Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Készül az új Sirenia-lemez!

Dolgozik a csapat!

2020. február 27. - Jurancsik Eszter

b58009.jpg

2018 októberében jelent meg a norvég Sirenia legutóbbi nagylemeze, az Arcane Astral Aeons. A korong rendkívül sikeres lett a formáció rajongói körében, sokak szerint jóval sokszínűbbre és dinamikusabbra sikeredett, mint a 2016 novemberében kiadott Dim Days Of Dolor - ez volt az első album, amely pár hónappal spanyol énekesnőjük, Ailyn kilépése után jelent meg, és amelyen már Emmanuelle Zoldant hallhattuk.

A francia származású frontasszony és társai most felfedték: dolgoznak az új lemezen. A banda tavaly sikeres turnét könyvelhetett el korongjával, következő fellépésük az észak-olaszországi Mantovában esedékes, május 16-án - addig a stúdióban ténykedik az együttes.

 

Leaves' Eyes és Sirenia koncert decemberben Budapesten!

Együtt érkezik hazánkba a két csapat!

Mind a Leaves' Eyes, mind a Sirenia új lemezt dobott piacra tavaly, Elina Siiraláék a Sign Of The Dragonheaddel, Emmanuelle Zoldanék pedig az Arcane Astral Aeons-szal örvendeztették meg hallgatóságukat. Előbbi csapat tavaly ősszel, a Kamelot társaságában látogatott el Magyarországra, míg utóbbi zenekar idén márciusban adott fergeteges koncertet Budapesten.

Alig néhány órája jelentette be a két együttes, miszerint december 8-án, a Dürer Kertben együtt teszik tiszteletüket a magyar rajongók nagy örömére - a jegyek már kaphatóak az interneten és a jegyirodákban. Természetesen vendégzenekarok is jönnek - a dán Forever Still, a svájci Kassoghta, a finn Lost In Grey és az olasz Asphodelia is elkíséri a két bandát.

70204850_10157847613448901_4153571393453162496_n.jpg

Magánvélemény: csapatok különböző énekesnőkkel - #1. Sirenia

Rengeteg zenekarban történt énekesnőváltás, a következőkben az én véleményemet olvashatjátok... nem kötelező egyetérteni... :) 

A Sirenia 2001-ben alakult a norvégiai Stavangerben, annak a Morten Velandnek köszönhetően, aki a Tristaniát is létrehozta. Miután kirúgták a bandából, megalapította a Sireniát, amelynek első albuma At Sixes and Sevens címmel jelent meg, és a francia Fabienne Gondamint hallhattuk rajta dalolni.

at_sixes_and_sevens.jpg

Az At Sixes And Sevens albumon Fabienne Gondamin szerepelt, mint session-zenész

 

Nem állandó tagként szerepelt a csapatban, hanem csak vendégzenészként. E lemez kellemes hangulatú, Fabienne hangügyileg teljesen rendben van, kimondottan szeretem a korongot.

Két évvel később, An Elixir for Existence címmel érkezett a második album, amellyel megismertem az együttest. Igen, ezt a lemezt hallottam tőlük először, és e korongon a norvég Henriette Bordvik énekelt. Nagyon szeretem ezt az albumot, a mai napig, valami hihetetlen atmoszférával rendelkezik.

298fa63515b090feefc0c1e1ee1a1ed1.jpg

Henriette Bordvik hallható az An Elixir for Existence című lemezen - az énekesnő a mai napig aktívan zenél

 

Henriette szoprán hangja nagyon illik a dalcsokorba, noha nem kapott annyi szerepet, mint egy szokványos együttesben, ahol főként a hölgyek énekére épül minden. Ámde ez nem is baj! Ez a kiadvány volt -szerintem- az IGAZI Sirenia, férfi ének és hörgés, valamint Henriette vokálja. Ő egy évvel később búcsút intett Mortenéknek, akikhez 2006-ban a dán származású Monika Pedersen csatlakozott. Henriette nem hagyott fel a zenével; az Abyssic nevű zenekarnak ő a basszusgitárosa és énekese is.

