Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Vadonatúj dalt debütáltatott a Within Temptation a Hellfesten - Bleed Out

2023. július 09. - Jurancsik Eszter

357386384_824422899043534_5336333674644687916_n.jpg

Szorgosan adja ki a dalokat a Within Temptation immár harmadik éve - ezek sorrendben az Entertain You, a The Purge, a Shed My Skin, a Don't Pray For Me , a The Fire Within és a Wireless voltak. 

Sharon den Adel énekesnő egy interjúban nemrég elárulta: még a koronavírus-járvány előtt eldöntötték, hogy főleg kislemezekkel fognak előrukkolni, hiszen így minden szerzemény megkapja a kellő figyelmet, a rajongók pedig eldönthetik, hogy tetszik-e nekik vagy sem. Azt is felfedte: következő sorlemezük - amelyről egyelőre nincsenek konkrét infók - a 2019-es "Resist" vonalát követi majd, amely korong már teljes egészében a modern metal elemeire épült, s az egykor gótikus-szimfonikus metalt játszó formáció napjainkra teljes stílusváltáson esett át.

A júniusban, Franciaországban megrendezett Hellfesten is tiszteletét tette a holland zenekar, ahol a setlistben helyet kapott egy eddig kiadatlan új dal, amely a Bleed Out címet viseli, és amely szerzeményt nagy eséllyel új albumán is rögzíti majd a csapat, íme:

Klippremier: Stream of Passion - The Hunter

stream_of_passion.jpg

Nem kis meglepetést okozott rajongótáborának a Stream of Passion, amikor is bejelentették: visszatérnek. A holland zenekar 2016-ban, 11 év aktivitás után oszlott fel, búcsúajándékként pedig egy DVD-t is kiadtak, "Memento" címmel. Kiderült az is: szeptember 9-én a Dynamo fesztiválon adnak koncertet, ahol 2005-ben először felléptek, a jegyeket pedig vitték, mint a cukrot - mindössze 5 óra alatt elfogytak.

Marcela Bovio, a csapat mexikói származású énekesnője eközben sorjában kapta a pofonokat az élettől: 2018 folyamán véget ért 2011-ben kötött házassága Johan van Stratummal, aki a banda basszusgitárosa, majd 2019 nyarán méhnyakrákkal diagnosztizálták. Azonban nem hagyta el magát: másik projektjével, a Dark Horse White Horse-szal is foglalkozott.

A formáció vadonatúj EP-t rögzít, ennek előfutáraként ma megérkezett az első klipes dal, amely a The Hunter címet viseli, íme:

Klippremier: Edge of Paradise - Hologram, júliusban jön az új album!

img_1212-800x445.jpg

2021-ben jelentkezett utoljára a kaliforniai heavy metalos Edge of Paradise nagylemezzel, amely a "The Unknown" címet viselte (kritika ITT), a korong pedig szépen aratott.

A zenekar a napokban jelentette be, miszerint július 14-ével landol a boltok polcait negyedik albumuk, amelynek a "Hologram" címet adták.

A szövegeket ezúttal is a bájos énekesnő, Margarita Monet írta, aki egy korábbi interjúban elárulta, hogy tudósként dolgozó édesapja munkássága igen erős befolyással bír a dalszerzésre, a futurisztikus hangulat pedig kiválóan érezhető a banda vadonatúj klipes szerzeményében is, amely a hamarosan megjelenő album címadó dalához készült, íme:

edge-of-paradise-hologram-cover-hi.jpg

Klippremier: Crypta - Lord Of Ruins, augusztusban érkezik az új album is!

crypta_4.jpg

Januárban írtuk meg, miszerint a brazil death metalt játszó Crypta dolgozik második albumán. A csajok -Fernanda Lira, Tainá Bergamaschi, Luana Dametto és Jéssica di Falchi- első lemeze 2021 nyarán került a boltokba "Echoes Of The Soul" címmel, amelynek kritikája ITT olvasható.

