Tuomas Holopainen szerint 2027-ben érkezhet a következő Nightwish-album

2026. augusztus 29. 16:27 - Jurancsik Eszter

images_3_1.jpg

Jövő tavasszal újra stúdióba vonul a Nightwish: az alapító-billentyűs Tuomas Holopainen elárulta, hogy a zenekar 2027 májusában kezdi meg új stúdióalbumának felvételeit, és már több új dal elkészült a 2024-ben megjelent Yesterwynde folytatásához.

Tuomas a finn Chaoszine-nak adott interjúban mesélt arról, hogy az elmúlt időszak szinte teljes egészében a zenéről szólt számára.

A Yesterwynde megjelenése óta gyakorlatilag minden a zenéről szól az életemben, és ezt imádom. Először felvettük az Auri harmadik albumát, a [III – ] Candles & Beginnings-t, majd turnéztunk is vele. Ezután egy készülő szólólemezzel foglalkoztam, amely valamikor jövőre jelenik meg. Az összes dal elkészült és fel is vettük őket, jelenleg pedig James Shearmannel dolgozunk a hangszereléseken. A zenekari részeket még az év folyamán Londonban vesszük fel, így az album várhatóan 2027 tavaszára készül el.

És mindezek mellett már a következő Nightwish-korong munkálatai is javában zajlanak.

Az elmúlt hónapokban a következő Nightwish-albumon is dolgoztam, és jövő májusban stúdióba vonulunk. Szóval azzal is nagyon jól haladunk.

A Nightwish több mint három éve nem adott koncertet, Holopainen szerint azonban a hosszú szünet kifejezetten jót tett a zenekarnak és az alkotói folyamatnak.

vs--youtube-51nightwishisenteringthestudioinmayof2027-interviewwithtuomasholopainen-youtube-3_17.jpg

Nagyon jót tett nekünk ez a szünet, mert úgy érzem, most úgy jönnek a dalok, mint még soha. Hihetetlenül izgatott vagyok mind a következő Nightwish-album, mind a szólólemezem miatt. Most tényleg nagyon jó időszakot élünk.

Arról egyelőre nem szeretett volna túl sok részletet elárulni, milyen irányba indul az új anyag, de azt elmondta, hogy inspiráció tekintetében továbbra is ugyanazokból a forrásokból merít, mint korábban.

Tágabb értelemben ugyanazok inspirálnak, mint mindig. A körülöttünk lévő világ. Az emberek hihetetlenül inspirálóak. Könyvek, amelyeket olvastam, filmek, amelyeket láttam – rengeteg minden. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy jövőre megtörténik. Már rengeteg dal elkészült, de még sokat meg kell írni, és most nagyon jó állapotban vagyok ahhoz, hogy az egész zenekarral együtt végleges formába öntsük őket.

 

komment

Harminc év Nightwish: érkezik a The Greatest 30 Years On Earth

2026. augusztus 28. 17:58 - Jurancsik Eszter

mwgjr5j58scudhzdetu7nk-1200-80.jpg

Három évtized telt el azóta, hogy a Nightwish elindult Finnországból, és idővel a szimfonikus metal egyik legmeghatározóbb zenekarává nőtte ki magát. A jubileumot most egy nagyszabású kiadvánnyal ünneplik: The Greatest 30 Years On Earth címmel érkezik pályafutásuk eddigi egyik legátfogóbb visszatekintése, amely december 11-én, a Nuclear Blast Records gondozásában jelenik meg..

Ritka hanganyagok, koncertfelvételek, archív fotók és eddig nem látott kulisszák mögötti anyagok idézik fel a Nightwish harmincéves történetét, miközben a kiadvány a zenekar közelmúltjának legfontosabb pillanataiból is válogat.

A The Greatest 30 Years On Earth a zenekar közelmúltjának két meghatározó koncertjét is megörökíti. Az egyik a 2022-es amszterdami fellépés, amely a Nightwish nagyszabású arénaprodukcióját mutatta meg teljes pompájában, míg a másik a 2023-as kiteei koncert, amely különösen érzelmes pillanat volt a banda számára, hiszen Tuomas Holopainenék lényegében hazatértek oda, ahol annak idején az egész történet elkezdődött.

