Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Delain: megszólalt Charlotte és Otto is

2021. február 15. - Jurancsik Eszter

fotojet_1_7.jpg

A holland Delain bejelentése, miszerint Martijnt leszámítva minden tag távozott a csapatból, ma sokkolta a formáció rajongóit. A hivatalos közlemény szerint a bandában többen nem érezték jól magukat, és hiába próbáltak megoldást találni a feszültségek oldására, nem jutottak közös nevezőre. 

A banda túlélt több tagcserét és távozást is, ennek ellenére kiadtak hat stúdióalbumot és rengeteg teltházas koncertet adtak fennállásuk óta.

Most a csapat énekesnője, Charlotte Wessels és a basszer Otto is megszólalt a sokkoló változások kapcsán. 

Charlotte:

"A Delain 16 éve a világom, életem fele és karrierem egésze. Nehéz szívvel megerősítem, hogy a Delaint Martijn szólóprojektjeként folytatja tovább, és részvételem a zenekarban itt ér véget. 

Tudom, hogy most a "miért" kérdése mindenkiben ott van. Ezt abszolút megértem. Röviden fogalmazva, ez a szomorú következménye annak a több, mint egy évig tartó kísérletezésnek, hogy megpróbáljunk megoldásokat találni a problémákra. Egy részem most úgy érzi, hogy mindannyiótokat cserben hagylak, de szeretném, ha tudnátok, hogy ezt a döntést nem egy könnyen hoztuk meg, és elnézését kérem azoknak, akik reménykedtek abban, hogy mindannyian a színpadon lehetünk. Nemrég még én is azt gondoltam, hogy ez igenis, lehetséges. Az elmúlt 15 évben olyan zenét adtunk ki, amelybe beletettük a szívünket és a lelkünket. Bejártuk a világot, rengeteg színpadot megrengettünk és megannyi csodálatos rajongóval találkoztam. Mindez mérhetetlenül sokat jelent számomra."

- idézte fel emlékeit Charlie, kiemelve a Delaines karrierjének legfontosabb pillanatait, mint pl. a Wembley stadion, a hollandiai Paradiso-ban megtartott jubileumi koncert 2016-ban, vagy a Wackenes szereplés. Természetesen ő is a legjobbakat kívánja Martijn-nak a jövőre nézve.

"Ami engem illet, továbbra is zenélni fogok. Ez az, ami boldogságot és célt ad nekem. Hálás vagyok a csodálatos közösségemért a Patreonon, ami egy mellékprojekt volt a Delain mellett, de most ez lesz az elsődleges hely, ahol zenét jelentetek meg. Ez a platform lehetővé teszi számomra, hogy továbbra is önállóan alkossak, és hálás vagyok minden támogatónak, aki ebben segít. Elkötelezett vagyok, hogy a legjobbat nyújtsam nektek, és várom, hogy mindannyiótokat elvarázsolhassalak. Tárt karokkal várom a jövőt, és remélem, hogy találkozhatunk még ezen az úton."

 

A basszer Otto Schimmelpenninck van der Oije 2010-ben lett tagja a zenekarnak, aki eleinte élvezte a Delain által nyújtott intenzív munkakörnyezetet. Ő ezeket írta hivatalos Facebook-oldalán:

"2018-ban és 2019-ben megromlott a légkör a zenekarban. 2019-ben, az őszi turnénk során az Egyesült Államokban és Európában a legalacsonyabb szintre kerültünk. Noha a turnék sikert hoztak, remek visszajelzésekkel, nagyon jó produkcióval, csodálatos személyzettel, jó eladásokkal és remek (támogató) bandákkal, egyre világosabbá vált, hogy Martijn nagyon nem érezte jól magát a turnékon, és nem tetszett neki, hogy Delain az ő saját projektjéből nőtte ki magát zenekarrá. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ezt így nem folytathatjuk.