A Nine Destinies And A Downfall címre keresztelt korongot Monikával rögzítette a formáció, ezen szerepel az egyik legsikeresebb Sirenia-szerzemény, a The Other Side.

be268610b02f4b9bad02133f9035f99c.jpg

Monika egy évet töltött a Sireniában

 

Monika tehetséges énekes, az album pedig abban tér el az előzőtől, hogy itt már több szerepehez jutott a női énekhang. Sajnáltam, amikor Monika kereket oldott 2007-ben. A most 40 éves szőke hölgy azóta festőként és lakberendezőként dolgozik, valamint az évek során egy kisfia és egy kislánya született. De nem vonult vissza teljesen a zenétől, hiszen a dán Sinphonia együttesnek ő a frontasszonya.

Itt kell megemlítenem, hogy e bandában mindig az tetszett leginkább, hogy nem erőltették agyon az operás, áriázós női éneket, hiszen telített a piac. Legalábbis egy ideig nem erőltették, erre nemsokára kitérek...

2008 tavaszán csatlakozott a fiúkhoz a banda történetében a leghosszabb ideig éneklő leányzó, a spanyol Ailyn, polgári nevén Pilar Giménez García. A mediterrán szépséget húga -aki nagy Sirenia-rajongó- nevezte be a válogatásra, amelynek keretein belül a zenekar énekesnőt keresett, és 500 lány közül választották ki. Vele négy korongot is felvett a banda, a The 13th Floort, a The Enigma Of Life-ot, a Perils Of The Deep Blue-t és a The Seventh Life Path-et.

sirenia2013.jpg

A Sirenia a spanyol Ailynnel - ő erősítette leghosszabb ideig a formációt

 

Ezek a lemezek is tele vannak szerethető dalokkal, ám nem mindegyik nyerte el a tetszésemet. Az első két lemez langyos víz, pedig Ailyn hangja többet is elbírt volna. Az utolsó két albumon kicsit bekeményítettek, 2016 nyarán azonban Ailynt kirúgták a zenekarból. Az énekesnő édesanyja váratlanul meghalt, Ailynnek pedig problémái akadtak az egészségével - 7 éves kora óta inzulinfüggő cukorbeteg, és e kórra nagy hatással vannak az érzelmek. Emiatt nagyon a bögyömben van Morten, hiába remek zenész. Kíváncsi vagyok, hogy az Ailynt váltó Emmanuelle Zoldan bírni fogja-e ennyi ideig, hiszen az Ailynnel töltött 8 év a csapat életében rekordhosszúságúnak számít...

Még ez évben a boltok polcaira került a Dim Days of Dolor, amelyet a mezzoszoprán hangú Emmanuelle Zoldannal, az új frontasszonnyal készítettek. A francia énekesnő 2003 óta háttérénekelt a zenekarban, ismerte a dalokat, szövegeket, így nem kellett sokat agyalniuk a srácoknak, ki vegye át Ailyn helyét. Emma, a mikrofon új gazdája képzett operaénekesnő, aki az egyetemi évei alatt egy pop-rock bandában is kipróbálta magát, tehát igen sokoldalú hanggal rendelkezik. És itt kell megemlítenem az operás cuccot. A Dim Days Of Doloron Emmára erőltették ezt az áriázgatást, tönkretéve ezzel a lemezt. Egy idő után nagyon unalmas. Olyan, mint egy gyomorrontás. Emma hangja teljesen korrekt, de a Sirenia pont attól volt Sirenia és egyedi, hogy nem nyomták az operázást. Gondolta Morten, hogy megtartsuk a rajongókat, Emma, áriázz! De nem, ettől a lemez nem lett jó. A két klipes dalon kívül (The 12th Hour és a korong címadó dala) nem is találtam számot, ami tetszene. Csalódott voltam. 

1546624765.jpg

A banda és jelenlegi frontasszonya, a francia operaénekesnő, Emmanuelle "Emma" Zoldan

 

Éppen ezért lepődtem meg és csalódtam igen kellemeset, amikor kijött a 2018-as Arcane Astral Aeons. Remekül összerakott dalok, hangszerügyileg, szövegileg is, és ami nagyon tetszett benne: nem erőltették Emmára ezt az áriázós vonalat, hanem természetesen énekel. Egy-két helyen ugyan áriázik, de inkább a normál hangját használja. Ezzel az énekstílussal talán menthető lett volna a Dim Days Of Dolor egy része... Talán Morten belátta, hogy azt a lemezt igencsak elcseszték ezzel a vonallal.