A rajongók minden eddiginél közelebbről pillanthatnak be a Nightwish kreatív világába is. A jubileumi kiadvány része ugyanis egy vadonatúj dokumentumfilm, amelynek középpontjában a zenekar alapítója és első számú dalszerzője, Tuomas áll.

20151121_oberhausen_nightwish_nightwish_0313-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

A banda így fogalmazott a jubileumi anyag kapcsán:

A harminc év forgószele még mindig újabb építőelemeket és érdekességeket sodor magával: új interjúkat, dokumentumfilmeket, az Islanders Arms dalainak újrakevert változatait, fotókat, és készen álltok? Koncertfelvételeket a Human. :II: Nature. turnéról, Hollandiából és Finnországból. Ez a Nightwish. Életünk eddigi legnagyszerűbb évei!

Kedvcsinálóként egy felvétel is napvilágot látott a 7 Days To The Wolves 2022-es, amszterdami koncertfelvételéhez készült élő videó.

És miközben a zenekar éppen az elmúlt harminc évet ünnepli, Tuomas természetesen már előre néz. A zenész nemrég a brit Metal Hammernek árulta el, hogy már hat dal elkészült a Nightwish tizenegyedik stúdióalbumához.

"Inspiráltabbnak érzem magam, mint valaha. Ennek talán az a legjobb bizonyítéka, hogy már hat új Nightwish-dal elkészült"

– mondta a 49 éves finn zenész.

"Valahányszor leülök a billentyűim elé, azt érzem: »Igen, basszus, ez rohadtul jó! Csak várjátok meg, amíg mindenki meghallja.« Kibaszottul izgalmas érzés."

A Nightwish legutóbbi stúdióalbuma, a Yesterwynde 2024 szeptemberében jelent meg, és egyben a zenekar azon albumtrilógiájának lezárását jelentette, amelyet a Endless Forms Most Beautiful indított el 2015-ben, majd a Human. :II: Nature. folytatott 2020-ban.

A zenekar jelenleg nem turnézik, ám miközben múltjukat egy monumentális jubileumi kiadvánnyal foglalják össze, Holopainen már javában építi a Nightwish következő fejezetét, Floor Jansen énekesnő pedig 2027. január 15-én adja ki második szólóalbumát Hytress címmel.

nightwishgreatest30.jpg

1. lemez – CD: Live in Amsterdam, 2022

  1. Intro
  2. Noise
  3. Storytime
  4. Tribal
  5. Élan
  6. Sleeping Sun
  7. 7 Days to the Wolves
  8. Dark Chest of Wonders

2. lemez – CD: Live in Kitee, 2023

  1. I Want My Tears Back
  2. Sahara
  3. Our Decades in the Sun
  4. Nemo
  5. Shoemaker
  6. Last Ride of the Day
  7. Ghost Love Score
  8. The Greatest Show on Earth

3. lemez – CD: In Session at The Islanders Arms, 2021

  1. Dark Chest of Wonders
  2. Planet Hell
  3. Nemo
  4. How's the Heart
  5. 7 Days to the Wolves
  6. She Is My Sin
  7. Sleeping Sun
  8. Pan
  9. Ghost Love Score
  10. Last Ride of the Day
  11. The Greatest Show on Earth

4. lemez – Blu-ray

  1. Human. :II: Nature. Tour – Live in Amsterdam, 2022 és Kitee, 2023
  2. Ad Astra – Excavating the Greatest Songs from the Earth – dokumentumfilm
  3. In Session at The Islanders Arms – Dolby Atmos és nagy felbontású sztereó hangkeverés

 

komment

Hat dal már elkészült az új Nightwish-albumra - Tuomas Holopainen rendkívül inspirált

2026. augusztus 26. 14:07 - Jurancsik Eszter

nightwish2024_imp.jpg

A Nightwish billentyűse és dalszerzője, Tuomas Holopainen elárulta a brit Metal Hammernek, hogy már hat dal elkészült a zenekar következő, tizenegyedik stúdióalbumához.

Inspiráltabbnak érzem magam, mint valaha. Ennek az egyik bizonyítéka, hogy már hat új Nightwish-dal elkészült. Valahányszor leülök a billentyűim elé, azt érzem: igen, ez rohadt jó. Várjátok csak meg, amíg mindenki meghallja! Hihetetlenül izgalmas.

