Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Újabb karácsonyi dallal rukkolt elő Tarja - Jingle Bells

2023. november 03. - Jurancsik Eszter

395588737_390026370017039_5052976777276944690_n.jpg

Egy hét múlva, november 10-én lát napvilágot Tarja Turunen harmadik karácsonyi albuma, a "Dark Christmas", amely a 2017-ben kiadott "From Spirits and Ghosts - Score For a Dark Christmas" című korongot követve sötét érzelmekkel fűti fel a karácsonyi klasszikusokat.

A finn művésznőt saját érzésvilága inspirálta mindkét lemez elkészítésekor, mint azt elmondta: édesanyja 2003-ban bekövetkezett halála után évekig nem tartotta a karácsonyt, mivel az ünnep csak fájdalmat szült benne. Miután ő maga is anyuka lett, és látta kislánya, Naomi szemében a csillogást, ő is ismét érezni kezdte a karácsony varázsát.

Néhány napja debütált az első dal a különleges albumról, a Frosty The Snowman, ma pedig egy újabb ismert karácsonyi klasszikus vált elérhetővé a Youtube-on, a Jingle Bells, amely felvételen egy gyermekkórus is szerepel, közöttük pedig ott énekel Tarja 11 éves kislánya, Naomi is, aki korábban már dobosként is bemutatkozott.

Megérkezett Tarja új karácsonyi albumának első dala - Frosty the Snowman

397004195_813452180779976_3578225837178522301_n.jpg

November 10-ével jelenik meg Tarja Turunen új karácsonyi albuma "Dark Christmas" címmel, amely a 2017-es "From Spirits and Ghosts - Score for a Dark Christmas" című kiadványhoz hasonlóan sötét érzelmekkel fűti fel az ünnepeket. 

A karácsonyban nem mindenki leli örömét. Sokan nem örülnek a csengettyűszónak és a fényeknek. Én 2003-ban veszítettem el az édesanyámat. Akkor úgy éreztem, nincs többé karácsony. Rosszul éreztem magam, nem készültem az ünnepre, nem tartottam meg. Csak a sivár csend és az üresség volt nekem. Miután én is anya lettem és a lányom szemében láttam a csillogást, ismét érezni kezdtem az ünnep varázsát. Csodálatos érzés volt! Szerettem volna egy lemezt készíteni mindazoknak, akik azt a fajta magányt érzik, mint én az anyukám halála után, remélem, hogy a dalokkal egy kis reményt tudok adni nekik.

- mesélte Tarja még 2017-ben, felfedve igen személyes élményeit.

Az énekesnő mára ígérte a speciális kiadvány első kislemezes dalát, amely a Frosty the Snowman címet viseli, íme:

 

11822799.jpg

1. The First Noel
2. Frosty The Snowman
3. Holy Night
4. Dark Christmas
5. Jingle Bell Rock
6. White Christmas
7. All I Want For Christmas Is You
8. Wonderful Christmastime
9. Last Christmas
10. Jingle Bells
11. Rudolph The Red-Nosed Reindeer
12. Angels We Have Heard On High

OUTLANDERS - OUTLANDERS (2023)

outlanders-outlanders-600x600.jpg

Az utóbbi években vált megfigyelhetővé az a jelenség, hogy a rock és metal képviselői más-más műfajokban is kipróbálják magukat. Van, akinek ez bejött, van, akinek jobb lett volna a kemény zenénél maradni. A legnépszerűbb kísérleti terep a pop és az elektronikus zene lett, akadt, aki csak feldolgozásokat készített a maga szórakoztatására, és akadtak, akik a könnyedebb elemeket végleg a munkásságuk részévé tették - gondoljunk csak a Within Temptation-re, akik először csak lightosan nyergeltek át a modern metal műfajára, majd a 2019-es "Resist" album már teljes egészében ezt a vonalat hágta meg.