 

Amerikában rögzíti albumát Ailyn!

Kiderült a titok!

Tegnapelőtt írtuk meg, miszerint a Sirenia egykori frontlánya titokzatos útra kelt, mégpedig zenével kapcsolatosan, azonban konkrétumokat nem osztott meg Ailyn. Ma azonban felfedte titkát a szépséges spanyol énekesnő: New Yorkban, egy stúdióban dolgozik szólólemezén.

27545062_2009017849364192_6744928380578500608_n.jpg

 

A korong dalait nem sokkal azután kezdte el írni, hogy 2016 nyarán menesztették a Sireniából. Korábban elárulta: először konceptanyagot tervezett, ám leblokkolt az írással. Azonban később új erőre kapott, kilábalva édesanyja halála miatt érzett depressziójából újra munkához látott, és most már gőzerővel a dalokra koncentrál. Az énekesnő rajongói tehát izgulhatnak, milyen korongon dolgozik kedvencük.

 

Meglepetéssel készül Ailyn

Sokat sejtető poszt az énekesnő Facebookján

Ailyn, a norvég Sirenia egykori frontlánya nem vesztegeti az idejét. 2016 nyarán tették ki a szűrét a bandából, ám hősnőnk nem adta át magát a kétségbeesésnek. Bár elárulta, bipoláris depresszióban szenvedett, mindig igyekszik erős maradni - a váltakozó lelkiállapot pedig az egyes típusú (inzulinhiányos) cukorbetegségének egyik velejárója, amely kórral az énekesnő 7 éves kora óta él együtt.

18221842_634608870062681_8332480896332652771_n.jpg

A gyönyörű spanyol énekesnőt hallhattuk énekelni az olasz Secret Rule-lal, a madridi Déblerrel és a francia Melted Space-szel is turnézott, utóbbi csapatban az Exit Edenből is ismert Clémentie Delauney helyére ugrott be, és a banda utolsó lemezén is hallható a hangja.

Korábban Ailyn utalgatott arra, miszerint szólóanyagon dolgozik, és olyan vendégegyüttesek jutottak eszébe a projekt kapcsán, mint a Within Temptation vagy az In Flames.

Legfrissebb Facebookos posztjában a pacsirta elárulta: utazik. A hashtagek között pedig ott szerepelnek a #secretproject és a #newscomingsoon kifejezések is. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy Ailyn valószínűleg zenével kapcsolatos tervei kapcsán vette nyakába a világot és kelt útra. Remélhetőleg hamarosan kiderül, min dolgozik a spanyol szépség.

 

Boldog szülinapot Ailyn!

37 éves lett az énekesnő

Bármennyire nehéz elhinni, a norvégiai illetőségű Sirenia egykori pacsirtája, Ailyn ma tölti be 37. életévét. Kislányos mosolyával, kedves, szerény stílusával sokak szívébe lopta be magát a szépséges énekesnő, akiről születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet!

49408017_1923386017779393_923694616073469952_n.jpg

- 1982. május 29-én, a katalóniai (Spanyolország északkeleti részén található) Esplugues de Llobregatban született.

- Van egy húga, Bárbara, akivel nagyon szoros a kapcsolata.

- 2010 óta Norvégiában él párjával, de gyakran látogat haza Spanyolországba.

- Imádja az állatokat, neki is van egy kiskutyája, Athina.

- Eredeti hajszíne barna, amelyet gyakran fest vörösre.

48388065_1897675523683776_4910181349236670464_n.jpg

 

- Teljes neve: Pilar María Del Carmen Mónica Giménez García.

- Édesapját 2011-ben, édesanyját 2016-ban veszítette el.

- 7 éves kora óta él az egyes típusú, azaz inzulinfüggő cukorbetegséggel. Elmondta: édesapja, nagymamája és egyik nagynénje is ebben a kórban szenvedett, így családjától örökölte a diabéteszt.

- A Sirenia legénységét 2008 és 2016 között erősítette.