- újságolta a zenész, majd azt is elmondta: a zenekar 2027-re már lefoglalt bizonyos dolgokat, ami arra utalhat, hogy a 2024-es Yesterwynde (kritika ITT) folytatásának munkálatai jövőre komolyabb szakaszba léphetnek.

A következő év még túl korai lenne ahhoz, hogy újra turnézni kezdjünk. Az azt követő év? Talán. Mindenképpen szeretnék még egy albumot elkészíteni, mielőtt újra koncerteznénk, és ez biztosan meg is fog történni. A következő évre már le is foglaltunk dolgokat ezzel kapcsolatban.

Holopainen öt hónappal korábban egy finn lapnak már arról beszélt, hogy két új albumon dolgozik, akkor azonban még nem árulta el, hogy ezek közül bármelyik Nightwish-lemez lesz-e. Mostanra legalább az egyik projekt kiléte lényegében egyértelművé vált.

Néhány nappal korábban a csapat énekesnője, Floor Jansen úgy fogalmazott, hogy a zenekarral kapcsolatban a következő hónapokra semmi konkrétum nincs tervben. Persze a két kijelentés nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Miközben az együttes továbbra sem tervezi a közeljövőben a visszatérést a színpadra, Tuomas már aktívan dolgozik a következő anyagon.

Tuomas a Nightwish mellett az Auri tagjaként is aktív. A formációban feleségével, Johanna Kurkelával, valamint Nightwish-beli zenésztársával, Troy Donockley-val dolgozik együtt; a formáció harmadik albuma, az III – Candles & Beginnings 2025 augusztusában jelent meg.

Floor eközben szólókarrierjére koncentrál. Új albuma, a Hytress 2027. január 15-én jelenik meg a REVAMP Music/Warner Music gondozásában, és az énekesnő 2027-ben nagyszabású turnéra is indul, amely Európa és Dél-Amerika klubszínpadait egyaránt érinti. Mint arról korábban már beszélt, ezen a lemezen visszatér metalos gyökereihez. A 2023-as Paragon ugyanis jóval inkább pop-rockos irányt képviselt, amelyhez részben a holland Beste Zangers elnevezésű zenés szórakoztató műsorban való szereplése nyitotta meg előtte az utat.

 

 

 

komment

Turnéra indul 2025-ben az Auri - Budapesten is koncertet ad a zenekar

2024. december 03. 19:15 - Jurancsik Eszter

468317932_971034018182527_5934499202147566909_n.jpg

Az Auri 2017-ben kezdte meg működését, amikor Tuomas Holopainen, a Nightwish billentyűse egy kisebb alkotóművészi válságot élt át, és e projekt segítette át a nehéz időszakon. Csatlakozott hozzá felesége, a finn énekesnő Johanna Kurkela, valamint a Nightwish-ből már jól ismert sokoldalú brit zenész, Troy Donockley. A trió első, önmagukról elnevezett albuma 2018-ban látott napvilágot, majd 2021-ben következett második lemezük "Auri II - Those We Don't Speak Of" címmel.

Szeptemberben osztották meg rajongóikkal, hogy készül a harmadik nagylemez, a napokban pedig első koncertkörútjuk részleteit is nyilvánosságra hozták. A 2025-ös, A Trail Of Candles & Beginnings elnevezésű nyári turné időzítése tökéletes, hiszen a Nightwish bizonytalan ideig tartó szünete lehetőséget ad a projekt kibontakoztatására. A koncertsorozat a zenekar szülőhazájában, a finnországi Kitee-ben veszi kezdetét augusztus 14-én, majd több európai állomás után október 25-én a norvégiai Bergenben zárul. A magyar rajongóknak is lesz alkalmuk élőben látni a triót - szeptember 29-én a budapesti MOM Kultban csendülnek fel dalaik.

 

komment

A Nightwish nem ragaszkodik a hagyományos felépítésű dalokhoz

2024. október 01. 17:54 - Jurancsik Eszter

459383038_880245330190330_1097295881667011175_n0.jpg

Igen érdekes gondolatokat osztott meg Tuomas Holopainen egy friss interjúban. A Thomann Music riporterének mesélte el, honnan származik az ihlete a hosszú, nem rádióbarát dalok írásához.

