Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


A Dalriada is fellép az idei Wackenen

A csapat határtalanul boldog

2018. március 31. - Jurancsik Eszter

Binder Lauráék háza táján nagy az izgalom, hiszen januárban jelent meg Nyárutó című nagylemezük, és bár Rieckmann Tadeusz dobos nemrégiben elhagyta a Dalriada fedélzetét, a csapat nem lógatja a lábát. Hamarosan egy három állomásos japán miniturnéra indulnak, tegnap pedig a zenekar bejelentette: az idei Wacken Open Air fesztiválon ők is koncertet adnak.

28514811_10160209415445438_8256480219442529401_o.jpg

"Nagy örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a Dalriada zenekar is meghívást kapott a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb metal ünnepére, a legendás Wacken Open Air fesztiválra. Metal zenekarral ennél nagyobb dolog nem nagyon történhet a pályája során, főleg, hogy mindezt a Wacken történetében is az első magyar nyelven éneklő csapatként sikerült elérnünk..."

- újságolta boldogan Ficzek András énekes-gitáros a Hammerworldnek.

Tavaly a 70000 Tons Of Metal elnevezésű, óceánjárós fesztiválra is eljutottak, most pedig Németországban is megmutathatják az igazi magyar folk metált.

Tarjával lép fel az Exit Eden

Észtországba megy a csapat és az énekesnő

Örömhírt jelentett be az észt rajongóknak Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca: a négy lány ugyanis együtt lép fel Tarjával, július 21-én Észtországban, a Rock In Tartu fesztiválon. 

exit_eden_hamburg_metal_days_22-09-2017_05-750x400.jpg

A négy szépség nagyon izgatott, hiszen először mennek együtt külföldre. Első albumuk, a Rhapsodies In Black tavaly augusztus 4-én jelent meg, rajta olyan popszámok metálosított változataival, mint Madonna Frozenje, a Depeche Mode Question of Time-ja vagy Lady Gaga Paparazzija.

 

Nem tétlenkedik a Maidens Of The North

Betáblázták a jövő évüket is

Veronique Männikkö tavaly hívta életre csapatát, amely egy csak lányokból álló különleges formáció: mindegyik tag egy-egy elemet képvisel. Veronique "Vero" ugyan holland származású, de férje finn, és jelenleg is az északi országban élnek. Az eredetileg nyolcfős banda most már csak hat tagot számlál - Sonja "Sledgehammer" Sipilä és Helena Haaparanta nemrégiben kiléptek a zenekarból, de Vero és a másik négy lány -Satu Eronen, Laura Madekivi, Monika Forsman és Elsa Wellamo nem csüggedtek. Folyamatosan új dalokat írnak első albumukhoz, amelyről a Carry Your Darkness képében már ízelítőt kaphattunk.

20525398_1544306065628181_9062049910139639953_n.jpg

Nem sokkal ezelőtt az együttes hivatalos Facebookos oldalán tette közzé a hírt, hogy a létszámcsökkenés ellenére nem lassulnak le - 2018. október 11-14 között a hollandiai Eindhovenben kerül megrendezésre a FEMME - Female Metal Event elnevezésű rendezvény, amelyen bizony az ötfősre fogyatkozott banda is tiszteletét teszi.

 

 

FEZEN 2018: jön az Epica is!

Ismét hazánkba látogat a zenekar

Simone Simons és a fiúk nemrég fejezték be a VUUR-rel közös turnéjukat, azonban jövőre folytatják a koncertezést. A csapat idén januárban a Barba Negrában adott koncertet, de jövőre a holland zenemágusok visszatérnek kis hazánkba, a székesfehérvári FEZEN Fesztiválon teszik tiszteletüket július 25-én. 

 d025d705-eb5c-4fa1-bf2e-6b173c427a68.jpg

A jegyekről bővebb infó itt található.

 

A Metalfesten is fellép a Nightwish

Örömhír a rajongóknak

Hivatalos Facebook-oldalán kürtölte világgá örömmel a Nightwish, miszerint jövőre nemcsak a híres Bloodstockon, hanem a csehországi Metalfesten is tiszteletüket teszik. A rendezvényen olyan együttesek adnak még koncertet, mint az Eluveitie, a Lacuna Coil, az Apocalyptica vagy a nemrég énekesnő nélkül maradt Xandria.

promo-im20.jpg

Floor, a frontasszony jelenleg babázik, a kis Freja már 6 hónapos. Tuomas feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Troy Donockley-val megalapította az Auri projektet, Emppu a Brother Firetribe-bal zenél, Marco pedig a Delainnel indul speciális turnéra októberben.

 

Alissa White-Gluz: "Ne kételkedj magadban!"

Kezdő énekesnőknek üzent az Arch Enemy frontasszonya

Augusztusban a svéd/kanadai együttes a spanyolországi Leyendas del Rock fesztiválra volt hivatalos, ahol koncertjük előtt a frontasszony Alissa interjút adott. 

Elhangzott a kérdés: mit tegyen egy énekesnő, aki a metál színterén akarja kipróbálni magát?