- Dolgozott a Melted Space-szel, a Déblerrel, a Secret Rule-lal és az Enemy Of Reality énekesnőjével, Iliana Tsakirakival.

- Gluténérzékeny.

- Hangtípusa: szoprán.

- Horoszkópja: Ikrek.

- A Sirenia Monika Pedersen dán énekesnő távozása után az interneten keresett új frontasszonyt, a válogatásra Ailynt pedig húga nevezte be - 500 lány közül választották ki.

- Szerepelt a spanyol X-Faktorban, 2007-ben, és a negyedik körben esett ki.

- 11 éves kora óta énekel, a Sirenia előtt pedig tagja volt egy ázsiai dalokat feldolgozó spanyol lánycsapatnak.

sireniaband2015_638.jpg

Ailyn a Sireniával, 2015-ben

- A Sireniából 2016 nyarán rúgták ki. Amikor Ailyn édesanyja váratlanul elhunyt, az énekesnőnek gondjai akadtak a cukorbetegségével. Orvosai pár hét pihenést írtak elő számára, ám Morten Veland, a csapat alapítója telefonon dobta ki a szépséget csapatából.

- 15 évesen klasszikus éneket tanult.

- 2002-ben volt az első fellépése egy koncerten, amely rendezvény az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek gyűjtött pénzt.

- Egy ideig bipoláris depresszióval küzdött.

- Heterokrómiás, azaz mindkét szeme más színű. Jobb szeme barna, bal szeme pedig zöld.

- Kedvenc ruhadarabjai a magassarkú cipők és a fűzők.

- Nagy rajongója a Nightwishnak.

 

Emmanuelle Zoldan: "Még mindig sok kritikát kapok..."

Őszinte interjút adott a Sirenia frontasszonya

Minden bizonnyal a csajmetálos vonal rajongói élénken emlékeznek 2016 nyarára. A norvégiai illetőségű Sirenia tisztázatlan módon megvált a legénységet 8 éve erősítő Ailyntől, aki több ízben is mesélt az akkor megélt érzéseiről. A kicsi kora óta inzulinhiányos cukorbetegséggel élő, spanyol származású dalos pacsirta édesanyja három éve, májusban váratlanul elhunyt, és ez megbolygatta Ailyn cukorháztartását, orvosi tanácsra pár hét pihenőt kellett tartania. Ekkor jelentette be a Morten Veland által alapított banda, hogy a nyári koncerteken Emmanuelle Zoldan lép fel velük, aki 2003 óta a zenekar egyik kóristája volt. Hetekkel később robbant a bomba: Ailyn repült a zenekarból, helyét pedig Emma vette át. Vele készült el a 2016-os Dim Days Of Dolor, és a 2018-as Arcane Astral Aeons. A júniusban 44. évét töltő fronthölgy eddigi tapasztalatait osztotta meg a Metal Gossippal.

Első körben azt fedte fel a mezzoszoprán énekesnő, hogyan egyeztethető össze az operaénekesi karrier a metállal.

16910631_269260683505552_953485259_o.jpg

"Az opera műfajában mindig hallatnod kell Magadról, hogy ne felejtsenek el az operaházak vezetői. Az elmúlt hónapokban a Sireniával voltam úton, így nemigen jutott időm az operára. A metál egyre több helyet foglal el az életemben, de nagyon örülök neki! A turnék fantasztikusak! Itt együtt vagyok a csapattársaimmal, míg az operában egyedül kell megbírkóznod sok mindennel. És ez bizony sokszor nem könnyű!"

Ahogyan az sem, ha egyik nap metált énekel Mortenékkel, másnap pedig egy operaházi előadásban vesz részt. Ugyanakkor előnye is van a metálkoncerteknek.

"A mikrofon nagyon jó barátom. Jelentősen megkönnyíti a helyzetemet! Az operaházban nincs mikrofonod, ott a terem természetes akusztikájára kell hagyatkoznod. A mikrofon, amelyet a Sirenia-koncerteken használok, jelentős mértékben könnyít a hangom használatán."

Emma tisztában van azzal, hogy még mindig rengeteg kritikát kap.

