A Nightwish és Tarja Turunen 2005-ös szakítása a mai napig a metalvilág egyik legtöbbet emlegetett válása, és úgy tűnik, huszonegy év elteltével sem várható nagy, könnyes újraegyesülés.

Tuomas Holopainen, a banda alapító-billentyűse a brit Metal Hammernek adott friss interjújában ismét felidézte a zenekar Tarjával való szakítását. Az énekesnőt a Nightwish 2005-ös turnéjának végén, egy nyílt levéllel távolították el az együttesből, amelyet egyidejűleg a zenekar honlapján is közzétettek. A levélben többek között azzal vádolták, hogy számára az üzlet és a pénz fontosabbá vált az érzelmeknél.

Holopainen most úgy fogalmazott, jogosan kaptak kritikát azért, ahogyan az egész ügyet kezelték, ugyanakkor szerinte Tarjával már nem volt folytatható a közös munka.

Minket hibáztatnak azért, ami történt, és jó okkal. De egyszerűen nem volt jövőnk együtt. Túlélő üzemmódban működtünk, és sötét gondolatok gyötörtek bennünket. De a levél megjelenése után gyakorlatilag >>lemészárolt<< bennünket a sajtó. Úgy állítottak be minket, mintha valami gonosz neandervölgyiek lennénk, akik bántották a csodálatos volt énekesnőjüket. Kaptam néhány igazán érdekes levelet is, ha lehet így fogalmazni...

Holopainen arra is egyértelmű választ adott, van-e esély arra, hogy Tarja valaha újra a Nightwish tagja legyen.

Ez egy válás volt, ráadásul egy igen csúnya válás. Szerintem most már mindannyiunknak megvan a saját élete. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ha visszahoznánk Tarját és Markót, akkor egy teljes éven át turnézhatnánk csak Dél-Amerikában. De ez nem fog megtörténni.

Marko Hietala, a Nightwish korábbi basszusgitárosa és énekese 2021-ben jelentette be távozását a zenekarból, indoklásában a hosszú évek óta fennálló depressziója és a zeneipar kapzsisága szerepeltek. 

Tarja nemrégiben felfedte: ha annak idején él a jogaival, pokollá tudta volna tenni zenésztársai életét.

A reunion tehát továbbra is várat magára, és jelen állás szerint előbb békül ki egymással az egész internet, mint Tuomas és Tarja a Nightwish színpadán.

A Bye Bye Beautiful alighanem a Nightwish történetének egyik legvitatottabb dala, erről a szerzeményről mesélt nemrégiben Anette Olzon a Loudersoundnak. A 2007-es Dark Passion Play egyik legközvetlenebb szerzeménye nehezen volt másként értelmezhető, mint Tarja Turunennek címzett keserű búcsúként. Csakhogy mire a dal megjelent, már Anette állt a mikrofon mögött, így ő került egy olyan konfliktus kellős közepébe, amelyhez eredetileg semmi köze nem volt.

Nem véletlen, hogy a banda agya, Tuomas Holopainen a lehető legnagyobb csendben akarta elkezdeni a Nightwish következő fejezetét. Az előző album, a 2004-es Once óriási sikert hozott a zenekarnak, a háttérben azonban egyre súlyosabb feszültségek alakultak ki. 2005. október 21-én, az End Of An Era címre keresztelt hatalmas helsinki koncert után a zenekar egy nyílt levéllel megvált Tarjától, majd a levelet azonnal közzétette az interneten.

Anette később bevallotta, hogy amikor csatlakozott a Nightwish-hoz, valójában fogalma sem volt arról, milyen méretű viharnak sétál éppen a közepébe.

Nem tudtam, mibe keveredem. Azt hiszem, elég naiv voltam. Azt sem tudtam, milyen nagy zenekarról van szó. De ilyen a személyiségem: ha valamit meg akarok csinálni, egyszerűen belevágok. Aztán csakhamar szembesültem azzal a balhéval, ami Tarja távozását övezte. Sok kellemetlen helyzet adódott ebből. Ha a turnébuszon bármi szóba került Tarjával kapcsolatban, én nem akartam részt venni benne. Nagyon kellemetlen volt számomra ez az egész helyzet.

A Dark Passion Play végül 2007. szeptember 26-án jelent meg. A nagyszabású, filmszerű hangszerelésű album máig a Nightwish egyik legerősebb anyagának számít, ám már az első hallgatások során akadt egy dal, amely különösen felkeltette a rajongók figyelmét: a Bye Bye Beautiful. 

Nem kellett különösebb nyomozói zsenialitás ahhoz, hogy a hallgatók összerakják, kiről szólhat a szerzemény. A dal indulatos hangvétele, valamint Marko Hietala refrénje gyakorlatilag azonnal Tarja távozásához kötötte a számot, Anette viszont feszélyezve érezte magát.

