Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Visszatér Vibeke Stene! Asgeir Mickelsonnal dolgozik együtt új projektjében!

2020. július 10. - Jurancsik Eszter

Vibeke Stene 1996 és 2007 között erősítette hangjával a norvég Tristaniát, amely csapatot azért hagyta el, hogy énektanári karrierjére koncentrálhasson. Az ő helyét vette át az olasz Mariangela Demurtas, ezt követően Vibekéről keveset lehetett hallani, például, hogy egy ízben színházi darabban is…

Tovább

Színházban bizonyít Vibeke Stene

A Tristania egykori énekesnője új megpróbáltatás elé helyezte magát.

Vibeke 18 éves korában csatalakozott a Tristaniához, akkoriban a zenekar tagjai első demójukat készültek felvenni, a norvég énekesnő pedig csupán egy vendégénekes volt az együttes köreiben. Nem sokkal később azonban állandó tagja lett a formációnak, mellyel mindösszesen öt lemezt készített. 2007.…

Tovább

Bandák énekesnőcsere után #2 - Sirenia, Tristania, Arch Enemy

SIRENIA A norvégiai Stavangerben alapította a csapatot Morten Veland, akinek nevéhez a Tristania létrejötte is fűződik. 2002-ben jelent meg At Sixes and Sevens című bemutatkozó albumuk az akkori énekesnővel, a francia Fabienne Gondaminnal. Morten elmondta, hogy Fabienne-nel nem tervezték hosszú…

Tovább