Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Nervosa: klippremier és új album januárban!

2020. október 13. - Jurancsik Eszter

Nagy port vert fel a brazil Nervosa rajongói körében, amikor április végén az énekes/basszer Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto bejelentették: távoznak a formációból, magára hagyva a gitáros Prika Amaralt. Elmondásuk szerint a zenekar az utóbbi két évben nem úgy működött, ahogyan szerették volna. Nem sokkal később a két zenészlány Crypta néven alapított új együttest, és már az első album is készülőben van.

Azonban Prika sem búslakodott sokáig: kezébe véve a csapat sorsát, négyfősre bővítette az addig trióként számon tartott bandát, ismert metálcsajokkal kiegészülve. Basszusgitárosként az Abbath-ból és a Triumph Of Death-ből ismert, olasz származású Mia Wallace-t köszönthettük, a görög Eleni Nota neve a Mask Of Prosperoból és a Croque Madame kapcsán csenghetett korábban ismerősen, ő lett az új dobos, a mikrofont pedig Diva Satanica (alias Rocío Vázquez), a spanyol Bloodhunter frontasszonya örökölte meg. 

119451381_3234031053311983_1859454212496552095_o.jpg

Balról jobbra: Mia Wallace (basszusgitár), Eleni Nota (dobok), Diva Satanica (ének) és Prika Amaral (gitár)

Az vérfrissítésen átesett zenekar -Fernandáékhoz hasonlóan- szintén stúdióba vonult, elkezdte negyedik albumának felvételeit. Utolsó nagylemezük, a Downfall Of Mankind 2018-ban szépen muzsikált, hazánkban is fellépett vele az akkor még hármasban nyomuló együttes. 

A csajok most bejelentették: új albumuk lassan elkészül, és 2021. január 22-én, Perpetual Chaos címmel jelenik majd meg. 

Íme, a borító és a dallista:

nerv.jpg

01. Venomous
02. Guided By Evil
03. People Of The Abyss
04. Perpetual Chaos
05. Until The Very End
06. Genocidal Command
07. Kings Of Domination
08. Time To Fight
09. Godless Prisoner
10. Blood Eagle
11. Rebel Soul
12. Pursued By Judgement
13. Under Ruins
Ezzel egy időben a banda vadiúj videoklipje is elérhetővé vált a Youtube-on, amely a Guided By Evil című szerzeményhez készült, íme:

 

 

Hivatalos: februárban jön az új Epica-album!

120853948_219313599767447_6255745204001788062_n.jpg

Tavaly kezdett dolgozni a holland Epica új lemezén, amelyről a hatosfogat elárulta: a 2014-es, The Quantum Enigma témáihoz nyúlnak vissza a szerzeményekben. 

Ugyan a koronavírus-járvány tombolása miatt a felvételek egy időre leálltak, mégis sikerült befejezni a korong rögzítését, néhány hete Simone Simons énekesnő és Mark hörgős-gitáros részei is felkerültek a lemezre. 

Az új album címéről mindeddig semmit nem lehetett tudni, ma azonban a csapat lemezkiadója, a Nuclear Blast felfedte: a zenekar nyolcadik stúdiólemeze 2021. február 26-án jelenik meg, és az Omega címet viseli majd, valamint a borító is megtekinthető, íme:

 

144253-epica-omega.jpg

A számok listája:

1. Alpha - Anteludium - 1:38
2. Abyss of Time - Countdown to Singularity - 5:20
3. The Skeleton Key - 5:06
4. Seal of Solomon - 5:28
5. Gaia - 4:46
6. Code of Life - 5:58
7. Freedom - The Wolves Within - 5:37
8. Kingdom of Heaven Prt. 3 - The Antediluvian Universe - 13:24
9. Rivers - 4:48
10. Synergize - Manic Manifest - 6:36
11. Twilight Reverie - The Hypnagogic State - 4:29
12. Omega - Sovereign of the Sun Spheres - 7:06

 

Mezmerized: ősszel jön a nagylemez!

Látható a borító is!

Király Anna, akit első körben a Sorroniából ismerhettünk meg, tavaly alapította elektronikus metálban utazó új projektjét, a Mezmerized formációt. 

Négy klipes nótát láthattunk eddig az újdonsült bandától, tavaly októberben a Desire-t, december folyamán a Satellite-t, januárban érkezett a Shutdown, végül április 3-ával a Hybrid.

37923.jpg

Tegnap robbantották a hírt Annáék: első lemezük Electrolyse címmel, idén ősszel kerül a boltok polcaira, egyúttal a tracklistről és a borítóról is lehullott a lepel:

1. Electrolyse
2. Comeback
3. Rage
4. Desire
5. Fireheart
6. Shutdown
7. Call my name
8. Hybrid
9. Satellite
10. Ready to go
11. Carry on
12. Cyanide

94689803_2966072400136638_3688857126026870784_o.jpg

Korábban a testvérblognak Anna elárulta: a megfogható, átélhető, mégis könnyed szövegvilág jellemzi a szerzeményeket, valamint a koronavírus-helyzet elmúltával beindulnak a koncertek is.