Problémásnak éreztem egy ilyen személyes és érzelmileg túlfűtött számot énekelni, hiszen a történetéhez semmi közöm nem volt. A koncerteken tudatosan próbáltam távolságot tartani a dal élesebb részeitől. Ha megnézitek a YouTube-on a koncertfelvételeket, láthatjátok, hogy amikor Marko énekli a saját részét, én megfordulok. Ezzel nemcsak a konfliktustól próbáltam elhatárolódni, hanem a Tarja iránti tiszteletemet is ki akartam fejezni. Miután elváltak útjaink a zenekarral, Tarjával beszélgettünk Instagramon. Tényleg nagyon szeretem őt. Mindig kiálltam mellette, és szerintem ezt ő is tudja. Nehéz időszak volt. Nekem sem volt éppen kellemes helyzet.

Anette ma már érti, miért volt szüksége Tuomasnak erre a dalra.

Tuomas néha nem mondta el nekem, miről szólnak a dalok, máskor pedig nekem kellett megkérdeznem, mert rengeteg metaforát használ. Énekesként nekem tudnom kell, mit éneklek. A Bye Bye Beautiful esetében természetesen tudtam, miről van szó. Ebben teljesen egyértelmű volt. Neki nagyon fontos volt, hogy ez a dal ott legyen az albumon. Ez volt az ő állásfoglalása, a szívfájdalma közvetítője.

A zenekar 2008-ban végül kivette a Bye Bye Beautifult a koncertprogramból. Tuomas egy 2009-es interjúban már "halottnak és eltemetettnek" nevezte mind a dalt övező drámát, mind magát a témát.

Ironikus módon Anette Nightwish-korszaka sem ért békésebben véget. 2012. október 1-jén, az Imaginaerum albumhoz kapcsolódó turné közben távozott a zenekarból, helyére pedig Floor Jansen került. Anette később azt állította, hogy terhessége is szerepet játszott a döntésben, ezt azonban korábbi zenésztársai tagadták. A történtek ellenére ma szeretettel gondol vissza a Nightwishban töltött évekre, nyáron egykori csapata számaival turnézott, és a Bye Bye Beautiful is helyet kapott a setlistben.

Anette-nek egyáltalán nem volt könnyű dolga, miután a formáció tagja lett. Tarja klasszikus, operai énekstílusa után az ő melegebb, könnyedebb hangja radikálisan más Nightwisht eredményezett. Egyes rajongók pedig messze túlléptek a sima zenei kritikán. 

Gyűlölködő leveleket küldtek az otthonomba. Ma már úgy látom, kár volt elolvasnom a YouTube-on látható kommenteket, amelyek szerint rossz a hangom és nem tudok énekelni. Folyamatosan összehasonlítottak Tarjával. Nagyon sokat veszítettem emiatt az önbizalmamból. Ezek a támadások később szorongást és pánikrohamokat okoztak. Ma már sehol nem olvasom el a hozzászólásokat.

Az énekesnő számára azonban a dal jelentése mára teljesen megváltozott.

Számomra ennek a dalnak már semmi köze Tarjához. A Bye Bye Beautiful bárkinek szólhat. Minden hullámvölgyével és hullámhegyével együtt nagyon becsülöm a Nightwisht, és szeretném, ha egyszer újra mindannyian barátok lehetnénk. Remélem, hogy egyszer találkozunk a backstage-ben, és újra megölelhetjük egymást. Remélem, ők is így éreznek. És talán egyszer csinálhatnánk egy hatalmas koncertet az összes énekessel.

- zárta gondolatait.

Flamenco, tangó, önként eltűnő emberek és egy kis Red Hot Chili Peppers? Ezek a meglehetősen valószínűtlen összetevők találkoznak Tarja Turunen eddigi legsúlyosabb albumán. Az énekesnő a Loudersoundnak mesélt arról a napokban, milyen érzés elhagyni a biztonságot jelentő partot, hogyan ismerte meg végre igazán egykori Nightwish-zenésztársát, Marko Hietalát, és miként tanult meg félelem nélkül dalokat írni a Frisson Noir munkálatai során.

Vissza akartam hozni a riffeket. Amikor a zenekarommal élőben játszom, nagyon súlyosan szólunk. Nagy hangom van, ezért azt akarom, hogy ők is súlyosan szóljanak, és megtámasszák az énekemet. Jól érzem magam ebben a hangfalban. Hiányzott ez a hangzás.

- kezdte mondandóját a finn tehetség, a küldetés pedig sikeres volt, hiszen a Frisson Noir Tarja eddigi legsúlyosabb anyaga, a riffközpontú hangzás visszatérése pedig abból a vágyból született, hogy a stúdióban is megteremtse azt az energiát, amely az élő fellépéseit jellemzi - mi ITT írtunk róla kritikát.

