Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Szólóban énekel Aeva Maurelle

2020. december 10. - Jurancsik Eszter

Aeva Maurelle az általa alapított Aeverium énekesnőjeként vált ismertté, majd miután 2017 szeptemberében Dianne van Giersbergen otthagyta a Xandriát, a fiúk őt kérték fel, hogy a már lefixált koncerteken helyettesítse. Egy évvel később Aeva otthagyta saját zenekarát, akik Vanessa Katakalos-szal dolgoznak azóta, Dianne pedig másik együttesével, az Ex Libris-szel foglalatoskodik. Aeva nemrég Facebookján felfedte: egyedül is kipróbálja magát.

a-4359419-1490818851-4343_jpeg.jpg

Első szólódala, a Dreamer november 12-én jelent meg a Youtube-on, ám nem ez az egyetlen munkássága a Xandriától függetlenül: a görög Maxi Nil (ex-Elysion, ex-Visions of Atlantis), aki jelenleg a Jaded Star frontlánya, szintén létrehozott egy mellékprojektet, amelynek a She&Her Darkness nevet adta, és első dalát, a The Colors Of My Heart-ot a német énekesnővel közösen vette fel.

A Xandriáról egyébként 2018 decembere óta, azaz két éve nincs érdemleges hír, viszont a csapat honlapjáról kiderül, hogy Steven Wussow basszusgitáros 2019 folyamán kilépett a formációból és az Orden Oganban ténykedik. Így az együttest jelenleg Marco Heubaum, Gerit Lamm és Philip Restemeier alkotják.

Íme, a Dreamer és a The Colors Of My Heart klipje!

 

 

Alanae: Manuela Kraller szólóban debütált

80999104_160230512054383_930874427002847232_n.jpg

2010 és 2013 között volt a Xandria énekesnője Manuela Kraller, az ő helyére került Dianne van Giersbergen. Míg a zenekarról 2019 januárja óta semmit nem tudni, addig a volt fronrhölgyek szépen boldogulnak a szólókarriert illetően.

Manuela még 2019-ben hívta életre szólóprojektjét, amelynek az Alanae nevet adta. Néhány nappal ezelőtt a német énekesnő felfedte: hamarosan érkezik első videója, a Return To Elements. A kisfilmben az énekesnő sámánasszonyként látható, miközben csodálatos hangján az őselemekről énekel, íme:

Magánvélemény: csapatok különböző énekesnőkkel - #2. - Xandria

A német csapat Bielefeldben alakult 1994-ben, Marco Heubaum gitárosnak köszönhetően. Első éneksenőjük Nicole Tobien volt, ám hamarosan gazdát cserélt a mikrofon, érkezett Lisa Middelhauve (akkor még Schaphaus), akiről tudjuk, hogy Nils Middelhauve exfelesége.

lisa3.jpg

A Xandria és Lisa Middelhauve

Lisával négy lemezt rögzített a banda: Kill The Sun, Ravenheart, India és Salomé: The Seventh Veil. Lisa remek hangi adottságokkal rendelkezik, sőt, hörögni is tud, de számomra a vele készült albumok nem voltak külnösebben izgalmasak. A Ravenheart-en és a -címéből is kikövetkeztethetően- keleti témákat felvonultató Indián volt egy-két szerzemény, ami megfogott, de leginkább háttérzajnak tudtam elképzelni ezeket a lemezeket. 

