Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Allen/Olzon: új album a láthatáron!

2021. november 21. - Jurancsik Eszter

fotojet_3_4.jpg

2019 végén hívta életre az Allen/Olzon formációt Anette Olzon és Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob). Anette, aki a The Dark Elementben és Magnus Karlsson Heart Healer projektjében is ténykedik, nem panaszkodhat unalomra, hiszen szeptemberben megjelent új szólólemeze,a  "Strong" hatalmas sikernek örvend (kritika ITT és ITT olvasható), a svéd csillag pedig ma felfedte, hogy amerikai zenésztársával az Allen/Olzon második albumát készítik.

A duó első korongja "Worlds Apart" címmel, 2020 tavaszán került boltokba, és igen kedvező kritikákat kapott. Nettie beszámolója szerint az új dalok éneksávjai már rögzítésre kerültek, ám azt egyelőre még nem tudni, mikor tarthatják kezükben a fanok az új lemezt.

 

Otep Shamaya: elkapta a koronavírust az énekesnő, testvére pedig elhunyt

otep-shamaya-press-photo-courtesy-adrenalinepr-2017-billboard-1548-compressed.jpg 

Szomorú hírrel jelentkezett be Facebookján a kaliforniai heavy metalt játszó Otep frontasszonya, Otep Shamaya. A karizmatikus énekesnő bátyja október 14-én, koronavírus-fertőzésben elhunyt. Testvérével igen közel álltak egymáshoz, Otep szomorúsága pedig elmondhatatlanul mély.

 

A baj azonban nem jár egyedül, ugyanis miközben testvérét gyászolja, az énekesnő hatósági karanténban van - október 12-ével ugyanis őt is a COVID-19 fertőzéssel diagnosztizálták, noha egy nappal előtte megkapta a vakcina első dózisát. 

Azonban Otep elmondta: rendszeresen jelentkezik és hírt ad állapotáról, amikor csak lehet.

A csapat legutóbbi albuma "Kult 45" címmel, 2018-ban jelent meg, amely korongról a To the Gallows és a Shelter in Place című szerzeményekhez készültek videoklipek.

Jobbulást Otep, és részvétünk!

Plush: októberben érkezik a csapat első albuma+klippremier

241793185_324367766151447_4486498743328472382_n.jpg

Tavasszal robbant be a metálszíntérre a Plush, amely csapat négy szemtelenül fiatal és tehetséges lányból áll. Moriah Formica-t, az együttes énekesét a The Voice tehetségkutató 2017-es szériájában láthatták a tengerentúlon, mentora, Miley Cyrus pedig rockistennőnek kiáltotta ki az akkor 16 éves lányt. 

Moriah három zenésztársat talált maga mellé - Ashley Suppa basszusgitárost, Brooke Colucci dobost és Bella Perron gitárost - és létrehozta a Plush-t, a formáció első dala pedig Hate címmel debütált. 

Neve ellenére a zenekar nem tingli-tangli muzsikát játszik, hanem érett rockdalokat, arról pedig nyáron tájékoztatta rajongóit a banda, miszerint készítik első albumukat.

Tegnap jelentette be a négyes, hogy debütáló albumuk a csapat nevét fogja viselni, és a Pavement Entertainment gondozásában, október 29-ével kerül boltokba.

Íme, a számok listája és a borító:

"Athena"
"Champion"
"Hate"
"Found A Way"
"I Don’t Care"
"Sober"
"Better Off Alone"
"Sorry"
"Why Do I Even Try"
"Bring Me Down"
"Don’t Say That"
"Will Not Win"
"Walk Away"

plush-plush.jpg

Nemrégiben a lányok új dalhoz készítettek videoklipet, íme az Athena:

Klippremier: Edge of Paradise - Tidal Wave

15483197717_9be351b4e3_b.jpg

Szeptember 17-én dobta piacra negyedik albumát The Unknown címmel a kaliforniai Edge of Paradise, amelyről ITT olvashattok kritikát. A lemezről klipes formában megjelentek Digital Paradise, a My Method Your Madness,  a The Unknown és a False Idols  című szerzemények, most pedig újabb videót készített a Margarita Monet vezette formáció - a Tidal Wave-hez forogtak a kamerák, íme:

 

Edge of Paradise - The Unknown (2021)

edgeofparadisetdwnyao8tcelf.jpg

Hard rock/heavy metal csapatként definiálja magát a kaliforniai Edge of Paradise, de van még bőven más műfaji sajátosság a zenéjükben, ám erről majd később. :) 2011-ben alakult a banda, így az idei évben ünnepelhetik tízéves fennállásukat, első albumuk még az alapítás évében megjelent, és a Mask címet viselte. 2015-ben érkezett az Immortal Waltz, majd 2019-ben a Universe.