Hét év telt el azóta, hogy az énekesnő legutóbb az In The Raw albummal a nyersebb metal világába merészkedett. Azt a lemezt még saját maga producerelte, ezúttal azonban olyan szakembert keresett, aki képes felépíteni azt a monumentális hangzást, amelyet a színpadon hall maga körül. A megfelelő ember Neal Avron lett, akinek produceri és keverési munkái között többek között a Fall Out Boy, a Linkin Park és Serj Tankian lemezei is megtalálhatók.

Ez volt a lehető legjobb döntés. Neal fantasztikus munkát végzett. Kihívást jelentett számára a szimfonikus zenekarral és a kórussal dolgozni, ezekkel a szimfonikus és progresszív dalokkal, de imádta.

Turunen szimfonikus és progresszív hajlama teljes pompájában megmutatkozik az első kislemezen, a tízperces At Sea című eposzon.

Amikor dalokat írok, nem igazán nézem az órát. Ma már tényleg hagyom magam szabadon alkotni, és ez gyönyörű érzés.

Az, hogy a kiadót arra kérte, elsőként éppen a lemez leghosszabb dalát jelentessék meg, kockázatos döntés volt, amely végül kifizetődött.

 A rajongók tényleg leültek és végighallgatták, pedig manapság az emberek már nem nagyon tesznek ilyet. Nincs türelmünk hallgatni vagy odafigyelni. Mintha mindent készen elénk tálalnának. Rengeteg mindenről lemaradunk ebben a világban, mert nem szánunk rá időt. Úgy éreztem, szeretnék élményt adni a rajongóimnak, valamit, amit valóban átélhetnek és érezhetnek.

Ahogy a címe is sejteti, az At Sea ihletője a tenger volt. Tarja szenvedélyes búvár, és a víz alatt képes maga mögött hagyni a hétköznapi gondokat.

Úgy érzem, szükségem van rá, és hiányzik, amikor távol vagyok tőle. Az At Sea története arról szól, hogy elhagyjuk a part biztonságát, és szembenézünk a viharral anélkül, hogy tudnánk, mi lesz a vége, vagy hogy egyáltalán túléljük-e. Mégis belevágunk. Azt szerettem volna, hogy az emberek elgondolkodjanak azon: még ha a kockázatok félelmetesek is, akkor is meg kell tennünk azt az ugrást. Ez annak a belső erőnek a jele, amely mindannyiunkban ott van. Csak meg kell találnunk. Úgy érzem, én magam is olyan vagyok, mint ez a dal: kiadtam anélkül, hogy tudtam volna, mi lesz belőle.

A lemez vendégzenészek egész sorát vonultatja fel. Az I Don’t Care-ben a Cradle Of Filth frontembere, Dani Filth is szerepel, míg a Tango hangzását Tarja honfitársai, az Apocalyptica zenészei teszik még különlegesebbé. Az album egyik legizgalmasabb darabja, a The Trace Outlives a közösségi médiában is nagy népszerűségnek örvendő shamisen-játékos, Sayo Komada közreműködésével készült. A dalt a jōhatsu jelensége ihlette, amely Japánban azokra az emberekre utal, akik gyakran szégyenérzet vagy kilátástalanság miatt tudatosan eltűnnek korábbi életükből.

Szerettem volna valamilyen japán elemet is beépíteni a dalba, ekkor fedeztem fel a shamisent. Hihetetlen hangszer, egy kicsit olyan, mint egy ütőhangszerként is működő gitár. Komada elképesztően tehetséges, Japánban még heavy metalt is játszik shamisennel. Nagyon örültem, hogy részt vett a dalban.

Az Against The Odds története egy évtizedre nyúlik vissza. A dal eredetileg már a 2016-os The Shadow Self albumra is felkerülhetett volna - a szerzeményben Chad Smith is szerepel, akit Kevin Chown basszusgitáros vont be a felvételekbe. Smith és Chown együtt játszottak a Chad Smith’s Bombastic Meatbats nevű funkzenekarban.

Akkoriban azt éreztem: hm, még nincs itt ennek a dalnak az ideje. Amikor zongorán megírok egy dalt, elkezdem producerelni, elküldöm a zenészeimnek, ők hozzáteszik a saját ötleteiket, a dal pedig közben változik, végül pedig megkeverjük. Aztán eljutunk az élő fellépésekhez, és a dal továbbra is folyamatosan változik. Az érzelmeim is változnak. Vagyis a dal él, természetes módon fejlődik. A The Shadow Self óta eltelt évek alatt én magam is sokat fejlődtem. Költöztem, csodálatos emberekkel találkoztam. A művészetemben minden az életemről szól: arról, hol tartok és mit érzek. Újra megtaláltam ezt a dalt, és most már érzem. Hogy akkor miért nem? Biztosan volt valami oka. Most viszont azt érzem: igen, csináljuk!

