Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Második albumát készíti a The Dark Element

Anette-ék stúdióba vonulnak!

2018. augusztus 15. - Jurancsik Eszter

Tavaly jelent meg a svéd-finn formáció első lemeze - a korongot saját magukról nevezték el, és igen kedvező fogadtatásra lelt a metálrajongók körében. Korábban a Nightwish egykori frontasszonya, Anette Olzon elmondta: Jani Liimatainennel (aki a Sonata Arctica volt gitárosa) nagy rajongói egymás munkásságának, így jött a közös projekt ötlete.

ddh9gdyxcaadg2g.jpg

A napokban a zenekar bejelentette: második albumukat készítik.

"A jövő hét végén stúdióba vonulunk. Nagyon izgatottak vagyunk!"

- lelkendezett Anette, aki első szólólemeze, a Shine gyenge eredményei után úgy döntött, visszavonul a zeneipartól és elvégzett egy ápolóképző iskolát. Szerencsésen elhelyezkedett egy helsingborgi kórházban, ám a The Dark Elementnek köszönhetően rájött: mégsem veszett el a zene iránt érzett szeretete.

Fájdalmas emlékeket osztott meg Anette Olzon

Őszinte interjút adott az énekesnő.

img_9639k.jpgAnette Olzon élete fenekestül felfordult, amikor 2007-ben ő lett Tarja Turunen utódja a finn Nightwish-ben. A svéd vokalista mindösszesen két albumot készített a formációval, majd 2012. októberében őt is távozásra szólították fel. Nettie később szólóban próbálta bontogatni szárnyait, ám első - és egyelőre egyetlen - lemeze nem aratott nagy sikert, így visszavonult. 2016-ban azonban Jani Liimatainennel közös projektet indítottak, ami a The Dark Element lett, tavaly pedig már boltokba is került első korongjuk, ami elképesztő sikereket ért el világszerte már a megjelenésének napján.

A svéd tehetség a minap adott interjút a Headbangers nevezetű lapnak, melyben nemcsak visszatéréséről és új csapatáról mesélt, hanem a Nightwish-beli időszakáról is ejtett néhány szót. Mindezeken túl, olyan fájdalmas dolgoról is mesélt, amelyekről korábban nem volt hajlandó nyilatkozni.

 

Kicsit hezitáltam, mivel egy ideig semmit sem csináltam. Keményen tanultam az egyetemen. Továbbá kisgyermekeim vannak, így először kérdéses volt, hogy el vállalom-e. Jani korábbi munkáit sem hallottam, így úgy voltam vele, hogy próba-szerencse, mivel egyáltalán nem voltak kész dalok, én pedig szeretek valamit meghallgatni , mielőtt végleg elkötelezem magam. De beszélgettem a férjemmel, aki arra bíztatott, hogy válalljam el, szóval néhány napig gondolkodtam, most pedig boldog vagyok, hogy végül megtettem.

- mondta a The Dark Element kapcsán, majd elmondta, hogy szerinte vannak-e különösebb üzenetei a daloknak:

Tudomásom szerint nincs. Jani saját gondolatai vannak leírva, én csupán annyit tudok, hogy a dalok többségét erre a projektre és az én hangomra írta. Számomra ezek a küzdelmekről, a szerelemről, a betegségről szólnak, de élni kell az életet és örülni neki. Számomra ez a téma, amit érzek, amikor énekelek.

093e08a8dd214a4aed52314f593d6a53.jpg

Ezt követően szó esett szólólalbumáról, amelyről kiderült, hogy már akkor elkészült, amikor Anette még a Nightwish énekesnője volt, de emellett szívszorító történésekről is mesélt:

Már 2009-ben elkészítettem az egész lemezt, amikor a Nightwish kisebb szünetet tartott. Amikor elkezdtem a munkát a férjem elvált tőlem, otthon kellett hagynom a gyermekem, nagyon stresszes időszak volt ez az évek és a turné alatt. Minden nagyon gyorsan haladt, már nem is emlékszem mindenre. A szünet alatt elmondtam Tuomasnak, hogy saját albumot szeretnék rögzíteni. Nem akartam, hogy ugyanolyan legyen, mint a Nightwish, mivel nem akartam a saját zenekarommal versenyezni. Ez az, amiért a Shine olyan távol áll a Nightwish-től, hiszen ez is volt a cél. Mindig elmondtam Tuomasnak, hogy akusztikus albumot szeretnék, hiszen ez volt minden álmom. Le akartam írni, ami korábban történt velem. Amikor fiatal voltam, az iskolában folyamatosan bántottak, magányos voltam, nem volt sok barátom, mindezt ki akartam adni magamból, és a gyermekeim is hiányoztak, amikor távol voltam. Számomra ez egy napló az életem legjobb és egyben legrosszabb dolgairól.

-magyarázta, majd elmondta, milyen érzés volt számára átvenni Tarja Turunen helyét:

1224439376_62.jpg

Mindig úgy éreztem, mintha egy lehetetlen feladatba kerültem volna. Lehetetlennek bizonyult megnyerni magamnak azokat a rajongókat, akik már a kezdetektől kedvelték a Nightwish-t. Természetesen sok új rajongót is szereztünk, olyanokat, akik az operás témát nem hallgatták meg. A Dark Passion Play nagyon sikeres lett, így ebből a szemszögből úgy gondoltam, hogy rendben van, de szrintem akkor is lehetetlen feladat volt. És meg is kellett szenvednem érte. Számomra ez nagyon szomorú, mivel tudom, hogy nem vagyok a világ legjobb énekesnője, de természetesen tehetséges vagyok, nem sok énekórát vettem, de szívből énekelek és igyekszem a lejobbat kihozni magamból. Egyesek mégis azt mondják, hogy nem tudok énekelni. Én egy egyszerű popénekesnő vagyok.Most már nem gyűlölnek annyira, bár még mindig azt mondják, hogy én soha nem illettem a Nightwish-be, mindezek ellenére én mégis úgy gondolom, hogy jó munkát végeztem. Kemény volt és elveszítettem az önbizalmamat, mint énekes. Amikor csatlakoztam a bandához boldog voltam a színpadon, nem volt rajtam nyomás, de végül kialakult. A srácok a zenekarban mindenben támogattak, de szükségem lett volna a rajongók szeretetére is.

-vallotta.

Festőnek állt Anette Olzon

Új területen próbálja ki magát az énekesnő

Anette Olzon az idő múlásával egyre sokoldalúbb lesz. Ezt bizonyítja, hogy egyszerre két hivatása is van - amikor nem a The Dark Element frontasszonya, akkor egy helsingborgi kórházban ápolónőként segíti a beteg embereket a svéd csillag. Emellett komoly szinten sportol és remekül ért a divathoz is. 

the_dark_element_anette_olzon_1.jpg

Most újabb dologba vágott a Nightwish egykori énekesnője: festeni kezdett. Nem ő az egyetlen metálpacsirta, aki vászonra viszi fantáziáját, hiszen Liv Kristine és a Delain frontlánya, Charlotte Wessels is kipróbálta magát ebben a művészeti ágban.

Ma számolt be Nettie hivatalos blogján arról, hogy mennyire megszerette a festést és megmutatta egy művét is, a készítés különböző fázisaiban - tehetségéről meggyőzödhettek itt!

Anette Olzon újra pörög!

Különleges interjút adott az énekesnő.

-omihv1tal4.jpg

A svéd énekesnő a közelmúltban adott egy alapos interjút a Teamrocknak, melyben korábbi csapatairól is szót ejtett, de a jövővel kapcsolatos terveiről is mesélt. Köztudott, hogy a vokalista 2007-től a Nightwish énekesnője volt, ám a csapatot csupán öt évig erősíthette, ugyanis 2012-ben őt is elbocsátották a zenekarból. Ezt követően piacra dobta első és vélhetően utolsó szólóalbumát, ami a Shine elnevezést kapta, és 2014-ben került a boltok polcaira.