A nemrégiben egy természeti katasztrófát is átvészelt zenekar ma jelentette be: augusztus 4-én, a Napalm Records égisze alatt dobják piacra második korongjukat, amelynek a "Shades Of Sorrow" címet adták.

A "Shades Of Sorrow"-n a Crypta hű marad az "Echoes Of The Soul"-on bemutatott egyedi hangzásához, melyben a klasszikus és modern death metal keveredik komoly extrém, és black metal elemekkel.

- mesélte újdonságáról a csapat, az első klipes dal pedig már megtekinthető a Youtube-on, amely szerzemény a Lord Of Ruins címet viseli.

Luana, a formáció dobosa elmondta, miért esett a választásuk erre a dalra:

Azért választottuk első kislemezes dalnak ezt a felvételt, mert egyesíti a dallamos és agresszív hangzást, amelyek az egész albumon jelen van. Úgy gondoltuk, jól tükrözi, hogy mire számíthatunk az teljes anyagtól. Ez az egész album koncepciójának lezárása, az utolsó dal a lemezen, és tökéletesen illeszkedik az általunk elképzelt artwork-koncepcióhoz is.

Íme, a korong dallistája és borítója:

01. The Aftermath
02. Dark Clouds
03. Poisonous Apathy
04. The Outsider
05. Stronghold
06. The Other Side Of Anger
07. The Limbo
08. Trial Of Traitors
09. Lullaby For The Forsaken
10. Agents Of Chaos
11. Lift The Blindfold
12. Lord Of Ruins
13. The Closure

ezgif_com-webp-to-jpg_1.jpg

Stream of Passion: új dal júniusban!

10271314_10152161269408681_5358424474690453579_o.jpg

Tavaly októberben jelentette be a 2016-ban feloszlott Stream of Passion, miszerint újra összeállnak és folytatják a zenélést.

A csapatot az énekesnő Marcela Bovio és Arjen Lucassen alapította 2005-ben, három albumot adtak ki, feloszlásuk évében pedig egy búcsú DVD-t rögzítettek "Memento" címmel. 

A frontasszony Marcela igen fájdalmas pofonokat kapott az elmúlt években, először 2018 folyamán véget ért a házassága Johan van Stratummal, aki a zenekar gitárosa volt, egy évvel később pedig méhnyakrákkal diagnosztizálták. Azonban a hónapokig tartó kezeléssorozatnak hála Marcela meggyógyult, és megkezdte a munkát saját projektjével, a Dark Horse White Horse-szal is.

Tervben van két koncert is, amelyet a hollandiai Dynamo fesztiválon adnak majd, és amely bulikra rekordidő alatt keltek el a jegyek, valamint megtudhattuk azt is, hogy a banda egy EP felvételét tervezi.

Ennek eredményeként június 9-én hallhatjuk az együttes vadonatúj dalát, amelyhez videoklip is készül, és a The Hunter címet viseli majd - egy kis ízelítő már látható is a kisfilmből:

 

Dalpremier: Within Temptation - Wireless

315627397_682115963274229_987022852305006543_n.jpg

Mára ígérte újdonságát a Within Temptation, Sharon den Adelék pedig tartották a szavukat, itt a Wireless.

A holland zenekar korábban többször elmondta: bár készül az új nagylemez, amely a 2019-es "Resist" vonalát követi majd, de amíg a korong boltokba kerül, nem hagyják csemege nélkül a rajongókat, és kislemezekkel jelentkeznek.

Eddig hallhattuk az Entertain You, a The Purge, a Shed My Skin, a Don't Pray For Me és a The Fire Within című szerzeményeket, az új dalról pedig eképpen mesélt a csapat:

Ez a dal azokat veszi célba, akik háborúra és zűrzavarra éhezve manipulálják és irányítják a médiát. A 'Wireless' egy olyan katonáról szól, aki azzal a meggyőződéssel indul háborúba, hogy egy jó ügyért cselekszik. A kormány által irányított média azonban átneveli, és miközben azt hiszi, hogy hazatérve majd hősként ünneplik, az emberek egy könyörtelen zsoldost látnak benne, tehát hirtelen a rossz oldalon találja magát. Ő csak egyike azoknak, akiket ugyanígy megtéveszettek.