Az énekesnő Margarita Monet -születési nevén Margarita Martirosyan- Jerevánban, Örményország fővárosában látta meg a napvilágot 1990. február 15-én, de családjával élt Moszkvában, itt kezdett zongorázni. 11 éves korában Houstonba költöztek, onnan New Yorkba költözött pár évvel később, majd 2010 folyamán Los Angelesben kötött ki, ahol találkozott David Bates-szel, vele és az időközben csatlakozott bandatársakkal életre hívták az együttest.

Bevallom, csak nemrég figyeltem fel a különleges hangú fronthölgyre, amikor tavaly a Magnus Karlsson által alapított Heart Healerben hallottam énekelni. Tudtam előtte is, kicsoda ő, de valahogy az Edge of Paradise mostanáig kiesett az életemből. Bánom is, de jobb későn, mint soha! :D 

A Heart Healerben nyújtott teljesítménye lenyűgözött, ezután kezdtem hallgatni a banda lemezeit. És meggyőzve éreztem magam. 

A The Unknown szeptember 17-én jelent meg, rajta 10+1 nótával. Mivel a formáció első három kiadványa igencsak megszerettette magát velem, izgatottan vártam az új lemezt.

A klipes formában is megjelent Digital Paradise-sal indít a korong, a rendkívül dinamikus szerzemény dallamos és mintha tüzesvassal égetnék az ember fülébe, a dal közepén pedig Margarita majdnem 20 másodpercen keresztül tartja ki a hangját, lehengerlő. Kicsit az Amaranthe számaira hasonlít a dal hangzásvilágában és a refrénjében. Ilyen felvezetővel nem is lehet szar lemez ez, gondoltam. És nem tévedtem! 

Margarita el is árulta: ez a kiadvány lesz az eddigi legkeményebb zene, amit valaha kiadtak. Nem beszélt mellé az énekesnő, az biztos. Édesapja tudós, munkássága pedig nagy hatással van kicsi lánya dalszerzési folyamatára, ez pedig kétségtelenül érezhető az olyan dalokban, mint az említett Digital Paradise, a címadó The Unknown, a False Idols vagy a Leaving Earth.

A dalaink egy másik dimenzióban játszódnak. Minden egyes új felfedezéssel elmosódnak a határok a valóság és a sci-fi között. Így a dalok általában ebben az életen túli környezetben vagy párhuzamos Univerzumban játszódnak, vagy nevezd, ahogy akarod. De az élmények nagyon is átélhetőek, és nagyon közel állnak a szívemhez, mert mindenemet beleadtam ezekbe a dalokba.

- ecsetelte nemrégiben Margarita.

b825f71c9cb3711b735eee9acb6598d7.jpg

A False Idols például az ókori Egyiptomot idézi klipjében, ahol rendkívül sok istent tiszteltek, a dal viszont a közösségi oldalakon gombamód szaporodó influenszereket veszi górcső alá, akik bizony nem mindig jó irányba terelik az internetezőket, a követőiket, különös tekintettel a fiatalabb korosztályra. 

Manapság, ha megnézzük például a Tiktokot, minden azok körül forog, akiknek sok követője van. A dal az összes ilyen embert nagyító alá veszi.

- és az énekesnőnek igaza van, szerintem ebben is egyetérthetünk vele.

Telis-tele van súlyosabbnál súlyosabb dalokkal a lemez, és itt térnék vissza a műfajok kérdésére: bár a gitárjáték kétségtelenül a heavy metalt idézi, de a zenekar muzsikájában bizony fellelhetőek a modern és industrialos elemek is, ahogyan a bónusz dal -My Method Your Madness Industrial Remix Bonus- is mutatja. De ez nem baj! Manapság egyébként is sok együttes keveri a műfajokat, hangzásokat, gondoljunk csak az ukrán Jinjerre, akik minden műfaji határt átlépnek a lemezeiken. Valami ilyesmit csinál az Edge of Paradise is, csak Margarita, Tatianával ellentétben nem hörög, viszont remekül kihasználja a hangját, ami hasonlít az Amaranthe-os Elize Ryd-ére, lévén hogy ő is szoprán énekes, de sokkal metalosabb. 