"Tudtam, hogy nem kis vihart kavar majd az, hogy én leszek a banda új énekese. Többször átgondoltam, mielőtt igent mondtam volna a felkérésre. Megértettem, hogy a Sireniának van már egy állandó rajongói bázisa, és tudtam, hogy a kezdetektől fogva összehasonlítások lesznek majd Ailynnel, de akár a régebbi énekesnőkkel is. Sokan nem ismerik az énekescsere hátterét, és persze vannak, akik ilyenkor elég sértő dolgokat írnak. Megtanultam elfogadni ezt. Inkább a zenére összpontosítok és azokra, akiktől szeretetet kapok."

emma-dlya-intervyu.jpg

Az énekesnő tudja azt is: ha egy új, operásan éneklő metálhölgy lép a színtérre, sok rajongó Tarjához kezdi hasonlítani. Emma szerint ez jogos, hiszen a finn Nightwish egykori frontasszonya egyfajta "mércének" tekinthető.

"Szeretem Tarját hallgatni, de Sharon den Adel és Cristina Scabbia stílusa is tetszik!"

Hogyan gondoskodik a hangjáról Emma?

"A legfontosabb talán a megfelelő mennyiségű alvás, és mindig be kell melegíteni a hangot fellépés előtt. Sok vizet és gyógynövényt fogyasztok, valamint abbahagytam a dohányzást is. Utóbbi nem volt könnyű, mert a turnékon sokszor megtalál a kísértés. Ha pedig beteg vagy, a C-vitamin szedése és a gőzölés segít. Bár ha torokgyulladással lépsz színpadra, lehet másnapra elmegy a hangod."

siena.jpg

Emmáról még annyit illik tudni, hogy két gyermeke van, szeret kirándulni és a kutyájával sétálni - különösen erdőkben, ahol inspirációkat kap. Továbbá -igazi francia nőhöz méltón- imádja a minőségi vörösbort, de ritkán fogyaszt alkoholt, hogy óvja a hangját.

Terveiről mesélt Ailyn

Különleges interjút adott az énekesnő

A spanyol származású Pilar Giménez Garcia, alias Ailyn 2016-os, Sireniából történő kényszertávozása óta sem tölti üresjáratban az idejét. Dolgozott a Melted Space-szel, a Secret Rule-lal, a Déblerrel, és bebizonyította: őt nem lehet csak úgy leírni. 

Az Ethereal Metal Webzine kapta ezúttal mikrofonvégre a gyönyörű dalos pacsirtát, aki terveiről, egészségéről mesélt a netes oldal riporterének.

A gyermekkora óta énekléssel foglalkozó Ailyn felfedte: bipoláris depresszióban szenved.

tumblr_inline_pl3osc5vup1vc8b5p_500.jpg

"Nehéz volt mindent végigcsinálni, a Sireniás drámától elkezdve a vendégszereplésekig. Sok időt vett igénybe, amíg visszataláltam önmagamhoz. Cukorbeteg vagyok, a hangulatváltozások és a depresszió gyakran ennek a következménye."

Köztudott, hogy a Sirenia egykori frontlánya 7 éves kora óta inzulinfüggő cukorbeteg. Korábban nekünk is elárulta: édesapja, nagymamája és egyik nagynénje is ezzel a kórral élt, így családjától "örökölte" a betegséget. 

"Amikor kicsiként kórházba kerültem, szerencsére jól viseltem a dolgot. Édesanyám és édesapám elmagyarázták, hogy nagyon kell vigyáznom magamra. Otthon nem kényeztettek el, Anyukám azt szerette volna, ha normális gyerekként élek és növök fel. Ahogy nőttem, nemcsak a betegségem szövődményeivel kellett megküzdenünk, hanem azokkal is, akik azt mondták, hogy >>Ezt nem tudod megcsinálni, hisz' beteg vagy'<<. Én mindig harcos voltam, soha nem tettem le az álmaimról, csak mert cukorbetegségem van. Szerencsére a szüleim és a húgom mindig támogattak a terveimben és a zenei karrieremben. Soha nem éreztem, hogy rosszabb, értéktelenebb lennék, mert diabétesszel élek. Azonban szomorúan látom, hogy a világ még mindig diszkriminálja a beteg embereket!"