A Leap Of Faith másodszor hozza össze a művésznőt egykori Nightwish-zenésztársával, Marko Hietalával, miután tavaly már duettet énekeltek Hietala Left On Mars című dalában. Tarja szerint a közös munka lehetőséget adott arra, hogy életében először igazán megismerje őt.

A Frisson Noir grandiózus drámával, gazdag színekkel és textúrákkal teli album, amely sem érzelmileg, sem zeneileg nem fél kockázatot vállalni. A finnországi Sibelius Akadémián és a német Hochschule für Musik Karlsruhe intézményében tanult Tarja számára az elmúlt évek útja egyre inkább arról szólt, hogy képes legyen szabadon követni saját ösztöneit és megvalósítani a benne élő zenei elképzeléseket.

Pontosan ezzel küzdöttem: hogy felszabadítsam az elmémet, amikor komponálok. Rengeteget tanultam. Most végre érzem, hogy sikerül, és egyre szabadabb vagyok a zenémben. Rájöttem, hogy ettől az érzéstől nem kell félnem. Itt nem követhetek el hibát. 

Remélem, a jövőben is sikerül majd valami nagyszerűt létrehoznom, de most egyszerűen boldog vagyok ezzel az albummal. Majd meglátjuk, mit gondolnak róla az emberek, szeretik vagy utálják. Én mindenesetre mindennel elégedett vagyok.

- zárta sorait.

Noha immár 21 éve nem tagja az együttesnek, a riporterek kíváncsisága továbbra sem lankad, így Tarja Turunen ismét felidézte a Nightwishból való 2005-ös távozását, és arról is beszélt, mit tenne másként, ha ma kerülne hasonló helyzetbe.

A finn énekesnő a brit Metal Hammer magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott:

Nagyon szomorú, ahogyan végül minden lezárult a Nightwish-sal. Amit valószínűleg másként csinálnék, az az, hogy pokollá tenném az életüket. Minden jogom megvolt hozzá, szerződések is léteztek, és ha éltem volna a jogaimmal, hosszú időre nagyon komoly bajba kerülhettek volna. De nem tettem meg. Egyszerűen úgy döntöttem, továbblépek, és magam mögött hagyom az egészet.

Turunent a Nightwish 2005-ös turnéjának végén távolították el a zenekarból. A döntésről egy igen emlékezetes nyílt levélben értesítették, amelyet ezzel egy időben a csapat hivatalos weboldalán is közzétettek.

A levélben a zenekar többi tagja többek között ezt írta:

Számodra sajnos az üzlet, a pénz és az érzelmekhez semmilyen módon nem kapcsolódó dolgok sokkal fontosabbá váltak.

Tarja szerint azonban a történtek nem egyszerűen egy zenekari konfliktusról vagy szakmai nézeteltérésről szóltak.

Ami ezután következett, az az ő nagyszerűen megtervezett akciójuk volt arra, hogyan tegyenek tönkre engem nyilvánosan. Erre egyáltalán nem számítottam. Aljas volt. Egy olyan kis országban, mint Finnország, nagyjából három héten keresztül az én arcommal voltak tele a bulvárlapok. Elhagytam a hazámat. Muszáj volt elmennem.

Buenos Airesbe költöztem. Nehéz volt, mert rajtam kívül nagyon sok más emberre is hatással volt. A családomra, a barátaimra. Mindenki összetört. Hosszú időbe telt, mire ismét képes voltam megbízni az emberekben. Szerencsére csodálatos emberi kapcsolataim vannak, és régóta tartó, stabil házasságban élek a férjemmel. A családom és a barátaim mellettem álltak abban a rendkívül nehéz időszakban.

- zárta sorait az énekesnő, aki korábban többször is határozottan cáfolt minden egyes olyan pletykát, amely a zenekarba való visszatérésével állt kapcsolatban. Marko Hietalával azóta rendezték a kapcsolatukat: közösen is turnéztak, és ma már nagyon jó barátságot ápolnak. Tarja korábban arról is beszélt, hogy Marko 2002-ben már egy eleve feszült légkörű zenekarhoz csatlakozott, hiszen a tagok közötti konfliktusok a Wishmaster című album (2000) időszaka óta folyamatosan jelen voltak.

Tarja legújabb albuma, a Frisson Noir júniusban jelent meg, kritikája ITT olvasható.

Tarja Turunen szólópályája során mindig is különös egyensúlyt teremtett a súlyos zenei világ, a nagyzenekari megszólalás, a filmszerű hangulatok és az egyre személyesebb dalszerzés között. Bár minden albuma más irányból közelítette meg ezt az univerzumot, legújabb lemeze, a Frisson Noir sokak szerint eddigi legsúlyosabb szólóanyaga lett - ebben mi is egyetértünk, kritikánkat ITT olvashatod. Az énekesnő a napokban a V13 metalmagazinnak adott interjút, amelyben sok érdekes dolgot megosztott a munkálatokról, de gyermekkoráról is. Elmondása szerint albumról albumra erősebb lett benne az önbizalom, különösen dalszerzőként.