"28 éve így csináljuk a dolgokat, szóval mi a fenéért változtatnánk most bármin is? De igaz, valóban nagyon klisés számomra, hogy mindig négy perc alatti dalokat kell írni - kell, hogy legyen refrénje, kell, hogy beszéljen valakinek a szerelmi életéről vagy a megromlott kapcsolatokról. Egyszerűen unalmas és idegesítő számomra."

- ecsetelte a témát a zenész, majd hozzátette:

"Ezeknek a daloknak is megvan a helye és ideje, de ha van egy történeted, amit el akarsz mondani, és időre van szükséged ahhoz, hogy megfelelő módon elmeséld, akkor nem kell kapkodnod, és a dal addig tart, ameddig csak kell. Ennyire egyszerű."

Igaz ami igaz, a Nightwish minden albumán találhatók igen hosszú dalok, amelyek lehetővé teszik a történetmesélést és a koncepció kibontását - például a 10 perces, epikus Ghost Love Score a 2004-es "Once" albumról, a 14 perces, többrészes The Poet And The Pendulum a 2007-es "Dark Passion Play"-ről, vagy éppen a 24 perces, szintén több tételből álló The Greatest Show on Earth a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful" korongon. Legújabb albumukon, a "Yesterwynde"-n is találhatunk hosszabb dalokat, mint például a nyolcperces Perfume Of The Timeless kislemez. Holopainen szerint ennek a hosszabb formátumnak a választása lehetővé teszi, hogy jobban kifejtsék a koncepciót és a narratívát, ami a zenekar számára fontos. 

komment

Tuomas Holopainen nem zárja ki egy újabb szólóalbum lehetőségét

2024. augusztus 14. 19:21 - Jurancsik Eszter

c86237fbdffe4ca880c1f172cde2dcaf_jpg-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Miközben a Nightwish gőzerővel dolgozik új albumának, a "Yesterwynde" megjelenésén, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója és billentyűse, meglepő kijelentést tett a finn Tuonela magazinnak.

A zenész 2014-ben adta ki első szólóalbumát, amely "The Life and Times of Scrooge" címmel került a boltokba. Az albumot a Disney-féle Kacsamesékből ismert Dagobert bácsi kalandjai, pontosabban Don Rosa "The Life And Times Of Scrooge McDuck" című képregénye inspirálta. Az interjúban Holopainen elárulta, hogy nem zárja ki a lehetőségét egy újabb szólóanyag elkészítésének.

"Nem is olyan régen támadt egy zenei ötletem, ami rendkívül izgatottá tett. Arra gondoltam, hogy ezt sem az Aurival, sem a Nightwish-sal nem tudnánk megvalósítani, így talán egy újabb szólóprojektbe kellene kezdenem a jövőben. Még korai erről beszélni, de talán így lesz. Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a "Scrooge"-t, azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom volt"

"Nem gondolkodtam a folytatáson. De ha jön egy ötlet, ami nem illik sem az Auri, sem a Nightwish világába, akkor lehet, hogy ismét szólóban kell megcsinálnom. Mindkét zenekar rendkívül változatos zenei stílusokat képvisel, így szinte bármit meg lehet valósítani velük. Ha egy téma olyan lenne, amihez a zenekar tagjai nem igazán tudnának kapcsolódni, akkor elképzelhető, hogy ismét a szólózás felé fordulnék. Így történt a "Scrooge" esetében is. A Nightwish egyetlen tagjának sincs olyan szoros kapcsolata egy kacsával, mint nekem.

- zárta nevetve sorait.

komment

Zenésztársairól vallott Tuomas Holopainen

2024. augusztus 10. 23:58 - Jurancsik Eszter

nightwish_kuva_tina_korhonen_3437-768x532.jpg

Nagy izgalom övezi a Nightwish háza táját, hiszen nemrég látott napvilágot a második kislemezes dal a közelgő "Yesterwynde" albumról The Day Of... címmel. A szeptember 20-án megjelenő korong a zenekar tizedik nagylemeze lesz, és ahogy azt Tuomas Holopainen, az alapító többször is hangsúlyozta, az idő tematikája köré épül.

A napokban az Off The Record riportere kapta mikrofonvégre a zenészt, aki ezúttal csapattársairól is mesélt - a beszélgetésből kiderült: mindig szem előtt tartja zenésztársait, amikor új dalokon dolgozik.

