Hallgass bele a Xandria új albumába!

2026. július 28. 01:34 - Jurancsik Eszter

xandria_shares_video_for_the_shannons_homeannounce_new_album_eclipse_and_european_tour_date.jpg

Augusztus 7-én, Eclipse címmel érkezik a német zenekar új albuma. A készülő korong a csapat kilencedik nagylemeze, egyben a második, amelyen már Ambre Vourvahis hallható énekesként - a 2023-as The Wonders Still Awaiting kritikája ITT olvasható.

Az együttes eddig három, videoklippel kísért dalt mutatott be az albumról. Elsőként a The Shannon’s Home érkezett, ezt követte a Colours, legutóbb pedig a Northstar került nyilvánosságra.

Most újabb ízelítőt kaptunk az Eclipse anyagából: a zenekar közösségi oldalain rövid részleteket tett közzé a készülő lemez dalaiból.

 

komment

Klippremier: The Warning - Ritual, augusztusban jön az ötödik nagylemez

2026. június 12. 13:55 - Jurancsik Eszter

crnrsbql53a9zdypaamaad-650-80_jpg.jpg

Szinte futószalagon szállítja az új dalokat a The Warning - februárban, Valentin-nap apropóján érkezett a Carín Leónnal felvett Love To Be Loved, márciusban pedig a robbanékony Kerosene kapott egy emlékezetes kisfilmet. Május közepén az Ego folytatta a sort, most pedig itt a legfrissebb szerzemény, a Ritual.

A dal megjelenésével egy időben a testvértrió egy másik remek hírrel is előrukkolt: augusztus 28-án érkezik ötödik stúdióalbumuk, az Everything’s Falling.

A Ritual kapcsán a lányok így meséltek:

A Ritual arról a félelemről szól, hogy elveszíthetünk valami jót. Még akkor is, amikor az élet végre jól alakul, a szorongás képes elhitetni velünk, hogy a katasztrófa már ott leselkedik a következő sarkon. A dal annak az állapotnak a lenyomata, amikor beleragadunk ezekbe a gondolatokba, és hagyjuk, hogy megakadályozzanak abban, hogy valóban megéljük a pillanatot.

Maga a szerzemény egy igen kemény hangzású tétel, a videoklip pedig látványos - nézd meg itt!

 

komment

Következő albumán dolgozik a Jinjer - még súlyosabb lesz, mint a Duél

2026. február 06. 22:29 - Jurancsik Eszter

jinjer_c_by-lina-glasir-1-1536x1024.jpg

A Jinjer újra headliner turnét tart Európában, melynek keretein belül február 26-án a budapesti Barba Negrában is koncerteznek. A nagy menet előtt Vladislav Ulasevich dobos beszélt egy internetes metalmagazinnak arról, milyen érzés újra főzenekarként színpadra állni, milyen kreatív kockázatokat rejtett az új album, a "Duél" (kritika ITT), és miért lehet a következő Jinjer-anyag minden eddiginél súlyosabb.

Nagyon izgatott vagyok. Szinte már nem is emlékszem, mikor volt utoljára saját európai turnénk. Amerikában rendszeresen headlinerként játszunk, ez ott már rutin. Európában valahogy mindig előzenekarként léptünk fel. Itt volt az ideje, hogy megmutassuk azt, hogy készen állunk a saját show-ra. És most megcsináljuk.

- kezdte sorait a zenész, majd kitért arra is, hogy miért csak egy évvel a lemez megjelenése után kerül sor a turnéra:

A megjelenés óta folyamatosan úton voltunk – fesztiválok, koncertek, minden. Ez volt az egyetlen időszak, amikor be tudtuk illeszteni az európai headliner turnét. Nem közvetlenül a megjelenés után, mint más zenekaroknál, de talán így még jobb. A rajongóknak volt idejük megtanulni a szövegeket, lehet, hogy mindenki velünk fog énekelni. Ez akár még előny is lehet.