Lisa személyes okok miatt 2008-ban elhagyta a csapatot, Kerstin Bischof érkezett a helyére, aki mindössze egy évet töltött a bandában. 2010-ben egy turné erejéig ismét Lisa erősítette a legénységet, majd ez év decemberében a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat. Manuela Krallert már ismerhettük a Haggardból, és vele vette fel a Xandria a Neverworld's End című korongot.

promo_4.jpg

Manuela Kraller 3 évig erősítette a zenekart

Na, itt szerettem meg a Xandriát! A dalok erősen a Nightwish korai éveit idézik, amikor még Tarja Turunen volt az énekesnő. De ez nem volt gáz. Nekem hatalmas űr keletkezett a szívemben, amikor Tarját kitették a Nightwishból, és a Xandria e lemeze betöltötte ezt az űrt, Manuela hangja pedig ugyanaz az erőteljes lírai szoprán, mint finn kolléganőjéé. A Valentine, a Forevermore, a Blood On My Hands pedig hatalmas nóták, amelyekre iszonyatosat lehetett tombolni a koncerteken. Nekem Manuela ráadásul emberileg is szimpatikusabbnak tűnt, közvetlen, kedves stílusával, végig "együtt volt" a közönséggel, ezeket Lisáról nem tudom elmondani. Ő az a tipikus "megközelíthetetlen" hölgy volt, kicsit beképzeltnek tartottam. Manuelával teljesen friss energiák érkeztek az együttesbe és zabáltam a vele felvett albumot. 

2013-ban jött a sokk: Manuela is kilépett a bandából. Ekkor jött a holland szépség, Dianne van Giersbegen személyében, aki semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll Anneke van Giersbergennel, ellenben jó barátnők. :)

Vele két kiadványt készített a brigád: a 2014-es Sacrificiumot és a 2017-es Theater of Dimensionst. Mindkét lemez a Manuelával elkezdett, erőteljesebb hangzást vitte tovább, igen energikus dalokkal, Dianne gyönyörű szoprán hangjával, utóbbi albumon igen érdekes zenei megoldásokkal. Dianne személyisége, mosolya és a rajongókkal való közvetlensége is magával ragadó volt. 

001.jpg

Dianne van Giersbergen 2013 őszén csatlakozott a bandához - két lemezt rögzített a zenekarral

Sokként érte a rajongókat a hír 2017 szeptemberében, amikor is az énekesnő bejelentette: elhagyja a zenekart. Elmondása szerint komoly, stresszre és kimerültségree utaló tünetek jelentkeztek nála, valamint pénzügyekben sem voltak vele korrektek a csapat férfi tagjai és a menedzsment. Távozása a csapatból hatalmas port kavart, még Lisa és Manuela is megszólaltak az ügy kapcsán. Manuela elmondta: büszke holland utódjára, hogy merte vállalni az érzéseit és kimondani a dolgokat, míg Lisa Dianne-t szapulta és kijelentette: a Xandria "az ő felnőtt gyereke, aki már nem vele él". Pedig nem az ő gyereke, hanem Marcóé, hiszen ő alapította. Azt is írta: a Xandria néhány eldobható emberből áll. Ily formában Lisa saját magának mondott ellent... 

A banda jelenleg tetszhalott állapotban van. Miután Dianne kilépett, az Aeverium nevű, német szimfometált játszó csapat énekesnője, Aeva Maurelle segítette ki őket a lefixált koncerteken, sőt saját együttesét is elhagyta (helyére Vanessa Katakalos került), de nem tudni, hogy ő marad-e véglegesen vagy ismét új fronthölgy után néz a zenekar.

A Xandria utolsó Facebookos bejegyzése 2019. január elsején keletkezett, egy újévi jókívánság formájában.

Aeva Maurelle kilépett az Aeveriumból

Ma jelentette be a hírt az énekesnő

A német Aeverium nevű, szimfometál-csapat 2013 óta létezik, énekesnőjük pedig a képzett szoprán Aeva Maurelle. A hölgy akkor került igazán az érdeklődés középpontjába, miután 2017 szeptemberében a holland Dianne van Giersbergen elhagyta a Xandria fedélzetét

14517768931_588cbf1765_b.jpg

A banda férfi tagjai Aevát kérték fel Dianne helyettesítésére, az ex-frontasszony távozását követő koncerteket és kisebb turnékat már vele tartották meg. 

A német szőkeség nemrég a Facebookon jelentette be: otthagyja az Aeveriumot.

