, majd az ezt követő három és fél évben további hat kislemez érkezett, így a lemezen mindössze négy teljesen új tétel maradt. Elsőre akár kockázatos húzásnak is tűnhetett volna, de Sharon den Adel több interjúban is hangsúlyozta, hogy már a covid–19 járvány előtt megfogalmazódott bennük ez az irány: kislemezekben gondolkodni, hogy minden dal megkapja a maga fókuszát és súlyát. Ezzel párhuzamosan a zenekar megvált korábbi kiadójától, az ezért cserébe kapott alkotói szabadság pedig felbecsülhetetlennek bizonyult. A "Bleed Out" teljes egészében a modern metal talaján áll, sok tekintetben a 2019-es "Resist" szellemi folytatásának is tekinthető. A szövegeket egyértelműen a világban zajló események ihlették: háborúk, a nők elnyomása a közel-keleti régiókban, a patriarchális berendezkedés és minden olyan feszítő kérdés, amely ma megkerülhetetlen. Mindezt súlyos riffek, erőteljes elektronikák és elképesztő energia tartja össze. A legszebb az egészben, hogy a Within Temptation úgy adta ki teljes egészében a lemezt, hogy a dalok jelentős része már régóta ismert volt. Ennek ellenére, amikor az album egyben szólal meg, elementáris erejűvé válik. Ritka bravúr ez, és pont ezért üt akkorát. Imádom.

+1. OUTLANDERS - OUTLANDERS

Kakukktojás a Tarja Turunen és Torsten Stenzel által életre hívott projekt debütáló albuma, hiszen a formáció ezúttal tudatosan hátat fordít a metalnak, és az elektronikus zene felé veszi az irányt. A csapatról elnevezett lemezen ráadásul olyan vendégek bukkannak fel, akik önmagukban is garanciát jelentenek a minőségre: Marty Friedman, Mike Oldfield és Ron "Bumblefoot" Thal is hozzátették a maguk jellegzetes kézjegyét az anyaghoz. A projekt már 2021 óta csepegtette a dalokat, majd a nyár folyamán végre megérkezett a teljes nagylemez is. A zene nyugodt, mégis pulzáló elektronikus alapokra épül, amelyeket Tarja érzelmekkel telített, klasszikusan képzett hangja és az egyedi gitármegoldások emelnek új szintre. A hangzás sejtelmes és gyengéd, ugyanakkor meglepően erőteljes; fülbemászó, álomszerű, egyszerre modern és időtlen. Látszólag egymásnak feszülő ellentétek találkoznak benne, amelyek valamilyen különös alkímiával mégis tökéletes harmóniába rendeződnek. Ez a lemez nem harsány figyelmet követel, hanem beszippant: teret ad az elmélyülésnek, az álmodozásnak, a belső képeknek. Ha olyan anyagot keresel, amely finoman egyensúlyoz lágyság és dinamika között, miközben meditációra és elmerülésre hív, akkor jó eséllyel ez a korong neked szól.