Elárulta azt is, hogy már az új korong is készülőben van, és teljesen más hangzást kap, mint a "Duél":

Nagyon szeretem, hogy minden albumunk másképp hangzik, mint az előző. Sok zenész beleesik abba a hibába, hogy elkezdi másolni saját magát. Megértem, mert velem is előfordul. Nagyon nehéz mindig valami újat alkotni. Sokszor komponálok egy riffet, aztán felismerem, hogy ez túl hasonló valami régi dologhoz – és akkor megy is a kukába. De az új album més a "Duél"-nál is súlyosabb lesz. Szerintem ez lesz a legnehezebb anyag, amit valaha írtunk. A gitárokat egy egész hanggal lejjebb hangoltuk, ami sokkal erőteljesebb, masszívabb hangzást ad. Ha egyszer majd elfogynak az ötleteim, akkor talán Eugene, Roman vagy Tati hozza meg az inspirációt. De benne van a pakliban, hogy mindannyian kifogyunk az ihletből. Egyelőre viszont azt érzem, a Jinjer még mindig képes új zenét írni. Már vannak új demóink is – és teljesen más hangulatúak, mint a Duél. Még működik a dolog.

- utalt ezzel arra, hogy a csapaton belül teljes az összhang, ő mint dobos, Eugene Abdukhanov basszeros és Roman Ibramkhalilov gitáros megírják a zenei alapokat, Tatiana Shmayluk énekesnő pedig megírja a szövegeket. 

jinjer_audiotree_from_nothing_calla_flanagan_5707_web_1.jpg

Eképpen zárta mondandóját:

Nem szeretem, ha egyszerre kell mindent megírni. Már akkor dolgozom a következő dalokon, amikor az előző album még meg sem jelent. Például a Someone’s Daughter a Duél legrégebbi dala – a demója rögtön a "Wallflowers" album megjelenése után készült. Mindig írunk. Ha épp nem turnézunk, akkor komponálunk. Így könnyebb elkerülni az önismétlést, mert különböző hangulatokban születnek a dalok. Írok két számot most, aztán turné után más lesz a lelkiállapot, és más dalok születnek. Szeretem így szétosztani a munkát.

 

komment

Hivatalos: augusztusban érkezik a Halestorm új albuma, novemberben budapesti koncert

2025. április 29. 15:36 - Jurancsik Eszter

halestormapril2025new_638.jpg

A pennsylvaniai Halestorm nemrég publikálta Darkness Always Wins című új dalát, illetve tudni lehetett, hogy dolgoznak új albumukon. Most további izgalmas hírek érkeztek a csapattól - bejelentették hatodik stúdióalbumuk részleteit. Everest címmel, augusztus 8-án kerül boltoba a korong, rajta 12 számmal. 

"Az Everest című albumunk a zenekarként megtett utunk története, tele gyönyörű befejezésekkel és új kezdetekkel. Az érzelmek kusza hálóját szőttük bele - melankóliát, frusztrációt, dühöt, szerelmet és elvesztett szerelmet. Ez egy igazi zenei hullámvasút epikus kitérőkkel, erős dalszerzéssel és váratlan fordulatokkal."

- mesélte a lemezről Lzzy Hale énekesnő.

Hogy fokozzák az örömöket, a banda turnéra indul az ősz folyamán, amelynek magyarországi állomása is lesz - a csapat a Barba Negra színpadán teszi tiszteletét az indiai Bloodywood társaságában.

halestormneverest2025full.jpg

halestormeverestcd.jpg

01. Fallen Star
02. Everest
03. Shiver
04. Like A Woman Can
05. Rain Your Blood On Me
06. Darkness Always Wins
07. Gather The Lambs
08. WATCH OUT!
09. Broken Doll
10. K-I-L-L-I-N-G
11. I Gave You Everything
12. How Will You Remember Me?

 

komment

2024 remekművei - 10 lemez a tavalyi évből

2025. január 11. 17:44 - Jurancsik Eszter

music-notes-background-094jpwqvx4x923th-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Záporoztak a tavalyi évben a jobbnál jobb lemezek, íme az én személyes kedvenceim!