 

Elárulta új lemeze címét az Evanescence!

Jövő héten pedig új dal!

Már tavaly is pedzegette Amy Lee, az arkansasi banda énekesnője, hogy új albumot terveznek - utolsó nagylemezük, a 2017 őszén megjelent Synthesis hatalmas sikereket könyvelhetett el világszerte, a korong pedig régi dalok újrahangszerelt változatait is tartalmazta. A lemezbemutató koncert is rögzítésre került, amely DVD szintén tarolt a rajongók körében. A Synthesisre hat évet kellett várni, ám a zenekar belehúzott a munkába: Amyék Twitter-oldalukon jelentették be, miszerint még idén kapható lesz az új korong, amelynek a The Bitter Truth címet adták.

hqj4hxq88nyfz3nszffbfq-970-80.jpg

Ezzel egy időben a borítóról is lehullott a lepel, és bár a számcímeket egyelőre nem tudni, Amy még tavaly elárulta: visszatérnek a gyökereikhez, a tipikus Evanescence-s hangzáshoz, ám újításokat is hallhatunk majd a korongon. 

"Mint azt megígértük, 2020-ban új albumot adunk ki és semmi nem állíthat meg minket. Büszkén osztjuk meg veletek, hogy az új lemez címe The Bitter Truth lesz, jövő héten pedig az első dalt is hallhatjátok róla, a Wasted On You-t!"

- olvasható hivatalos Twitter-oldalukon.

Néhány hete az együttes már elhintette, hogy nemsokára új kislemezzel rukkolnak elő, így izgalmas időszak elé néz a formáció és a rajongók is. Egészen pontosan április 24-én, azaz jövő hét pénteken lesz hallható az új szerzemény.

Íme, a The Bitter Truth borítója:

ev0wzrmu4aalvnh.jpg

Júliusban jön a Dark Sarah új albuma!

Heidiék stúdióban!

Rengeteg zenész tölti a koronavírus miatti kötelező vagy önként vállalt karantént új dalok írásával és rögzítésével, ez nincs másképp a Dark Sarah háza táján sem.

Mint korábban megírtuk, a finn banda dolgozik a negyedik nagylemezen, most pedig felfedte a készülő korong címét is a Heidi Parviainen vezette formáció: a kiadvány a Grim elnevezést kapta, és bár Juha-Pekka "JP" Leppäluoto személyes tervei miatt ugyan kiszállt a zenekarból, az Amberian Dawn egykori énekesnője nem csüggedt, fogta maradék zenészeit és nekiállt elkészíteni az új anyagot. 

ds_1.jpg

A lemez július 17-én kerül boltokba, mágikus és misztikus dolgokkal lesz megspékelve, az együttes pedig hálával fogad minden támogatást, ami a stúdiómunkálatok költségeit fedezi - előző két albumukat is eképpen készítették el.

Az új koronghoz már érkezett egy előzetes is a Youtube-ra:

 

ITT találhatod meg a kampányoldalt, ha támogatni szeretnéd Heidiéket!

Természetesen a csapat megmutatta a Grim borítóját is, íme:

ds2.jpg

Áprilisban érkezik az Ignea új lemeze+klippremier

Stúdióban az együttes!

photo_2020-02-28_21-19-15-2.jpg

 

Az Ignea 2015-ben alakult Kijevben, műfajilag a szimfonikus/progresszív metált képviselik, első albumuk Sign of the Faith címmel, 2017-ben jelent meg. Ezt követte e korong instrumentális változata 2018 decemberében, most pedig a banda bejelentette: 2020. április 17-ével kapható lesz új lemezük, amelynek a The Realms of Fire and Death címet adták. 

A korong dallistája a következő:

1. Queen Dies
2. Чорне Полум'я
3. Out of My Head
4. Í Tokuni (Eivør Cover)
5. Too Late to Be Born
6. What For
7. Gods of Fire
8. Jinnslammer
9. Disenchantment
10. Black Flame (Bonus)

A borító:

 

A Helle Bogdanova énekesnő vezette együttes két napja debütáltatta új klipjét, amely a Disenchantment című szerzeményükhöz készült, íme:

 

Felfedte új lemeze címét a Nightwish!

Tavasszal érkezik a korong!

A finn/holland/brit zenekar utolsó albuma Endless Forms Most Beautiful címmel, 2015-ben jelent meg, vegyes érzéseket kiváltva a rajongókból - akadt, akinek egyáltalán nem nyerte el a tetszését, mások pedig imádták a korongot.

A megosztó véleményektől függetlenül  kislemezes dalok igen jól muzsikáltak, hiszen nemrégiben az Élan, az első szerzemény amely a kiadványról megjelent, elérte a 60 millió feletti megtekintést a Youtube-on.