"Ők az egyetlenek a világon, akikre gondolok, amikor dalokat írok, mert nagyon fontos, hogy őket is inspirálja az anyag."

- kezdte Tuomas, majd eképpen jellemezte zenésztársait:

"Emppu-t több mint 30 éve ismerem, és egyszerűen hihetetlen személyiség, mindig minden jól megy vele. Ő a legegyszerűbb zenekari tag. Teszi a dolgát - a gitárjátéka ugyanolyan profi, mint bárki másé -, de ezen kívül mindig azt mondja: 'Ja, mindegy'. 'Igen, ez jól hangzik. Jól vagyok.' Annyira gondtalan, hogy szinte irigylem, mert én állandóan gyötrődöm a dolgok miatt. Ő egy fantasztikus karakter. Ugyanez igaz Troy-ra is. Ő a legpozitívabb srác a világon és hihetetlen zenész. Minden alkalommal, amikor belép a szobába, az megtelik fénnyel, boldogsággal és poénokkal."

upeczjgxrzvslgkqnkxnlp.jpg

Az énekesnő Floor Jansenről így nyilatkozott:

"Floor a legjobb a világon abban, amit csinál. Igazán szenvedélyes a zenében, nagyon is érti a Nightwish lényegét. És számomra, mint dalszerzőnek, ez nagy könnyebbség, mert tudom, hogy bármit is csinálok, bármit is kérek tőle, ő képes rá. Erre jó példa volt, amikor felvettük az éneksávjait az új albumhoz. Egyszer sem próbáltunk, mert nem volt rá lehetőségünk. Elmentünk az otthoni stúdiójába, Svédországba. Két hetet szántunk a felvételekre, és hat nap alatt elkészültünk. Egyszerűen lenyűgöző, amit csinál."

A ritmusszekció tagjairól sem feledkezett meg:

"Aztán Kai megint csak egy rendes srác. Azt hiszem, minden egyes koncertünkön nagyjából 25 ember van jelen, nem ismeri szinte egyiküket sem, de mindenki a barátja. Nagyon könnyű vele dolgozni. Természetesen ő is profi zenész, remek dobos. De ugyanez igaz Jukkára is. Soha, de szó szerint soha nem láttam őt dühösnek vagy akár csak idegesnek. Mintha mindig azt mondaná: 'Igen, minden rendben lesz. Beszéljük meg.', ő egy földhözragadt személyiség. Amikor idegeskedsz, Jukka odajön hozzád, és te egyből megnyugszol. Na és persze kiváló basszusgitáros."

komment

Nem tudni, pontosan meddig nem ad koncerteket a Nightwish

2024. július 24. 14:30 - Jurancsik Eszter

mwgjr5j58scudhzdetu7nk.jpg

Tavasszal jelentette be a Nightwish, miszerint ősszel megjelenik tizedik stúdióalbumuk - A "Yesterwynde" címre keresztelt korong 2024. szeptember 20-án kerül a boltok polcaira. A kiadványból a Perfume Of The Timeless című dal képében már ízelítőt kaphattunk, ám a turnézást jó időre szögre akasztja a banda, mint ahogyan korábban említették.

A napokban Tuomas Holopainen adott interjút a Loudersound magazinnak, amelyben további érdekességeket osztott meg az albumról - az alapító-dalszerző nem fukarkodott a szuperlatívuszokkal, amikor az új anyagról beszélt.

"Meggyőződésem, hogy ez a legambiciózusabb album, amit valaha készítettünk. A zenei komplexitás tökéletesen kiegészíti a dalszövegeket és azokat a történeteket, amelyeket el szeretnénk mesélni a rajongóinknak. Az An Ocean Of Strange Islands című dalban például több, mint 600 különböző hangsáv található, amit pokoli dolog volt összekeverni. De az eredmény, úgy vélem, magáért beszél majd."

- kezdte fejtegetni mondanivalóját a finn zenemágus, majd így folytatta:

"Az album központi témája az idő. Foglalkozunk a múltba való visszatekintéssel és saját halandóságunk felismerésével. Történelmi perspektívából vizsgáljuk az emberi létet, de mindezt alapvetően optimista hangvételben tesszük. Bár szembenézünk a történelem sötétebb fejezeteivel is, az album végkicsengése reményteli. Azt sugalljuk, hogy minden nehézség ellenére képesek lehetünk fajként összefogni és túlélni. Ez a lemez központi üzenete és lényege."