Tarja Turunent a Nightwish frontasszonyaként ismerhettünk meg, a zenekarból történt távozása óta (2005) pedig egy igen gazdag és sikeres szólókarriert épített fel gyakorlatilag a nulláról. 2011-ben döntött úgy, hogy itt az ideje valami újszerűnek. Megálmodta és létrehozta az Outlanders nevet viselő projektet, amelyben nem más segíti őt, mint az elektronikus zenében ténykedő német producer, Torsten Stenzel. 

torsten_tarja_1.jpg

Együttműködésük eredménye a saját magukról elnevezett album, amely június 23-án landolt az üzletek polcain. A finn csodaszoprán és társa már 2021 óta szállították a dalokat a lemezről, az első tétel a Closer To The Sky volt. Az álomszerű zongoradallamokon alapuló szerzemény hihetetlen atmoszférateremtő erővel bírt, legalábbis én úgy éreztem magam, mintha egy másik univerzumba csöppentem volna. A novemberi csípős hidegben is egy mediterrán vagy karib-tengeri partvidéken éreztem magam, és azonnal tudtam: ez valami mágikus dolog kezdete.

És nem tévedtem. A fent említett számot követő kislemezek ugyanazt a libabőrt váltották ki belőlem, amit a bemutatkozó dal. A zene a nyugodt, de lüktető elektronikus ütemeket Tarja érzelmes, klasszikusan képzett hangjával és egyedi gitárjátékkal ötvözi. A hangzás sejtelmes, gyengéd, mégis erőteljes, fülbemászó és álomszerű, egyszerre modern és klasszikus. A zene olyan ellentéteket tartalmaz, amelyek varázslatos módon mégis vonzzák egymást. 

Nagyon nagy kevenc a Depeche Mode 1990-es klasszikusának, a World In My Eyes-nak a feldolgozása. Tarja korábban elmondta: mindig is vonzotta e dal sötét szépsége, és 2014-ben ezt a számot énekelve próbálgatta a hangját különböző oktávokban. Stenzel, aki hatalmas rajongója a legendás szintipop-együttesnek, azonnal belelkesült, amikor az énekesnő felvetette: alkossák meg saját verziójukat. Jómagam is nagy Mode-fan vagyok, ennélfogva pedig kritikus füllel hallgatom a dalaik feldolgozásait. Tarja hangja és Torsten dallamkreációi belevitték a fényt ebbe a sötéten gyönyörű slágerbe. A tempó lassú, a zene kifogástalanra sikerült, Tarja pedig saját stílusában énekli a dalt, és ezek együttesen megszülték az eddigi egyik legjobb feldolgozását ennek a számnak. 

Az album többi tétele is kiválóan alkalmas arra, hogy a hétköznapok rohanásában, a szakadásig tolt munkában, a személyes harcokban megfáradt lelket kiszakítsa ebből a világból és a problémákból, és feltöltse azt. 

A The Sleeping Indian című tételben más különlegességet is kapunk; a Karib-térségben igen ismert rapper, Nkoye Zifah hallható benne, a We Own This Sky pedig a filmzene német mágusának, Hans Zimmernek egyik művén nyugszik - az alapok a Chappie című, 2015-ös sci-fi akciófilmben hallhatók, a gitárszólót Ron "Bumblefoot" Thal szolgáltatja, Tarja pedig néhányszor földöntúli hangon elénekli, hogy miénk az égbolt. És ez a bruttó egy sor elég is, a zene pedig hihetetlen érzékkel lett összerakva. 

tarja.png

Az albumnyitó Outlanders című szerzeményben Tarja finnül idéz a brazil írótól, Paulo Coelhótól. Én speciel kiütést kapok, amikor meglátok egy Coelho-idézetet, főként olyan emberek közösségi profilján, akiknek nincsenek saját gondolataik, de Tarja minden bizonnyal egy olyan ember, aki érzi, érti a szavak súlyát és jelentését, és nem mellesleg jó barátságot ápol az íróval, akinek elmondása szerint az énekesnő a múzsája. Meglepetés Tarja Mystique Voyage című dala a számcsokorban - e tétel az énekesnő 2013-as, "Colours In The Dark" című albumán kapott helyet. Talán ez a korong egyetlen gyenge pontja, jobb lett volna nem hozzányúlni az eredetihez. De ennyi baj legyen, mert ez a pici gyenge pont elvész a rengeteg erős szám között, na és persze nem lehet rá azt mondani, hogy rossz lett, csak épp valahogy furcsán hangzik. De semmiképpen nem disszonánsan.