10. NIGHTWISH - YESTERWYNDE 

nightwish-yesterwynde_albumcover.jpg

Igen különleges címet kapott a Nightwish új albuma, amely a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful"-lal elkezdett és a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódó trilógiát hivatott lezárni. Mivel e két korong nem hagyott bennem mély nyomokat, kissé szkeptikusan fogadtam az új lemez hírét. Tuomas Holopainen dalszerzői képességeit soha nem vontam kétségbe, és a "Yesterwynde"-t hallgatva örömmel konstatáltam, hogy a finn zseni elég rendesen összekapta magát, és egy, az eddigiektől teljesen eltérő hangzású, de remek dalcsokrot hozott össze. A zene változatos, a szövegekben továbbra is ott vannak a komoly mondanivalók, és Floor Jansen hangja is végre rendeltetésszerűen van (ki)használva. Bár a zenekar bizonytalan időre felfüggesztette a turnézást, a "Yesterwynde"-n mindenki megtalálja a neki tetsző dalokat. 

9. SIMONE SIMONS - VERMILLION

simonesimonsvermillion-ezgif_com-webp-to-jpg-converter_1_1.jpg

Az Epica fronthölgye gondolt egyet, és összedugta a fejét Arjen Lucassennel, aki a holland metalszcénában egy igen erős húzónév. Közös munkájuk gyümölcse a "Vermillion", amely koronggal Simone egy rég dédelgetett álma vált valóra. Fülbemászó dalokkal teli, kellemes zenei utazásban lesz része annak, aki végighallgatja az albumot. Ahol Arjen produceri tapasztalata találkozik Simone különleges hangjával, ott valami egészen egyedi születik. Olyan ez, mint egy zenei varázsital: álomszerű dallamok, mély gondolatok és pontosan kimért összetevők tökéletes elegye.

8. ANETTE OLZON - RAPTURE

https_images_genius_com_f6f10628356a8f5ca1448a71e98638f5_1000x1000x1_1_1.jpg

Már a "Strong" (2021) is egy erős lemez volt, de a "Rapture" még azt is übereli - Anette Olzon bebizonyította, hogy igenis, tud énekelni, tehetséges dalszerző, Magnus Karlsson producerrel az oldalán pedig garantált volt a minőség. Az énekesnő hangjának eddig teljesen ismeretlen aspektusait hallhatjuk a dalcsokorban, energiából és tartalmas szövegekből nincs hiány. Természetesen ismét számíthatott a családi támogatásra - férje, a Pain-gitáros Johan Husgafvel is szerepel pár szerzeményben, de legkisebb fia, a 11 éves Mio is énekel a Heed The Call című tételben. Hosszú és nehézkes utat járt be a Nightwish-ból való távozása óta a svéd csillag, aki egy ízben fel akarta adni a zenélést, de végül nem tette. Anette végre megtalálta a saját stílusát.

7. OCEANS OF SLUMBER - WHERE GODS FEAR TO SPEAK

ofs_cover_1.jpg

A texasi prog metalos Oceans of Slumber soha nem a szarral gurigázott, a "Where Gods Fear To Speak"-en pedig még inkább kidomborodik az a tény, hogy a csapat legnagyobb ütőkártyája Cammie Beverly énekesnő hangja és érzelmes előadásmódja. Imádtam a zenekar nevét viselő 2020-as korongot és a 2018-as "The Banished Heart" című lemezt is, de a "Where Gods Fear To Speak" nálam veri mind a kettőt. A súlyos, érzelmektől túlcsorduló, pátosszal átitatott sötét hangulat, a jellegzetes déli atmoszféra és a zúzás egyaránt jelen van a szerzeményekben, de sokkal erőteljesebben mint eddig, az album pedig a műfaj egyik csúcspontjaként jegyezhető.