Ismét kitért arra, hogy miért kapta a mű a "Yesterwynde" címet, egyúttal feltárta a cím mögött húzódó filozofikus gondolatokat. A zenész különösen elmélyült az emberi lét és az öröklődés csodájának témájában.

"A "Yesterwynde" egy újonnan alkotott szó, amely a zenekar kreatív folyamatából született. "2020 végén fedeztem fel a színezett fekete-fehér fotók világát, Peter Jackson 'They Shall Not Grow Old' című, I. világháborús dokumentumfilmje különösen nagy hatással volt rám. Ezek a képek olyan érzést keltettek bennem, amit nehéz volt szavakba önteni – egyfajta közvetlen kapcsolatot a múlttal. Mivel nem találtam meg a megfelelő szót erre az érzésre, megalkottuk Troy Donockley-val. A 'yester' részt én találtam ki, Troy pedig azonnal hozzátette a 'wynde'-t. A 'Yesterwynde' tökéletesnek tűnt, bár pontos jelentését nem tudom meghatározni. Egyszerűen csak tökéletesnek éreztem."

 

bltpgem8l2dqne4x2ktmcj.jpg

 

"Lenyűgöz a gondolat, hogy mindannyiunk léte egy megszakítatlan láncolat eredménye. Minden egyes embernek volt egy apja, annak az apjának is volt egy apja, és ez a folyamat generációk millióin keresztül töretlenül folytatódik visszafelé az időben. Ez a koncepció valósággal elkápráztató. Ha bármelyik ősünk élete idő előtt megszakadt volna - mondjuk, ha egy távoli ük-ük-ük-ük-ük nagyapámat a kőkorszakban megette volna egy barlangi medve - én most nem lennék itt. "Mindegyiküknek elég ideig kellett élnie ahhoz, hogy továbbadhassák génjeiket. Ha belegondolunk, szinte nevetségesen kicsi az esélye annak, hogy egyáltalán életben vagyunk."

Természetesen most sem kerülhette el azt a kérdést, hogy milyen döntés vezetett a turnék felfüggesztéséhez.

Az okok személyes jellegűek, melyekbe nem kívánunk részletesen belemenni. Ez a döntés szükséges volt ahhoz, hogy a zenekar folytatni tudja működését. De nincs harag a tagok között! Egyszerűen csak egy hosszabb szusszanásnyi szünetre van szükségünk. Nem tudom pontosan megmondani, milyen hosszú lesz ez a szünet. Amit viszont biztosan állíthatok, hogy nemrégiben írtunk alá egy több albumra szóló szerződést a Nuclear Blast kiadóval. Ez egyértelműen jelzi, hogy a jövőben még lesznek Nightwish albumok. A zenekar biztosan nem fog leállni, úgyhogy mindenki nyugodjon meg. Egyszerűen csak szükségünk van egy kis pihenésre.

- zárta gondolatmenetét.

 

komment

Tuomas Holopainen elégedett a Nightwish mostani felállásával

2024. május 27. 18:49 - Jurancsik Eszter

316171625_680273006793986_7901923240562545951_n.jpg

Közel egy héttel ezelőtt vált meghallgathatóvá a Nightwish vadonatúj szerzeménye, a Perfume Of The Timeless, amely több, mint nyolc perc hosszúságú, és egy igen látványos képi világgal bíró kisfilmet készített hozzá a zenekar.

Bár a dal kapott rendesen a kritikákból, mégis jóval több embernek tetszik az újdonság, hiszen alig néhány nap alatt több, mint egymillióan nézték meg a felvételt, amely a csapat szeptember 20-án boltokba kerülő tizedik albumának, a "Yesterwynde"-nek az első kislemezes tétele.

Tuomas Holopainen, a banda alapítója most az együttes életében bekövetkezett változásokról beszélt egy internetes metalmagazinnak, az interjúból pedig kiderült: bár voltak nehezebb időszakok, a tagok végeredményben elégedettek a jelenlegi felállással.

A rengeteg tagcsere és távozás természetesen hatással volt a munkájukra - legutóbb Marko Hietala intett búcsút zenésztársainak 2021 januárjában, helyét a Wintersunból ismert Jukka Koskinen vette át.