- elmélkedett Ailyn, aki elmondta: pontosan a betegsége teszi őt erőssé, fegyelmezetté, noha vannak napok, amikor kevésbé érzi jól magát, de soha nem adta fel az álmait. 

"Igen, cukorbetegséggel élek, de nem ez határozza meg, ki vagyok!"

De mi a helyzet a zenei tervekkel?

"Jelenleg két különböző projekthez is írok szövegeket!"

- nevet az énekesnő.

31154148_1586742234777108_4056432283317264934_n.jpg

"A szólóalbumom készítésekor először konceptlemezre gondoltam, ám rájöttem: a személyes tapasztalataimat akarom megírni! Eleinte nagyon neház volt. 2016-ban meghalt az édesanyám, elveszettnek éreztem magam. Nem tudtam szöveget írni, kifejezni magam. Szinte lefagytam és üresnek éreztem a lelkem. Aztán jött az ihlet, elkezdtem szövegeket írni, de nagyon sötétre sikeredtek. Ekkor egy időre leálltam az írással. Mert rendben van, hogy szomorú dolgok történtek velem, de késznek kell lennem arra is, hogy más témákról is írjak."

Ailyn édesanyja 2016 májusában 56 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el, az énekesnő cukorháztartása felborult, orvosa ezért pár hét pihenést javasolt számára. Ekkor jött a hír, amely bombaként robbant: Ailynt kitették a Sireniából - azóta a 2003 óta a csapat egyik háttérénekese, a francia Emmanuelle Zoldan a frotnasszony a zenekarban.

Fog-e dolgozni vendégzenészekkel az énekesnő?

"Gondoltam az In Flamesre, de a Within Temptation gyorsabb volt!"

Természetesen Ailyn most sem kerülhette el a zenekarokon belüli konfliktusokra vonatkozó kérdéseket. 

"Kicsit brutálisan fog hangzani, amit most mondok, de erre engem sem készített fel senki: barátság a zene üzleti részében nem létezik! Először mindenki kedves, majd később elfutnak, mintha sosem láttátok volna egymást! Rengeteg egocentrikus ember van ebben a műfajban, ám az ego csak rossz útra térít. Ezt tudom mondani."

Néhány érdekességet még megtudhattunk a spanyol szépségről. Elárulta például, hogy gyakran látogat haza Spanyolországba a húgához és a barátaihoz, de 8 éve él Norvégiában és nem tervezi, hogy mediterrán szülőhazájába költözik. Azt is felfedte: jó ideje nem használta a hangját, és Youtube-os csatornák segítségével igyekszik felfedezni, mi rejlik még benne. 

 

Ismét hazánkba látogat a Sirenia!

A Dürer Kertben lép fel a csapat

A norvég és francia tagokból álló banda október végével adta ki új nagylemezét, amely az Arcane Astral Aeons címet kapta, a korong pedig hatalmas siker a rajongók körében. Korábban Emmanuelle Zoldan, a zenekar francia származású énekesnője -korábban 13 évig kóristája- elárulta: ez a lemez jóval keményebb, mint elődje, a 2016-os Dim Days Of Dolor. 

sirenia_1.jpg

A kiadvány valóban keményebb és sokszínűbb lett, mint az előző album, a megjelenést követően pedig egy miniturnét is tartott a csapat. A CONCERTO Music ma tette közzé: 2019. március 12-én a Morten és Emma vezette banda hazánkba is elhozza a dalokat - a Dürer Kert színpadán láthatjuk őket. Jegyek ITT!

 

 

Klippremier: Sirenia - In Styx Embrace

Szöveges videó a bandától

Október 26-án került a lemezboltok polcaira a norvég csapat új lemeze Arcane Astral Aeons címmel, amely a második munkája a Morten Veland vezette zenekarnak az egykori kórista Emmanuelle Zoldannal. 

sirenia_1.jpg

A francia énekesnővel első albumát -Dim Days Of Dolor elnevezés alatt- 2016 novemberében dobta piacra az együttes. Emma korábban elárulta: az új album jóval keményebb, mint elődje.

Két dalt mutatott meg a formáció a korong megjelenését megelőzően a Love Like Cyanide és az Into The Night című felvételek képében, most pedig itt az újabb dal, az In Styx Embrace. Íme:

 

 

süti beállítások módosítása