Minden egyes lemezzel azt vettem észre, hogy egyre magabiztosabb vagyok. Főleg a dalszerzésben, de abban is, ahogyan művészként látom magam. Jobban megértem, milyen az igazi hangom, és mit szeretnék kezdeni vele. Ez hosszú út volt, de nem mondanám, hogy visszatértem a gyökereimhez. Épp ellenkezőleg: úgy érzem, nagyon messze vagyok már azoktól, még akkor is, ha most metalról beszélünk. Teljesen máshol állok, és ez nagyon jó érzés.

A szabadság azonban nem egyik napról a másikra érkezett meg. Tarja szerint az évek során azt is meg kellett tanulnia, hogy ne a külső vélemények irányítsák az alkotói döntéseit.

Megtanultam, hogy nem szabad foglalkoznom azzal, mások mit gondolnak. A saját szívedet kell követned, mert a nap végén csak ez számít. Ha te magad boldog vagy azzal, amit létrehoztál, akkor egy ponton túl már nem ugyanúgy számít, mi lesz a végeredmény fogadtatása. 

Tarja klasszikus zenei tanulmányai miatt sokáig erősen élt benne az a gondolat, hogy a zeneszerzésnek vannak "helyes" szabályai. Két egyetemen is tanult zenét, és ahogy fogalmazott, hosszú időbe telt kiszabadulnia abból a belső dobozból, amely megmondta, hogyan "kell" zenét írni.

Megtanítottak arra, hogy létezik egy "helyes" módja a zeneszerzésnek. Emiatt nagyon nehéz volt kilépnem abból a keretből, amely azt diktálta, milyennek kell lennie egy dalnak. De apránként megszabadultam ezektől a hangoktól a fejemben. Nem nézem az órát, nem gondolkodom azon, hogy átléptem a háromperces határt, ezért meg kellene állnom. Idő és bátorság kellett hozzá, hogy megbízzak az ösztöneimben. A lényeg az érzés. Ha a zene jó érzést ad, akkor nem elemzem túl.

A zene Tarja életében már egészen gyermekkorában menedékké vált. Egy apró finn faluban nőtt fel, az erdő közepén, szomszédok nélkül. Az iskolai évek nem voltak könnyűek számára, bántották is, a zene viszont olyan területet adott neki, ahol erősnek és önazonosnak érezhette magát.

Az iskolában sok bántás ért. Egy pici finn faluban születtem, az erdő közepén, még szomszédaink sem voltak. A zene lett az, amihez nagyon erősen kötődni kezdtem. Éreztem, hogy van benne valami jó, és hogy ebben én is jó vagyok. A többi gyerek pedig ezért utált.

Hatévesen már zongorázni akart tanulni, szülei pedig támogatták ebben, még akkor is, ha a körülmények nem voltak egyszerűek. Tarja szerint különösen sokat jelentett számára, hogy a szülei lehetőséget adtak neki és testvéreinek arra, hogy a saját álmaikat kövessék.

Én voltam az első a családban, aki azt mondta: zongorázni akarok tanulni. Hatéves voltam, és megkértem a szüleimet, hogy keressenek nekem tanárt. Nem volt könnyű, mert olyan helyen éltünk, de megoldották. Mindig támogatták a szenvedélyemet, és ezt nagyon tisztelem bennük. Aztán 15 évesen elkezdtem klasszikus éneket tanulni, és a hangom nagyon megváltozott. Olyan volt, mint egy kaland a saját testemben. Felfedeztem, mire képes a hang. Teljesen más volt, mint a hétköznapi éneklés, és lenyűgözött, hogy ilyen hangot is létre lehet hozni a testtel. 

Az új album címe is fontos réteget hordoz. A francia frisson szó borzongást, libabőrt jelent, Tarja pedig régóta erősen kötődik ehhez az érzéshez. Ugyanakkor nem akarta egyszerűen Goosebumps címen kiadni a lemezt, mert az teljesen más hangulatot adott volna. 

A francia nyelven minden szebben hangzik, nem igaz? Nem beszélek franciául, de a Frisson Noir gyönyörűen hangzik. A frisson érzése gyerekkorom óta része az életemnek. Nagyon erősen reagálok érzelmileg zenére, művészetre, történetekre. Könnyen libabőrös leszek.

Tarja jelenleg még mindig erősen a Frisson Noir világában él, de már vannak ötletei a folytatásra. Egy újabb karácsonyi anyag gondolata is foglalkoztatja, emellett régóta dédelgetett álma, hogy egyszer egy valódi klasszikus albumot készítsen.