"Kedves Mindenki! Szeretném bejelenteni, hogy sajnos mostantól az Aeverium és én külön utakon járunk. Köszönettel tartozom a fiúknak minden pillanatért, amelyet a színpadon és a színpad mögött megéltünk. Kedves emberekkel töltöttem el csodás időszakokat és tapasztalatokat. Ezt mindig látni fogom magam előtt. Természetesen folytatom az énekesi karrieremet, kíváncsian várom, mi fog velem történni a jövőben."

- írta Aeva, akiről sokan máris azt rebesgetik, hogy az egy éve állandó énekes nélkül maradt Xandria mikrofonja mögé kerül. 

 

Hamarosan visszatér a színpadra a Xandria

Aeva és a fiúk újra színpadot robbantanak!

xandria-theater-of-dimensions-2017-1.jpg

Nehéz időszakon van túl a német zenekar, hiszen tavaly távozott soraikból Dianne van Giersbergen énekesnő, aki könnyeivel küszködve árulta el, hogy mi is vezetett odáig, hogy meghozta ezt a nehéz döntést. Nyilatkozata végül nagy port kavart, hiszen hosszas idő elteltével megszólaltak a formáció korábbi énekesnői is.

A srácok azonban nem csüggedtek sokáig hiszen turnéjukat Aeva Maruelle énekesnővel folytatták tovább, ám hónapok óta szinte semmit sem lehett hallani felőlük. Néhány órája azonban bejelentették, hogy hét hónap után leültek társalogni egymással, a jövő héten pedig Aevával a fedélzeten ismét nekivágnak majd a turnézásnak.

Arról egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy a német vokalista csatlakozik-e bandához (mint állandó énekesnő), vagy sem, hiszen köztudott, hogy a srácok - a számos énekesnő váltás után - nem kívánják feloszlatni a csapatot, sőt új albummal szeretnének majd jelentkezni, ám még nem tisztázódott, hogy a német dalos pacsirtával csendülnek-e majd fel a nóták, vagy esetleg egy másik énekesnőt keresnek Dianne helyére.

 

Megmutatta kislányát Lisa Middelhauve

Megszületett az énekesnő első gyermeke

Lisa Middelhauve-ről nemigen lehetett hallani az elmúlt években. 2010-ben elhagyta a Xandria fedélzetét, ahol 1999-ben zenei pályafutását kezdte, és bár dolgozott a Serenityvel és az Eve's Apple-ben is, a német énekesnő inkább családjával volt elfoglalva. 

the-promotional-photos-of-the-album-salom-the-seventh-veil-xandria-25551741-800-600.jpg

Néhány éve elvált Nils Middelhauve-től, a Xandria egykori gitárosától, akivel 2005 nyarán keltek egybe, ám Lisára hamarosan rátalált az új szerelem Jax Rodermund személyében, akivel tavaly szeptemberben oltár elé álltak. Dianne van Giersbergen alig néhány nappal azelőtt lépett ki a Xandriából, ennek kapcsán Lisa és Manuela is elmondták véleményüket a holland szoprán pacsirtáról és a bandáról, valamint kiderült: Lisa első gyermekével várandós, aki Szilveszter környékén világra is jött. A kislány nevét és pontos születési dátumát ugyan nem árulta el az énekesnő, de privát Facebook-oldalán új profilképén már a csöppséggel a karjában látható. Annyit még tudni lehet, hogy jelenlegi férjének már van egy kisfia előző kapcsolatából, akit nagyon megszeretett.

Íme a boldog anyuka és kislánya:

lisa_1.jpg

2017 7+1 legjobb female metal lemeze

Csodás albumok, csodás hangokkal

Az alábbi felsorolásban az általam legjobbnak tartott albumokat láthatjátok - Ti is megírhatjátok kommentben, Nektek melyik a kedvencetek és miért, de akár azt is, hogy melyik nem tetszett.

1. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

hallataralbumjune.jpg

A finn Swallow The Sun-gitáros Juha Raivio 2016 tavaszán, 39 évesen rákban elhunyt párja-zenésztársa, Aleah Stanbridge dalszövegeiből, verseiből és demóiból hozta össze az albumot, segítségül hívva az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent és a HIM volt ütősét, Gas Lipsticket. Jó pár dalban a Draconian énekesnője, Heike Langhans is közreműködik - ő volt egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legjobb barátnője. Súlyos doom metal lemez került ki kezük alól, méltó emléket állítva Aleah-nak a 2016-os Hour Of The Nightingale után, de Juha egy posztumusz Aleah-lemezt is szeretne kiadni az idei évben.

2. TARJA - FROM SPIRITS AND GHOSTS (SCORE FOR A DARK CHRISTMAS)

 album_digital.jpg

A Nightwish egykori frontasszonya ismét bebizonyította, hogy kreativitása nem ismer határokat és mindig képes újat mutatni. Speciális albuma -amelyen ismert ünnepi dalok hallhatók- azok szemszögéből közelíti meg a karácsonyt akik nem lelik örömüket a fényekben és csengettyűszóban. A finn szépség elmondása szerint saját tapasztalata is benne van a korongban, hiszen 2003-ban, mellrák következtében elhunyt szeretett édesanyja, Marjatta Turunen, a szoprán pacsirta pedig ezt követően évekig nem ünnepelte a karácsonyt. Elmondása szerint azonban amikor ő maga is anyuka lett, és lánya, a kis Naomi szemében látta a csillogást, újra felfedezte az ünnep varázsát. A kiadvány tele van sötét érzelmekkel, ugyanakkor egy magasztos légkör lengi körül azt. 

3. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

archenemywilltopowercd.jpg

Szeptember 8-ával került az üzletek polcaira a svéd/kanadai tagokból álló banda Will To Power című lemeze - ez a második korong, amelyen Alissa White-Gluzt, a The Agonist egykori frontlányát hallhatjuk. A korong sokkal kiforrottabb és érettebb lett a 2014-es War Eternalnál, Alissa tiszta hangján is énekel, illetve a 32 éves énekesnő elárulta: évekkel ezelőtt depresszióban szenvedett, ezen érzéseit is megírta a dalokban, pl. a The Race-ben, a First Day In Hell-ben vagy a Blood In The Waterben. Angela Gossow, az előző énekesnő igencsak jó döntést hozott, amikor Alissát kérte fel, hogy vegye át az ő helyét a mikrofon mögött, hiszen a csapat szekere nagyon fut, a német szőkeség pedig a menedzseri feladatokat látja el. Az album súlyos, de dallamos nótákat tartalmaz, remek csapatmunkát hallhatunk a korongon.

4. XANDRIA - THEATER OF DIMENSIONS

xandriatheatercd_1.jpg

A német csapat és holland ex-énekesnőjük második közös albuma 2017. január 27-én jelent meg, telis-tele jobbnál jobb dalokkal, Joost van der Broek által producerelve, Dianne hangja pedig ismét csodásan cseng. A holland drámai szoprán azonban szeptember 13-án stressz, kimerültség és a bandán belüli ellentétek miatt elhagyta a csapatot - sokak szerint a Xandriának most kéne befejeznie a zenélést. Én erre nem írok semmit, de annyit elmondok: Lisával lapos volt nekem az együttes. Unalmas, semmitmondó. Aztán 2010-ben jött Manuela Kraller, akivel az egyik legjobb lemezt készítették el, majd az ő kiválása után Dianne is belopta magát a szívembe és a fülembe is. Jelenleg Aeva Maurelle-lel, az Aeverium énekesnőjével turnéznak, de nem tudni, hogy a német leányzó állandó tag lesz-e.

5. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE- CITIES

vuuralbumaug.jpg

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen a 44 éves holland énekesnő 1994 óta dolgozik a zeneiparban és igencsak sok projekt fűzhető nevéhez. Anneke 2016-ban alapította a hollandul tüzet jelentő VUUR-t, amelyben zenésztársai szintén ismertek a műfajon belül: Jord Otto (ex-ReVamp), Ed Warby (Ayreon), Johan van Stratum (ex-Stream of Passion) és Ferry Duijsens dolgozik a mezzoszoprán dalos pacsirtával a zenekarban. Marcela Bovio, Johan mexikói származású felesége is a csapat tagja volt eredetileg, ám ő áprilisban, zenei különbözőségek miatt távozott a formációból. Októberben jelent meg a banda albuma, amelyen minden szám egy-egy városról szól. Különleges és színes album lett, Anneke elmondása szerint ez az eddigi legmetálabb projektje.

6. EXIT EDEN - RHAPSODIES IN BLACK

exitedenrhapdosiescover_1.jpg

Amanda Somerville, az amerikai születésű, de évek óta Németországban élő és dolgozó énekesnő gondolt egyet és tavaly tavasszal megalapította az Exit Edent. Mellette énekel a francia Clémentine Delauney, a Visions of Atlantis jelenlegi frontasszonya, a Phantom Elite-ből ismert Marina La Torraca, valamint a tini kora óta éneklő Anna Brunner. Első közös lemezük, a Rhapsodies In Black ismert popslágerek metálosított verzióit tartalmazza, hallhatók a lemezen dalok a nyolcvanas évekből (pl. Depeche Mode - Question Of Time) egészen napjainkig (pl. Lady Gaga - Paparazzi). Amandáék remekül rakták össze a kiadványt, négy képzett, remek hangú hölgy és profi hangszerelés jellemzi a számokat.

7. AMBERIAN DAWN - DARKNESS OF ETERNITY

ad_1.jpg

A Capri Virkkunen vezette finn csapat új albuma november 10-én került boltokba. A Magic Forest folytatásaként jellemezte a csapat a korongot, amely egyaránt tartalmaz poposabb és vérbeli metáldalokat is. Elsőként a Maybe című dalt mutatták meg a nagyérdeműnek, amely az ABBA alapítója, Benny Anderson előtt tiszteleg. Tuomast, a zenekar dalszerzőjét mindig inspirálta a svéd négyes munkássága, így nem volt kétséges, hogy egy dalt mindenképpen ABBÁ-sra csinálnak meg. 

+1. EDENBRIDGE - THE GREAT MOMENTUM

the-great-momentum.jpg

A sógorok ritkán készítenek lemezt, de akkor nagyot durrantanak. Az 1998 óta létező csapat februárban dobta piacra The Great Momentum című lemezét, amellyel sikeres turnét nyomtak le, mindeközben Lanvall (gitár, billentyűk) és Sabine Edelsbacher (énekesnő) klasszikus projektje, a Voiciano sem pihen. Az Edenbridge lemeze tele van dallamos, kedves, szerethető dalokkal, méltatlanul keveset emlegetett banda.

 

Karácsonyi meglepetéssel rukkolt elő Manuela Kraller

Sarah McLachlan Angel című dalával kedveskedik

A Xandriát 2010-2013-ig erősítő német énekesnő nemrégiben fedte fel, hogy Tobias Gut-tal közös projektbe kezdett Valkea Valo néven - a kifejezés finnül fehér fényt jelent. 

375fd48ea7630f2abc0af12570f97003.jpg

Előtte -Dianne van Giersbergen Xandriából való kilépése kapcsán- hosszasan fejtegette a női énekesekkel rendelkező együttesek esetén jelentkező problémaköröket, valamint egy igen személyes titkáról is lerántotta a leplet. Kiderült ugyanis, hogy miután elhagyta a bandát, egy évig nem énekelt, befojtotta érzéseit, nem mert beszélni a csapatban átélt nehézségekről, ez pedig Hashimoto-szindrómát okozott a szoprán pacsirtánál, amely a pajzsmirigy krónikus, gyulladásos állapotát jelenti. Manuela nyitott a spirituális dolgokra, így ebből a szemszögből vizsgálta meg állapotát. Rájött, hogy csak akkor léphet a gyógyulás útjára, ha újra énekelni kezd, megnyitva a torokcsakráját. Ez a lehető legjobb döntés volt az énekesnőtől, hiszen a Valkea Valo igen sikeres projektnek ígérkezik, illetve most egy kis karácsonyi ajándékkal kedveskedik rajongótáborának. 