Azt már jó ideje tudni lehetett, hogy a banda gőzerőkkel munkálkodik az új albumon, amelyről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy áprilisban érkezik. 

nightwish-grupo-400x250.jpg

Most végre pontos dátumot közöltek Floor Jansenék: a lemez április 10-én, Human :II: Nature címmel fog a boltokba kerülni, egyúttal felfedték a dalok listáját is, ami a következő:

:
Disc 1: 


01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness

Disc 2:


01. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Vista
02. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Blue
03. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Green
04. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Moors
05. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Aurorae
06. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Quiet As The Snow
07. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Anthropocene (incl. "Hurrian Hymn To Nikkal")
08. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Ad Astra

Ahogy látható, egy dupla CD-ből álló kiadványt pakol elénk a csapat, és természetesen a borítóról is lehullott a lepel:

81147652_10162925659395068_5682661990862946304_o.jpg

 

Itt az új Seven Spires-videó!

Februárban pedig új album!

Az amerikai csapat szimfometált játszik, énekesnőjük a 24 éves Adrienne Cowan. 2013-ban alakultak a Massachussets állambeli Bostonban, első kiadványuk az egy évvel későbbi The Cabaret of Dreams című EP volt. 2017-ben adták ki első stúdióalbumukat Solveig címmel, Adrienne pedig főleg a hörgést alkalmazza előadásmódjában.

puh5ic4.jpg

A formáció új lemeze február 14-ével boltokba kerül - a kiadvány az Emerald Seas címet fogja viselni, tegnap pedig az első kislemezes dalhoz videó is készült, amely nem más, mint a Drowner Of Worlds, íme:

 

A lemez dallistája:

1. Igne Defendit 01:59  
2. Ghost of a Dream 03:41  
3. No Words Exchanged 03:28  
4. Every Crest 03:57  
5. Unmapped Darkness 04:32  
6. Succumb 03:54  
7. Drowner of Worlds 05:06  
8. Silvery Moon 03:10  
9. Bury You 03:57  
10. Fearless 05:15  
11. With Love from the Other Side 01:33  
12. The Trouble with Eternal Life 04:39  
13. Emerald Seas Overture

 

És a borító:

sevenspires.jpg

 

Lovebites: klippremier és új album jövőre

Megtekinthető a lemezborító is!

A 2016 óta létező, öt lányból álló japán metálbanda, a Lovebites eddig két albumot jelentetett meg: 2017-ben az Awakening from Abyss-t, egy évvel később a Clockwork Immortlityt. Nevüket az amerikai Halestorm együttes azonos című dala ihlette, és műfajilag heavy/power metálban nyomulnak.

jgen-lovebites-electric-pentagram-announce-1a-1024x707.jpg

Több európai fesztiválon is felléptek, például az angliai Download és Bloodstock Open Air-en, de muzsikáltak már a Dragoforce előzenekaraként is. 

A csapat tagjai:

Asami - ének

Haruna - dobok

Miho - basszus

Midori - gitár

Miyako - gitár/billentyűk

Tavaly a Halestorm énekesnőjével, Lzzy Hale-lel is színpadra álltak a csajok a zenekar japán turnéján, most pedig bejelentették: új albumuk 2020. január 31-én jelenik meg Electric Pentagram címmel, amelynek dallistája a következő:

01. Thunder Vengeance
02. Holy War
03. Golden Destination
04. Raise Some Hell

05. Today Is The Day

06. When Destinies Align
07. A Frozen Serenade
08. Dancing With The Devil
09. Signs Of Deliverance
10. Set The World On Fire
11. The Unbroken
12. Swan Song

lovebiteselectricpentagram.jpg

A 12 új dalt nem kisebb nevek segítettek felvenni az ötösnek, mint Mikko Karmila és Mika Jussila, akik olyan együttesekkel dolgoztak már korábban együtt, mint a Children of Bodom, a Stratovarius vagy a Nightwish.

Az első kislemezes dalhoz készített videó pedig már látható - a When Destinies Align című szerzeményhez forgattk kisfilmet a csajok, íme!

 

Elárulta készülő albuma címét a Delain

Jövő év elején jön a lemez!

Charlotte Wesselsék nemrég jelentkeztek friss dallal a One Second képében, nem sokkal előtte pedig a Burning Bridges-t is hallhattuk. A hollandok javában dolgoznak új stúdiólemezükon, amelyről nem lehetett konkrétumokat tudni - eddig.

70818225_10158994559429535_4152678448277487616_o.jpg

A csapat most felfedte az újdonság címét és borítóját: a korong 2020. február 7-ével kerül a lemezboltok polcaira és az Apocalypse & Chill címet kapta. Az album kapcsán Charlotte korábban már elárulta: ugyanazt az erőteljes, epikus hangzást viszi tovább, mint elődje, a 2016-os Moonbathers.

Íme, a számok listája - felkerült a lemezre a februárban megjelent, nagy sikerű Masters of Destiny is:

1. One Second
2. We Had Everything
3. Chemical Redemption
4. Burning Bridges
5. Vengeance
6. To Live Is To Die
7. Let's Dance
8. Creatures
9. Ghost House Heart
10. Masters Of Destiny
11. Legions Of The Lost
12. The Greatest Escape
13. Combustion

És a borító:

77323548_10159254386324535_8709903061620883456_o.jpg

süti beállítások módosítása