Ha egy olyan lemezre vágysz, amely ötvözi a lágyságot és a dinamikát, miközben a tartalmára meditálhatsz, álmodozhatsz, vizualizálhatsz és elmerülhetsz benne, akkor ne is keress tovább, az Outlanders debütalbuma Neked való. Tarja ismét bebizonyította, hogy nincs olyan műfaj, amelyben ne állná meg a helyét, olyan remek zenészekkel karöltve pedig, mint Joe Satriani, Marty Friedman, Jennifer Batten vagy éppen Mike Oldfield, ha akart volna, se tudott volna mellényúlni. A kiadványon felsorakozó 12 dal mindegyikét átitatja egy különleges hangulat, amelyet eddig egyetlen, mostanában kiadott albumon nem éreztem. Eddig is tisztában voltam azzal, hogy amihez Tarja hozzányúl, az arannyá válik, ez a lemez pedig maga a színtiszta mágia.

10/10

Kiadó: earMUSIC

Dallista:

01. Outlanders feat. Walter Giardino
02. Closer To The Sky feat. Trevor Rabin
03. The Cruellest Goodbye feat. Al Di Meola
04. World In My Eyes feat. Vernon Reid
05. Mystique Voyage feat. Steve Rothery
06. The Sleeping Indian feat. Joe Satriani
07. Land of Sea and Sun feat. Marty Friedman
08. 1971 feat. Walter Giardino
09. We Own This Sky feat. Ron „Bumblefoot“ Thal
10. Never Too Far feat. Mike Oldfield
11. Echoes feat. Jennifer Batten
12. A Peaceful Place (Return To The Oasis) feat. Walter Giardino

644b49ee-tarja-turunen-torsten-stenzel-s-outlanders-share-new-track-a-peaceful-place-return-to-the-oasis-feat-guitarist-walter-giardino-audio-image.jpeg

Tarja az Oceanborn-ról: "Sokszor sírtam a stúdióban..."

tarja-rs.jpg

1998 decemberét írtuk, amikor megjelent a Nightwish második nagylemeze, az "Oceanborn". Elődje, az egy évvel korábban kiadott "Angels Fall First" már ismertté tette az együttest a metal szcénán belül, ám a csapat második albuma jóval nagyobbat durrant, meglódítva a finnek szekerét.

A háromoktávos csodaszoprán, Tarja Turunen azonnal a közönség szívébe lopta magát, a korongon pedig olyan ikonikus dalok kaptak helyet, mint a Sacrament Of Wilderness, a Walking In The Air vagy az egyik legszebb balladájuk, a Sleeping Sun.

Tarja egy interjúban most visszaemlékezett arra, milyen érzés volt a lemezen dolgozni, amely idén már 25 éves.

Az album megírása valójában elég stresszes folyamat volt a zenekar számára, beleértve engem is, mint énekest. Egy remek albumot akartunk kiadni. A karrierünk kezdetén el sem tudtuk volna képzelni, hogy egy kiadó bizalmat szavaz nekünk, de szerencsére ez már a debütáló lemezzel megtörtént.

nightwish-oceanborn-portada-1.jpg

- utalt itt az "Angels Fall First"-re, korábban pedig elmondta: nem hitte volna, hogy a szóban forgó lemez sikert hoz számukra.

Nagy volt rajtunk a nyomás, hiszen sokat vártak el tőlünk. Akkoriban még javában a klasszikus énekesi tanulmányaim elején jártam, és még mindig nem tudtam igazán, hogyan kell integráljam a hangomat az albumon szereplő dalokba. 