6. EXIT EDEN - FEMMES FATALES

r-29495464-1706810339-8044.jpg

Amanda Somerville hívta életre a tehetséges hölgyekből álló formációt, ám az amerikai születésű alapító 2023 folyamán dobbantott a a csapatból családi kötelezettségei miatt. A trióra fogyatkozott együttes - Marina La Torraca, Clémentine Delauney és Anna Brunner - azonban nem csüggedt, felvették második albumukat. A "Femmes Fatales" legnagyobb meglepetése, hogy a "Rhapsodies In Black"-kel (2017) ellentétben ezen a lemezen nemcsak feldolgozások szerepelnek, hanem igen erős saját szerzemények is. A három énekesnő hangja úgy fonódik össze, mint egy tökéletesen hangolt hangszer húrjai: Clemi bársonyos szopránja, Marina drámai ereje és Anna nyers, karcos hangja együtt valami varázslatos harmóniát teremt. Minden egyes dalból kihallatszik, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe a produkcióba.

5. KOBRA PAIGE - LIKE NO OTHER

https_images_genius_com_2caf6c0099badad050da3b5ba8516817_1000x1000x1_1.png

A kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya 2019-ben könnyek között mesélt arról, hogy fogalma nincs, mi lesz a zenekar jövője - a csapat jó ideje anyagi problémákkal küszködik, ráadásul legutóbbi sorlemezük, az "Evolution" (2019) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kobra 2020 tavaszán hozzáment kedveséhez, a Kamelot-énekes Tommy Karevikhez, majd elkezdett dolgozni első szólóanyagán. A lemez 2024 augusztusában, "Like No Other" címmel jelent meg, összességében négy évig érlelődött, de minden várakozást megért, mert a dalcsokor mindegyik darabja egy-egy tanulságos történet, olyan témákkal, mint a magány, a tökéletességre való törekvés által kiváltott depresszió vagy a gyermeki álmodozás. A "Like No Other" tehát nemcsak zeneileg van rendben, hanem telis-tele van olyan szövegekkel, amelyekkel bármelyikünk tud azonosulni.

4. KITTIE - FIRE

51lftlo4ghl_uf894_1000_ql80.jpg

Merész lépés, ha egy zenekar tagjai olyan hosszú idő után állnak össze újra, mint ahogyan a Kittie is tette. A kanadai zenekar nem kevesebb, mint 13 évig lógott a levegőben, erre rátett egy lapáttal Trish Doan basszusgitáros 2017-es tragikus halála is. A csapat 2022-ben végigturnézta a fesztiválokat, de az igazi izgalmat a következő év hozta: nekivágtak a hetedik nagylemez munkálatainak. Mivel a Lander-nővérek, Morgan (ének) és Mercedes (dob), valamint Tara McLeod gitáros hármasán kívül hiányoztak a tagok, újra csatasorba állt velük egy régi ismerős - Ivana 'Ivy' Jenkins (született Vujic), aki korábban, 2008 és 2012 között már erősítette a bandát. A Kittie korábban nu metal zenekarként volt ismert, mára azonban ez érvényét vesztette, a "Fire"-ön ugyanis több stílust kevernek, az üstbe dobált ötletekből pedig egy igen erős visszatérő album született. 

3. CHARLOTTE WESSELS - THE OBSESSION

442404872_1009004797248019_4117625489804445450_n_1.jpg

Immár harmadik szólólemezével jelentkezett tavaly szeptemberben az egykori Delain-énekesnő. Charlotte Wessels érdeklődése rengeteg műfajra kiterjed, amely a "Tales From Six Feet Under" (2021) és a "Tales From Six Feet Under Vol II" (2022) című korongokon is érzékelhető volt, és a "The Obsession"-ön sincs ez másként. Charlotte-ot nehéz műfajilag beskatulyázni, ugyanis a fent említett eklektikus zenei ízlés elvékonyítja a határvonalat a 'metál' és a 'nem metál' között. A "The Obsession" nemcsak egy tökjó lemez, hanem egy önismereti utazás is - olyan témák tűnnek fel a szövegekben, mint a szorongás, a depresszió, a csontig hatoló felelem, de napjaink egyik legégetőbb kérdése is, a környezetszennyezés. Aki kőkemény zúzást vár az albumtól, az csalódni fog, aki azonban elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a démonaival, imádni fogja a dalokat, amelyek sötét témáik ellenére pozitív üzenetet hordoznak.