Mint ismeretes, Nettie lemeze nem a metált képviselte, így rajongói körében nem is aratott nagy sikert, ezt maga az énekesnő is megerősítette:

Nagyon szeretem a lemezem, és büszke is vagyok rá, de azt hiszem, hogy kicsit nehéz volt a rajongóimnak, mivel teljesen más műfajt képvisel.

-vallotta.

A The Dark Element ötlete nagyon izgatott. Imádom a dalokat, különösen azért, mert nekem írják őket. Természetesen azokat a dalokat is szeretem, amelyeket a Nightwish-sel készítettem, így örömmel képviselem újra a szimfonikus metált.

22310450_536683003330912_5547419162176119516_n.jpg

- árulta el, de hozzáfűzte azt is, hogy első zenekara, az Alyson Avenue is újdonsággal készül, továbbá húsz éves jubilálásuk alkalmából turnéra is indulnak. Mindezeken túl, elárulta, hogy a The Dark Elementnek köszönhetően újra él a lehetőséggel, így bármikor kész újra színpadra állni.

Teljesen energikusnak érzem magam, amikor ezeket a dalokat éneklem: Sokan frissítő jelleggel hallgatják őket az edzőteremben. Nem tudom, hogy mindenki tudja-e, hogy én vagyok az aki énekel, de volt egy ember, aki talán a 60-as évei közepén járhat, és nem metálkedvelő, aki hozzám fordult és azt mondta: »Te énekelsz? Nagyon szeretem a My Sweet Mysteryt!« Ez fantasztikus visszajelzés volt.

-mondta örömteli hangulatban, de azt is elárulta, hogy nem zárkózik el attól sem, hogy a jövőben esetleg újabb szólólemezt készítsen. 

Elégedett lemezével a The Dark Element

Novemberben jelent meg a korong

A svéd/finn csapat első albuma, amely a nevüket viseli, november10-én került az üzletek polcaira. Korábban Anette mesélt a felvételekről és az albumról, most pedig Jani Liimatainen, a Sonata Arctica ex-gitárosa ejtett pár szót a munkálatokról. 

thedarkelementdec2017promo2_638.jpg

Azt több ízben megemlítette a zenész hogy a Nightwish volt pacsirtájával nagy rajongói egymás munkásságának.

"Tavaly a Frontiers kiadó felhívott és megkérdezte, lenne-e kedvem dalszerzőként szerepelni egy albumon."

- kezdte a zenész.

"Bár nagyon elfoglalt voltam, átgondoltam a dolgot és igent mondtam. Utána jött a meglepetés: kiderült, hogy Anette-tel fogok együtt dolgozni. Az ő hangja popos, de érett, örültem, hogy vele dolgozhatok. Szeretem a hangját!"

full_2.jpg

"Egyszerű, de mégis metálos albumot akartunk készíteni, súlyos, de ugyanakkor fülbemászó dallamokkal. Elküldtem a zenei alapokat Anette-nek, és amikor ő visszaküldte nekem őket az énekével, azt mondtam: >>Igen, ez az!<< Onnantól kezdve világossá vált, milyen lemezt is akarunk összehozni. Még amikor beteg voltam, akkor is az albumon dolgoztam!"

Jani elárulta: rengeteg felkérést kaptak és jó pár koncert is le van fixálva, a próbák még hátra vannak, de bízik a csapat sikerességében.

 

Anette Olzon: "Végre azt csinálom, amit szeretek!"

A The Dark Element lemezének munkálatairól mesélt az énekesnő

November 10-én küldte boltok polcaira első albumát a svéd/finn formáció, a The Dark Element - a korong a csapat nevét viseli. Anette Olzon a Heavy Music HQ-nak adott egy kisebb interjút a lemezről, a munkálatokról és a zenekar terveiről. Korábban egy kisfilmből megtudhattuk, hogyan zajlottak a felvételek, most Anette bővebben kifejtette gondolatait.

the-dark-element_3.jpg

A Nightwish második frontasszonyaként ismertté vált Anette és a finn Sonata Arctica volt gitárosa, Jani Liimatainen nagy rajongói egymás munkásságának, és a közös lemez ötlete teljesen spontán jött. 