Összegezve: az Edge of Paradise negyedik albuma véleményem szerint messze az eddigi legérettebb és legerősebb. A dalokat remekül összerakta a zenekar, a heavy metal és a hard rock fúziója a modern elemekkel és némi industriallal szuper elegyet alkot, Margarita pedig nemcsak egy rendkívül dekoratív megjelenésű nő, hanem a hangját is remekül használja. Nem mellesleg a dalszövegek is az ő tollából származnak, amelyek egy igen filozofikus, a világ dolgai iránt érdeklődő és intelligens személyiséget tükröznek.

edge-of-paradise.jpg

9/10

Számlista:

1.    Digital Paradise
2.    My Method Your Madness
3.    Tidal Wave
4.    The Unknown
5.    Believe
6.    False Idols
7.    You Touch You Die
8.    One Last Time
9.    Leaving Earth
10.   Bound To The Rhythm
11.   My Method Your Madness (Industrial Remix) Bonus Track

Zenészek:

Margarita Monet - ének, billentyűk
Dave Bates - gitár
Jamie Moreno - dobok
Ricky Bonazza – basszusgitár

Közösségi média:

http://www.edgeofparadiseband.com/
https://www.facebook.com/EdgeOfParadiseBand/
https://www.instagram.com/edgeofparadise
https://twitter.com/edgeofparadise

 

 

Dalpremier: Seven Spires - Dare To Live

241691599_404962294322202_1592520903414136672_n.jpg

A bostoni szimfonikus/fantasy metálban ténykedő Seven Spires két napja jelentette meg Gods of Debauchery című, sorban harmadik albumát. Adrienne Cowan énekesnő és a srácok még a lemez boltokba kerülése előtt megmutatták a  The Cursed MuseThe God Is Dead, a címadó Gods of Debauchery, a Lightbringer, valamint a The Unforgotten Name című szerzeményeiket.

A korong kiadásának napján újabb dal vált elérhető a Youtube-on, ez pedig a Dare To Live, íme:

Stoner rock Portlandből: Blackwater Holylight

118924170_2799411206996338_4215708186141011799_n.jpg

2016-ban négy portlandi (Oregon állam) lány gondolt egyet, és alapítottak egy zenekart - a formációnak a Blackwater Holylight nevet adták, tagjai pedig: Allison "Sunny" Faris (basszusgitár, ének), Eliese Dorsay (dob), Mikayla Mayhew (gitár) és Sarah McKenna (billentyűk).

Első nagylemezük 2018 áprilisában jelent meg, amely a banda nevét viselte, ezt követte 2019 októberében a Veils of Winter.

A csajok a stoner/pszichedelikus/doom műfajokat keverik, most pedig harmadik albumuk kiadására készülnek - a kiadványa Silence/Motion címet fogja viselni, és október 22-én szabadul a világra.

A lemez előfutáraként két nappal ezelőtt megérkezett az első dal, az Around You, amely kicsit könnyedebb hangzásvilággal rendelkezik, mint eddigi szerzeményeik. 

Íme, a hozzá forgatott videó!

Kényszerpihenőn Amy Lee - megsérült az énekesnő

n117758.jpg

Az arkansasi Evanescence tavasszal kiadott "The Bitter Truth" című albuma szépen muzsikál a rajongók körében. Amy Lee többször mesélt a lemez üzenetéről, a dalcsokrot főként az énekesnő elmúlt években megélt veszteségei ihlették - gondoljunk csak például öccse, Robby halálára.

A banda egyébként a pennsylvaniai Halestorm-mal készül közös turnéra novemberben, a bulik Denvert, Tampát, Nashville-t és Minneapolist érintik.

Azonban nemrég egy igen kellemetlen esemény okozott bosszúságot Amynek, ugyanis megsérült a bokája.

Mindig edzek valamit, mielőtt turnézni indulunk, hogy fitt legyek, noha utálok edzeni. Tényleg nagyon utálok! De gyönyörű túraútvonalakat találtam egy közeli állami parkban. A Percy Warner Parkban túráztam ezeken az ösvényeken, végigmenni ezeken az útvonalakon nagyon jó móka. Közben a setlistet hallgattam, ami izgatottá tett, és gyorsabban kezdtem menni. Ekkor megbotlottam az erdő közepén, a bokám pedig kificamodott. Őszintén szólva, nagyon elveszettnek éreztem magam.