2. LINKIN PARK - FROM ZERO

lp_fz_album-cover_high-res-700x700.jpg

Kétségtelenül a 2024-es év egyik bombahíre volt a Linkin Park visszatérése, hét évvel frontemberük, Chester Bennington tragikus halála után, ráadásul egy női énekessel. A 38 éves Emily Armstrong neve nem ismeretlen az amerikai alternatív zenében, 2005-ben hívta életre a Dead Sara nevű formációt - tavaly pedig a világ egyik legismertebb zenekarának élén találta magát. A "From Zero" ízig-vérig nu metal, és bár én sosem voltam kimondottan a műfaj szerelmese, de ez a korong azonnal megvett - faék egyszerűségű, nem rétestészta-hosszúságúra elnyújtott, de remekül hangszerelt dalok, Mike Shinoda pedig nem is találhatott volna Emilynél jobb énekest Chester helyére. Bár a hölgy kapott hideget-meleget, ahogyan ilyenkor lenni szokott, ő állja a sarat és véleményem szerint a Linkin Park vele is legalább olyan sikeres lesz, mint Chesterrel volt. 

1. VISIONS OF ATLANTIS - PIRATES II - ARMADA

letoltes0_1_1.jpg

Amikor 2019 nyarán az osztrák, olasz és francia tagokkal felálló zenekar bejelentette, hogy újradefiniálja a szimfonikus metalt, csak nevettem. Az akkor megjelent "Wanderers" című album legalább annyira gyenge lett, mint a 2018-as "The Deep&The Dark", hiába találták meg a tökéletes énekesnőt Clémentine Delauney személyében. A művészi útkeresés végül is sikerrel járt, a 2022-ben megjelent "Pirates" hatalmasat durrant, én pedig magamban bocsánatot kértem a három évvel korábbi röhögésért, ugyanis az album valóban egy mestermű lett. Folytatása, a "Pirates II - Armada" tavaly nyáron landolt a boltok polcain, és már a megjelenés utáni első héten hihetetlen eladásokat produkált. Clémentine elmondta: a kalóz-saga még nem ért véget, a Visions of Atlantis pedig a szimfonikus metal egyik legsikeresebb csapatává érett.

 

 

 

 

 

komment

Gyönyörű dallamok a Maya Prog Band debütáló lemezén

2024. június 06. 13:47 - Jurancsik Eszter

A progrock még mindig él Magyarországon!

maya_fekete.jpg

Az OSKAR Records és az Independent Music Market gondozásában, 2024. június 7-én megjelenik a magyar MAYA zenekar "Fading Tomorrow/Elmúló holnap" című, kétnyelvű albuma CD-n és az összes streamingszolgáltató kínálatában.


A MAYA tapasztalt és lelkes zenészekből álló, 2017-ben alakult magyar progresszív rock/artrock zenekar. Első projektjük a Tibeti Halottaskönyvre épülő koncept album színpadra vitele volt "Exit" címmel.


Az együttes nem a könnyebb utat választotta - már régen elkötelezte magát ennek az izgalmas műfajnak az életben tartása mellett. A zenekar Elmúló holnap című albumán a klasszikus progresszív rock legjobb hagyományait, a neoprog hangzását és szemléletét egyesíti, gazdag hangszereléssel, alaposan kidolgozott instrumentális részekkel, érzelmes dallamokkal, magával ragadó erővel és olyan klasszikus hangszerek használatával, mint a Moog szintetizátor és basszuspedál, valamint a Rickenbacker basszusgitár. Az album 6 számot tartalmaz: 4 hosszú, hamisítatlan progresszív rock és 2 rövidebb, de mégis izgalmas dal kapott helyet a korongon.