Íme a dal:

Klippremier: Sicksense - Feed Them To The Wolves

vvv.jpg

Néhány nappal ezelőtt sokkolta a The Agonist rajongótáborát a hír, miszerint a csaknem húszéves múltra visszatekintő zenekar feloszlik. Döntésükben a szakmai és a személyes okok egyaránt közrejátszottak, ám azt tudni lehet, hogy a tagok továbbra is zenével foglalkoznak majd.

A csapat énekesnője, Vicky Psarakis 2021-ben hívta életre Sicksense nevű projektjét, amely banda a Make Believe című dallal mutatkozott be. Ezt követően érkezett a Forgotten Days, a Kings Today és a Fools Tomorrow, most pedig itt az újabb klipes szerzemény, a Feed Them To The Wolves.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy az együttes bemutatkozó albuma mikor jelenik meg, de Vicky - aki e formációban a Killer V nevet viseli - elmondta: a The Agonist után is van élet, és minden figyelmét ennek a csapatnak szenteli majd.

Infected Rain: új felállással nyomul a csapat+klippremier: Dying Light

345450714_764318265104741_178596294965225447_n.jpg

A moldáv Infected Rain a múlt év folyamán adta ki "Ecdysis" című stúdióalbumát, amelyen hasonlóan az előző kiadványokhoz a modern metalt járatta csúcsra a banda, ez év április folyamán pedig boltokba került egy speciális, streaming koncertet tartalmazó lemez is, "The Devil's Dozen" címmel.

A zenekar háza táján történt egy kis változás: Vladimir és Sergey Babich búcsút intettek társaiknak.

Sajnos Sergeynek és Vladimirnek el kellett hagynia a zenekart. Szeretnénk megköszönni nekik a munkájukat, és sok sikert kívánunk nekik a jövőbeni terveikhez. Mi azonban úgy állunk ehhez, mint egy új kezdethez, és folytatjuk a zenélést. Meleg szívvel mutatjuk be Alice Lane-t, aki egy időre átveszi a basszusgitárosi posztot. 

- kezdte sorait a banda. Alice Lane egy olasz származású basszeros lány, aki a Hand Of Juno nevű industrial metal banda tagja.

Hogy megünnepeljük ezt az új fejezetet a zenekarunk életében, úgy döntöttünk, hogy kiadunk egy vadonatúj dalt! Köszönjük a folyamatos támogatásotokat, hálásak vagyunk, hogy velünk tartotok ezen az úton!

Az új dal a Dying Light címet viseli, íme a hozzá készített videó:

Klippremier: Sirenia - Deadlight

img_0467.jpg

Május 26-ával dobja piacra tizenegyedik soralbumát "1977" címmel a norvég-francia Sirenia, amely immár a negyedik, amelyen Emmenuelle Zoldan énekel (eddigi albumaikról ITT, ITT és ITT olvashattok kritikát). A korong borítója és számlistája is nyilvánosságra került.

Az első beharangozó márciusban érkezett egy feldolgozás képében - Tanita Tikaram Twist In My Sobriety című 1988-as slágerét bújtatták metalköntösbe, ma pedig megérkezett a második kisfilmes szerzemény, a Deadlight, íme a hozzá forgatott videó:

Klippremier: Xandria - My Curse Is My Redemption

311113895_633473344815871_8143279637562026853_n.jpg

"The Wonders Still Awaiting" címmel, februárban jelent meg a Xandria nyolcadik stúdióalbuma, amelyen az új énekesnő, Ambre Vourvahis megmutatja tehetségét.

Eddig öt  dalt - RebornYou Will Never Be Our GodGhostsThe Wonders Still AwaitingTwo Worlds - hozott ki klipes formában a német zenekar, ma pedig megérkezett a hatodik kisfilm, a My Curse Is My Redemption, íme:

süti beállítások módosítása