Joey, Timo és én 2020 elején beszélgettünk Martijnnal és Charlotte-al, mondván, hogy nem akarjuk így folytatni Delain-ben. Javasoltuk, hogy Martijn ne vegyen részt a nagyobb turnékon, legalábbis egy kis ideig. Ezek a turnék voltak a legintenzívebbek, és úgy éreztük, hogy jobban mennének a dolgok, ha a zene írására összpontosíthatna, mind a Delain, mind a régóta megálmodott mellékprojektje számára. Martijn azonban másképp vélekedett: azt akarta, hogy a Delain ismét az ő projektje legyen, azt javasolta, hogy az együttes kevesebbet turnézzon, miközben Timót, Joey-t és engem session zenészekké fokozna le. Mondanom sem kell, hogy ez nagyon eltért attól, amit gondoltunk. Bántó volt, hogy vendégzenésszé degradáltak, miután mindent feláldoztam a Delainért. 2020 márciusában arra a következtetésre jutottunk, hogy nem fogunk tudni megállapodni, és e-mailben megírtuk a kilépésünket.

Néhány héttel később Martijn felvetett egy javaslatot Charlotte-nak, Timo-nak, Joey-nak és nekem, hogy folytassuk a zenekart, miközben más dolgokra összpontosít. Engem nagyon megalázott Martijn döntése, ugyanakkor nagyon izgatott voltam, hogy folytathatom Delaint Charlotte-nal, Timo-val és Joey-val. 2020 nagy részében mindannyian reménykedtünk abban, hogy Delain 2021-ben újra koncertezhet. Megpróbáltunk egy mindenkinek jó megoldást találni, de egyszerűen túl messzire távolodtunk egymástól. Azt hiszem, ez nagyon szégyenletes, és mindenki (a rajongók, Martijn és mi) nyert volna, ha Charlotte, Tim, Joey és én folytattuk volna együtt, de azt hiszem, nem így kellett történnie.

Tehát most, majdnem egy évvel azután, hogy Timo-val és Joey-val elhatároztuk, hogy elhagyjuk az együttest, ez hivatalos. Charlotte szintén már nem tagja a csapatnak, így Martijn egyedül folytatja Delaint. Az elmúlt egy évben csalódott, dühös, összetört szívű, csalódott voltam, és nagyon hiányoltam a turnékat. De mint azt tudjátok, mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Körülbelül akkortájt, amikor úgy döntöttünk, hogy kilépünk, a COVID-19 lett a ma szörnyetege.

Ez nem búcsú. Lehet, hogy „öreg vagyok ehhez a szarhoz”, de nem áll szándékomban nyugdíjba menni! Mindent megteszek, hogy újra útra kelhessek, amikor a COVID-19-helyzet megengedi."

Rajongóitól búcsúzik a Delain - Martijn viszi tovább a zenekart

delain2020.jpg

Szomorú hírrel találták magukat szembe a mai napon a holland Delain rajongói - az együttes ugyanis ebben a formában megszűnik létezni. A csapat tájékoztatása szerint mindenki kiszállt a zenekarból, Martijn Westerholt alapító-billentyűs saját projektjeként folytatja tovább a zenélést, vendégzenészekkel.

Íme, a zenekar közleménye:

"Az elmúlt egy évben a zenekar működése megszűnt. Néhányunk már nem érezte jól magát a bandában. Mindannyian próbáltunk megoldást találni az elmúlt egy évben, de sajnos kudarcot vallottunk.
Ezért mostantól mindannyian a saját utunkat járjuk és erőnket a saját dolgainkra koncentráljuk. Nagyon szomorú vagyok, hogy a közös munkánk véget ért, ugyanakkor nagyon hálás vagyok az évekért, amelyeket együtt töltöttünk. Bejártuk a világot, megéltük a csúcsokat és a mélypontokat egyaránt, rengeteg sikerélményünk volt, valamint olyan időket is átéltünk. amelyek tanulásra ösztönöztek bennünket. Élveztük, hogy találkoztunk a rajongóinkkal és új barátokat szereztünk szerte a világon. Szeretnék köszönetet mondani társtársaimnak, Timo-nak, Ottónak, Joeynak és különösen Charlotte-nak, a legjobbakat kívánom nekik a jövőben. Remélem, hogy mindegyikük számára új kalandok jönnek a zenei életben, és előre léphetnek! Azonban Delain tovább létezik. A többiek más utak mellett döntöttek. Úgy határoztam, hogy életben tartom Delaint azzal, hogy folytatom a dalszövegírást és a zene készítését, éppen úgy, ahogyan eddig tettem. 2002-ben projektként indítottam a Delaint, és a következő album már ennek a projektnek az albuma lesz, vendégzenészekkel. Azt már most látom, sok ismerős arc visszatér, hogy csatlakozzon hozzám ezen az úton. Nem tudom eléggé kifejezni hálámat mindazoknak a Delainereknek, akik támogattak minket oly sok éven keresztül. Elkötelezettségetek a zene és a csapat iránt, amelyet létrehoztatok, hihetetlen. Annak ellenére, hogy ez a helyzet nem a legjobb, - ahogyan a változás általában soha nem az- , remélem, hogy továbbra is csatlakoztok a Delainhez ezen az új úton. Ezzel a változással a Delainnek nincs vége. Ez csak egy fejezet vége, de egy új kezdete is egyben."