Nagyon szeretnék még fejlődni klasszikus énekesként. Az egyik álmom, hogy egyszer készítsek egy igazi klasszikus albumot. A pályám során eddig csak egy ilyen anyagom volt, az Ave Maria, és szívesen visszatérnék ebbe a világba. Ehhez viszont idő kell, és az idő az ellenségem. A zene nekem egy terápia is. Egy dal befejezése és az elégedettség érzése semmihez sem hasonlítható. De én előadó is vagyok. A koncertekért élek. Szeretem a stúdiómunkát is, de semmi sem hasonlítható ahhoz az energiához és szeretethez, amit a közönségtől kapok. Ez az, amiért lélegzem.

- zárta gondolatait.

Tarja Turunen egy friss interjúban őszintén beszélt arról, hogyan tekint vissza a Nightwishból való távozására, és arról is, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy egyszer könyvben mesélje el a saját oldalát. Tarja immár 21 éve nem tagja a zenekarnak, de úgy tűnik, vannak témák, amelyeket a rock- és metalsajtó egyszerűen képtelen végleg elengedni. Hiába épített azóta önálló karriert, hiába turnézik világszerte szólóelőadóként, és hiába dolgozott együtt újra Marko Hietalával is, a Nightwish-korszak lezárása még mindig előkerül az interjúkban, mint valami poros relikvia.

Tarját ezúttal Albert Perera, a Metal Hammer Spain újságírója kérdezte arról, írna-e valaha önéletrajzot, amelyben részletesen elmondaná, hogyan élte meg a zenekarból való kiválását. A kérdés különösen annak fényében merült fel, hogy a Nightwish hivatalos életrajzi könyve, az Once Upon A Nightwish: The Official Biography 1996–2006 2006-ban finnül, majd három évvel később angolul is megjelent, és sokak szerint nem Tarja nézőpontjából mutatta be a szakítást.

Talán egy napon ez is megtörténhet. A covid-járvány ideje alatt írtam egy könyvet (Singing In My Blood - a szerk.). Ez nem igazán életrajz. Inkább a karrieremről szól, és nem vontam bele túl sokat a Nightwish-os múltamból. Talán egyszer visszatérhetek erre. Talán. Ez csak egy lehetőség. Nem érzem úgy, hogy túl sok mindent meg kellene magyaráznom. De azt elmondhatom, hogy abban az életrajzban, az Once Upon A Nightwish-ben, valójában nem igazán vettem részt. Egyetlen telefonos interjút készítettek velem, húsz percet, és ennyi volt. De talán egyszer írhatnék róla egy könyvben. Talán.

Az interjú során Perera megjegyezte, hogy Tarja ma sokkal boldogabbnak tűnik szólóelőadóként turnézva, mint több mint húsz évvel ezelőtt, amikor még a Nightwish-sal járta a világot, amivel az énekesnő egyet is értett:

Ez így igaz! Vannak kollégáim, például emlékszem Sharon Den Adelre a Within Temptationből. Amikor velük turnéztam, ez kicsit több mint egy éve volt, talán majdnem két éve, megkérdezte tőlem: ‘Hogy az ördögbe csinálsz ennyi koncertet állandóan, Tarja? Folyton turnézol.’ Azt kérdezte: ‘Hogy a fenébe dolgozol ennyit? Mindig úton vagy.’ Én pedig azt mondtam: ‘Igen, így van.’ De tényleg élvezem. Nagyon élvezem, és a koncertjeimen olyan vagyok, mint egy ragyogó villanykörte. Igazán boldog vagyok. Nagyon boldog. És jó hallani, hogy ezt látod rajtam, mert ez tényleg valódi.

Tarja azt is hangsúlyozta, hogy a turnézás továbbra sem könnyű, különösen anyaként. A színpad öröme mellett ott van az otthon elhagyásának fájdalma, a családtól távol töltött hetek és a fizikai megterhelés is.

Természetesen nehéz úton lenni. Anyaként bezárni magam mögött az otthon ajtaját, hátrahagyni a családomat, heteket távol lenni. Nehéz. Hiányzik a családom. Fizikailag is nehéz turnézni és úton lenni. De a legjobb emberekből álló csapatom van. Nagyon jó srácok vannak mellettem. Gyönyörű stábom van, zenészekkel együtt. Olyanok vagyunk, mint egy boldog kis család. Nincs zenekarom, de úgy érzem, mintha lenne egy zenekar körülöttem. Ott vannak nekem, és ez nagyszerű érzés. Támogatnak, és ha szar napom van, ahogy mindenkinek van néha, ott vannak, hogy legyen kinek a vállán sírnom.

- vallotta be Tarja, aki 2003-ban, három év együttjárás után házasodott össze Marcelo Cabulival, aki egyben a menedzsere is, kislányuk, Naomi pedig 2012 nyarán született. 