A lemezen az első, címadó szerzemény egy igazi, hosszú - 13 perces, stílusában, hangszerelésében is változatos prog darab. Himnikus dallamok, húzós riffek váltakoznak tört ritmusképletekkel és nem maradnak el a nagyívű szólók sem. Vállaltan fellelhető némi YES hatás, a szó legjobb értelmében. Ezután egy rövidebb szám következik, ahol Garda Zsuzsi megcsillantja kivételes énektudását. A különleges hangszerelés, érdekes effektek használata teszi egyedivé a Zuhanás című tételt. A harmadik dalban képzeletbeli tükröt tartva magunk elé, igazi énünket keressük, szenvedve, szembe nézve démonjainkkal.

maya.jpg


A Föld és Ég című szerzemény megmutatja a zenekar komponálási és hangszerelési tudását, három szólamú acapella éneklés mellett dallamok kergetőznek gitár és billentyűk között és megdörren a basszuspedál is.
Az Ébredj fel! egy kis klasszikus átdolgozással kezdődik, amit legtöbben felismernek majd: Verdi dallamait idéztük meg. Némi keleties íz is fellelhető a zenében a klasszikus progresszív stílusjegyek mellett.
Az utolsó dal egy kis gyöngyszem, látszólag egyszerű, nem hivalkodó, de az apró trükkök itt sem maradnak el és a melódia szívmelengető.


A progresszív rock művek szövegei méltóak a zene igényességéhez, nem is lehetne másként. Az albumon a dalszövegek elsősorban az emberi létről, a sorsról és a jelenkor nehéz belső és külső történéseivel való megküzdésről szólnak. A mondanivaló tükrözi félelmünket a holnaptól, parányi voltunkat az univerzumban, függésünket a természettől. Mesék szólnak a máról, a holnapról, zuhanó angyalokról, bölcs óriásfákról, Földanyáról és Égatyáról, félrevezetett tömegekről és még sok minden másról.


A lemezborító grafikája Ducsai Zoltán festőművész egyik művének felhasználásával készült, láthatjuk benne annak esszenciáját, amiről a lemez szól.


Lemezbemutató koncert: 2024.07.12. TEMI Fővárosi Művelődési Háza (FMH)
1119 Budapest, Fehérvári út 47.

További információk a zenekarról és a koncertről a zenekar Facebook oldalán.

Website: www.mayaprogband.hu

maya_lemez.jpg


You Tube – EXIT koncertfelvétel:
Pt.1.
Pt.2. 


CD előrendelés ITT!

A MAYA tagjai:


Garda Zsuzsa – ének
Fecske Dávid – gitár, vokál
Gosztola Péter – basszusgitár, basszuspedál
Szabó Gergő – billentyűs hangszerek, vokál
Nádházi Tamás – dob, effektek

komment

Premier! Visions of Atlantis - Armada, júliusban érkezik a Pirates folytatása!

2024. március 20. 16:29 - Jurancsik Eszter

431552528_934428694709885_9172974657695669331_n_1.jpg

Alaposan belevetette magát a munka sűrűjébe az osztrák/olasz/francia Visions of Atlantis. Amellett, hogy készülnek turnéjukra -amelynek keretén belül szeptember 4-én a Barba Negrában is koncertet adnak- ma új dallal jelentkeztek. A szerzemény az Armada címet viseli, és videoklipje már elérhető a Youtube-on.

Clémentine Delauney énekesnő és csapattársai 2022 tavaszán adták ki "Pirates" című albumukat, amely az összes eddiginél nagyobbat durrant, lévén a rajta szereplő számok jóval több dinamikát és dallamosságot vonultatnak fel, plusz sokkal inkább érvényesül Clemi csodálatos hangja is. 2023 tavaszán megjelentették a "Pirates Over Wacken" elnevezésű koncertlemezt, amely a zenekar 2022-es Wacken Open Air fesztiválon elhangzott dalait tartalmazza.