Martijn a Within Temptation-ös Robert Westerholt bátyja, korábban ő is az együttes tagja volt, majd 2002-ben kiszállt a formációból és megalapította a Delaint. Az együttes több tagcserét is túlélt, legutóbb Merel Bechtold gitáros távozott a fedélzetről 2019 nyarán. 2006-ban jelent meg a zenekar első albuma, Lucidity címmel, 2009-ben érkezett az April Rain. Azonban az igazi áttörést a 2012-es We Are The Others hozta meg a csapat számára. Ezután még három, hasonlóan sikeres albumot adtak ki, a The Human Contradictiont 2014-ben, a Moonbatherst 2016-ban és az Apocalypse&Chill-t 2020-ban. 

 

Dorothy: feloszlik a zenekar, Dodo szólóban ténykedik tovább

021dor_1.jpg

A 2011-ben alakult Dorothy utoljára tavaly hallatott magáról, amikor is a gitáros Brigi kivált a zenekarból, helyére Balog Anita került. Elkészítették az Amíg együtt dobog című dalukat és videót is forgattak hozzá, ám 2020 a csapat életébe is változásokat hozott.

"Sziasztok! Sok minden történt velünk az elmúlt évben. Ahogyan rengeteg emberét a világon, úgy a mi életünket is rendesen felforgatta a 2020-as esztendő. A tavaszi turné épp csak elindult, már félbe is szakadt. Aztán Brigi távozott a csapatból és gyorsan megérkezett helyére Anita. Akkor Klo, Anita és én úgy éreztük újra minden a régi és hiába volt néhány kifejezetten jó 500-as nyári bulink az új felállással, mégis év végére valahogy minden teljesen megváltozott bennünk és körülöttünk. Így hát decemberben úgy határoztunk, hogy 2021-től, békében, barátságban, elválnak útjaink! De a Dorothy megy tovább! Gyerekkorom óta a zene, a színpad volt minden álmom és amit tíz évvel ezelőtt együtt elkezdtünk, azt nem szeretném veszni hagyni, mert úgy érzem, ez tényleg én vagyok! Én vagyok Dorothy!

'Az óra körbe jár, kezdődik az új világ!'

2021-től új időszámítás kezdődik! Tartsatok továbbra is velem és fogadjátok szeretettel az első új dalt, ami Nagy Feró 75.-ik szülinapjára készült! Íme egy régi Beatrice dal újra gondolva, újra hangolva egy jelen helyzetben tökéletesen hozzám passzoló üzenettel! Hamarosan találkozunk!

Puszi, Dodo."

I'm Dorothy néven nyomul tovább az énekesnő, első szóló videoklipje pedig már látható is, amelyet Nagy Feró 75. születésnapjára készített, és a Beatrice 1988-ban megjelent Ez csak Rock and Roll című szerzeményét dolgozta fel e jeles alkalomból. Íme!