Az énekesnő hozzátette, hogy hasonló kapcsolatot élt meg Marko Hietalával is, a Nightwish korábbi basszusgitáros-énekesével, akivel az utóbbi időben ismét közösen dolgozott.

Ugyanez volt Markóval is. Voltak jó napjaink és rossz napjaink, és ott voltunk egymásnak. Számomra nagyon fontos, hogy meg tudjam élni ezt a boldogságot, mert soha, de soha, de soha, de soha nem akarnék visszamenni oda, ahol a Nightwish-os időszak utolsó napjaiban voltam. Annyira nyomorúságos volt. Nem voltak boldog idők. Miért? Zenélsz, és ez boldogságot kellene hogy adjon, de akkor nem éreztem jól magam. Azt szeretném, hogy az emberek eljöjjenek a koncertjeimre, aztán boldogan menjenek haza. Igen, ez az energia számomra abszolút fontos.

Tarja új nagylemeze június 12-én jelent meg Frisson Noir címmel, amelynek recenziója ITT olvasható.

Vannak művészek, akik lemezeket adnak ki. És vannak művészek, akik korszakokat zárnak le, majd évekkel később újakat nyitnak. Tarja Turunen mindig az utóbbiak közé tartozott, amióta saját útjára lépett, ennek pedig lassan húsz éve. Finn hősnőnk ezúttal sem siette el a lemezkészítést, hiszen a ma megjelent Frisson Noir-ra hét évet vártak a rajongók.

Márciusban jelentette be Tarja az új korongot. A cím egyszerre utal a sötétség szépségére és arra a kellemes borzongásra, amelyet a zene képes kiváltani a hallgatóból. Néhány nappal később debütált az első kislemez, az At Sea. Tarja elárulta, hogy a dal alapja egy évekkel korábbi zenei ötletből született, és a maga több mint tízperces játékidejével egyben az album leghosszabb szerzeménye is lett. Határozottan tükrözi azt, amit az énekesnő szólókarrierje során újra és újra bizonyított: nem a trendeket követi, és nem a streaming-platformok algoritmusainak próbál megfelelni. Ha egy dal mondanivalója tíz percet igényel, akkor az bizony tíz perc hosszúságú lesz. Pont.

Az At Sea grandiózus szimfonikus részei tökéletesen előidézik azt a bizonyos frisson-érzést, amely az album címében is megjelenik. A dal egyszerre monumentális és érzelmes, miközben végig megőrzi természetes áramlását. Nem mellesleg a szimfonikus részeket Budapesten rögzítették, ami számunkra külön érdekességet ad az album egyik legfontosabb tételében. Áprilisban érkezett a következő előfutár, az I Don't Care, amelyben Dani Filth, a Cradle Of Filth frontembere is közreműködik. A szerzemény már jóval direktebb, keményebb és energikusabb oldalát mutatja a lemeznek, bizonyítva, hogy a Frisson Noir nem kíván leragadni egyetlen hangulatnál. Elsőre nekem kicsit furcsa volt Dani hangja, de a dal végül visszavonhatatlanul a szívembe férkőzött.

Május végén pedig megérkezett a talán legkülönlegesebb beharangozó tétel, a The Trace Outlives, amelyben Sayo Komada egy tradicionális háromhúros japán hangszeren, shamisenen játszik. A keleties hangulat olyan világot nyit meg, amelyet Tarja korábban még nem engedett ennyire közel magához, noha korábban is fel-felbukkantak munkásságában a világzene elemei. És valljuk be, ezen a terepen nem nehéz elcsúszni, a metal világában pedig bőven találni példát arra, amikor egy merész ötlet végül nem a kívánt eredményt hozta, de Tarja ezt is az ő természetes eleganciájával oldja meg.

A lágy, tibeti hangtálakat idéző Intro után a címadó Frisson Noir azonnal magasabb fokozatba kapcsol. A határozott tempó és hangszerelés szinte egyetlen pillanat alatt magába szippantja a hallgatót, miközben a dal misztikus és sötét atmoszférája tökéletesen megágyaz annak a zenei utazásnak, amely az elkövetkező bő egy órában vár ránk. A The Eternal Return már-már a prog metal határait feszegeti, és bár a hangszerelése meglehetősen sűrű, egy pillanatra sem temeti maga alá az éneket. Igaz, Tarja esetében ehhez azért komoly erőfeszítésre lenne szükség. 

A Leap of Faith meglepetése, hogy nem más vendégszerepel benne, mint Tarja egykori Nightwish-beli csapattársa, Marko Hietala. Kettejük párosa ma is remekül működik: a múltbéli sérelmek több éve rendeződtek, egy közös turnén is bizonyították, hogy zeneileg továbbra is különleges kémia van közöttük. A dal hangulatában óhatatlanul megidézi a Century Child (2002) és a Once (2004) korszakát, vagyis azt az időszakot, amikor Tarja és Marko több emlékezetes duettben is együtt szólalt meg.