- mesélte fájdalmas balesetét Amy, majd így folytatta:

Elkeserítő, amikor úgy érzed, megtalálod azt, amire végre azt mondod: 'Ez jó nekem. Ez egy egészséges mozgásforma. Tényleg élvezem.' És aztán mégsem működik....

Természetesen az énekesnőt látta orvos is, jobb lábára pedig rögzítőt kapott - mihamarabbi felépülést kívánunk!

 

Margarita Monet: "A dalaink egy másik dimenzióban játszódnak"

edge-of-pardisem-e1630577419406.jpg

Szeptember 17-ével kerül boltokba a kaliforniai Edge Of Paradise negyedik stúdióalbuma, a The Unknown. A heavy metalban ténykedő zenekar megmutatta a Digital Paradise, a My Method Your Madness,  a The Unknown és a False Idols című szerzeményeket a hamarosan megjelenő korongról, most pedig egy internetes magazin beszélgetett a csapat bájos énekesnőjével, Margarita Monet-tel az újdonságról, a dalokról és egy sor érdekességről.

Izgatottak vagyunk, mert most csináltunk négy videoklipet, és mindig van dolgunk. Mindig próbálunk több dolgot készíteni, és most a szokásosnál jobban izgulunk, mert ez messze a legjobb zenénk, amit most csináltunk. Ezért is akartunk sok klipet forgatni, és olyan dolgokat alkotni, amin keresztül az emberek megismerhetik a zenénket. 

- kezdte sorait az örmény gyökerekkel is rendelkező frontlány, majd elárulta, eddig milyen visszajelzéseket kaptak az eddig kihozott számokról:

A legnagyobb öröm számunkra, hogy látjuk, az emberek a magukénak érzik a dalok mondanivalóját.

Legutóbbi kislemezük, a False Idols nemrégiben látott napvilágot, de miről is szól s dal?

A 'False Idols' egyértelműen egy súlyosabb szám az albumról. Azt a témát boncolgatja, hogy az emberek miért követnek bizonyos személyeket. Akár a történelem során, akár most, vagy akár a jövőben. A videó az ókori Egyiptomot veszi alapul, ugyanakkor futurisztikus elemek is vannak benne. Úgy gondoltam, miért is ne lehetne ezeket az elemeket vegyíteni benne, hiszen a bálványok és az ókori Egyiptom szorosan összekapcsolódnak.

Egyiptom rengeteg ember fájdalmára épült, bálványozták a fáraókat, egyszerűen lenyűgöző, amikor visszatekintünk arra a történelemre, hogy bizonyos vezetők hogyan emelkedtek ki a többiek közül. Manapság, ha megnézzük például a Tiktokot, minden azok körül forog, akiknek sok követője van. A dal az összes ilyen embert nagyító alá veszi.

Elárulta azt is: 2020 őszén a HammerFallal indultak volna turnéra, de a koronavírus-járvány miatt természetesen törölni kellett a koncerteket, így a karantén ideje alatt volt idejük az új anyaggal foglalkozni.

Elkezdtük felvenni a dalokat, és ez nagyon furcsa időszak volt, különösen Los Angelesben. Minden üres volt, az autópályák kihaltak, és ez is inspirált minket.

edge_of_paradise_instruments.jpg

Mint azt felfedte: Dave Bates és ők a fő zeneszerzők az együttesben, Dave a gitáron alkot dallamokat, Margarita pedig a billentyűkön, és a dallam elvezeti az énekesnőt egy témához, ami megszüli a dalszöveget. Ahogyan ő fogalmazott: dalszerzéskor mindig megpróbál kiszakadni ebből a világból és egy új dimenziót teremteni.

Az édesapám tudós, és mindig is érdekelt ez a téma. Minden egyes új felfedezéssel elmosódnak a határok a valóság és a sci-fi között. Így a dalok, az 'Alive'-től kezdve az 'Universe'-ig, általában ebben az életen túli környezetben vagy dimenzióban játszódnak, vagy nevezd, ahogy akarod. De az élmények nagyon is átélhetőek, és nagyon közel állnak a szívemhez, mert mindenemet beleadtam ezekbe a dalokba.