37i9dqzf1dz06evo1c7dis-default.jpg

Jukka annyira földhözragadt személyiség, hogy nagyon könnyű vele dolgozni. A basszusgitárosi tudása hatalmas, egészen más, mint ahogyan Marko játszott, ami persze szintén új fűszert hozott a zenénkbe. Szóval csak pozitívan nyilatkozhatok az egészről. Sok olyan zenekar van a világon, amelynek már egyetlen eredeti tagja sincs.

- kezdte mondandóját, majd eképpen folytatta:

Azt hiszem, ha a zene jó, akkor csak az a lényeg. Lehet, hogy egyesek számára egy csapat annyira szent, hogy nem bírják elviselni, ha már nincs a tagok között egy bizonyos ember, hiába játszanak jó zenét, de én nem osztom ezt az álláspontot. Én csak a zenére figyelek, nem a mögöttük álló emberekre. Nekem csak ez számít.

A Perfume Of The Timeless-ből hallható, hogy az együttes visszatér a nagyzenekari hangzáshoz, a kislemez kiválasztásáról pedig így mesélt Holopainen:

Amikor leültünk tárgyalni a Nuclear Blast-tal, mondtam, hogy az első dal a Perfume Of The Timeless lesz, amely nyolc és fél perces, és a refrén csak 3:30-nál jön. Ők azt mondták: "Tökéletes!" Azt hiszem, ennek köze van ahhoz a tényhez, hogy hosszú örökségünk van. Mert ugye mindig azt hallom, hogy a Spotify-on az a jó, ha 15 másodperc után elkezdődik az ének, különben az emberek tovább lépnek, mert nem képesek hosszabban odafigyelni.

 

komment

Tuomas Holopainen: "Nem akartam elengedni az alkotói folyamatot"

2024. május 21. 16:50 - Jurancsik Eszter

438119047_415546494559202_8567944070495552370_n.jpg

Végre elérhetővé vált a Nightwish vadonatúj dala, a Perfume Of The Timeless, amelyhez igen látványos videoklip is készült. A szerzemény egyike annak a tizenkét tételnek, amelyek a zenekar szeptember 20-án boltokba kerülő új albumán, a "Yesterwynde"-n kaptak helyet.

A korongról az is kiderült, hogy a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful"-lal elkezdett, majd a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódó trilógiát zárja le, tematikája pedig főleg az idő lesz.

Tuomas Holopainen, a banda alapítója és billentyűse most egy finn magazinnak adott interjúban mesélt bővebben a munkálatokról, amelyek elmondása szerint jóval intenzívebbek voltak, mint a csapat eddigi albumai esetében.

A munkálatok előrehaladtával az ambícióm és a munka iránti szenvedélyem elszabadult, és a végére már egy napra sem akartam elengedni az alkotói folyamatot. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Yesterwynde lett a megszállottságom és a menedékem is. Mindeközben a kompozíciók, a dalszövegek, a keverések, a borítókép, a videók, a mixek minden eddiginél jobban finomodtak. Akik már hallották a lemezt, azt mondják, hogy a Nightwish eddigi legkeményebb albuma lett, még a progresszív kifejezés is elhangzott!

- kezdte sorait a zenész, aki a teljes 2021-es évet a korong megírására szánta.

Úgy érzem, hogy a Yesterwynde hangzása nagyon tükrözi a Nightwish lényegét, új világokkal fűszerezve. A Yesterwynde egyben a leglíraibb albumunk is. Ez alatt azt értem, hogy a zene minden eddiginél jobban idomul a szövegekhez. A témák hasonlóak az előző két album témáihoz. Az idő, az emlékek, a halandóság és a humanizmus a kulcsszavak közé tartoznak. 

És miért a Perfume Of The Timeless lett az első kislemez?

A Perfume Of The Timeless többek között a "We are because of a million loves" mondatot tartalmazza, és talán az album legfontosabb témáját foglalja össze. Egy évmilliárdokra visszanyúló, megszakítatlan lánc részei vagyunk. Minden egyes ősünk megélte a felnőttkort, és ha közülük akár csak egy is fiatalon meghalt volna betegségben, vagy egy medve állkapcsában, akkor nem léteznél. Az, hogy itt vagyunk és létezünk, egy felfoghatatlan kiváltság! 

komment
süti beállítások módosítása