 

 

Búcsút intett rajongóinak a The Charm The Fury

Főként pénzügyi problémák miatt oszlott fel a zenekar

A 2010-ben alakult holland együttes csillaga felfelé ívelt, ám az utóbbi hónapokban igen nagy csend honolt a házuk táján. A Caroline Westendrop által vezetett band november végén jelentette be: feloszlanak.

Íme, a csapat közleménye (fordítás: Rockness):

"Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi időben elég csendesek voltunk. Nos, ennek megvolt az oka. Sajnos arra az elhatározásra jutottunk, hogy a The Charm The Fury zenekart fel kell oszlatnunk."

2017thecharmthefuryweb2.jpg

 

"Nyilvánvalóan nem volt könnyű meghozni ezt a döntést - nekünk most a legnehezebb... Sajnos azonba a banda jelenlegi felállása - több, komplikált okból kifolyólag - nem tartható fent a továbbiakban. Miután kiléptek eredeti gitárosaink, Mathijs Parent és Rolf Perdok, sok dolog gyökeresen megváltozott. Emellett az sem titok, hogy mindazon pénzügyi problémák, melyeket a banda fenntartása ránk helyezett, egyre elviselhetetlenebbé váltak. Mondanunk sem kell tehát, hogy ezt a szituációt képtelenség helyrehozni; ezért meg kellett hoznunk ezt a fontos döntést"

 

"Először is: a szívünk legmélyéről szeretnénk köszönetet mondani minden rajongónak, akik támogattak minket az évek során: tőletek kaptuk életünk legszebb élményeit! Kezdve a holland rajongókkal, akik az elejétől fogva mellettünk álltak, egészen a legújabb fanokig (a világ minden tájáról - üzennénk: fantasztikusak vagytok, srácok - nagyon hálásak vagyunk nektek a csodás pillanatokért, melyeket tőletek katpunk!"

871c24de9fa318119bd3317d7210e187.jpg

"A nehéz idők ellenére rengeteg szép emlék van, amire örömmel tekinthetünk vissza. Kezdve egészen onnan, hogy teltházas koncertet adtunk az maszterdami Cave rock-klubban - mindössze 50 ember előtt -, át azon, hogy megnyertük a Groezrock versenyt - ahol 500 ember előtt léphettünk fel, egészen addig... amit sosem gondoltunk volna... hogy koncertet adhattuk a világ legnagyobb fesztiváljain - Pinkpop, Graspop nagyszínpad, Hell And Heaven fesztivál (Mexikó), stb. -, többezer rajongó színe előtt..."

 

 

"Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott minket karrierünk során - elsősorban földreszállt gondolkodású menedzserünknek, Martijn-nak és a Nuclear Blast csapatának, akik nagyon sokat segítettek legutóbbi albumunk kiadása kapcsán. És természetesen hatalmas köszönet a teljes FOH-nak, a turné-menedzsementnek és az összes stáb-tagnak. Ti voltatok a banda összetartó gerince. Emellett szívélyes köszönet illeti Robert-et és Daniel-t, amiért olyan sok dolgot tanítottak nekünk. Köszönet Mojo-nak, aki a szervezések során segédkezett hűségesen; és persze köszi minden szervező irodának, akik promótáltak bennünket. Olyan sok embernek vaguynk hálásak, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk felsorolni mindet... de ők tudják, hogy róluk van szó!"

"Tisztában vagyunk azzal, hogy Titeket váratlanul ért ez a bejelentés, de annyi vigasz legyen a dologban, hogy a szép élményektől sosem kell megválnunk - abból pedig kijutott nekünk jócskán. Bátran osszátok meg Ti is a hozzánk fűződő emlékeiteket - nagy mosollyal az arcunkon fogjuk olvasni ezeket a sorokat!"

 

"Megígérjük nektek, találkozunk még a jövőben - legyen az akár egy metal-buli, vagy valamilyen új zenei megmozdulás... ezt majd az idő eldönti. Addig is: még egyszer köszi mindenkinek!"



Floor Jansen: " Még mindig fáj az After Forever feloszlása"

Az énekesnő még mindig szomorú első zenekarának feloszlása miatt.