Manuela új felvétele Sarah McLachlan Angel című szerzeménye az ő előadásában, amelyet meghallgathattok itt.

Nem adja fel a Xandria: Európában turnéznak

Aeva Maurelle-lel indul útnak a csapat

A német zenekart szeptember 13-án hagyta el Dianne van Giersbergen holland énekesnő, akinek távozása hatalmas port kavart a rajongók körében - megszólaltak a formáció régebbi frontasszonyai közül ketten is, Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is.

A zenekar is kifejtette saját álláspontját a dologgal kapcsolatban, valamint bejelentették: az Észak-Amerikába tervezett, Kobra And The Lotus-szal lefixált turné helyett Európát járják majd, a vendégénekesnő pedig az Aeverium frontlánya, Aeva Maurelle lett. Még mindig nem tudni, hogy a német szőkeség véglegesen a banda tagja marad-e, vagy új énekesnőt keres az együttes. Korábban egy hollandiai koncert felvételeit már láthattuk-hallhattuk, amelyen már Aeva énekelt.

aaaeva.jpg

A fellépések helyszínei és dátumai:

17.11. London - The Dome + METAPRISM
18.11. Sheffield - Coorporation + METAPRISM
19.11. Manchester - Rebellion + METAPRISM
21.11. Dordrecht - Biebelot
22.11. Diest - Moonlight Music Hall + Elusion
23.11. Paris - Backstage By The Mill + Asylum Pyre
25.11. Nyon - Nyons On Fire Festival (with Evenmore, Suicidal Angels...)
08.12. Milano - Legend Club + Secret Rule, Elegy Of Madness & Hypersonic
09.12. Mantova - Arci Tom Club + Secret Rule
10.12. München - Backstage + Secret Rule & molllust
16.12. Karlsruhe - KnockOut Festival (with Hammerfall, Powerwolf, Doro...)

 

Hallgasd meg a Valkea Valo demóját!

Manueláék gőzerővel dolgoznak

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy az egykori Xandria-frontasszony Manuela Kraller egy teljesen új projekttel tér vissza, amely a Valkea Valo nevet viseli. Finnül a kifejezés fehér fényt jelent, és ez jól jellemzi majd a kéttagú formáció -Manuela és Tobias Gut- stílusát. 

manuuu.jpg

A két zenész ismertsége több, mint tízéves múltra tekint vissza, nemrégiben sodorta őket egymás mellé újra az élet. Manuela nemrégiben, Dianne van Giersbergen Xandriából való távozása kapcsán hosszasan boncolgatta az énekesnős zenekarok esetén felmerülő problémákat, valamint egy másik posztban a német énekesnő személyes titkairól is mesélt. Elárulta, hogy amikor 2013 őszén kilépett a csapatból, egy évig nem énekelt, nem mert beszélni a zenekarban átélt dolgokról, magába fojtotta érzéseit, ez pedig Hashimoto-szindrómát idézett elő nála.

mmmmmm.jpg

Ez a pajzsmirigy krónikus gyulladását jelenti, a szoprán pacsirta pedig elárulta: spirituális szemléletmódja sokat segített betegsége lelki hátterének megértésében. Ráeszmélt: csak akkor gyógyulhat meg, ha újra megnyitja a torokcsakráját és énekelni kezd. Ekkor hallhattuk a Heidi Parviainen által vezetett Dark Sarah két albumán is dalolni, most pedig Tobias-szal tért vissza, és az Illusion címre keresztelt demót már meg is hallgathatjuk, íme:

 

süti beállítások módosítása