1118full-margarita-monet.jpg

A zenekar nem adott stream-koncerteket a világjárvány ideje alatt, de mi volt ennek az oka?

Az ablak mögül figyeltük az eseményeket. Annyira el voltunk foglalva az albumunk készítésével, hogy nem csináltunk élő közvetítést, de figyelemmel kísértük, mi történik más bandákkal. Azt hiszem, hogy mi emberek szeretjük azt az érzést, amit élőben tapasztalunk meg, szóval nem hiszem, hogy az online koncertezés valaha is átveszi az igazi dolgok helyét.

 

 

Gyásztanácsadói múltjáról mesélt Carla Harvey

47168802_10215910489809077_6605920221079273472_n.jpg

Készül a Butcher Babies új nagylemeze, amely anyagról ugyan még nem tudni, mikor és mely kiadó gondozásában jelenik majd meg, de több dalt is hallhattunk már róla: a Bottom Of A Bottle-t, a Sleeping With The Enemy-t, a Yorktown-t, a  Last Dance-t, tegapelőtt pedig az It's Killing Time, Baby! című szerzeményt. 

Carla Harvey, a Los Angeles-i csapat egyik énekesnője mindig is vonzódott a halállal kapcsolatos dolgokhoz, egy ízben elhintette, hogy nagy álma egy saját ravatalozót nyitni, ugyanis elvégezte az ehhez szükséges képzést, emellett okleveles életvezetési tanácsadó is. Most újabb gondolatokat osztott meg az énekesnő a témában, egy podcastben ugyanis gyászanácsadói és halottbalzsamozói múltjáról is beszélt.

Mint azt felfedte, családja egyáltalán nem volt elragadtatva tervétől, hogy balzsamozó legyen.

"Ez egy igen szemléletes dolog. Elmész egy temetésre, de nem gondolsz bele, hogy a holttest hogyan jutott el a koporsóig, ahol annyira >>frissnek<< látszik. Ez teljesen más, mint amire gondolsz. A balzsamozás elég kemény dolog. Én is voltam boncmester. Kicsit durva és véres tud lenni, és azt hiszem, hogy az ember >>érzéketlenné<< válik, ha már csinálta. Inkább olyan, mint egy tudományos projekt."

- kezdte fejtegetni gondolatait, majd eképpen folytatta:

"De ez olyasmi, amit a legtöbb ember nem lát és nem akar látni, és biztosan nagyon nehezen tudná kiverni a fejéből. Épp most mondtam Charlie-nak [Charlie Benante, az Anthrax dobosa] a minap, miközben steak-et ettünk, hogy egy ideig nem is ettem húst, amikor elkezdtem a balzsamozó tanfolyamot. Mert amikor felnyitod a testet, és rájössz, hogy Te is steak vagy ... Valami átjárja az embert. A balzsamozás és a boncolás után sokkal nagyobb tisztelettel kezdtem el bánni a testemmel, rájöttem, mennyire szerencsések vagyunk, hogy felállhatunk és járhatunk. Tényleg megérzed, hogyan működik a tested. Mi mindannyian ilyen finomra hangolt lények vagyunk, akik egyenesen járnak és őrült dolgokat csinálnak."

711c91f05f62ae30ab283dc854ec7aa4.jpg

Carla szerint mindenkinek jót tenne, ha elmenne egy emberi testről szóló kiállításra, hogy lássa, milyen is belül. A boncolások alkalmával -ahol csecsemőket és idős embereket egyaránt felnyitott- megtanulta értékelni a saját testét is.

Az énekesnő dolgozott gyásztanácsadóként is, erről így mesélt:

"Gyásztanácsadóként nemcsak a szeretteiket elveszített embereknek segítettem. Beszélgettem olyanokkal is, akik éppen egy váláson voltak túl vagy éppen a munkahelyüket veszítették el."

- ezek a veszteségek szintén feldolgozást, "gyászolást" igényelnek, ez közismert tény.

"És igen, segítettem olyanoknak is, akik haldokoltak, segítettem a végrendeletük elkészítésében, a szeretteiknek pedig elmagyaráztam, hogy mi zajlik most a haldoklóval. Segítettem nekik is a papírmunkákban, de olykor csak ültem velül szemben és fogtam a kezüket..."

- zárta sorait.

Hallgasd meg a podcastet itt!

 

 

 

süti beállítások módosítása