Tarja először a Sibelius Akadémián csiszolta tehetségét, ám tanulmányait 2002-ben, a németországi Karlsruhéban fejezte be.

Emlékszem, sokszor sírtam a stúdióban, miközben felvettem az énekes részeket, és nem kaptam semmilyen segítséget vagy támogatást a zenekar többi tagjától, sőt, éppen ellenkezőleg. Szóval eléggé elveszettnek éreztem magam az album munkálatai közben. 

- zárta sorait, azonban azt is elárulta, hogy kedvenc dala a lemezről a lírai Swanheart.

 

Így hangzik a Metallica klasszikusa Tarja előadásában!

312440803_560325996093911_1032477436790495729_n_1.jpg

"Rocking Heels - Live At Metal Church" elnevezés alatt lát napvilágot augusztus 11-én Tarja Turunen új DVD-je, amely kiadvány a Wacken Open Air metal-templomában rögzített fellépését tartalmazza majd - a szentélyben a kemény nóták kissé lágyabban szólalnak meg.

A finn énekesnő már megmutatta, hogyan énekli a Linkin Park Numb-ját és az In Flames Alias-át, most pedig a Metallica egyik ikonikus szerzeményével kedveskedik rajongóinak - a The Unforgiven került fel a Youtube videómegosztóra, íme:

Megható pillanatok: Tarja és Marko közösen énekeltek Svájcban

tm2.jpg

Tarja Turunen 2005 októberében, a "Once" album turnézáró koncertje után kényszerült távozni a finnek egyik legsikeresebb metal együtteséből, a Nightwishból. Hősnőnk azóta egy igen gazdag, sikeres szólókarriert tudhat magáénak, amely immár 16 éve tart - ez pedig több idő, mint amennyit a csapat tagjaként eltöltött.

A zenekar basszusgitárosa és férfi hangja, Marko Hietala 2002 és 2021 között erősítette társait, a vele felvett első közös stúdiólemezen, a "Century Child"-on pedig neki köszönhetően új színfolt jelent meg a banda életében: a duettek.

Még tavasszal szellőztette meg Tarja, hogy a július 8-i, Prattelnbe tervezett buliján nem más áll majd vele egy színpadon, mint egykori zenésztársa, akivel már többször énekelt együtt a Svéd-és Finnországot érintő Raskasta Joulua koncertsorozaton, lévén mindketten visszatérő vendégek a rendezvényen. Marko 2021-ben, a zeneipar kapzsiságára és depresszióra hivatkozva hagyta el a Nightwish fedélzetét, és kijelentette, hogy visszavonul a rivaldafénytől, ám úgy tűnik, megtört a jég, amikor igent mondott Tarja felkérésére.

Az egyik legikonikusabb, máig kultusz-övezte Nightwish-szerzemény a The Phantom Of The Opera, amely az említett korongon került rögzítésre 2002-ben, a két énekes pedig ezt a dalt adta elő. A közönség ujjongott, Tarja és Marko pedig jól láthatóan meghatódott és el is pityeredett a szám végén.

Tarja elárulta, melyik dal jelenti számára a legnagyobb kihívást!

336905141_613784900177741_8110581414723795340_n.jpg

A metalszcéna tele van tehetségesebbnél tehetségesebb énekesnőkkel, ám sokak számára - teljesen érthetően - Tarja Turunen, a Nightwish egykori frontasszonya az etalon. A finn pacsirtát háromoktávos szoprán hanggal áldotta meg a teremtő, azonban a szólókarrierje során akadt egy dal, amely igen komoly kihívás elé állította  - ez pedig a Muse Supremacy című szerzeménye, amelyet Tarja a 2016-os "The Shadow Self" elnevezésű albumán dolgozott fel.