A Blaze Forever a korong egyik leggitárcentrikusabb darabja, és egyben a lemez egyik legközvetlenebb pillanata is. Színtiszta nyers energia, tűz és szenvedély árad belőle, miközben Tarja hangja nem ráül a dalra, hanem szinte végigvezeti annak izzó lendületét. A Tango Tarja honfitársai, az Apocalyptica közreműködésével került rögzítésre. Hangulatában kicsit olyan, mintha a Bridgerton egyik báljelenete kapna sötétebb, drámaibb zenei köntöst, ezt azonban abszolút pozitív értelemben kell érteni. A Tango egyszerre elegáns, teátrális és feszült, miközben Paavo Lötjönen, Eicca Toppinen és Perttu Kivilaasko olyan mélységet adnak neki, amelytől a dal a lemez egyik legkarakteresebb pillanata lesz.

A rajongók gyakran csak a színpadon látják a művészeket, de ritkán gondolnak bele, kik azok az emberek, akik a háttérből segítik őket nap mint nap. Tarja Turunen számára ez az ember már több mint két évtizede ugyanaz: férje és üzleti partnere, Marcelo Cabuli, akivel 2003-ban kötött házasságot, lányuk, Naomi pedig idén már 14 éves lesz.

A Nightwish egykori frontasszonya a finn Chaoszine-nak adott interjúban beszélt arról, mennyire fontos szerepet tölt be Marcelo nemcsak a magánéletében, hanem a kreatív munkájában is.

2000 óta ott van mellettem minden stúdiómunkánál, mindenhol. Látta, hogyan dolgozom, mit csinálok. Aztán idővel partnerek lettünk ebben is, az alkotói folyamatban. Elkezdett ténylegesen segíteni nekem, még dalszövegekben is, például az új albumomnál, a Frisson Noir-nál. Együtt hozunk létre dolgokat. Nagyon jó füle van. Nem játszik hangszeren, de a produkciós munkák során sokszor segít. Felvet ötleteket: »Mi lenne ezzel?« vagy »Mi lenne azzal?« Így van otthon egy másik pár fülem, közvetlenül mellettem, aki végig segít a folyamatban. Természetesen férj és feleség vagyunk, tehát ez a része is jelen van. Egy nagyon-nagyon fontos része. A szeretet, amit megosztunk egymással, és a világ, amit együtt építettünk fel.

Az énekesnő szerint szinte elképzelhetetlen lenne valaki mást találni Marcelo helyére.

Ha most valaki mást kellene keresnem arra, amit Marcelo csinál, az gyakorlatilag lehetetlen feladat lenne. Mindenben ott van mellettem, amit csinálok. Sok ember számára nehéz lehet megérteni, hogy egy párként való munka tényleg működhet. De működik. És ki kell mondanom: nélküle nyakig lennék a szarban. Tudom, hogy nem lennék itt, és nem azt csinálnám, amit szeretek.

Tarja és Marcelo 2003-ban

Tarja szerint karrierje során többször is kerülhetett volna olyan helyzetbe, ahol mások kihasználják.

Az emberek kihasználtak volna bizonyos helyzeteket. Voltak is ilyen próbálkozások a múltban. De mivel ő ott van mellettem, ez hihetetlen biztonságot ad. Tudunk együtt dolgozni, és ez már nagyon régóta működik. Nem mindig rózsaszín köd. Veszekedünk, nem értünk egyet, mint minden más pár. Ez teljesen normális. De ez is a folyamat része.

- vallotta a finn tehetség, akinek Frisson Noir című albuma június 12-én jelenik meg.

Karrierje eddigi legerőteljesebb albumával készül visszatérni Tarja Turunen: a "Frisson Noir" június 12-én jelenik meg, a lemez hangzásán pedig Neal Avron keverőmérnök dolgozott, aki korábban olyan nevekkel működött együtt, mint a Linkin Park, a Disturbed vagy a New Found Glory.

A korongról eddig három dal látott napvilágot: a több mint tízperces At Sea, amelyben szokatlan, mégis lenyűgöző zenei megoldások villannak fel; a Dani Filth közreműködésével készült I Don’t Care; valamint a néhány napja megjelent The Trace Outlives, amelyben a japán shamisen-művész, Sayo Komada is szerepel.

Az egykori Nightwish-frontasszony, Tarja karrierje eddigi legkülönlegesebb és legkeményebb albumát készül a boltok polcaira repíteni június 12-én, "Frisson Noir" címmel. A kiadványról eddig két kislemez látott napvilágot: elsőként márciusban debütált a több mint tízperces, monumentális At Sea, majd a Dani Filth-szel, a Cradle Of Filth ikonikus frontemberével közös I Don’t Care hódította meg a rajongókat.