A zenekar július 5-ével, "Pirates II - Armada" címmel küldi boltokba vadonatúj stúdióalbumát, amenynek előfutára az új szerzemény, és amely korongról a következőket mesélte az együttes:

Egy új vitorlás nap kezdődik, a szél a mi oldalunkon áll, és a tenger a legutóbbi csatákról regél. A levegő frissnek hat - álszentség, kapzsiság, irigység - a régi világ szívei végre felfedik csalóka igazságukat. A régi vezetők vesztésre állnak, hazugságaik egyre súlyosabbak, és a sötétség közelít. Minden napsütéses idő egy közelgő vihart leplez, a természet próbára teszi erőnket az utolsó csatára. A viharok között lavírozva, amelyek megpróbálnak bennünket elbizonytalanítani, meglátjuk a fényt a sötétségben. A régi igazság elhomályosul, helyet adva egy új történetnek. A mi sorsunk a kezünkben van, a szívünkben, minden lépésünkben. Újra kapcsolatba kerülve önmagunkkal, megérintjük az élet lényegét, amelyet minden élőlénnyel megosztunk. Együtt, feltartóztathatatlanul, az igazsághoz kapcsolódva, a Nap és a viharok által vezérelve.

 

Az album dallistája:

1. To Those Who Choose to Fight
2. The Land of the Free
3. Monsters
4. Tonight I’m Alive
5. Armada
6. The Dead of the Sea
7. Ashes to the Sea
8. Hellfire
9. Collide
10. Magic of the Night
11. Underwater
12. Where the Sky and Ocean Blend
letoltes0.jpg
komment

Februárban érkezik az Infected Rain új albuma, márciusban hazánkban lép fel a zenekar

2024. január 20. 19:17 - Jurancsik Eszter

418904697_944613870366661_1908608131481734658_n.jpg

"Ecdysis" címmel, 2022 januárjában jelentette meg legutóbbi sorlemezét a moldáv Infected Rain, a kiadvány a 2019-es "Endorphin" (kritika ITT) után a második korong volt, amely már a Napalm Records égisze alatt készült.

A Kisjenőből származó csapat életében jelentős változások történtek az elmúlt évben. Két oszlopos tag, Vladimir és Sergey Babich úgy döntött, hogy elhagyja a bandát. Helyükre egy új tag érkezett: Alice Lane, egy olasz származású basszusgitáros hölgy csatlakozott a zenekarhoz.A négyfősre fogyatkozott banda azonban nem búsult, és nekiláttak új, sorban ötödik albumuk munkálatainak, amely február 9-ével kerül boltokba.

"A 'Time' nem csak egy album, hanem egy utazás, az Infected Rain evolúciójának bizonyítéka. Számunkra az idő nem csupán egy mértékegység, hanem egy örökké áradó folyó, állandó emlék a múló pillanatainkról és a maradandó örökségünkről. Ez a téma mélyen visszaköszön az egész lemezen, lehetőséget adva arra, hogy elgondolkodjunk a múlton, átöleljük a jelent és megálmodjuk a jövőt. A 'Time' című lemezzel meghívunk titeket, hogy velünk együtt érezzétek az időt, annak minden kísérteties szépségével és nyers erejével. Ezt az albumot úgy alkottuk meg, hogy ne csak hallgassátok, hanem átéljétek és elmélyedjetek benne, felfedezve az idő sokrétű természetét a zenénkön keresztül."

- írja újdonságáról a Lena Scissorhands vezette formáció.

Az albumról már két klipes dal is napvilágot látott, elsőként a Because I Let You decemberben, egy héttel ezelőtt pedig a Vivarium-mal rukkolt elő a csapat, de felkerült a lemezre a tavaly megjelent Dying Light is.

Lenáék február végén európai turnéra indulnak, március 8-án, a Barba Negrában is fellépnek az Amaranthe és a Dragonforce előzenekaraként.