"A lemezkiadó felhívott és megkérdezte, lenne-e kedvem Janival egy közös albumot felvenni."

- kezdte a svéd énekesnő.

"Leginkább stúdiózenekarként tudom jellemezni magunkat. Nem sokat voltam a stúdióban, hiszen amikor a lemezt elkezdtük rögzíteni, én még tanultam (Anette idén fejezte be az ápolónőképző tanfolyamot - a szerk.), de amikor időm engedte, ott voltam. A szövegek nagy részét Jani írta."

De mi volt a legkellemesebb része a munkának?

anolz.jpg

"Leginkább az, hogy szabadnak érezhettem magam az éneksávok felvételeikor. Nem szólt bele egyetlen producer, hogyan énekeljek, nem stresszelt senki, így el tudtam engedni magam. Úgy jöhetett ki a hang a torkomon, ahogy csak akartam! Ez lehetővé tette, hogy teljes mértékben a munkára koncentráljak."

Anette az albumot többféle stílussal összekapcsolja: van benne metál, egy kis ABBÁ-s feeling, elektronikus elemek, szimfonikus részek és nagyszerű kórusok. Elárulta azt is: eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptak az együttessel a lemezről. 

Terveznek-e turnét, fellépéseket?

"Több koncert is le lett fixálva, jó pár ajánlatot is kaptunk. Ez a projekt nagyon személyes nekem is, és ha dolgozunk, 100%-ban oda akarom tenni magam."

Anette fehér köpenyben segít beteg embereken, amikor nem zenével foglalkozik. De hogyan egyeztethető össze az énekesi karrier és a kórház?

aolzooon.jpg

"Miután a Nightwish-sal szétváltunk, meg akartam találni önmagam. Erre kiváló alkalom volt az, hogy tanulni kezdtem, noha fura érzés volt a 40 évemen túl visszaülni az iskolapadba. Mindig szerettem másokon segíteni és régóta terveztem, ha alkalmam nyílik rá, elvégzem az ápolónőképzőt. Kell a stabil anyagi háttér, családanya vagyok, jó, ha az ember több lábon is áll. Szeretném a fiaimnak a megfelelő feltételeket biztosítani. A kórházban, ahol dolgozom, természetesen rengetegen felismernek. Tudják, hogy Anette Olzon vagyok, aki egykor a Nightwishban énekelt, de nem a művészt, hanem az ápolónőt látják bennem. És ez így rendben is van, hiszen két teljesen különböző dologról van szó."

 

Anette Olzon: "A jelenben élek!"

Friss interjú az énekesnővel a Loudwire-on

A svéd származású énekesnő 5 évig erősítette a finn Nightwisht, majd kényszertávozását követően, 2014 februárjában megjelentette első lemezét, a Shine-t. A korong a remekül összerakott számok ellenére nem ért el túl nagy sikereket. 

2015-ben Anette bejelentette: abbahagyja a zenélést és kizárólag családjára, valamint ápolónői tanulmányaira kíván koncentrálni. Aztán történt valami, ami a dolgokat új megvilágításba helyezte. A Loudwire interjúja Anette-tel.

anetteolzon.jpg

Hogyan jött az ötlet tavaly, hogy a Sonata Arctica volt gitárosával, Jani Liimatainennel közös projektbe vágjon Anette?

"Duettet énekeltem az olasz Secret Sphere-rel. Ekkor jött az email, hogy mit szólnék egy együttműködéshez Janival. Kicsit gondolkodtam a dolgon, de végül igent mondtam. Beszéltem a férjemmel (a svéd Pain gitárosa, Johan Husgafvel - a szerk.) is erről, aki bátorított, hogy menjek, csináljam!"

Korábban megtudtuk azt is: a két zenész nagy rajongója egymás munkásságának. Érdekesség, hogy Anette és Jani csak a My Sweet Mystery című klip forgatásán találkozott először személyesen, de ez nem okozott problémát.