"Azt tanácsolom nekik, hogy ne kételkedjenek magukban! Épp elég ember lesz, akik kétkedve fogadnak majd, mivel nő vagy. Sőt, lesznek, aki azt gondolják, a testi adottságaidat akarod használni, azzal szeretnél előrébb jutni. Azt is gondolhatják, >>összeálltál<< a zenekar egyik férfi tagjával vagy vezetőjével, csak hogy előnyökhöz juss. Szóval ne legyenek kétségeid önmagaddal szemben, hogy te miért is vagy a csapatban."

alissawg.jpg

- kezdte Alissa, majd így folytatta gondolatait:

"Azon énekesnőkkel, akikkel jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy egyikünk sem azért került az együttesébe, mert nő, hanem mert szeretünk énekelni, zenélni. Naponta körülbelül nulla másodpercet gondolok arra a tényre, hogy nő vagyok!"

- zárta nevetve sorait a frontasszony, akinek minden oka megvan az örömre, hiszen az Arch Enemy új lemeze, a Will To Power máris hatalmas siker, überelte a 2014-ben piacra dobott War Eternal albumot is. Korábban mind Alissa, mind a gitáros Michael Amott utaltak arra, hogy ez a korong ütősebb lesz elődjénél, rengeteg új ötletet használtak fel a dalok készítésekor, az énekesnő pedig évekkel ezelőtti depressziójával kapcsolatos érzéseit is ezen a lemezen írta meg.

 

archenemywilltopowercd_1_1.jpg

Az Egyesült Államokban lép fel Tarja

2018-ban egy atlantai fesztiválra látogat az énekesnő

Büszkén jelentette be a finn pacsirta, miszerint 2018 szeptemberére is vannak tervei: a ProgPower fesztiválon teszi tiszteletét Tarja, ahol olyan együttesek is koncertet adnak, mint az Alestorm, az Amaranthe, a VUUR, az Angra vagy a Cellar Darling.

tarja3.jpg

Az énekesnő igazán nem vesztegeti az idejét, hiszen -ahogyan mi is beszámoltunk róla- új albumának munkálatait is befejezte, és a korongot mihamarabb szeretné a boltok polcaira dobni. Mindeközben a The Shadow Self című, tavaly megjelent lemez turnéja is zajlik, ősszel Közép-és Dél-Amerikát is célba veszi Finnország hangja.

Máltai koncertjét is lemondta a Xandria

Semmit sem tudni Dianne-ről

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy a német Xandria több fellépését törölni kellett az énekesnő, Dianne van Giersbergen egészségi problémái miatt. Nem szóltak a hírek arról, hogy pontosan milyen kór miatt esett ágynak a holland származású szoprán pacsirta, sem a hivatalos Facebook-oldalán, sem Instagramján nem találni ezzel kapcsolatos információkat. 

xandria-2016-1024x683.jpg

Alig néhány órája a zenekar a Facebookon értesítette sajnálattal a máltai rajongókat, miszerint a hétvégére tervezett, Is-Siġġiewi-ben esedékes bulit sem tudják megtartani. 

"Ó Málta! Annyira szerettük volna, hogy megtörténjen, de szembesülnünk kellett a valósággal: a balszerencse sokkal hosszabb ideig tart, mint azt gondoltuk volna, ezért meg kell osztanunk a rossz hírt: nem tudunk részt venni a VOTS fesztiválon. Nagyon sajnáljuk! Arra törekszünk, hogy mihamarabb visszatérjünk a rendes kerékvágásba, de nem tudtuk bevállalni a hétvégét. Kérjük, legyetek megértőek velünk, hogy később megtarthassuk a koncertet! Élvezze mindenki ezt a fesztivált, remélhetőleg hamarosan találkozunk!"

- áll a banda közleményében.

Ha valóban Dianne betegsége áll a lemondott fellépések hátterében, könnyen veszélybe kerülhet akár a szeptember végén esedékes amerikai turné, amelyet a kanadai Kobra And The Lotus-szal bonyolítanának le. 

 

Váratlanul lefújták a More Than Fest-et

Nem tudni, mi történt

Ma kezdődött volna a szlovákiai More Than Fest, amelyet azonban két nappal ezelőtt a szervezők -eddig nem tisztázott okokból- lemondtak. A közleményben csak annyi szerepel, hogy "túl sok minden" közrejátszott a döntésben, ám ezekre nem tértek ki a bejelentéskor. A fesztiválon olyan együttesek léptek volna fel, mint az Amon Amarth, az Edguy, az Arkona, az Epica, a Pain vagy  Wintersun. Remélhetőleg a közeljövőben alaposabb magyarázatot is olvashatunk az elmaradt buliról.

feszko.jpg

Így teljesített az Amaranthe új énekese a Metalfesten

A fesztiválon már Nils Molinnal lépett fel a csapat

Az Elize Ryd vezette svéd/dán formáció nem esett kétségbe, miután tavaly Jake E, akkori férfi énekesük bejelentette: személyes okok miatt elhagyja a zenekart. Nélküle is folytatták a koncertezést, később pedig Elize Ryd elárulta: szerette volna, ha jó barátnője, Alissa White-Gluz csatlakozik hozzájuk, ám ő nem tudta vállalni ezt az Arch Enemy turnéja miatt.

amaranthe_2.jpg

Néhány nappal ezelőtt újságolta az együttes, miszerint megtalálták új énekesüket, a svéd Dynazty csapat frontemberének, Nils Molinnak személyében, akivel a fellépéssorozatot folytatják és a következő albumon is őt hallhatjuk Elize mellett énekelni.

Nils a csehországi Metalfesten mutatkozott be első körben a rajongóknak, a buliról videók is készültek, íme:

 

süti beállítások módosítása