410642728_18402443005015155_5791710956264131804_n.jpg

1. Because I Let You

2. Dying Light

3. Never To Return

4. Lighthouse

5. The Answer Is You

6. Vivarium

7. Pandemonium

8. Enmity

9. Unpredictable

10. Game Of Blame

11. Paura

12. A Second Or A Thousand Years

komment

Anette Olzon belehúzott: készül a harmadik lemez!

2023. október 02. 20:44 - Jurancsik Eszter

219186070_404194474398962_114645780763968500_n.jpg

2021 szeptemberében, "Strong" címmel adta ki második szólóalbumát Anette Olzon, amely kiadvány recenziója ITT olvasható. Az egykori Nightwish-frontasszony rogyásig pakolta a korongot a jobbnál jobb számokkal, hangzásában pedig a 2014-es "Shine" lagymatagságának a nyomát sem lehetett megtalálni. Ez talán nem is csoda, hiszen a svéd énekesnőt a lemez készítésekor olyan zenekarok inspirálták, mint a Dimmu Borgir vagy az In Flames.

Egy vérbeli metal albumot hozott össze Anette, aki amellett, hogy betegápolóként dolgozik egy helsingborgi kórházban és szülésznőnek is tanul, korábban már elhintette: nekifogott harmadik lemezének munkálataihoz. A napokban közösségi platformjain jelentette be: megkezdte az éneksávok rögzítését, noha egy kisebb betegség miatt el kellett halasztania a felvételeket.

Végre annyi hét után a stúdióban töltöttem egy napot. Köhögés kínzott, és bár még nem vagyok 100%-osan jól, sikerült felvennem négy dal refrénjét és még egy dalt, így örülök a visszatérésnek!

- örvendezett Nettie, aki a múlt hét folyamán árulta el, hogy csakúgy, mint a "Strong"-on, az új albumon is hallható majd férje, Johan Husgafvel hörgése, aki a Pain gitárosaként ismert.

 

komment

Dalpremier: Butcher Babies - Last December

2023. június 11. 08:42 - Jurancsik Eszter

347605075_201248099402743_7243641742334395185_n.jpg

"Eye for an Eye..." & "...'Til the World's Blind" címmel, július 7-én érkezik a kaliforniai Butcher Babies új albuma, valamint november 22-én az ukrán Ignea társaságában, a Fear Factory egyik előzenekaraként Budapesten is koncertet ad az együttes.

A lemezről eddig a (Bottom Of A Bottle,  Sleeping With The Enemy,  YorktownLast Dance , It's Killin' Time, Baby! , Red Thunder) című szerzeményeket hallhattuk, a korong kapcsán pedig elmondta a Carla Harvey és Heidi Shepherd vezette csapat: télen vették fel Michigan államban, a semmi közepén, a dalok pedig hűen tükrözik majd ezt, valamint jóval érzelmesebb lesz, mint az előzőek.

A korong számlistája a következő:

01. Darn That Nightmare
02. Red Thunder
03. Backstreets Of Tennessee
04. Wrong End Of The Knife
05. Last December
06. Beaver Cage
07. Best Friend
08. I Fell Asleep At The Table
09. This Is The Part (feat. Chad Gray of MUDVAYNE)
10. Spittin' Teeth
11. King Pin
12. The Devil Cut Me Off
13. 'Til The World's Blind
14. Don't Touch My Pole

2019 folyamán nem turnéztunk, hogy megírjuk és felvegyük az új albumunkat, amit 2020-ban akartunk kiadni. Ekkor azonban a koronavírus miatt a világ meghalt, és ez alapvetően egy magunkért való küzdelem pillanata volt. Szóval mindent felfüggesztettünk, és úgy döntöttünk, hogy ezt az időt a új dalok írásra használjuk fel. Rengeteg szöveg született. 

Tegnap a hetedik kislemezes dal is megérkezett, amely a Last December címet viseli, íme:

353003827_822536635897267_4678938547424101973_n.jpg

komment
süti beállítások módosítása