"A mai technika lehetővé teszi, hogy képesek legyünk bármikor együtt zenélni. A videó készítése pedig szórakoztató volt."

Az énekesnő 2013-ban kezdte el a nővérképző iskolát, amelyet idén fejezett be. Erről korábban elmondta: mindig szeretett segíteni másokon és régóta tervezte, hogy ha alkalma nyílik rá, elvégzi a tanfolyamot. Sikeresen el is helyezkedett egy kórházban. De hogyan fér meg egymás mellett a zene és a gyógyítás?

thedarkelement.jpg

"Az elmúlt években megtanultam, hogy minden összeomolhat, akár egy perc alatt is, amit évekig építgettél. Három gyermek édesanyja vagyok, és úgy érzem, bölcsebbé váltam. Gondoskodnom kell a fiaimról, állandó, stabil bevételre van szükség. A zenészeknek is fizetniük kell a számláikat."

- magyarázta Anette, utalva ezzel arra, hogy a showbiznisz nem hozza magával automatikusan a stabil anyagi bázist.

Megosztotta azt is: jó néhány koncert és turné már le van fixálva, tehát halad a szekér. Szívesen eljutnának az USA-ba is.

Kiderült az is, hogy a szövegek nagy részét Jani írta, de Anette is kivette a részét a dalszerzési folyamatokból. 

Arra a kérdésre, hogy a Last Good Day című szerzeményt a betegekkel való beszélgetései inspirálták-e, az énekesnő így válaszolt:

"Valóban megfordul az ember fejében, hogy bárki, bármikor beteg lehet vagy baleset érheti. Úgy gondolom, aképpen kellene élnünk, hogy >>ez az utolsó jó nap<<. Imádom a családomat, a gyermekeimet és igyekszem a jelenben élni. Néha az élet kegyetlenül bánik velünk, de ezen meg kell próbálni felülemelkedni és túllépni."

Újabb dalt jelentetett meg a The Dark Element

Elérhető az album is

Ma került a boltok polcaira az ex-Nightwish frontasszony Anette Olzon és a Sonata Arctica volt gitárosa, Jani Liimatainen által alapított The Dark Element saját magáról elnevezett albuma. Négy dalt - The Dark Element, My Sweet Mystery, Dead To Me, Here's To You- már jóval ezelőtt megmutattak a rajongóknak, ma pedig újabb klippel örvendeztették meg a nagyérdeműt: ezúttal a The Ghost And The Reaper-hez készítettek kisfilmet. 

thedarkelementbandpromo2017_638.jpg

Korábban egy werkfilmből azt is megtudhattuk, hogyan teltek a stúdióban töltött napok, a dalszerzés, a felvételek. 

Íme, az új videó!

 

 

Ma megjelent lemezek

Négy korong is elérhető mától

A mai napon négy csapat korongja jelent meg, amelyeket már régóta vártak a rajongók. Ezek a következők:

BUTCHER BABIES - LILITH

butcherbabieslilithcover.jpg

EVANESCENCE - SYNTHESIS

evanescencesynthesiscoverofficial.jpg

THE DARK ELEMENT - THE DARK ELEMENT

57_n.jpg

AMBERIAN DAWN - DARKNESS OF ETERNITY

ad.jpg

The Dark Element: így készült az album

Videó a munkálatokról

Az egykori Nightwish-énekesnő Anette Olzon és a Sonata Arctica volt gitárosának közös projektje, a The Dark Element november 10-én jelenteti meg első albumát, amely a csapat nevét viseli majd.

thedarkelementbandpromo2017_638.jpg

Négy dalt már megmutatott a svéd pacsirta és finn kollégája, először a The Dark Element című dal vált meghallgathatóvá, majd a Here's To You, a My Sweet Mystery és a Dead To Me. A csapatnak már most rengeteg rajongója van, de Anette elárulta, hogy Janival egymás munkásságának is nagy rajongói. 

A videón megmutatja a zenekar, hogyan is zajlott az első lemez rögzítése, íme:

thedarkelementcdcover.jpg

 

 

süti beállítások módosítása