42847377_1903557613055556_3206269416622784512_n.png

Köztudott, hogy 1997-ben indult hódító útjára a Mark Jansen alapította After Forever, mely csapat öt nagylemez kiadása után, 2009-ben jelentette be, miszerint leköszönnek a metálzene palettájáról. A Floor Jansen vezette holland formáció olyan nagy sikernek örvendő tételeket hagyott maga mögött mint a Fllow In The Cry, az Energize Me, a Face Your Demons, és még sok más.

A holland dalos pacsirta ezt követően megalapította ReVamp nevezetű zenekarát, ami 2016-ban intett búcsút a rajongóknak, aminek oka nem más volt mint a a Nightwish fontossága, ahol Floor a 2012-ben kipenderített Anette Olzont váltotta - 2013-ban hivatalos tagja lett a finneknek.

A sokoldalú vokalista azonban folyamatosan új szintre emeli már emígyis szárnyaló karrierjét, ugyanis nemrégiben debütált a Northward első nagylemeze, mely projekten mindösszesen tíz éven keresztül foglalkozott Jørn Viggo Lofstad gitárossal karöltve. Jansen nemrégiben adott egy különleges interjút, melyben az összes csapata szóba került, különösen a már fent is említett After Forever, melynek köszönhetően berobbant a köztudatba.

Szeretem a rockot, ez nyilvánvaló, teljesen más mint a metál. Nem tetszett a progresszív jazz, vagy hasonlók. A rock pedig pontosan az, amit szeretek hallgatni, ez valami olyan, amit még nem sikerült felfedeznem, ezért akartam belevágni.

- mesélte  northward kapcsán.

northward2018a.jpg

Azt hiszem, hogy ez egy nagyon különleges időszak volt, nagyszerű dalokat készítettünk, ami végül túl gyorsan véget ért, még mindig szomrú vagyok, amiatt, hogy nem tudtuk folytatni, de azt hiszem, hogy elképesztő dolgokat vittünk véghez a fiatal éveinkben, igen még mindig büszke vagyok arra, amit csináltunk, és amikor a dalainkat hallgatom, akkor nagyon boldog vagyok és megannyi emlék feltárul előttem.

- ecsetelte az After Forever feloszlásáről, majd így folytatta:

Igen. Nem voltam elégedett a feloszlással. Nem tartottam jó ötletnek. Azt hiszem, sokkal többet értünk volna el.

- fejezte ki máig tartó csalódottságát, miszerint a formáció sokkal többre vihette volna.

Elbúcsúzott rajongótáborától a Stream Of Passion

Immár hivatalos a feloszlás

bucsu-dvd-vel-keszul-a-stream-of-passion-08311240.jpg

Az alábbi közlemény látott napvilágot a Stream Of Passion Facebook-profilján:

"Kedves Barátok és Rajongók!

Egyszerűen nem tudjuk szavakkal kifejezni, mennyire hálásak vagyunk minden szívmelengető támogatásért, amit az évek során kaptunk Tőletek. Ti tartottátok bennünk a lelket, amikor azt hittük, képtelenek vagyunk folytatni; a szép pillanatokat örökké a szívünkben őrizzük."

A holland banda 2005-ben alakult, négy nagylemezt jelentettek meg és a november végén kiadott búcsú DVD-t. 

Marcela Annek van Giersbergen új zenekarában, a VUUR-ban fog énekelni, a csapatban pedig férje, Johan van Stratum is gitározik majd. A többiek szintén maradnak a zenei pályán, de a Stream Of Passion története immár hivatalosan is véget ért.

 

Stream Of Passion: november 25-én érkezik a DVD

A Marcela Bovio vezette holland csapat 11 év közös munka után a feloszlás mellett döntött, ám egy búcsú DVD-vel kedveskednek a rajongóknak, amely november 25-én kerül boltokba, és a Memento címet kapta

A szomorú hír bejelentése előtt Marcela már a szólóalbumán dolgozott, amely szeptemberben jelent meg Unprecedented címmel, így már jó ideje érlelődhetett a tagokban a szétválás gondolata.

14963340_10154212813508681_7133061563916857154_n.jpg

Kép: Facebook/Stream Of Passion

süti beállítások módosítása