A Choszine interjúvolta meg nemrég az énekesnőt, aki így mesélt a szóban forgó dalról:

Matthew Bellamy híres a hangterjedelméről, ami miatt a Muse-dalokat elég nagy kihívás feldolgozni. Ez a dal minden tekintetben kibaszottul feldob, amikor énekelem! Nagyon szeretem a számot, de elég komoly skálán mozog. Ráadásul a saját dalaimban hajlamos vagyok rohadt nehéz dallamokat írni a hangomhoz. Bizonyos értelemben élvezem, hogy emiatt nem túl sok énekes tudja elénekelni a dalaimat!

- mesélte nevetve.

 

 

Végre! Júniusban kiadja első albumát az Outlanders+dalpremier: A Peaceful Place (Return to the Oasis)

torsten_tarja.jpg

Tarja Turunen, az egykori Nightwish-énekesnő 2011-ben alapította mellékprojektjét, az Outlanderst, zenésztársa a német Torsten Stenzel. A felállás valami egészen újszerűt alkotott: a zene a nyugodt, de lüktető elektronikus ütemeket Tarja érzelmes, klasszikusan képzett hangjával és egyedi gitárjátékkal ötvözi. A hangzás sejtelmes, gyengéd, mégis erőteljes, fülbemászó és álomszerű, egyszerre modern és klasszikus. A zene olyan ellentéteket tartalmaz, amelyek varázslatos módon vonzzák egymást.

2021 óta folyamatosan jelentkeznek kislemezekkel, amelyek eddig sorrendben a Closer To The Sky , a The Cruellest Goodbye, a Depeche Mode-klasszikus World In My EyesThe Sleeping IndianLand Of Sea And SunWe Own This SkyEchoes voltak.

Ma két nagyszerű hírrel is jelentkezett a formáció. Megjelent a nyolcadik dal, amely az A Peaceful Place (Return to the Oasis) címet viseli, illetve végre kiderült, mikor érkezik a nagylemez: a korong június 23-ával lesz elérhető. Előrendelhető ITT!

És íme, az új dal!

Két hét múlva jön az újabb Outlanders-dal!

241889645_104575851975587_8563458875857617086_n.jpg

Tarja Turunen mellékprojektjeként mutatkozott be az Outlanders 2021 novemberében a Closer To The Sky című dallal, amelyet további hat szerzemény - The Cruellest Goodbye, a Depeche Mode-klasszikus World In My Eyes, The Sleeping Indian, Land Of Sea And Sun, We Own This Sky, Echoes - követett.

Míg a nagylemezről továbbra sincsenek rendelkezésre álló információk, a formáció ma bejelentette a nyolcadik kislemezes dalt, amely április 28-ával érkezik, és az A Peaceful Place (Return to the Oasis) címet fogja viselni.

Íme, egy kis ízelítő:

Erre senki nem számított: együtt lép fel Tarja Turunen és Marko Hietala

tarjahietala.JPG

Nyáron indul turnéra Tarja Turunen, aki decemberben egy igen különleges válogatáslemezt dobott piacra "Best Of Tarja: Living The Dream" címmel (kritika ITT).

Nem kis megdöbbenést váltott ki a rajongókból a finn tehetség a mai napon, ugyanis bejelentette, hogy a július 8-i, Prattelnbe tervezett koncertjén nem más áll majd vele egy színpadon, mint egykori Nightwish-beli csapattársa, Marko Hietala, aki tavalyelőtt hagyta el a zenekart, plusz még egy különleges vendéget is láthatnak a bulira látogatók, igaz, az ő nevét még titok fedi.

Sok rajongó reménykedik egy reunionban, illetve abban, hogy Turunen visszatér a Nightwish élére, noha az énekesnő korábban többször kijelentette, hogy ennek esélye a nullával egyenlő. Tarja és Marco már többször énekeltek együtt a Raskasta Joulua nevű karácsonyi koncertsorozaton, így az egykori zenésztársak közötti fagyos viszony - úgy tűnik - oldódni kezdett.

Az is találgatásra ad okot, hogy a Nightwish a minap jelentette be, hogy a 2024-re tervezett új albumával nem kíván turnéra indulni...

 

 

 

süti beállítások módosítása